2002

 

VadMalac

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Jó reggelt!
Egy csendes kis Teleki 50-es beszámoló következik (beszámolok és akkor lesz vége jó....?!), miután kifejezem elismerésemet a Bérc teljesítőinek.
Szóval: igazán családias volt a dolog, mintha hétköznap sétálnánk a Börzsönyben. Eső végig nem volt csak pár csepp, de Drégelyvárnál már belegyalogoltunk a felhőbe. Fantasztikus. A Bugyihó gerinc és a Nagy-Mána szintúgy. A felhőben mentünk, szél süvített, szóval igazi magashegyi hangulat. Sár viszont gyakorlatilag semmi. Csodás keltike-szőnyeg mindenfelé, főként az északi oldalakon. A Csóvin megint van csúcskönyv, írtam is bele gyorsan. A Nagy-Hideg-hegyen egy kis pihi, aztán a hagyomány szerint megfutottam az Inóci-vágást (ezt másképp nem lehet). Kóspallagon egy kiváló párizsis-sajtos (!!!) szendvicset kaptunk, aztán szerencsére nem a lerágott kéken, hanem a piroson mentünk Törökmezőre. Onnan már kék, a végén egy Hegyes-tetővel, ahol is megismerkedtem Zetével. Pár percet beszélgettünk, leszögeztük, hogy a Börzsöny csodaszép és nem lehet benne csalódni. Azután kellemes koraesti hangulatban leballagtunk Zebegénybe. Ekkor olyan idő volt, mintha nem is aznap lett volna a párába burkolózás fenn a Magasban. Megkaptuk a díjazást plusz még egy csokit és megállapítottuk, hogy érdemes volt eljönni erre a csodálatos túrára.

Egyetlen dolog van, ami viszont nagyon nem tetszett, én ilyet teljesítménytúrán még nem láttam és nem is szeretnék:
Amikor beléptünk a rajtnál az épületbe, az egyik politikai párt transzparense fogadott. Ez nem ide való. Sőt: Kóspallagon röplapok voltak letéve a pontnál. Durva. A végén kifejtettem a rendezőknek, hogy mi pont azért jövünk túrázni, hogy elfelejtsük az egész baromságot, amit a hét folyamán a fejünkbe nyomnak. Kérdésemre a rendkívüli helyzettel (????) indokolták a dolgot. Ez nem megengedhető! LEGYEN A TÚRÁZÁS POLITIKAMENTES! LEGYEN A TÚRÁZÁS KIB***TT POLITIKAMENTES!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(Bocs, de nagyon feldühített a dolog!)
Na, Csákányi László!

***

 

rohamcsiga

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

GRATULA A MATRABERCESEKNEK!

Teleki 50
Ott kezdem, hogy az idei év eddigi legjobb túrája volt nálam. Nem volt túlszervezve, de a rendezők kedvesek es lelkesek voltak es igencsak jól átgondoltak mikor mire is van szüksége, a megfáradt túrázónak. Jó volt megint a Börzsönyben túrázni. Vadmalac köszi a lelkesítő hozzászólásokat előtte !
Az útvonal olyan, hogy a kb. 1600 m szintből 1200 az első 20 km-re esik, a maradék pedig Hegyes-tető, meg egy-két domb. A 6:30 vonattal mentem es mar a nyugati pályaudvaron igyekeztem kiszúrni a leendő túratársakat. A kis Bzmotra átszállva mar egyértelművé vált a helyzet. A 6:30 váci személy 11 utasa elég jó kis csapattá vált a túra alatt. :)
Nagy meglepetésemre a vonaton Evil Skeleton Sambe botlottam, aki barátjával, Tigerrel immár harmadszor indult ezen a túrán. (harmadik rendezés!) Az utazás es a helyszín (no meg az időjárás is) olyan élénken hozta vissza a BEACos emlékeket mintha csak aznap lett volna. Kiderült, hogy Tiger is indult tavaly bringával, de a sártenger megállásra kényszerítette. Drégelyen mikor leszálltunk, már elállt az eső. Az utolsó ember erről a vonatról kb. a 47 es sorszámot kapta. 9 óra volt, több vonat nem jött, úgyhogy kb. ennyi lett az összlétszám. Nekivágtunk az útnak. Kicsi sár volt, de egyáltalán nem volt veszélyes. Felhőbe hanyatlott a drégeli rom…(épp csak a nap nem sütött rá vissza). Felfele menet tisztelettel adóztunk a várat bevevő török katonáknak Sam es Tiger annyira jól ismertek az utat hogy emlékezetből mentünk (“ tudod most jön az a rész, hogy…”) a leírást nem igen vettük elő. Érdekelne Pénzásás honnan kapta a nevét? Es Bugyihó? Kiralyháza előtt megkezdtük a patakátkelések végtelen sorozatát. Hamar rájöttem, hogy nem Sam útvonalat kell követni, mert ő szinte minden alkalommal tesztelte vízhatlan cipőjét:) Nagyon jól mulattunk. Királyházán forró teát kaptunk, ami igencsak jól esett. Királyháza felett leereszkedett ránk a homály és olyan ködbe kerültünk, hogy szinte érezni, tapintani lehetett. Feltámadt a szél is, és nyirkos hideg idő lett. Itt kaptunk egy SMS t, miszerint Pesten süt a nap es meleg van:) Nagy-Mánán mindenki esküdözött milyen szép a kilátás, most olyan tejfehér köd volt, mintha ez lenne a világ vége, ahol a semmi elkezdődik. Tiger előttem ment, élénk narancssárga kabátban, de kb. tíz méter után beleolvadt a ködbe. Magosfán tok vicces volt a pontőr, beszélgettünk vele kicsit. Csóvira fel minden telis teli volt hóvirággal. Annyira figyeltem a tornyot, de meg így is szinte beleütköztem mire előbukkant. Hiába próbáltam rábeszélni bárkit is hogy, menjünk fel, hátha onnan szebb a kilátás:)) Nhh-re menet egy gyönyörű esést sikerült bemutatnom. A színészek tök sokáig tanulják ezt! Beakadt a lábam egy faágba, es nyújtott testtel zuhantam előre a lábam nem bírtam behajlítani, hogy tompítsak a kezemet is alig volt időm letenni es a vállammal meg az arcommal fogtam talajt. Szerencsére se sár, se kő nem volt arra, de azért eléggé megütöttem magam. Miért mindig mindenhol én esek el ?????? NHHn egy nagyobb szünetet es babgulyásozást iktattunk be. Én is küldtem SMS t a Mátrabérces csapatnak, hogy süt a nap nincs sár, és jó az idő:) Akartam meg egyet is küldeni, hogy vicceltem , hideg van szél es köd de ezt egyszerűen nem sikerült elküldeni, pedig volt térerő! Viszont a gyakorlatban is megvalósult a közgazdaságból ismert fogalom, az önmagukat beteljesítő várakozások elmélete, mert ahogy továbbindultunk eltűnt a köd, kibukkant a nap es szép idő lett :))). Sár tényleg alig volt, BEACos szemmel nézve meg kimondottan szárazság volt :).  Kóspallagon kaptunk kaját (sajtos es sonkás kenyeret). Innen a piroson kellett menni Törökmezőre, arra még nem voltam, de tetszett az a tó es legalább megint legalább háromszor átkelhettünk a patakon is :) Törökmező után már jól ismertük az elágazást ahol jobbra kell menni, de sehol egy jelzés. Jelentem van jelzés kb. egy hónapig még látszódni is fog, amíg a bokrok ki nem lombosodnak, mert egy bozót közepén álló fára van festve, és ember nincs aki azt később észreveszi. Hegyes-tetőn várt ránk az utolsó emelkedő ezt is lezúztuk. Fenn megismerkedtünk Zetével, aki pontőrnek álcázta magát (es gyönyörű nyuszis pecséteket osztogatott :)) , és léptünk is tovább. Hihetetlen volt, ahogy a fiuk navigáltak az utolsó szakaszon! Erősen szürkült és volt két ravasz kereszteződés, ahol még világosban is el lehet tévedni. Persze nekünk erre ilyen helyismeret mellett esélyünk nem volt. Zebegény felé tartva gyönyörű volt a kivilágított Visegrádi vár es az egész Dunakanyar látványa, a sok pici fénypont és a parti út gyöngyfüzére. A célban ismét csokit kaptunk és a figyelmes rendezők már előre megírtak az emléklapot, hogy aki rohanna a vonathoz az még elérhesse! Mi nem rohantunk, hallottuk fentről amint elmegy. :) A Kálváriától már sötétben mentünk a szerpentinen le a faluba, aminek a végén egy trükkös lépcsősor van, rövid es hosszú lépcsőfokok váltakoznak teljesen rendszertelenül, hátha valaki az utolsó pillanatban mégiscsak kitöri a nyakát rajtuk. Megúsztuk. :) A vonatra várva benéztünk még a restibe egy jól megérdemelt sörre, ahol is a reggeli vonatunk szinte minden utasa hiánytalanul befutott. Hárman hiányoztak, de mint megtudtuk ők épp elérték az előző vonatot. :) Ahogy szálltunk fel a vonatra, az eső rákezdett, és már többet el se állt hazáig
Összességében nagyon jó volt a túra, a szervezés és a hangulat is, az időjárással piszok szerencsénk volt. Örülök, hogy ezt választottam.

***

 

Zete

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Szia VadMalac!
Örülök, hogy jól vagy, mint ahogy annak is, hogy megismertük egymást! Remélem, rohamcsiga is felbukkan hamarosan!

Tehát, rendező voltam a Teleki 50-en, a Hegyes-tetői ponton voltam Nejem kíséretében. Nagyon-nagyon tanulságos volt. Eddig is sokféle túrázói mentalitással találkoztam, de résztvevőként ezekkel nem szembesültem olyan élesen, mint pontőrként. Na, hogy ne fogalmazzak ennyire homályosan, először a negatívum: ugye a Hegyes-tetői ponton nem áthalad a túra, hanem fel kell rá menni, majd vissza a S elágazásához. Ennélfogva elvileg meg lehet csinálni azt, hogy átejtik a pontőrt azzal, hogy egy csapatból egyvalaki megy csak fel, felviszi a többiek füzetét, és ilyen szöveg kíséretében adja bélyegzésre át, hogy: "Itt vannak mögöttem a többiek, mindjárt felérnek ők is!" Rosszul hangzik, ugye? Sajnos ez meg is történt, pontosan így, ahogy leírtam. Ahogy jöttek az emberek, az első 2-3 esetben tényleg így volt: egyvalaki hozta a füzeteket, a többiek viszont kicsit később tényleg feljöttek. Azonban egy kétfős csapat keresztülhúzta ezt, kihasználva a helyzet adta lehetőséget. Két középkorú tag zúdult be a torony alá, és átadott 3 (!) füzetet, hogy a harmadik kollega mindjárt itt lesz. Nejem készségesen bélyegzett is, aztán pár perc múlva sandán kifejtették, hogy a társuk lent maradt a hátizsákokkal, merthogy állítólag rengeteg cuccuk volt, stb, stb... Nem lehet ezt eléggé leminősíteni, nagyon elszomorító volt. A csalások lehetőségéről anno a Százlábúban is sokat cikkeztek, most íme itt volt élesben is.

De jöjjenek most a pozitívumok. Először is Nagymarosról felértünk úgy 1/2 2 körül a kilátóhoz, gyönyörű idő, bár kissé erősen fújt a szél. A kilátást pedig nem kell bemutatni. Telik az idő, sehol senki, egy-két kósza kiránduló után azonban egy nyugdíjasokból álló csapat érkezik, méghozzá elég tempósan, csupa jókedvű idős ember, láthatóan nem az életunt, megkeseredett fajtából. Vidáman beszélgetnek mindenféléről, de ahogy fél füllel hallom, egyik sem a panaszait sorolja. Nagyon örvendetes látvány volt!
Aztán 1/2 4 előtt 5 perccel megérkezik az első Telekis. Igencsak lestrapált állapotú a srác, lefelé már nagyon húzza a lábát. Innentől vagy egy óra is eltelik, amíg a következő két fő ideér. Öt óra körül kezdenek érkezni a többiek, és egyszer csak Éva nénit ismerem föl. Röviden beszélgetünk, aztán már indulnak is tovább. Néhányan vizet kérnek, szerencsére van nálunk elég, tudunk adni belőle. Ekkorra az idő kicsit elromlott, a Visegrádi-vár sem látszik a párában. Érdekes, hogy csak páran pihennek egyáltalán pár percet is, mindenki igyekszik lefelé, pedig nem is küldtünk el senkit... Egyszer csak valaki Zete iránt érdeklődik, ekkor ismerkedtem meg VadMalac sporival. Megegyezünk abban, hogy a Börzsöny a legkirályabb hegyvidék MO.-on, felidézzük a Börzsöny éjszakai túrát, továbbá megtudom Tőle, hogy a BEAC kivételével az összes börzsönyi tt-án részt fog venni - hajrá! Később rohamcsigával is találkoztam - kicsit fájlalta a lábát, de remélem, nem lett semmi gond, simán beért.
Lassan sötétedni kezdett, felhívott az egyik főrendező, hogy még négyen vannak kint a terepen, őket be kéne várni, viszont lehet, hogy eltévedtek. Rövid tanakodás után elindulunk lefelé, és lent a réten újra telefon, kiderült, hogy Törökmező után elkavartak, és mivel lámpájuk sincs szegényeknek, kicsit elanyátlanodtak. Azért 20 perc múlva megérkeznek, egy kutya társaságában. A Hegyes-tetőre már nem megyünk vissza, hanem egyből Zebegény felé indulunk. Hatan egy lámpával azért nem az igazi, szerencsére még nem volt teljesen vaksötét, az eső viszont rákezdett. Ennek köszönhetően nagyon igyekezünk, viszont a sietésben Zebegénybe egy másik úton jutunk le. Újabb telefon a célba, hogy megvan mindenki, de egyből a "Kulacs" nevű kocsmába indulunk, kicsit melegedni. Itt aztán kiderül, hogy összesen 48-an indultak, ebből 4-en feladták, négyen pedig a Hegyes-tetői pont kihagyásával értek be. Illetve 4+1 fő ért be így (lásd korábban).
A vonatindulásig egy szolid kocsmázást sikerült még összehozni, aztán irány haza.

