Horthy Miklós emléktúra beszámolók

 

2011

 

Csóványos

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Tegnap családilag teljesítettük a " Horthy 38 emléktúrát". Szerintem részben azért voltak rajtunk kívül kevesen  /1 ember/ a 4.41-es vonaton, mert a túra sajnálatos módon nem jelent meg a programfüzetben. Kb  Egyébként majdnem mindig ezzel a vonattal indulunk, ha a Csóvit célozzuk meg.1.5 Km után áttranszportáltak minket kenuval az Ipoly túlsó partjára és máris beléptünk az euróövezetbe. Az útvonal nagy része jelzetlen utakon vezetett, szerintem a szalagozás megfelelő volt, ugyanakkor strapás is lehetett. Szerencsénk volt annyiban, hogy két tesmagi fiatalembert követtünk úgy-ahogy és így nem kellett sokszor a tájékozódással törődni. Az ettől eltérő esetekben a programfüzet olvasás Bori feladata volt, addig /több kilométeren át/ mi vittük a síbotját. Bori megjegyezte, hogy nem is kellett volna síbot. Az igazság az, hogy olyan rózsaszínű álmot kergettem, hogy majd a túra után még felmegyünk a Csóvira és le Diósjenőre. Ebből nem lett semmi. mert kb. negyed négyre értünk célba és Bori lábát feltörte a cipő. Tekintettel a szűkös lehetőségekre, nagyon szép útvonal vezetésű túra volt Kálváriával, Kilátóval, és 5-től 10 Km-ig aránylag nehezen siethető erdei utakon, illetve út nélkül. A túra során semmiféle provokációt nem tapasztaltam, egy kivétellel csak magyarul beszéltek az emberek. Köszönjük  az Akciócsoport tagjainak és az Ipolyon túliaknak a kedves hozzáállást. Most nézem, hogy ez milyen szép  csúnya szó: zzááll van benne /.

Remélem sikerül mellékelni a túra emléklapját, valamint dédapám vitézi oklevelét, amit dédnagymamám ágyneműk között rejtegetett.

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

***



Bibor

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Horthy 38 szavakban: változatos útvonal, átkelés kenuval kétszer az Ipolyon, rengeteg kereszt, ártéri növényvilág, Medve kút előtti faragott kapu, gólyák, csupa magyarul beszélő békés falusi ember, napsütés, szokatlan rálátás a Börzsönyre, csodaszép oklevél - igazolvány, "családias" hangulat, ám aki ott volt egy nagyon jó túraélménnyel gazdagodhatott.  

***

 

Vagdalthús

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

+1

 Szenzációs túra volt a Horthy 38, sosem járt, szép helyszínekkel, jó hangulat, remek idő, kreatív, míves díjazás.

***

 

+1: Horthy-ünnep a Felvidéken

(Forrás: Barikád magazin, 2011/17)

Hogy mi lesz a felvidéki magyarból, amint átlépi a magyar határt? Szlovák. Legalábbis ezt tanították a bolsevizmus évtizedeiben, és a leckét ma is kívülről fújja a magyar proli, aki elől Esztergomban, Komáromban, Vácon „elveszi a munkát” a Szlovákiában is másodlagos állampolgárként kezelt felvidéki magyar. Az a magyar, aki 1938-ban örömkönnyek közepette bontotta a csehszlovák drótkerítést már a bécsi döntés előtt, és aki nem panaszkodott, hogy akkor elvesztette a megélhetését. Ugyanis 1920-tól 1938-ig a Dél-Felvidék mezőgazdasága tartotta el Csehszlovákiát, amely következtében a magyarság jobban élt, mint annak előtte, vagy 1938 után valaha. De sírás nem volt, még akkor sem, amikor a visszatért területek magyarjának szavazata a választásokon nem ért annyit, mint az anyaországié. Öröm volt, meg országzászló avatás, és erről a mai magyar is megbizonyosodhat, ha videómegosztót látogat.

kep

Aztán itt is jött a front, nyomában pedig a bolsevizmus a szép lassan minden emberit és eszményit elpusztító hétköznapjaival, és megtanultak a magyarok az orruk elé, a földre nézni, meg legfeljebb holnapig kitalálni valamit. Vagy csendesen felpakolni a marhavagonra, és itt hagyni 1100 évet, átadva a helyet egy szláv világnak, amely valljuk be, maga sem hitte, hogy ilyen könnyű ellenállásba ütközik. De hát ki emelte volna fel a hangját a történelmi fordulópontokon a határokon kívül rekedt magyarságért? Kun Béla vagy Rákosi, akik szintén nem voltak magyarok? Ők egészen más ügyön munkálkodtak: a magyarság proletár sorba züllesztésén. A küldetést teljesítették, elég, ha csak körbenézünk szép világunkban.