Amit a résztvevőktől megtudtam: az eltévedések legtöbbje a Törökmezői TH után volt. Azonban Drégelyvár után is lement két fő majdnem Nagyorosziba, onnan kapaszkodtak vissza. Sőt, a rajtot is elvétették néhányan, ismét eggyel előbbi megállónál szálltak le. Azonban ennek ellenére szerencsére tudtak korrigálni, és így időben beértek. A 4 feladóról eddig még nem tudom, hogy hol szálltak ki.
Ha lesz még infó a túráról akkor meg fogom írni.

Üdv, Zete

***

 

 2003

 

VadMalac

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50

A Bérc helyett végül is e túra mellett döntöttem. Elvonatoztam Drégelyre és a kábé 70 induló egyikeként nekivágtam. Gondoltam, meghajtom, amennyire lehetséges, aztán a PVV-n már csak sétálunk. Drégelyvárba elég jó tempóban feljutottam, aztán a Bugyihó előtt utolért egy futó-jellegű spori, akivel innen Nagy-Hideg-hegyig együtt nyomultunk. Már a Bugyihó-gerincről látszott, hogy a Magas-Börzsöny táján havazik, ebből Királyházán kaptunk is. De hó mellett meglepetésként frissítő is fogadott minket, üdítő, csoki. Ideális a Nagy-Mána-mászás előtt.
Meg is húztuk felfelé, spori ment elöl, én meg próbáltam követni, majd kiköptem a tüdőmet, de azért valahogy felértünk a Csóvira, majd innen átsiettünk NHH-ra. Odafenn totál tél uralkodott, hó, a régiből megmaradt jég, zúzmara. A turistaházban a sporttárs teázásba kezdett, (én csak egy kólát dobtam be) így aztán elköszöntünk, és futottam lefelé. Kakas Józsi barátomékkal beszélgettünk pár percet (kis erőgyűjtés), aztán az Inóci-vágás kötelező megfutása. Lent a réten, ahol a zöld jelzés keresztez, újabb frissítőpont, itt üdítő és párizsis szendvics volt, ez is ideális, a nagy mászáson túl, sokáig nincs szint, tökéletes hely az ebédhez.
Tovább futottam Kóspallagon át, és sokakkal ellentétben nem a kéken "vágtam", hanem az előírt piroson mentem megkerülve a halastavat, át Törökmezőre. Kéktúra-pecsét, tovább sietve a Csermák-kút emelkedője felé. Ez mindig durva, most sem volt másként. És persze jött a végére a Hegyes-tető, amit itt (a BEAC-cal ellentétben) nem lehetett kihagyni. Volt, aki megtette, ő a végén csak egy képeslapot kapott :))
Az odvas keltike-szőnyeg csodás volt, illatos, és bár lefelé jövet két perc hó-jég esett, azért a végén kellemes időben értem a célba, ami a kápolnában volt.
Kezdek elbizonytalankodni: a füzetben jelvényt ígértek, és kis kitűző volt. Már nem az első túra. Lehet, hogy mégis az a jelvény??? :))))
A rendezés jó volt, gond nélkül ment a dolog, kedvesek az Akciócsoportosok. Egy-két furcsaság akadt. Pl. Királyházán volt a frissítőpont, a füzet szerint az E.P. is, ez utóbbi azonban 500 méterrel odébb, a Tűzköves-forrásnál. Érthetetlen!
Összességében érdemes volt elmenni, szép tájon, viszonylag kellemes időben, jólesőt túráztam.

***


2004

 

csanya

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50

Csak pár szót szeretnék írni beszámoló helyett.
Számomra nagyon kemény ötvenes volt. A Mána gerinc még mindig nagyon meredek. Elkelne egy pontőr vagy legalább kötelező pecsételés a Nagy-Hideg-hegyi és a Törökmezöi tházba. Hegyes-tető megöli az embert.
Zebegénybe lefelé Jaat és én bemutattuk a zebegényi csoszogóst. Próbáltunk futni, de persze nem ment, így a talaj felett egy centivel csúsztattuk a talpunk.

csanya

***

 

2005

 

Tibet

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50

Röviden tudok csak írni róla.

Gyönyörű idő volt, a kék eget még bárányfelhők sem zavarták, kellemesen meleg volt, igazi túraidő. Csicseregtek a madarak, rügyeztek a fák, nyíltak a hóvirágok.

Az útvonal csodálatos volt. Sok helyen először jártam. Szavakkal le nem írható kilátás tárult elénk Drégely várából, Nagy-Mánáról és utána a gerincről, a Kóspallag előtti Kálváriáról, Hegyes-tetőről. Tavaszi hangulatot árasztott a Kis-Hanta-patak völgye, még téli emlékeket ébresztettek Magosfa-Csóványos közötti hófoltok. Fantasztikus volt, igazi felüdülés.

Egyedül indultam, néha csapódtak hozzám kedves és bosszantó túratársak. Egyetlen negatív élményem az a túrázó volt, aki többször cikizett, amiért az előírt úton mentem, Hegyes-tetőnél még nevetett is – de végül is én Teleki 50-en voltam, ő meg szvsz Teleki 45-ön. Rá akart venni Kisinóc után a Kék útra… Sokat veszített, aki kihagyta a Kálváriát, a patakvölgyet.

Az itinerben engem megzavartak a szintadatok, furcsálltam NHH-en hogy még csak 800m a megtett a szint, de nem voltam fáradt, később rájöttem nem összadat van megadva. A másik amin javítani lehetne a díjazás – sem a kitűzőn, sem az oklevélen nincsen rajta az 50-es táv.

9 órát terveztem, de nem sikerült. Sokat futottam, de sokat fotóztam (kb. 60 kép) és elkövettem újra azt a hibát, hogy csak kevés innivalót vittem, s így a vége már nem ment olyan könnyedén. Eltévedéssel együtt 52,5 km lett 9ó 40p alatt, amivel azért elégedett vagyok.

Tibet

***

 

Summer Comfort

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 29,3

Tibet ötletének megfelelően autóval mentünk Dinnyével Vácig, ott csatlakozott Csanya és Speti. Csanya bevallotta, hogy nick-je eredetileg a csavar anya összevonása és torzulása :)- és a napnak e szakában is jelentős hiperaktivitást mutatott, így későbbiek során se rángattuk vissza, mikor elfutott mellettünk. :) Kedélyesen telt amúgy el a kispiroson a kb. másfél órás menetidő.

És a sminkelést is kényelmesen adtuk elő: én ugyan toporogtam, mint kezdő b*** a gőzben, de így volt lehetőség a későbbiekben sok vonatos útitárssal ismételten találkozni. Újabb szokásomnak megfelelően osztagunk végére álltam be és bár Speti külön kategória, Dinnyével és Bajnaival ezúttal könnyebben sikerült tartanom a tempót. Fent mikor szusszantunk egyet, Dinnye kiszámolta, hogy 6 km/ó-val értünk fel Drégelyvárra. Ebből a tempóból visszavettünk, Csanya is itt lépett el tőlünk. Pénzásás előtti kis sár is kerülgethető volt. Csánki-kertnél idén se sikerült megtalálnom a pontot, és minimális hezitálás után tovább is mentünk pecsét nélkül. Csóványoson találkoztunk budai hg-vel és -gethé-vel, akiktől aztán megtudtuk a frankót. Szóval, felérve a nyeregbe nem kell rögvest jobbra menni, hanem le kell kicsit bukni a túloldalra és lentebb állt egy kocsi a pecsételőjével.

T. Rendezők! Kérlek szépen Titeket, egészítsétek ki itt, a Csánki-kertnél az itinert, mert többünknek segítene. Köszönöm.

Királyházáig jól haladtunk, (2ó20p, még mindig 6 feletti átlag) csak az utolsó meredeken lejtő szakaszon vettem fenyegető jeleket a jobb lábamtól. Hiába, a punnyadtság, a téli zsírpárnák próbára teszik az alvázat.

Királyházán kedves és készséges pontőrök, sportszelet és sok-sok tea. Annyira készségesek voltak a hölgyek, mintha már lenne a lábunkban vagy 50-60 km! „Szabad kérni még egy teát?” és már hajoltak is, mosolyogva. Éljenek a jókedvű, energizáló és kedves pontőrök! Köszönöm.

Dinnye előreindult, Spetivel kis fotózgatás a patakparton, majd eljött a várva-várt pillanat. Ott álltunk a Nagy-Mána lábánál és ahogy írtam vala sb2005-nek, fejemet hátravetettem a tarkómra, hogy megpillanthassam a tetejét. A gerincig megtoltuk neki, de Dinnye 8-10 perces előnye kitartott. Nem sikerült utolérnünk így elkezdtünk fotózkodni megint és én innen eldöntöttem, hogy kényelmesen fogok menni. Szép kényelmesen mentem fel a Csóványosra, írnám, de ilyen butaságot azért mégse lehet komolyan írni. :) Valamivel dél után lehetett, és én már nagyon vártam a NHH-i turistaházat, ui. elfogyott a vizem. Így nem nagyon élveztem, hogy Magosfa nyeregnél még hóban lépkedtünk, és nem szorgalmaztam a kilátó meghágását se. Kicsit sajnálom is.

Szomjasan nagyon nehezen ment az utolsó emelkedő, de ahogy sorra kerültem, sikerült folyadékhiányomat pótolni. Triónk –gethé-vel kiegészülve ment innen tovább Kisinócig. Pontosabban, a lábam már annyira kivolt az erősebb lejtőkön, hogy ők mentek elől hárman és én meg utol-utolértem őket a vízszintesebb szakaszokon. Aggódva gondoltam a jövő heti MB-re.

De aztán beértünk, 5ó54p, 4,97-es átlag. Sportszakmailag számomra sikertelen, hisz 3 percen múlt a kitűzött az 5-ös. Hüp, hüp. De nagy szomorkodás emiatt nincs, csak a tanulság, hogy ilyen szintes túrán az 5-öshöz lefelé bele kell kocogni. Ettől most tartózkodtunk, legalábbis én. Hogy meglegyen a kondi jövő szombatra, bizony mozogni kell majd hétköznap!

A buszmegállóban találkoztunk Lienkával és Talpalóval, aki bevallotta, hogy ő 30 perc alatt ment fel Drégelyvárra. Hiába, tényleg gumirocker vagyok! :) Már kezdtem elfelejteni. :):)

Jókedvű, szép vonalú túra volt, köszönet a túratársaknak. Köszönök mindent a szervezőknek is és éljenek a derűs pontőrök! Erre a túrára jövőre is szeretnék eljönni.

SC

***

 

vajonmerre

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50 (Hej mostan pista igazán a pista!!!!)

Előzetesen megemelem a csákómat :) a Teleki rendezői előtt, hogy Törökmezőnél kiba...bráltak a kéken pistázókkal!

8.20-kor rajt a korai vonattal érkezők után, 66-os rajtszámmal, majd "takarékos" kapaszkodás Drégelyvárba. Csánki-kert előtt egy kis kavarás (de lesz ennél sokkal nagyobb is) . Az idő nagyszerű, a kabát hamar lekerül, sár sincs igazán, sose legyen rosszabb időjárás. Csak sajnos a természet késik egy kicsit, egy kis zöld a fákon nem ártott volna. Királyháza után jön a már várt kapaszkodó csak fel és fel. A Csóványosért mindig meg kell küzdeni, de most legalább nem méteres hóban, mint egy hónapja :) Nem gondoltam volna, hogy ilyen időben hóban moshatok kezet, de Magosfa környékén ez is lehetséges, sőt merő nosztalgiáből elcsúszni is lehet benne.

Rakodóig gyorsan le, majd Nagy-Hideg-hegyre a kellemetlen kapaszkodó.

Itt sörrel erősítek tovább. Kisinócra a kedvenc kéken le, bár a nagy lejtőn nekem csak 20 centis hóban volt kellemes lefutni, most szárazon inkább diákcsemegét majszolva leballagok. Kisinócon vagyok kerek 6 óra alatt, és ha valaki azt mondja, hogy a következő 20km-re még majdnem ugyanennyi kell, akkor kinevetem :(

Jön a Sn és a szalagozás, nem pontosan értem minek kellett ez a rész, nem is lopta a szívembe magát. Jön a mumus a Kis-Hanta-patak környéke, itt az itiner sem sokat segít rajtam, mert még a térképen is elnézem azt, hogy hol is vagyok, nem kicsit kavarok, majd a legjobbat teszem: visszafordulok a biztos felé. Itt végre ismerős és kedves útitársakkal találkozom, kibogozzák nekem, hogy hol is vagyok, és ők már indulnak is tovább a kéken, mivel az rövidebb:( Hívnak engem is, de én

a piroson kullogok tovább egyedül, a többiek egy kicsit meg is mosolyognak. Na a pirosnak ez a része sem matyóhímzés , de nagy meglepetésemre a betonúton meglelem a ep-t !!!

Hej meg...vták a kéken haladók! Nem kis erkölcsi elégtétel, hogy előbbi túratársaim sorra jönnek vissza Törökmezőről bánatosan. Többekkel is találkozom szemből, nem is tudtam, hogy ennyi Kis Pista nevű túrázó volt, nem lehetett könnyű őket megkülönböztetni :) Hejj ha az életben is ilyen hamar tétetne igazság! Még egyszer megemelem a kalapomat a rendezőség felé, és követendő példának ajánlom másoknak is, így lehet a pistázás ellen küzdeni! Egyébként volt, aki mérgesen tartott visszafelé, nem is hagytam szó nélkül: az útvonalon kell túrázni. Törökmező után még két kellemetlen mászás: Köves-mező felé és egy csúnyább Hegyes-tetőre. Itt már lóg a belem is, ha az itiner szerinti felfokozott hangulatot másképp képzeltem, de bocs elkalandoztam :) A sárga Zebegénybe nekem sokkal-sokkal többnek tűnt 3km-nél , ugye lehetek szubjektív 47 km után ? Már sötétben a cél, az időm 11.30, megköszönöm a túrát és épp megcsípjük a vonatot.

A túra rendkívül jó volt, a Börzsönyt imádom. A teljesítményemen meglátszott a sok húsvéti punnyadás és zabálás, apropó irány a hűtő! :)

Attila

***

 

Döme63

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 30+20=50 Szép időben, gyönyörű vonalvezetéssel, jó rendezéssel és ellátással-tömören ennyi! Óvatos lévén-gondolva az idei hóviszonyokra- nem bíztam a teljes hó-és sármentességben, ezért 8:10-kor a 30-ason rajtoltam, így a terepviszonyoktól függővé téve az eredetileg elképzelt 50-est: ha minden jó lesz, benevezek 20-ra is! Két kis szakasz volt csak ismeretlen előttem: Drégely-Schaffer kút, illetve később a Kisinóc-Kóspallag közti szalagozott rész. Drégely váránál Tibet haladt előttem a várból kivezető lépcsőn, szabadkozva, hogy itt óvatos de a terepen gyorsabb. Én nem is türelmetlenkedtem, különben tudtam Róla, hogy nem a lassújárásúak közé tartozik! Királyháza felé a piros jelzés lejtőjén hangos "Kezitcsókolom Döme bácsi" köszöntéssel Csanya viharzott el mellettem - ekkora "tiszteletet" nem is vártam volna! Természetesen a szendvicsevő pihenőmet megint Nagy-Mána-bércen terveztem és tartottam. Olyan szép hely, hogy nehéz tovább indulni! Magosfa nyergénél kis ízelítőt kaptunk az elmúlt télről: hóban lehetett tapicskolni. Csóványoson én is bejelentkeztem a csúcs-könyvbe a Telekisek között. Nagy-Hideg-hegyen pecsételés és kávé után indulás a célba, ahol jó ellátás és szusszanás után neveztem, és 14:45-kor elkezdtem a 20-ast. Tényleg szép kilátás volt a Kálváriáról! Kóspallagi buszmegállóban láttam a buszra várókat- ezután feltűnően egyedül mentem a Kis- Hanta- patak völgyében és később Törökmezőig: későbbi magyarázat a kispistázók nagy száma! Azt nem tudtam eldönteni, hogy mennyien csinálták tudatosan, és mennyien figyelmetlenségből (nem olvasták el az itinert). Pusztatoronynál értek be Dinnyéék- később integetéssel segíteni is tudtam nekik jó irányt venni, amit a célban meg is köszöntek! Kövesmezőn még egy kis kalória-vétel, mivel tudtam, hogy a vége előtt jön a Hegyes-tető, ami nem csak fizikai igénybevétel, hanem lelkierő kell ahhoz a tudathoz, hogy "felesleges" a felmenetel/vánszorgás, mivel már jöhet is vissza az ember. Nagy hajrával sikerült időben 19:20-kor célba érnem, hogy még a tervezett vonatot is elérjem. Közben még az Erzsébet forrást is megtaláltam. A vonaton Optikáékkal beszélgetve múlattuk az időt. Fárasztó, de szép nap volt!!! Döme

***

 

(budai-)H.G.

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 30+20=50

Én is ezt a taktikát választottam. Mivel így két túrát teljesíthettem 8+6=14 órás szintidővel az 50-esre vonatkozó 12 órával szemben. Kaptam két különböző színű oklevelet (a 20-ért ugyanolyat, mint az 50-esek), valamint két egyforma 26 mm-es kitűzőt (az 50-re nevezők csak egy ugyanilyet). Mindezért fizettem 300+200=500 Ft-ot, éppen annyit, mint az 50-re nevezők. Ja és én kaptam Kisinócnál Túró Rudolfot is, ami csak a 30 km-es résztvevőknek járt :o)

***

 

emgergo

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 20 (23?)

Péntek este érkeztem Szokolyára, ahol két dolog fogadott: csodaszép csillagos ég, és töksötét az út mellett... Éltemet féltve (ismerem a helyi vezetőket) valahogy azért betaláltam a telekre.

Másnap reggel vidám ásás-ültetés-metszés háromszöggel kezdtem a napot, majd a lombseprűvel is bemelegítettem. A 10:40-es busszal csorogtam át Kóspallagra, és találkoztam a Volán-járatot szívszaggató hajrával elérő Lienkával, aki dezinformáció áldozata lett (értsd: rossz buszmegállót választott).

11:30-ra már Kisinócon is voltunk, így már csak röpke egy-másfél órát kellett napoznom, hogy találkozzak a kékezésből jövő Optikával.

Addig is megérkezett  VadMalac, akitől előbb megkérdeztem, hogy mennyi idő alatt jött le NHH-ről, majd a válasz hallatán elhatároztam, hogy végre lejövök a hallucinogén anyagokról ;-) VM elrobogott, nem sokkal később pedig érkezett gudluking, aki erősen a kéken szeretett volna lezúzni, de a pontőrség valószínűleg meggyőzte.

Az általa számított pesszimista időpontban (13:00) érkezett Optika, tíz perc múlva meg neki is állhattunk a túrának. Kezdésként érdekes (bár nem logikus) vonalvezetés után meglátogattuk a Kálváriát (itt se voltam még...), majd némi nehézség árán megtaláltuk a kivezető piros jelzést. A következő kilométereken a jelzésfestő (szögelő...) szerintem folyamatosan csuklott, mert emlegettük eleget... Mindenesetre érdekes helyeken voltak a jelzésen, egyszer belefutottunk egy kamu patakátkelésbe, de a következőt már nem vettük be, itt ugyanis a jelet szó szerint értelmezve gumicsónakot kellett volna ragadnunk, majd folyásirányba eveznünk a Kis-Hanta patakon :-).

Meglátogattuk Pusztatornyot (kellett a várkód nekem), és lejőve belénk futott Tibet. Kissé eltérítettük magabiztos megindulásunkkal, de rövidesen meglett a piros, így tovább mehetett. Mi meg vissza a pálos romhoz, amit Optika megnézett, én meg lentről szolidarítottam... Törökmezőn a pont úgy helyezkedett, hogy a kéken rövidítők jól megszívják ;-), a jókor érkezett Túró Rudi pedig erőt adott. Bementünk a th.-ig, bélyegeztünk, megállapítottuk, hogy idővel nem állunk jól, majd továbbindultunk. Törökmező után örömteli, hogy új (és jól irányító) jelzéseket találtunk. Jött az ütős kikapaszkodás, ami nekem sem esett jól, de Optikának (+huszonvalamennyi kilométerrel és ezer szinttel a lábában) meg határozottan rosszul. Az idő fogyott, de a vártnál gyorsabban elértük a Köves-mezőt, majd a Világos-teret. Innen már "csak" a "lankás" emelkedő volt hátra a Hegyes-tetőig; de gyorsan megvolt, miközben beért minket Csóványos és családja.

Utólag olvastam csak el az itinert, ami "felfokozott hangulatú pontot" emleget, és tényleg. Egy rekesz ser kíséretében üldögélt a pontszemélyzet, akik közül az egyik srác meglehetősen skinheadnek látszott, legalábbis ezt szűrtem le a bakancs+fehér cipőfűző-Árpád-sávos Nagy-Magyarország jelvény+Waffen-SS (asszem jól láttam) jelvény+kopasz fej jelekből :-))). Ráadásul a hangszórókból is Oi!-music szólt (tán Egészséges Fejbőr?), ami még tetszett is...

Föntről szokásos gyönyörű körpanoráma, Encián-kód keresés (részletek a szomszéd topikban), majd indultunk lefelé. 1:10 volt a szintidőből, így végül simán lejöttünk az ezerszámra virágzó odvas keltikékkel borított hegyoldalban. Közben megelőzött a nyáriasban feszítő nagyondinnye, az országzászlóhoz pedig sikerült még naplemente előtt beérnünk. 5:45 alatt értünk be, majd némileg fáradtan kaptuk el a vonatot, ahol Döme63 társaságát élvezhettük.

Szép volt, jó volt.

A tájékoztató táblák és az itiner között eltérés volt: Törökmezőig a táblák +2, utána -2 kilométert mutattak az itinerhez képest. Ez legyen a legnagyobb bajunk...

Köszönte a szervezőknek a túráért :-)))

***

 

csanya

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50

Rohanás a buszhoz,megnyugvás,kispiros hangulat,fagy a rajtban,hóban futás rövidújjupolóban,tömeg a Csóványoson,ismerős bicajosok NHH-án,óvatoskodás az Inóci-vágáson,unalmas kavaros piros,szemből jövök akik "eltévedtek",őztámadás,nagyhalál,

térdfájás.

51.5 km            2060 szint              7 ó 03 p

csanya

***

 

sb2005

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 30

Vajon mit érzett Dante mikor meglátta a Purgatórium iszonyatos hegyét? S mit érzett akkor mikor megmászta, a szabadulást keresve?

S mit érez egy túrázó, egy egyszerű vándor a Rakottyás – patak völgyében, feltekintve az irdatlan magasságba??

Kis piros vonat, valóságos ékszerdoboz, cammog velünk a rajthoz. A vonat talán életében nem látott ennyi hátizsákos, bakancsos embert, mint most. Kérdezte is tőle a Szokolyai állomáson az ellenvonat:

-         Hát te hova cipeled a hátadon ezt a sok embert?

-         Ó, semmiség, csak ide a Börzsönybe.

Ide a Börzsönybe. Történelmek, sorsok keresztútjára. Életek és halálok gyújtópontjába.

Ahol már sok minden elpusztult, mégis mindig minden újjáéledt.

Drégelyvár. Sötét felhők azon a bizonyos napon. A szörnyű emlék ma is megérint. S eszébe jutott-e valakinek, hogy csak egy főhajtással adózzon Szondi György emlékének? Mert mondhatnak a mai szomorú világunkban bármit, Szondi György mégiscsak a mi hazánkért halt meg. Jobb ha ezt az eszünkbe véssük, nehogy meglepetés érjen minket.

Börzsönyi rengeteg. Az ország talán legnagyobb erdősége. Semmi zavar, minden nyugodt. A Hegyek várnak minket. Mindig várnak. Azt akarják, hogy leüljünk a tövükbe, vagy a vállukra hogy mesélhessenek. Ma már keveset tudnak mesélni. A városi emberrel, a plázákban, hipermarketekben járó emberrel nem tudnak beszélgetni. És kevés ember megy oda hozzájuk. De még vagyunk azért.

Királyháza. Lám mennyi minden van még ezen a kis területen amit nem látott az ember. Csodás hangulat, remek szervezés. Itt is. Közelben turistaházak, régi vadászház épülete. És egy újabb értelmetlen halál. A börzsönyi vasút halála. Ide ért fel a kisvasút, Kemencéről. Aztán jöttek okos emberek, akik kitalálták hogy majd Zsil teherautók viszik majd a fát, és leaszfaltozunk mindent. Ahol meg nem ott, a nehéz járművek alatt szakad minden. Ezt találták ki a bolondok. S nem árt tudni, hogy a Börzsönyben komoly úthálózatot terveztek. Ránéztek a térképre:

-         Jééé, hogy itt milyen kevés út van. Nosza rajta brigádok, irtsuk ami még irtható.