Itt van például a Horthy Miklós emléktúra esete. Egy civil egyesület, melynek tagjai, az Ipoly két oldalán élnek, egy szép napon kitalálták, hogy emléktúrát szerveznek az 1938-as ipolysági bevonulás emlékére, és azt a Kormányzóról nevezik el, mindenféle politikai célzat nélkül. Annak rendje és módja szerint bejelentették egy budapesti illetőségű társaságnak, amely koordinálja és közhírré teszi a hasonló jellegű emlék és teljesítménytúrákat. A társaság elnöke azonban arra hivatkozva, hogy ez politikailag megosztja a túrázó társadalmat, és egyébként sem szabad a szlovákok érzékenységét megsérteni, nem járult hozzá a túra közléséhez. A túra ettől még persze megrendezésre kerül, de igencsak elgondolkoztató, hogy hol is élünk, és miként működnek ma is a kádári reflexek. És most nem arról van szó, hogy a társaság elnöke, az akkor még szabadlábon lévő Hagyó Miklósnak megengedte, hogy mindenféle túra fővédnöke legyen, illetve rátelepedjen a túrázó társadalomra, nem csekély aktuálpolitikát csempészve oda, és megosztva azt. Nem az elnök kisszerű, pitiáner cenzúrájáról van itt szó, hisz az elintézhető azzal, hogy baloldali kötődésű. És még csak nem is arról, hogy Budapestről megítélik, hogy mit is illik gondolni az Ipoly-mentén. Itt az a kérdés, hogy hogyan élhet egymás mellett Magyarországon két egymással szöges ellentétben lévő világnézet. Kissé sarkítva: hogyan lehetséges az, hogy valakinek a felvidéki magyar szlovák, valakinek pedig testvér? Hogyan lehetséges az, hogy valakinek Horthy fasiszta, valakinek pedig a XX. század legnagyobb magyarja? És ez csak két kérdés, amelyre ne is keressünk választ, hisz tudjuk. A bolsevizmus csak úgy tudott gyökeret ereszteni a magyar valóságban, hogy megpróbált elpusztítani minden keresztény és nemzeti eszményt. Mégpedig úgy, hogy gyűlöletet gerjesztett, állandóan ellenségképet lebegtetett, minden nap a magyarság fejére olvasta a Horthy-fasizmus „bűneit”. Tudjuk, hogy saját elvtársaik ellen milyen koholt vádakat találtak ki, ezért semmi jót ne feltételezzünk, ha a magyarságot, a kereszténységet kellett mocskolni. És vajon mitől okosodott volna meg az akkoriban szocializálódott magyar, vajon hányan vették a fáradtságot, hogy felfrissítsék 1990 előtt szerzett történelmi „tudásukat” Trianonról, Horthyról, 56-ról.

Azért innen, az Ipoly mellől szemlélve a történelem egészen másként fest, mint Budapestről. Itt úgy tartják számon Horthyt, mint az utolsót, aki a szétszakított családokat, a szétszakított nemzetet egyesítette errefelé. És miközben ismerjük a Horthy-rendszer gyengéit, engedtessék már meg, hogy mi itt másként tekintsünk a Kormányzó személyére. És hadd legyen már ünnep egy emléktúra, mely összehozza a széthullott családot.

kep

Tudjuk, a magyarság összetartozását ünnepelni kissé korszerűtlen, és elismerjük kissé riasztó lehet elképzelni ezt Pestről olyanoknak, akik még nem jártak errefelé, és szlováknak gondolnak mindent és mindenkit a határon túl. De ideje, hogy mi is szabaddá váljunk, és ne azzal foglalkozzunk, hogy mit szólnak a bolsevizmus hagyományait ápolók Budapesten, vagy az arctalan fórumozók a szélsőbaloldali portálokon. Munka van bőven Horthy rehabilitálásán túl is. Mert amíg mi itt Horthyról vitatkozunk, addig odaát lassan, de biztosan folyik az asszimiláció. Mondjon Slota bármit is a (ma már) messzi Zsolnán, attól még nem fognak bántani senkit idelent, Dél-Szlovákiában. Ugyanis a megmaradás már csak huszadrangú kérdés, amelynél fontosabb a megélhetés. Szlovákia pedig megy, halad, és nem fordul múltja felé (mert az nincs nagyon), inkább igyekszik jövőt teremteni. Ez pedig vonzóan hathat azokra, akik bár sokat vártak tőlünk, de sok jót nem kaptak az elmúlt 65 évben. Marad a könnyebb út, a feloldódás a szláv tengerben, és amelyhez már Híd is vezet. Elvitatkozgathatnánk tehát a magyarság hazai ellenzékével, de erre most nincs időnk. Horthyt és 1938-at kell ünnepelni a felvidéki magyarsággal.