Szerencsére közbejött a rendszerváltás.

Egy vasúti hídpillért meg kell örökíteni, mielőtt átevickélek a nagy folyón. Hiába no, csónakot nem mellékeltek az itinerhez. Pedig sok helyen elkelt volna. J

Uram Istenem! Miért alkottál ekkora hegyet?? Miért fárasztod a vándort??

Hozzád nem lehet könnyen eljutni, szenvedni kell, égni a tisztítótűzben, hogy megértsük, amit megérteni nem lehet. Az ember elfárad, visszaesik. De újra megpróbálja. Kapaszkodik csak azért is. Egyszer majd csak könnyebb lesz. De nem lesz könnyebb, a kis pihenő az ördög műve. A Pokol itt van alattunk. De az út felfelé vezet, nincs elágazás, csak felfelé, a fellegekhez.

Aztán felérünk. Alattunk a Pokol feneketlen mélysége, jobb, ha nem állsz ki a meredély szélére. Ne lesd meg a titkot, mert még te is pórul járhatsz. Hagyd magára a lentieket. Itt fenn pedig a megtisztulás hegye, vagy mit beszélek én, nem dehogy ez már maga a Paradicsom, a megdicsőülés. Itt minden lépted megszentelt földre esik. Menj hát illendően, alázattal.

De tudd, és ne feledd a Nagy – Mána mindig visszavár, ha azt akarod, legyen valami fogalmad az életről is.

Hegyek, újra megint. És hó. Mellette hóvirágok Élet és halál együtt. Szinte kézenfogva sétálnak a rengetegben. 

Nagy – hideg hegy, fáradtság, vízhólyag, kínok, szenvedés. Fenn pihenni kell, és hallgatni az erdő lágy csendjét. Biciklisek. Lassan elmennek, szép lassan én is.

Lefelé. Vissza az emberekhez, vissza a földi létbe, mert mégis csak itt élünk, és nem odafenn, a végtelenben. Még egy utolsó kitekintés a Börzsönyre, egy szikla széléről, aztán lefelé. Hosszú idő után látni az első lakott települést. Kóspallag. A Börzsöny titkait ezek a kicsiny falvak őrzik. Évszázadok óta. Mi pedig belemerülünk lassan a végtelen létezésbe.

De a Hegyek akkor is állni fognak.

***

 

 

 2006

 

partizán

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Teleki 50 – 2006. 04. 08, Börzsöny
(a tavasz arcai)
Hosszú „teljesítménytúrátlan” idő előzte meg ezt a napot. Legutóbb ugyancsak itt a Börzsönyben vettem részt a tavalyi Vulkántúrán. Sajnos az azóta tervezett valamennyi túrám kútba esett ilyen-olyan okokból. :( Annak ellenére, hogy a baráti társaságból többen terveztük, a távon csak ketten indultunk el Misivel.
Korai indulással számoltunk, ennek megfelelően már reggel 7 előtt pár perccel a rajtnál voltunk. Gyors nevezés, és már indultunk is. Az időjárás némiképp meglepett. Azt gondoltam (Bp.-től 20 km-re délre), hogy nem lehet túl hideg. Hát tévedtem… A földút középső sávjában sarjadó fű kissé deres volt, és jó néhány pocsolyát is találtunk, aminek jéghártya volt a tetején. Szóval 0 fok körüli hőmérséklet. Szerencsére a szél nem fújt.
Aztán a Schaffer-kút után már nem volt gond a hideggel, végre elkezdett emelkedni az út. Kellemes tempóban kapaszkodtunk fel a Drégelyvárhoz, ahol - nem kis meglepetésemre - komoly változásokat láttam. Legutóbb kb. öt éve jártam erre. Most szinte rá sem ismertem a helyre, pedig már öt évvel ezelőtt is másképpen festett, mint gyerekkoromban. Nem volt időm alaposan szétnézni – végül is ez teljesítménytúra – ezért elhatároztam, hogy el kell jönni ide valamikor.
Gyors pecsét az első ponton, aztán szedtük is a lábunkat lefelé. A Törökasszony útjának elején volt egy „kis” sár, de komoly gondot nem okozott. Pénzásástól a betonúton mentünk, és maradtunk rajta akkor is, mikor a jelzett út balra indult, így tettünk egy kisebb kerülőt. Nagyon sok hóvirágot lehetett látni: szép, teljesen kinyílt virágokat, itt-ott szinte kisebb mezőket alkotva.
A Csányi-kertben megvolt a második pont. Ekkor már kezdett barátságosan sütni a nap, látszott, hogy igazán szép idő lesz. Közepes tempóban, beszélgetve mentünk a harmadik pontig (Királyháza). A Kemence-patak a szokásosnál jóval nagyobb volt, de egy – talán a rendezők által – odarakott pallón biztonságosan lehetett átkelni rajta. A ponton kaptunk meleg teát és sajtos stanglit. Nagyon jól esett. Lehetőség volt a pontőr által készített természetfotókból vásárolni. Sajnos nem bíztam benne, hogy épségben hazajutnának a zsákomban, ezért megelégedtem azzal, hogy átlapoztam az albumot.
A tízórai után vidáman vágtunk neki a következő szakasznak, amit így utólag bátran nevezek a túra legszebb részének. Útközben láthattunk hóvirágot az éppen sarjadótól a teljesen kinyílottig. A növények ősszel elhullajtott magvaiból kikelő hajtásokat, amint átütöttek az avaron. Volt egy-két centis és olyan is, amely már levelet bontott. Olyan igazán tapintható volt a tavasz!
Felkapaszkodtunk a Nagy-Mána-bércen, a csúcs közelében találkoztunk először hóval. A Nagy-Mána nagyon szép volt. A friss fű között néhol felbukkanó sziklafelszín, a szép kilátás, a kellemes napsütés… Örültem, hogy ott vagyok. Pogányvár felé elnézve a hegy északi oldalán láttuk, amint nagy területeken fehérlik a hó a még csupasz fák között. Sejtettük, hogy valami ilyesmit még tapasztalni fogunk aznap közelről is.
Nem kellett sokáig várni. A Magosfa és Csóványos közötti nyeregben – ahol a negyedik pont volt – már 15-20 cm-s havat tapostunk. Hó borította a talajt, akármerre néztünk. A fák kis lyukakban álltak, ahogy elolvadt a hó törzsük közvetlen közelében. Csak ezekben a gyűrűkben látszott az avar.
Havas kapaszkodás a Csóványosra, aztán irány Nagy-Hideg-hegy! Megvallom, ezen a szakaszon már rendesen éreztem a fizikai terhelést is. De talán 20 km felett ez megbocsátható. :) A turistaházban lévő ötödik ponton önkiszolgáltam magunkat a Kék-túra pecséttel. Ittunk egy kis baracklevet, de nem ettem, mert számítottam a Kisinócig adódó lehetőségre, ahol kicsit majd javíthatunk az időnkön.
Indulás után a Hanák-rét felé menő elágazásnál megemlékeztem a Vulkántúrán leküzdött kellemes kis kaptatóról. :) Ahogy a talaj lehetővé tette, lassacskán kocogásra váltottunk. A Kisinóci th.-nál lévő pontra hamar leértünk. Itt a pecsét mellé lehetett kapni párizsis-sajtos szendvicset is, de én megelégedtem egy szelet sajttal és egy kis ásványvízzel, aztán a pontőrtől kapott tájékoztatás alapján tovább indultunk.
Alapvetően jó ötletnek tűnt, hogy megváltoztatták az útvonalat, mert – bár ezen a túrán most voltam először – ismerem a Kisinóc – Kóspallag közötti Kék-túra szakaszt, és valóban egyhangú kicsit. De! A választott útvonal sajnos nem volt megfelelően jelölve. A láthatóan „hand made” S+ jelzések ugyan viszonylag sűrűn követték egymást, egy balról jövő út (itt kellett volna balra kanyarodni?) elbizonytalanított. Az elágazásban nem volt jelzés. Az egyenest választottuk a szokásos „ha nincs jelzés, visszajövünk” alapon. Nem akaródzott a térképet előbányászni. Volt jelzés. Az igaz, hogy csak egy… aztán a sárgáig semmi, csakhogy a sárgáról nem volt szó az itinerben. Térkép, helymeghatározás, szitkozódás. Pedig nem szoktam ilyesmin felhúzni magam, de ez, azzal a téves jelzéssel, igen bosszantó volt. Túljöttünk a Kálvárián, így a déli oldalán kapaszkodtunk fel egy bozótos mezőn át.
Átsétáltunk Kóspalagon, a boltnál rátértünk a pirosra. Pusztatoronyig nem történt semmi, és ez felettébb elkeserített. Az út, ami enyhén lejtett, egy mezőn vezetett. Eldöntöttem, hogy egyelőre mégsem vagyok kíváncsi arra, hogy milyen lehet az Alföldön egy hosszút gyalogolni. Az jelentett némi változatosságot, hogy egyre-másra kis, időszakos ereken, néha a patakon kellett átkelni. Az erek környezete teljesen felpuhult a víztől.
A Pusztatoronynál lévő ponton kaptunk ásványvizet, illetve csokit, aki kért. Sajnos az út jellege egészen a röviddel Törökmező előtti szakaszig – ahol már volt erdő - nem változott. Törökmezőn nem volt ep., de azért megálltunk egy kolát inni. Jól esett! Aztán kezdett oszladozni a komor hangulat is. Az Üvegtigrisből meséltünk egymásnak jeleneteket. Külön láttuk mindkét rész, így most legalább együtt is röhögtünk a poénokon. Bár elég fáradt voltam, az előző szakasz után tudtam örülni, hogy lejtők és emelkedők váltakoznak. Annak meg mindenképp, hogy újra erdőben megyünk.
Kicsit aggódva gondoltam a Hegyes-tető előtti emelkedőre, ami még várt ránk, de azzal biztattam magam, hogyha máskor felmásztam rá, most is menni fog! Amikor elértük a Világos-tér utáni igazán meredek szakaszt, már hinni is kezdtem benne. Talán négyszer is megálltam a tetejéig, de sikerült! Pecsét az utolsó ponton, aztán a felmentünk a kilátóba, mert ez másfél éve kimaradt, akkor siettünk a komphoz.
Zebegény felé menve kicsit csalódnom kellett, mert én már elkönyveltem magamban, hogy mára nem jut több szint. Persze nem volt jelentős, csak egy kis tréfa…
A cél előtt figyeltünk, ezért sikerül időben a sárga háromszögre váltani. (Később találkoztunk egy sporttársal, aki lent kereste célt, nem irigyeltem.) Az emlékműnél már megvoltak a kitöltött oklevelek. Köszönet a bizalomért!
Szeretek egy beszámoló végén véleményt mondani, de ez most nem könnyű. A szervezés, és a szolgáltatás teljesen OK! (Főleg a csekély nevezési díjért.) Az első 30 km., és a Törökmező utáni szakasz csodálatos. Azonban az a közbeeső rész… Aztán az is lehet, hogy csak azért volt csalódás, mert nem ilyenre számítottunk. Annyit azért el kell ismernem: a Börzsöny egy olyan arcát láttuk ott, ami nem annyira jellemző, nem annyira ismert. A hiba talán bennem van, de a jelek szerint szezoneleji formában, 30 km után nem vagyok túl fogékony…
Aki még nem járta be az útvonalat, ne hagyja ki! A rendezés ideje az év talán legszebb időszakába esik.
partizán

***

 

kocka

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Sajnos a Teleki-50 beszámolót nem tudom megírni, mert csak a Teleki-30 túrán voltam :)
Szóval korán reggel start, bemelegítő futás a metróban, vonaton punnyadás, ilyesmi. Jó hosszú sor a startnál, el is kezdtem rajta erősen gondolkodni, hogy én is jelentkezek pontellenőrnek. A fűről a dér lassanként felolvadt, ahogy haladtunk Drégely vára felé, egész meleg lett, úgyhogy uninstalláltuk a pulóvereket és a lábszárvédőket.
Jó kis csapatban haladtunk kényelmes tempóban, a távolban már látszott, hogy a hegyek csúcsait hó borítja. Amikor odaértünk az első nagyobb hófolthoz bele is hemperegtem, hátha nem lesz több. De aztán lett, ahogy haladtunk egyre inkább összefüggővé vált a hó, az egyik csúcson ahol 25-30 centis hó volt. Mi meg ott állatkodtunk pólóban. Ja igen, filmet készítettünk ismét a 'The Börzsöny Witch Project' címen. :)
Szokásomtól eltérően felmásztam én is a Csóványos tetején a geodéziai pont tetejére, csodálatos a kilátás, teljesen tiszta volt az idő. Aztán innen a Nagy Hideg hegyen keresztül én lassan a célomhoz értem, úgy délután 3:30 körül oda is értünk, Dani továbbindult, mert ő 50-est vállalt be. Nekem még volt úgy két órám a legközelebbi buszig, kifeküdtem napozni egy templom mellé. Nagyon szép idő volt, feltöltődött az aksim teljesen.
A legjobb móka a hócsata, a filmforgatás és a patakátkelések voltak, majd meglássátok :)
Igazából belefért volna a fejembe a hátralevő 20 km látnivalója is, de most úgy gondoltam hogy legyen egy pihenős hétvége a két 50-es túra után. Nem is bántam meg, már most is úgy érzem, hogy kész vagyok bármire :)

***

 

suvidani

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

-5:30 nyugati, kalandos jegyvásárlás után indul a vonatunk, majd röpke 3 órával később már rajtolunk.
-4km. A Drégelyi vár remekül fest, szépen épülnek a falak... :-D gyönyörű kilátás. A ragyogó napsütés hatására mindenki lazítja a felszerelését, pedig még sok helyen deres a fű! Már látszik, milyen szép napnak nézünk elébe. A pontőrtől megtudjuk, hogy vasárnap szavazás.... még jó.
- Mindenféle csúnya erdőirtásokon keresztül vezet az utunk, ami amellett, hogy roppant szomorú látvány, nagyon szép kilátással örvendezet meg miden túrázót.... nicsak, valami fehéres van a Magasbörzsöny csúcsain.... csaknem hó?
-14km. Királyháza. Frissítő pont, igen jól jön, mert némi aszalt sárgabarackon kívül nemigen hoztam mást. Elindulunk felfelé a patak völgyében... ha valami ez igazán mesés.... vidáman csobogó patak, kellemes napütés, és a rengeteg keltike bódító illata.... Itt volt módunk néhány kalandos patak-átkelésre, sőt! :D Aztán jön a neheze, fel kell kapaszkodni a Nagy Mána bércre, a nagy melegben mindenkiről szakadt a víz, még szerencse, hogy volt a csúcson egy szobányi hófolt, amivel mindeki lehűsíthette magát! (Kocka barátom még angyalkázott is.. pólóban :-)) Innen a gerincen tovább haladva még egy jó ideig gyönyörködhettünk az elénk táruló panorámában, és élvezhettük a nap melegét. Aláfestő zene gyanánt madárcsicsergés, és a völgyben kanyargó patak moraja.
-19km. Emelkedés Magosfához. Valóban... hó, mégpedig nem is akár mennyi! Helyenként 20-30cm mély, összefüggő hótakaró borított be mindent, így kihasználva az alkalmat spontán szerveztünk egy hócsatát a tavasz örömére. Megtudhattuk, hogy mit csinál a természetvédelmi őrszolgálat. Irány a Csóványos! Mint mindig, remek kilátás, nagy nyüzsi. Haladunk a Nagyhideghegy felé.... állítólag az ország legszebb panorámája.; hát nem tudom, hogy igaz-e, de biztos ott van a top-5 ben... komolyan, gyönyörű volt.
-23km. Nagyhideghegy. Egy lélegzetvételnyi pihenő, kis napozás, majd leereszkedtünk Kóspallagra. Ez egy elég kritikus pontja volt a túrának, mivel itt kb7km-en keresztül elég meredeken nyílegyenesen vezetett az utunk egészen Kisinócig, ahol a 30km-es résztáv véget ért. Kis frissítő, majd elköszöntem Kockától, és tovább indultam Zebegény felé. Nem volt egyszerű innen, mert fel akartak cipelni a kálváriára, ahonnan valóban szép kilátás nyílt Kóspallagra, de rendesen meg kellett érte küzdeni. Az az igazság, hogy innen már közel sem volt olyan érdekes a túra, mint a Magasbörzsönyös rész... lapos sáros útszakaszok...helyenként elég hiányos jelzések.
-35km. Pusztatorony... hát itt egy kicsit megszívattuk magunkat... de végül mégis csak meglett az ellenőrző pont. Még jó, hogy kaptunk csokit, almát meg vizet.... igen jól esett. Innen viszonylag simán jutottunk el az utolsó ellenőrző pontig, legalább is a közelébe... Fel kellett menni ugyanis a Julianus kilátóba!!!
-47km. pont egy hete jártunk itt (Julianus 50), csak akkor lefele kellett menni, mondtuk is, hogy milyen szívás lehet itt felfelé menni... megtudtuk. feljutottunk. Azt a kilátást nem lehet leírni.. A megáradt Dunáról visszaverődnek a lemenőben lévő nap pirosas sugarai. Ilyen szépet még életemben nem láttam! Úgy sajnáltam, hogy nincs nálam a fényképezőgépem... de jött a hidegzuhany: ugyan azon a rohadtul meredek úton kell visszamenni!!!!!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Nem baj innen már féllábon szökdécselve is menni fog!
-50,2km 2150m szint.Cél a Zebegényi Trianon emlékmű; 19:00. fogadom a szervezők gratulációját, és leballagtam a vasútállomáshoz. Mivel volt még időm, beültem a cukrászdába... nem valami nagyszám, de megfelelt.

Remek túra volt, valszeg jövőre is jövök!

***

 

hikerworm

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50 – 2006

Némi gondolkozás után elhatároztuk, hogy visszatérünk a múlt heti Julianus 50 után a Börzsönybe, és revansot veszünk a sáron. Az előkészületek alatt gondosan figyeltem a jegyelővételre, úgyhogy a múlt heti incidens nem ismétlődött meg a vonaton. A vonaton kis csapatunkból négyen jöttünk össze: Ági, Döme, Zenegyalu és Én. Fél hatkor kigördültünk a Nyugatiból, majd Vácon átszálltunk a „kispirosra”, amivel egészen Drégelyig zötykölődtünk. A túrázók gyakorlatilag megtöltötték a két kocsit, úgyhogy volt, akinek csak az előtérben jutott hely (többek között egy aranyos kutyának is, akinek ez volt az első teljesítménytúrája). Útközben megreggeliztünk, valamint próbáltunk még aludni, ami valahogy nem akart összejönni. A közel két és fél órás utazás után megérkeztünk Drégelyre, ahonnan sikerült is elrajtolnunk 8:10-kor. Az első ellenőrzőpont Drégely váránál volt, amit már jó messziről látni lehetett. Egész jó tempóban sikerült felérnünk, utunk során érintettünk a Shaffer-kutat. A várba felérve csodás panoráma tárult elénk, bár ez még csak bemelegítő volt a nap hátralévő részére. Pecsételés után megkerestük a várkódot, majd folytattuk utunkat. A várból leereszkedtünk Pénzásáshoz, ahonnan ismét felfelé vettük az irányt a Csánki-kert felé. Útközben megpillantottuk az első hóvirágokat, egy egész hóvirágmezőt volt szerencsénk lencsevégre kapni. Gyönyörű volt, sőt nemcsak itt, hanem szinte végig az egész utunk során arra figyeltünk, nehogy eltapossunk egy-egy hóvirágcsomót, amely az utunkba került. Bugyihónál se bugyit, se havat nem találtunk, úgyhogy gyorsan mentünk is tovább (volt, aki elvétette a jelzésváltást, mi szerencsére jó irányba fordultunk). Leérve Királyházára utolértük Dömét és Zenegyalut, akik kicsit meglógtak tőlünk. Frissítettünk sajtos pogácsával (vagy valami hozzá hasonlóval) és teával, ami nagyon jókor jött, köszönet érte a rendezőknek.

Innentől megkezdtük meredek emelkedésünket a Nagy-Mána-bérc felé. Csapatunkhoz itt csatlakozott Nagyondinnye, akivel egy jó darabig együtt mentünk felfelé. Egy rövidebb pihenőt iktattunk be egy szépen kialakított emlékhely előtt, ahol fotózkodtunk egyet. A felfelé menet most nagyon könnyen ment, igaz nem is volt merszem kiállni a vonatszerelvényből. Elöl Ági, utána Én majd Zenegyalu, és a meredek emelkedőn kicsit lemaradva Döme. Gyakorlatilag megállás nélkül felértünk a Nagy-Mánára, ahol pár percre megpihentünk, és magunkba szívtuk a kristálytiszta levegőt, valamint ámultunk-bámultunk az elénk tárulkozó panoráma látványában. Itt Nagyondinnye megjegyezte, hogy aki ezt nem látja, az bizony egy nagy lúzer, azt hiszem igaza volt. Mindenkinek, aki még nem járt itt, ajánlom, hogy iktassa be terveibe ezt az útvonalat. Nehezünkre esett elszakadni a látványtól, de tovább kellett indulnunk a Magosfa-nyerge felé. Mire indultunk, Döme is felért, így együtt folytattuk utunkat. Az eddig tapasztalt hűvös légfuvallatok nem voltak véletlenek, bejött a jóslat, miszerint hóval is lesz szerencsénk találkozni. Bizony, a magasabban fekvő, árnyékosabb részeken még havat is tapostunk, volt, ahol hosszú, egybefüggő hótáblák mellett, vagy éppen közepén haladtunk. A nyereg után célba vettük a Csóványost, majd Nagy-Hideg-hegyet. A felfelé tartó szakaszokon a már bevált vonatozást alkalmaztuk, és továbbra is kényszermegállók nélkül mentünk fel az emelkedőkön (eddig nem volt részem ilyen szerencsében, mindig meg kellett állnom egy-két perces szünetekre). Csóványos és Nagy-Hideg-hegy között elég nagy ellenirányú turistaforgalom volt, köszönhetően a szép kirándulóidőnek. Nagy-Hideg-hegyen kéktúra pecséttel igazoltuk ottjártunkat, magunkhoz vettünk egy kis frissítőt (ki sört, ki üdítőt, ki kávét), és pár perc pihenő után elkezdtünk lefelé menni.

Hát bizony, a következő szakasz Kisinócig nem ragadtatott el nagyon, hosszú, egyenes, köves lefelé menetel következett. Itt tört ránk a kevés alvás miatti álmosság, de szóval tartottuk egymást. Megérkezve a turistaházhoz magunkhoz vettünk egy kis vizet és élelmet, majd irány a kóspallagi Kálvária, majd Kóspallag. Kóspallag után a Kis-Hanta-patak völgyében vezetett utunk (amit mi egyszerűen átkereszteltünk Kamu-völgynek). Volt egy-két érdekes patakátkelésünk, volt, ahol csak a feltorlódott hordalékon sikerült átvergődnünk a túlpartra. A Halastavat elérve nemsokára a Pusztatorony ellenőrzőpontnál voltunk, ahol még 15 km volt előttünk, és a tervbe vett nyolc óra előtt néhány perccel induló vonat elérése neccessé vált. Törökmező felé Döme „vezetett” minket, a pontőr ugyanis két alternatívát kínált a kék jelzés eléréséig. Végül elértünk Törökmezőre, ahol rácsatlakoztunk a kék sáv jelzésre, ami egészen Hegyes-tetőig vezetett minket, a múlt héten jól megismert Julianus-toronyig. Hát bizony, Hegyes-tető okozott egy kis gondot, nem nagyon akaródzott a feljutás. Köszönhetően a Nagy-Hideg-hegy óta tartó lejövetelnek, ismét emelkedni kezdtünk, ami most már nem ment olyan könnyen, mint a Nagy-Mána – Magosfa-nyereg – Csóványos – Nagy-Hideg-hegy vonalon. Csak nem akart eljönni a torony, de valahogy sikerült felmászni, és megdöbbenve láttuk, hogy a szenvedős mászás ellenére is milyen jól állunk időben, és mégis meglesz a tervbe vett vonat. Pár perc pihenés után, miután pulzusunk ismét a normális kerékvágásba tért vissza, visszafordultunk a Sárga sáv elágazásig, ahol balra térve célba vettük Zebegényt. Szép volt az útvonal, szinte végig látszott a Dunakanyar, gyönyörű volt a lefelé menő nap egyre tüzesebb fénye – csak kár, hogy sok időnk nem volt a gyönyörködésre, inkább kocogásra váltottunk. A zebegényi Kálvárián található célnál egy nagyon szép emlékhely található, érdemes volt ide jönni. Gyors célprocedúra után átvettük okleveleinket és kitűzőinket, és egy hosszú lépcsősor után megérkeztünk a vasútállomásra, ahol még jegy- és frissítővásárlásra is volt időnk, sőt, még magunkat is rendbe tudtuk szedni valamennyire a vonat megérkezéséig.

Nagyon szép túra volt, gyönyörű útvonalvezetéssel, egész napon át tartó napsütéssel, sármentesen (amire egy fillért nem tettem volna a Julianus tapasztalatai után). Köszönjük a szervezést, jövünk máskor is!

***

 

J a a t

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Na újra Teleki 50
rész Km össz. Km rész szint. Össz.szint
Drégely V.m 0 0 0 0
Drégely vára 4,1 4,1 290 290
Csánki kert 5,5 9,6 265 555
Királyháza 4,4 14,0 80 635
Magosfa nyereg 6,4 20,4
Nagy Hideg Hegy 4,6 25,0 225 1445
Kisinóc Th. 6,0 31,0 40 1485
Pusztatorony 7,2 38,2 105 1590
Törökmező 3,9 42,1 85 1675
Hegyestető 6,9 49,0 355 2030
Zebegény Kálvária 4,1 53,1 60 2090
Volt 1-2 túlfutásunk a táv kb. 52 Km körül lehet, szint szerintem a rendezőké jobban közelít a valós adathoz.
Jaat

***

 

Tibet

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 53 km

A Börzsöny újra csodálatos volt, az idő és a terep hasonló a tavalyihoz. Nyílnak a hóvirágok és ibolyák, csicseregnek a madarak, szinte nyáriasan meleg volt. Az első felén egy futólánnyal mentem, szerencsére felfelé ő sem futott :-) Kicsit túl is hajtottam magam a néha-felfelé-is-futni-akarokkal, így a második fele lassabbra sikeredett. A pusztatoronyi pontnál megvárt Vadmalac, mert már nem volt kedve futni, ő biztatott a nehezebb részeken. A Hegyestető újra nagyon magasan volt, és a Kis-Hanta Patak völgyében megint nagyot kerültem. A vége 9ó10p lett.

Külön dicséret a rendezőknek a Királyházi patakátkelő építéséért és az almáért meg a Kisinóci sajtért. Örültem, hogy Pusztatoronynál volt egy pont, csak kár hogy azok is megkapták a díjazást, akik kifelejtettek (vagyis a kéken rövidítettek). És végre nagy kitűzőt kaptunk :-) Jövőre is !

Vácon az Édenkertben isteni fagyit lehet kapni.

***

 

vajonmerre

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Hejj-hajj Teleki !

Tavaly Törökmező előtt a piroson volt az ellenőrzőpont, így minden kéken rövidítő megszívta :) Volt aki a "hangulatos" Hegyes-tetőt is kihagyta, mert "ment a vonata" !!!.  /Attól függetlenül, hogy "összerúgtam a port" a rendezőséggel és "nemkívánatos személy" lettem a bacs-túrákon, azért megjegyzem valóban ez az egyik legszebb  börzsönyi túra./

***

 

Lombrágó67

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50

Kalandos körülmények között érkeztünk meg Vácra Zolival, ahol szerettük volna elérni a korábbi vonatot,de ,,kis,, elkavarásunk a 2/a útra való felhajtás közben pont annyira késleltetett minket,hogy az orruk előtt ment el a vonat.

Így maradt a kilenc óra körüli indulás /08.55/. Jól haladtunk,szép időben fogytak a kilométerek. 3,45 alatt felértem Csóványosra, míg Zoli utolért felmentem a kilátóba és beszélgettem a fentiekkel. Aztán haladtunk tovább ,,sebesen,, ,bár az a hosszú lefelé menet a Nagy-Hideg-hegy után nem tartozik a kedvenceim közé.

Kisinóc után Zoli egyre nehezebben viselte az emelkedőket, már azon morfondírozott, hogy a Hegyes-tetőt bizony nem mássza meg, de végül megbirkózott vele!

Így elég hosszura nyúlt a nap,mert a 19.51 -es vonattal jöttünk vissza Zebegényből.

A pénteki éjszakai műszak után, nagyon kellemes kikapcsolódás volt a túra !

Harmadik teljesítésem volt ezen a szép útvonalon, Zolinak első, de ahogy mondta, az ilyen túrákra ,,gyúrni ,, kell !

***

 

2007

 

futiloti

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50

Tesómmal nem sokkal 8 után indultunk neki az aznapi tervnek: teljesíteni a túrát és bejárni a Börzsöny csúcsaiból 6 csúcsot kisebb-nagyobb kitérőkkel, amik még hiányoztak. Sorrendben: Karajsó, Kámor, Bugyihó, Nagy-Mána, Hollófészek, Pogányvár. Reggel a vonaton néztem meg tüzetesebben a térképet, és döbbentem rá, hogy mire is mondtam igent. Előző este még viccesnek gondoltam tesóm sms-ét, hogy fejlámpát is hozzak, a vonaton viszont már megnyugtató volt a gondolat, hogy ott van nálam. Szuper időt fogtunk ki, a pontok zárása is elérhető volt a kitérőkkel. Mindketten megfázással küzdöttünk, amitől szomjasabbak voltunk a szokásosnál,és a magunkkal vitt folyadék kevésnek bizonyult elég hamar. Az NHH-t mint megváltót vártam, annyira lemerültem/tünk. A cél az volt, hogy innen legkésőbb fél ötkor indulunk tovább. Négy előtt értünk a th-hoz. Elégedetten, mert megjártuk a tervezett csúcsokat, de vicces volt belegondolni, hogy a ttúra felénél sem vagyunk valójában, miközben már holtpontokkal küzdöttünk... Itt kellően feltankoltunk, babgulyás (vagy inkább főzelék), kávé, kóla, és gyerünk tovább tempósan. A Hegyes-tető ep. volt még itt kérdéses, hogy elérjük-e időben. De lefelé nem volt gond, haladtunk. Pusztatoronynál a pontot keresni kellett, a térkép szerinti piroson kerültük meg a tavat, és értünk ki az országútra. Az ep. viszont a régi piroson volt Kóspallag felé az országúton. A leírás meg végképp mást mondott. Hegyes-tetőn ep-t nem találtunk, viszont utolértük a seprűt Gudluking személyében.  Időközben leelőztünk 3 ötvenes túrázót, akiket a pontőrök csak "a három felvidéki"-ként emlegettek, amin jót szórakoztunk. :) Gudlukinggal visszaereszkedtünk a K-,S- elághoz immár sötétben. Gud potyára várt "a három felvidéki"-re, mert ők, mint kiderült egyből ráfordultak sárgára kihagyva a tetőt. Az elágazás után nem sokkal Gud utolért minket, és innen jobbára együtt csorogtunk be a célba, ahol szomorúan vettük tudomásul, hogy elfogyott az emléklap ill. a kitűző. Kiderült, hogy aznap az egyik szervező és Gud is csúcsozott. A válaszokat nem adtuk ki. :))

Enyhe izomláz jelzi a tegnapi napot, holnap egy kocogós Tojás 40-t szeretnék. Útközben kiderül, hogy az izmaim mire szavaznak...

***

 

mandarin95

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Tegnap reggel elindultunk a Teleki 50-en 8 órakor.  Az elején futottunk, Drégely várra gyorsan mentünk. Pénzásás után a műúton mentünk el a kidőlt fák miatt, de az csak hosszabb volt.   Királyházán finom volt a tea. A Nagy-Mánán szépen sütött a nap. A Csóványosig jól mentünk. Ott nagyon sok hóvirág volt.  Nagy-Hideg-hegyen vettünk vizet, de később kiderült, hogy klóros.  A lefelé menő út köves volt, mindig fáj tőle a lábam. Lent nagyon finom volt a frissítés. Kóspallagtól a piros rosszul volt kijelezve, ritkán tették ki. Hegyes-tető felé sokan mentek a 20-ason. A felmenet előtt megálltunk enni és inni, de nem ittam, mert a Hideg hegyi víz klóros volt. Felmentünk a kilátóba, onnan szép látás volt. A kálváriához vezető út mindig szép. A túrát 9 óra 20 perc alatt teljesítettük.

***

 

RitaB

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Sziasztok:)
Túrabeszámoló itt. Képek a Teleki 30-ról itt.
Gudlukingnak köszönet a biztatásért és tanácsokért. Örültem, hogy megismerhettem Vándor Csillagot is. Meglepően nincs izomlázam, pedig egy saját határt léptem ezzel a túrával át, függetlenül a kitűzőtől, amit nagyon sajnálok. No de majd lesz kitűző Tojáson:)... A Teleki 30 remekül szervezett, csodaszép túra, köszönet a szervezésnek:). Habár sikerült eléggé egyedileg befejeznünk. Végül mi Királyréten kötöttünk ki (82-83), pedig miután észrevettük, hogy rossz felé mentünk árkon-bokron át próbáltunk visszatérni a kékre. De a vonaton beértük az 50-eseket;). Jövőre nem kapkodjuk el, el sem tévedünk és meglesz az a kis-kitűző:) - is.

***

 

moiwa

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Szombaton a Teleki fantasztikusan szép túra volt, köszönet Osziéknak a pompás útvonalért, az égieknek a remek tavaszi időért (a NHH - Csóványos gerincen csak enyhe szellő fújdogált), a kisinóci kajapont szolgáltatásaiért (sajtos és párizsis kenyerek!). A Bugyihó melletti odvas keltike mezőnél alig bírtam abbahagyni a fényképezést:)

***

 

Jazzkedvelő

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50
Előzetesen kíváncsi voltam, mit fogok szólni az 50 km. körüli táv 2150 m szintjéhez.
Váci átszállással Drégelypalánkra mentem vonattal a startba, ami szerintem az ország leglassabb járatai közé tartozik. Reggel negyed 9 körül indultunk el egy túratárssal a vasútmegállóból. Ő még elment egy számára ismerős kocsmába dolgát végezni, ezért nekivágtam egyedül számomra ismeretlen tájon.
Drégelyvárba fel kellemes bemelegítésnek indult. Még sose jártam itt, így kicsit körülnéztem - engem valahogy kiábrándítanak a betonnal pótolt ősi kövek, de elismerem nehéz máshogy megoldani - , majd ereszkedve indultam tovább. Itt a kéken egy kereszteződésnél egy darabig filóztam egy kereszteződésnél, merre is tovább, merthogy jelzés eltűnt szép időre. Még jó, hogy jöttek erre olyanok, akik már ismerték az utat. Így mentünk tovább egyenesen, és még vagy jó 2 km. erejéig sehol nem volt jelzés. Ez egy kereszteződésnél meglett, majd emelkedő megmászva, és további ereszkedés Királyháza felé. Itt lefelé az ismerősöm utolért, és együtt érkeztünk be az ellenőrzőpontra. Választható csoki várt minket és nagyon fini tea. Az ep-on egy közvetlen munkatársammal találkoztam, és kölcsönösen meglepődtünk, mert nem tudtuk egymásról, hogy ilyen helyen is találkozhatunk.....
Eleinte a patak mentén haladva több forrás is fellelhető volt, de nem töltöttem kulacsomba, volt még benne bőven. Majd egy kemény és hosszasabb emelkedő következett a Nagy-Mánára fel. Hát a látvány mindent kárpótolt. Eszméletlen kilátás, mindez sokáig, hiszen végig szinte a gerincen haladtunk, majdnem Csóványosig, ahol még egy kaptatót kellett leküzdeni.
Csóványoson ezer ember, mint szokás szerint, így irány tovább Nagy-Hideg hegy. Ereszkedés majd kapaszkodó következett a turistaházhoz. Egy üdítő elnyalogatása, és első lábtapaszolásom. Kikezdte a gyűrődő zokni. Közben észrevettem, hogy többen valami tejszínes baromi jól kinéző gyümölcslevesszerűt eszegetnek. Csábított a gondolat, de akkor már indulóban voltunk, nem akartam visszafenekleni. Utólag bántam egy kicsit, hogy kihagytam. Közben kulacs feltölt a helyi illemhelyiségben, amit később megbántam, mert eléggé ihatatlan íze volt. De hát ez maradt meg végig, ebből kellett gazdálkodnom szinte...
Innen egy komolyabb ereszkedés a Kisinóci th.-ba, ami bizony igénybe vette a térdeket és egyéb ízületeket, következett a második lábragasztásom.
És itt jött egy tévedés. Kóspallagra Kisinócról az S majd S+-en kellett volna bemenni, a Kálvária dombon keresztül. Térképen S+ nem létezik. Na ezt a S+-et elnéztük valahol, és simán az S-en mentünk be. Gyakorlatilag levágtunk egy kis szintet és távot, de abszolute nem szándékosan :-( Bár én ezt a végén bőven behoztam....
Kóspallagon át a horgásztó mellett kellett kavarni egy kicsit. Egy része közben lezárt magánterület lett, így ki így, ki úgy ért el a műút melletti/túloldali ep.-hoz. Itt többiek tovább mentek, mert leálltam harmadszorra is tapaszolni a lábam. Sajna rossz volt a reggeli zokni választásom, így főleg lefelé ereszkedéseknél begyűrődött, ami mostanra már vízhólyagot varázsolt ide-oda. És még egy dolog történt, ami szintén még sose. A hátitáska ide-oda mozgása teljesen kidörzsölte deréktájban a hátamat. Itt már alaposan kezdett fájni....
Innen egy darabig viszonylag sík úton haladtunk, jött Törökmező, ahol egy szelet csoki elfogyasztása, és indulás a kéken tovább. Kisebb emelkedő fel és létrázás a kerítésen. Az itinerbe láttam, hogy még lesz egy keményebb emelkedő a Hegyes tetőnél, ami nem ámításnak tűnt, amikor felnéztem rá. Felkapaszkodás keményen beletámaszkodva az emelkedőbe, majd felérés lihegősen. Az ellenőrzőponton a srácok már eléggé jól érezték magukat, merthogy pár rekesz sörből igencsak fogyasztottak már addigra, így félig meddig punkzenére deliriumos állapotban próbáltak kommunikálni... Hol több-kevesebb sikerrel...
Tudtam innen már csak lefelé visz az út. Hát baromi rosszul esett itt a végén, 47 km és sok szint után lefelé caplatni igen meredeken, így rendszerint belekocogtam. Ez lett a vesztem is. Elvileg a sárgán kellett volna végig bemenni Zebegényre, a Trianoni Emlékhelyre. Csakhogy valahol le kellett volna jönnöm az útról, én viszont egyenesen lementem Zebegénybe. Ott álltam a sínek mentén. Megkérdeztem valakit, hogy merre is van eme hely, Ő meg felmutatott a hegyre, hogy látom ott fent? :-) Úgyhogy irány vissza, fel, behoztam a Kálvária levágását....
Idei legszebb túrám volt, gyönyörű útvonallal és kilátásokkal. Tuti, hogy többet fogok még jönni errefelé, de nem ilyen rohanósan, hanem alaposabban mindent megszemlélve. Ha rangsorolnom kellene most a telj.túráimat, ez lenne az első helyen... És bevallom, elég jól aludtam éjszaka, érződött eme terep....
Száraz adatok: Táv 50,4 km. szint 2140 m. A szint nagy része az első 30 km.-en volt (1750m). Ezzel az eltévedéssel együtt, ami kb. 2 km lehetett plussz, - illetve valamennyi szint is persze - 11 órán belül értem célba azaz 5 km/h óra körüli átlagot mehettem. Persze csak ha leszámolom a plussz utat és a tapaszolásokat, ami kb. 3x5-10 perc időt elvett...
Vonatra felszáll ismerőssel és ismerőslányokkal, de a háttámlának nem tudtam nekidőlni, annyira kidörzsölte a hátamat a táska mozgása. Valószínűleg az okozhatta, hogy a kardigán, ami a pólón volt, az tehette ezt a dolgot, mert viszonylag nagy szemekben van kötve.... Otthon le lett kenve valami testápolóval, de másnapra teljesen besebesedett az egész.... :-( Úgyhogy egy számomra új problémával szembesültem megint...
A héten megyek valami komolyabb zoknit venni.... Még nem tudom milyet....
Attila

***

 

2008

 

DJ RushBoy

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50 behúzva. Ádám nevű ismerősöm csapódott hozzám a rajtban, vele mentem végig, majd K.Józsit utolérve Csóványos után hármasba nyomtuk végig a túrát. Most végig gyalogoltam, de így is 5,5-el zúztunk végig. Egy jó darabig 6-os körül mentünk, de azért a 2150 m szint ott volt keményen. 9:05 alatt lett meg.

A Börzsöny gyönyörű továbbra is! 

***

 

ati928

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50 (most csak rövidke felsorolás)
- csigusz vonat (Vác->Drégelypalánk)
- jó szállás!
- kezdés kipihenten :), kellett is...
- néhány szintes rész, Nagy-Mánára feljutni nem volt piskóta
- özön patakátkelés, sikerült megúszni szárazon
- Kisinócon jó kis frissítés
- 2 döglött fényképezőgép pót akksi... :(
- egész jó időjárás
- végére kicsit megzuhanás a sok lefele meneteltől
Köszönjük a lelkes szervezést!


***

Pap Gábor

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Teleki 50

Kinizsire való felkészülésem e hétvégi állomása a Teleki 50 volt. Remek kis szintes túra, jó erőnléti edzés.
Azért mostanra is jutott az érdekes húzásaimból egy, mert a táskámba otthon a Börzsöny atlasz helyett, egy másikat raktam be véletlenül. Csak reméltem, hogy az itinerben lesz valamilyen térképvázlat, vagy útvonalleírás, mert az útvonal egy jelentős része számomra ismeretlen volt.
Reggel az állomáson összefutottam ismerősökkel, így az utazás igen gyorsan és kellemesen telt, sőt még az útvonalat is sikerült memorizálni. Vác felé a vonaton egyébként igen sok turista volt, ami nem csoda, mert 2 börzsönyi túra is erre a napra esett. Negyed kilenc tájékán szálltunk le Drégelypalánkon. A többiek gyors nevezés után útnak indultak és még tollászkodtam kicsit, majd negyed kilenckor startoltam.
A várig ismerős volt a terep, jó 10 évvel ezelőtt igen kellemes 2 hetet töltöttem el a Schaffer kút alatti réten. A romokig tartó emelkedő még mindig meredek, de azért a 95%-át sikerült megfutni. Fent a párás levegő ellenére remek kilátás volt, a szűrt napsütésben. Pecsételés után leereszkedtem a vár túlsó oldalán, és irány Pénzásás. Ezen a részen még nem jártam, de az itinerben jól használható útvonalleírás volt, így nem fenyegetett az eltévedés veszélye. Ennek ellenére azért nem mertem nagyon nyomni neki, mert figyelni kellett a jelzéseket.
Csánki-kerti újabb pecsételés után elindultunk a Bugyihó felé. Kellemesen futható terepen, jó rálátásunk volt a magas-Börzsöny vonulatára. A piros jelzésen balra fordulva meredek lejtőn jutottunk le, Királyházára, ahol a pecsét mellé csokit és meleg teát is kapunk. Továbbindulva először egy kellemes kis völgyben haladtunk. A hegy oldala több helyen is könnyezett kisebb tócsákat létrehozva az úton, de ez nem okozott gondot. Aztán nem sokkal később megkezdtük a túra leghosszabb emelkedőjét, a Nagy-Mána bércen át a Magosfáig, onnan pedig a Csóványosig. Ahol lehetett futottam, ami valószínűleg nem volt éltem legracionálisabb döntése, mert már a Magosfai ellenőrző ponton éreztem, hogy a hegy sokat kivett belőlem. Nem bánom, mert szokni kell ezt is. Magosfától Kisinócig ismerős terepen haladtam, de már közel sem olyan dinamikusan, mint előtte. Reméltem, hogy az Inóci vágás hosszú lejtőjén majd azért kicsit ki tudom pihenni magam, de ez nem igazán sikerült. A turistaháznál lévő ellenőrző pont után a sárga négyzet és kereszt jelzésen elmentünk a Kóspallagi kálváriáig. Itt jött el nálam a mélypont, az emelkedőn felfelé begörcsölt a combom belső oldala. Érdekes módon, ha nyomtam neki amennyire tudtam, akkor kiengedett. A jelzés nem volt valami jó, de szerencsére az útvonalleírással felvértezve nem volt probléma.
A falu után irány Pusztatorony és a horgásztó. Az úton nagyon sok túrázóval és piknikezővel találkoztam, volt akik éppen szemetet gyűjtöttek, amit csak támogatni tudok. Sajnos a patakkal kicsit meggyűlt a dolgom, sikerült kétszer is belelépnem. Törökmezőig aztán nem történt semmi különösebb dolog, azon kívül, hogy egy csomó tavaszi hérics virított az út szélén, kellemes látványt nyújtva. Törökmezőn önpecsételés után lenyomtam egy kólát, ami kicsit rendbetett, de az út hátralévő részén a nagyon meredek emelkedőkön már nem futottam. A Hegyestetői parkoló előtt összefutottam egy másik ismerőssel, akivel aztán a célig együtt futottunk. Többszörös teljesítő lévén pontosan tudta merre kell menni, így aztán a sárga sávon sem volt probléma, 6:00-val értem be a Trianoni emlékűmhöz.
Eléggé elmaradtam az előzetesen tervezett időmtől, ami betudható annak, hogy az útvonal jelentős részét nem ismertem, meg sikerült megzuhanni is, főleg a végén. Nem baj, jövőre a cél az 5:30, vagy jobb, mert hogy jövőre eljövök, az biztos. Köszönöm a szervezőknek ezt az igen kellemes túrát.

***

csiba

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Teleki 50
Ezen a hétvégén a Börzsöny tárt karokkal várta a teljesítménytúrázni vágyókat. Rögtön két túrával is megörvendeztetett bennünket. Egy könnyebbel és egy valamivel nehezebbel, csak tudjunk választani. Tavaly még sikerült mind a kettőn (Julianus és Teleki) végigmennem, de ez így most kicsit lehetetlennek bizonyult. A nehezebb mellett tettem le a voksom, és így maradtam a Teleki 50-nél. Ráadásul előző évben ez volt a 3. teljesítménytúrám, és azok közül is az első 50 km-es, így kíváncsi voltam, hogy mennyit javultam az előző évi kb. 11 és fél órás teljesítésemhez képest.
Most negyedmagammal vágtam neki a távnak, Bella, Karesz és GPS Zoli társaságában. Szerencsére az oda út viszonylag könnyen megoldódott Kareszék jóvoltából. Kocsival mentünk egészen Drégelypalánkig, így még alvásra is több idő jutott. Bár sajnos az autót nem tudták átvinni célba.
9:10 körül begurultunk a vasútállomás felé, és elég szép embertömeg fogad az épület előtt. Úgy látszik pont egy vonat után érkezhettünk nem sokkal. A nevezés kicsit döcögve megy, de ez főként amiatt van, hogy elfogytak az itinerek, és üres lapokra írták rá a ellenőrző pontok nevét. Talán ez volt az egyetlen egy negatívum az egész túra alatt. De ez se volt olyan vészes, mert közben egy futóval beszélgetni kezdtünk a cipőkről, és így gyorsan elrepült az idő. 9:45 körül már el is rajtoltunk. A falu széle még mindig ugyan azt a merész képet mutatja mint tavaly, ló legel az utca szélén, romos házak. Hamarosan elhagyjuk az utolsó épületeket is és megérkezünk a Schaffer – kúthoz. Kisebb csoport pihen a padoknál, a távolban mintha valami épületféle kifaragásán dolgoznának az erdészek. Mi nem állunk meg, nekivágunk az első komolyabb emelkedőnek. Kicsit szétszakadunk, de a várnál újra együtt lesz a csapat. Fölfelé az út mellett hever egy pár túracipőnek nem mondható magas sarkú bőrcsizma. Megadta magán, nem bírta a gyűrődést, talpa leválva, kicsit megtépázva vár a sorsára. Azért szívesen megnéztem volna azt az embert, aki ilyenben vág neki. Elérkezünk a PL jelzésig, itt egy 90°-ban balra, és még meredekebbre vált az emelkedő. Nincs mint tenni, vissza egyesbe és difizár bekapcsol. Pár perc, és már fent is vagyunk a várnál. A kilátás az Pazar, bár az idő kicsit párás. Első pecsét birtokában folytatjuk utunkat.
Itt már tudom, hogy a K jelzésen merre kell fordulni. Tavaly sikerült jobbra elindulni, és csak jó pár száz méter megtétele után jöttünk rá, hogy valami nincs rendben. Most erre nem került sor, de a K K+ találkozásánál kicsit megállunk, hogy merre tovább. Pénzásásig lekocogunk, kellemesen lejtős az út, majd utána egy kis kapaszkodás kezdődik megint. Először aszfalton, majd újra turista ösvényen. Idővel az ösvény földúttá szélesedik, ami levezet egészen a Csánki – kertig (11:10). Itt megkapjuk a következő pecsétünket, majd egy kis emelkedő után felérünk egy hegygerinc szerűségre, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik a magas Börzsönyre. Távolban már feltűnik a Csóványos csúcsa. Impozánsan mutatja magát, szinte hívogat. Ma még egyszer megmászlak, mormolom magamba, de arra még picit várni kell. Teszek egy kis kitérőt a Bugyihóra, A Börzsöny Csúcsai jelvényszerző túramozgalom miatt. Egy páran lentről kicsit furán néznek, hogy hova a fenébe mászom fel, meg, hogy minek. A csúcskő megtalálása után visszatérek a jelzett útra. A többiek kicsit most elléptek tőlem. Lefelé megfutom ezt a szakaszt, majd elérve a P jelzést látom, hogy rengetegen továbbmentek egyenesen. Összenézünk egy páran, és mindannyian 100%-ra biztosak vagyunk benne, hogy itt balra le kell menni a P jelzésen. Így egy hangos kiáltáson a sor. Szerencsére mindenki meghallotta, így visszatérnek a leágazáshoz. Lefelé szinte csábít az út a futásra, így nem is tartjuk magunkat vissza leszaladunk egészen a műútig. A patak átkeléssel kicsit megszenvedünk, elég bővizű, és kevés az olyan hely, ahol száraz lábbal nagy biztonsággal át lehetne jutni a túloldalra. De sikeresen abszolváljuk ezt a feladatot. Most már csak a pontot kéne megtalálni, ami kis hezitálás után megtörténik. Ez pecsételő és frissítőpont is egyben. Kapunk teát, csokit és almát. Na meg egy újabb pecsétet, 11:54. Kicsit pihenünk míg elfogyasztjuk a kapott csemegéket, majd elindulunk.
Előttünk a túra talán egyik legkeményebb emelkedője. De csak az jár a fejemben, hogy innen már olyan sokszor másztam fel a Csóványosra, hogy nem érhet meglepetés. Előtte még a Tűzköves – forrásnál megállunk Zolival. Jó lenne valami folyadékot szerezni a kulacsba. Az átkelés itt is nehezen megy, én nem is próbálom meg. Nagy – Hideg – hegyig talán kitartok a még meglévővel. Egy jó 5-10 perc után indulunk el a forrástól. Még mielőtt igen csak elkezdene emelkedni a P jelzés, megszenvedünk megint az újabb patakátkeléssel. Itt is keresni kell azt a pontot, ahol nagy biztonsággal át lehet jutni száraz lábbal a túlpartra. Szerencsére itt is sikerül. És most már tényleg elindul keményen felfelé a P. A Dr. Tóth Péter emlékhely után kicsit megszelídül, de nem ad sok időt a szusszanásra, mert jönnek az újabb meredek szakaszok. Nagy – Mánáig nem szeretnék megállni, ott is csak azért teszem, mert a kilátásban mindig gyönyörködni kell itt, és Zolit is bevárom. Na meg azért el is fáradtam egy kicsit :). Meglepően nehezebben ment ide a felmászás, mint amire számítottam. Rózsa patak völgyének túlsó oldalán néhol feltűnnek a hófoltok is. Félelmetesen, és nem iszonyatosan :) szép a látvány innen. Pláne így, hogy még csupaszok a fák, és le lehet látni teljesen a völgy aljára. Innen Zolival megyek tovább, Bella és Karesz valahol elől roboghatnak már. Ők nem időztek el még lent a Tűzköves – forrásnál, mint mi. Nemsokára befut a P jelzés a Z-be, és itt megkapjuk a következő pontunkat az ismerős pontőrtől, 13:15. A Dögölj meg-en is ő volt a pontőr Magosfánál. Úgy látszik őt osztják be mindig erre a szakaszra.
Innen már csak egy karnyújtásnyira van a Csóványos, és tényleg hamar ott is vagyunk. Meglepően sok az ember fent a csúcson, viszont hó annál kevesebb. Azt hittem, hogy nagyobb lesz, de szinte csak a csúcs keleti, észak keleti oldalán lehet foltokat látni. Mondjuk nem mintha annyira hiányozna, így legalább nincs sár sem, és nagyobb biztonságban le lehet jutni. Nagy – Hideg – hegyre átkocogok, Zoli lemarad valahol útközben, de a turista háznál találkozunk újra. Itt érem utol Belláékat. Innen már lényegében együtt megyünk be a célig. Kicsit itt megpihenünk. Van minden, evés meg ivás, ahogy Gino vagy Dzsínó (?) mondaná az Oláh családból :). Majd számomra az egyik legkellemetlenebb szakasz jön, le egészen a Kisinóci turistaházig. Ezt a lejtőt sohasem szerettem, térdgyilkoló. De azért viszonylag hamar túljutunk ezen a szakaszon is köszönhetően a kocogásnak. A turistaháznál egy újabb frissítő pont vár bennünket a pecsét mellé. Jól esik a zsíros kenyér, meg a limonádé szerű innivaló is.
Pár perc után megyünk tovább a S+ jelzésen. Elég rossz a felfestése ennek a szakasznak, de szerencsére nem tévedünk el. Bár két féle úton érkezünk be Kóspallagra, pedig még egy nagy fanyilat is csináltam a földre az egyik nem könnyen észrevehető leágazásnál. Mondjuk tavaly én sem a Kálvária felől jöttem be a faluba, hanem lent a temetőnél. Sebaj, lényeg, hogy a templomnál újra együtt. Itt egy kis frissítés az egyik út menti kútból, majd haladunk tovább. Nemsokára elhagyjuk a falut, és egy hangulatos kis völgyben haladunk tovább egészen a pusztatoronyi horgásztóig. Egy két patakátkelés itt is majdnem megtréfál, de szerencsére nem ázom be. A műút előtt megkapjuk a következő pecsétünket, 16:31, majd egy kis aszfaltos szakasz után ismét erdőben, vagy inkább réten folytatódik a túra. Tavaly mi itt végig a P jelzésen mentünk el Törökmezőig, de most itiner hiányában a K jelzést választottuk a Békás – rét felől. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy merre megy a túra, így hát hallgattam az okosabbra:)
Törökmezőnél egy újabb pecsét, meg egy kis frissítő után indultunk tovább. Innen már tényleg nincs sok, bár abban még lesz két emelkedő. Az elsőhöz hamar elérünk, és egy mászás után el is kezdjük. Meglepően jól érzem itt magam, és szinte már újra a kerítésnél vagyok, bár itt mászni már nem kell. Kövesmező felé szintben haladunk, mintha engedné, hogy rákészüljünk az utolsó nagy mászásra. Majd szépen elkezd emelkedni. Bár ez még csak az előjáték, itt még nem mutatja meg az igazi arcát. Nemsokára elhagyjuk a S elágazást. Csábítóan húz az út jobbra, de még előtte meg kell mászni Hegyes – tetőt. Áthaladunk az utolsó kis tisztáson, és tényleg bedurvul. Az egészben talán nem is az emelkedő a legrosszabb, hanem az, hogy jönnek lefelé veled szembe, te meg majdnem kiköpöd a tüdődet. Szerencsére hamar elfogy azért a szint fölfelé, és a Csánki – kertes pontőrtől megkapjuk az utolsó pecsétünket. Kicsit szusszanunk, de csak kb. annyira, hogy bevárjuk egymást. Ilyenkor mindig az utolsónak lenni a legrosszabb:), majd lekocogunk egészen a S elágazásig. Itt egy éles bal kanyar, és megkezdjük az ereszkedést Zebegény felé. Persze csak egy kis emelkedő után, de ez már tényleg csak egy kis lanka. Utolsó métereket megfutjuk, közben ahol engedi gyönyörködöm a naplementében. Nagyon szép látvány. Néhol elő – elő bukkan a nap a felhők mögül, és vörösesre festi az ég alját, miközben lebukik szép lassan a hegyek mögé. De azért még világosban érkezünk meg a célba. Kb. 19:10-et írhatunk, mikor átvesszük a túra teljesítéséért járó oklevelet és kitűzőt.
Innen egy kényelmes ereszkedés a vasútállomásig, de előtte még belefér egy kis kocsma is. Majd elrobogunk Vácig, és onnan vissza Drégelypalánkra az autóig, onnan meg haza…
Elmondhatom, hogy egy nagyon jó túra volt ez a Teleki 50. Kellemesen fárasztó tereppel, színvonalas rendezéssel.
Gratulálok mindenkinek!

***

 

bükkjáró

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Teleki 30
2008.04.05.
Táv: 29,4 km. Szint: 1750m. Idő 5ó 3p
Végig borongó idő, el-el vékonyodó felhőzet. Eső nem volt. 10-12 fok. Sár nem volt.
Az utolsó vonattal mentem. Drégely vm-nél a vonat 70%-a leszállt. Kisebb tumultus alakult ki, mivel rövidesen elfogytak az itinerek, nekem sem jutott. Úgy tűnik ez a mostani túráimon rendszerré kezd válni. A rendezők azonban igyekeztek azonnal kezelni a problémát és lapokra írták fel az ellenőrző pontokat és a sorszámot, mindenkitől kérdezték ismeri-e az utat. Ezenkívül amivel még nem találkoztam, rendkívül korrekten akinek nem jutott itiner, attól 100Ft-al kevesebb nevezési díjat kértek. Végül 9.30-kor indultam el (lehet volt az 35 is a vacakolásom miatt). Igyekeznem kellett, mert el akartam érni a 15.40-es buszt Kóspallagon. Bugyi hó után végig kocogtam. (Időnként előtte is) A Tűzköves forrás előtt a ep-nél csokit, almát, teát kaptunk. Nagyon jól esett. A Nagy Mánáról szokás szerint csodálatos kilátás nyílt. A Csóvi tornyát sajnos kihagytam, hátha időzavarba leszek. Végül 14.33-ra le értem a turista házhoz. Bőven volt időm válogatni a vajas-zsíros-lekváros kenyérből és lesétálni a faluba a buszhoz. Jó rendezés, nehéz szintes túra és szép idő és táj volt.

***

 

tomyy

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki Pál emléktúra 50
Azt hiszem jól döntöttem, hogy idén a Julianus helyett a Telekit választottam. Bár a rajt megközelítése körülményesebb volt, valamivel szebb útvonalon halad ez a túra. A rendezők talán maguk sem hitték el hogy a konkurencia ellenére is ilyen sokan lesznek a túrájukon - ugyanis az itinereket igencsak be kellett osztaniuk a rajtban. Sok együtt haladó ember csak csoportonként egy itinerrel vágott neki az útvonalnak. A szervezés negatívumai ebben az egy tényben ki is merültek. Az ellátás bőséges és változatos volt. A Nagy-Mánáról még havat is lehetett látni a távolban. A Magosfa-nyereg pontőre megint az ismerős természetvédelmi őr volt (idén mind a 4 börzsönyi túrámon találkoztam vele pontőrként). Pusztatorony után sikerült elvéteni a piros sáv jelzést. A turistaútba egész egyszerűen beleépítettek egy állatkarámot. Azért kisebb kevergéssel és kerítésmászással meglett a helyes út. A Börzsöny szerintem most a kedvesebbik arcát mutatta az útjait járó érdeklődőknek. A patakátkeléseknél viszont a csobbanást, beázást, tocsogást elkerülendően oda kellett figyelni.

***

 

2009

 

Spot

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Teleki 50
Lassan világosodik a táj, ülünk a vonaton és halkan beszélgetünk, a párás ablakra kézzel törölt folton keresztül nézzük a tovahaladó házakat, dombokat, völgyeket.
Készülődünk, elteszem a dzsekimet, pulóveremet magamra öltöm, kis zökkenéssel megállunk, hátamra kanyarítom hátizsákomat, leszállok. Az eltűnt váróterem megváltoztatta a látványt, rendezőség még nincs, egy pillanatra kételyeim támadnak jó helyen vagyunk-e, de minden rendbe.
Tanakodás, fényképezés, előkerülő túrabotok, és már itt is van az indító személyzet, mellém teszik az asztalukat, így gyorsan túl jutok a nevezésen. A faluban teljes a nyugalom, az innen-onnan hallatszó vakkantások csak a csendet fokozzák, sehol senki, a patak medre frissen nőtt fűvel bélelt, itt-ott nádkezdeményekkel díszített, partjain a fák most bontogatják rügyeiket.
A levegő még meglehetősen üde, friss, kicsit fázom. A mellettem folydogáló csermely halkan csörgedezik, puhán eső medre hol kiszélesedik kisebb tavat alkotva, hordalékfákon duzzadva, hol elkeskenyedve kanyarog fák, bozótok alján. A nap vöröses sugarai súrolják a földet, az árnyékok elnyúltak, hosszúkásak.
Az egyik fa ágán mozdul valami, jobban megnézem, egy mókus, egy fekete mókus, próbálom lefotózni, nem hagyja magát. Verőfényes vasúti átjárónál futók haladnak el mellettem, átlépkedem a síneket, barátságos erdei tisztás fogad, rajta forrás, kis padok, fahíd, csobogó víz.
A táj emelkedni kezd, már nem fázok, lassulnak a lépteim, erdei virágok szirmai színesítik a szürke erdei talaj egyhangúságát. Balra erőteljes kaptatóra térek, tovább csökkentem az amúgy is lassú iramot, többen elhaladnak mellettem, és még többen közelednek. Feltűnik a romos vár két bástyája, meg némi fal, az előtérben zöldellő füves terep, falépcső a falon tátongó rés felé. Ballagok a feljáró fokain, figyelem a kitárulkozó tájat, a környező hegyeket.
07:51. Pecsételek, áthaladok a boltíves kapun, leereszkedek a sziklába vésett kijáróba, és elhagyom a hős Szondi várkapitány által felrobbantott erőd falait.
Ahol tudok ott kocogok, az emelkedőkön gyalogolok, a nap meg egyre magasabbra emelkedik és egyre melegebben süt. A táj változatos, izgalmas, a pocsolyák kerülhetők, tükörképük színesíti a látványt. Figyelem a keréknyomokban csordogáló, apró patakocskákat, gyermekkoromban imádtam gyufaszálakat, kisebb fadarabokat dobálni bele és figyelni hogyan halad tova a sodrással.
Pénzásás apró tava, talán már egy kisebb mocsarat is magába foglal, területe évek óta víz alatt áll, ragyogó fényképész téma, a még mindig alacsonyan álló nap sugarai szinte súrolják a felületét, kékké varázsolva azt, a belőle kiálló friss zöld fű és sás, az elszáradt tavalyi kórókkal és szénamaradvánnyal, csodás látvány.
Felrakom botjaimra a tappancsokat, hogy ne kopjanak, vagy törjenek el a végeken lévő hegyek a következő aszfaltos szakaszon, és indulok a nem túl meredeken emelkedő erdészeti úton a hegytető felé. Jobbra feltűnik Drégely vára, búcsúzóul megcsodálom távolba vesző romjait.
Átugrok egy árkot, szűk ösvényre térek, tüskés indák kapaszkodnak, rángatnak, kidőlt fa törzsén lépek át. A hegyet megkerülő út visszacsatlakozik, innen ismét kényelmesen lehet gyalogolni. A nyergen átbukva, kocogni kezdek, figyelem a hegyoldalban felfutó szekérutat, ahogy a már előrébb járók kapaszkodnak rajta egyre feljebb.
Csánki-kertnél pecsételek, jobbra fordulok és egy csemetésen keresztül kijutok a tarvágott oldalba, egy hősugarak által keményen ostromolt kaptatóra. Izzadva érkezek a gerincre, elballagok egy nyiladozó Aranyeső-bokor mellett, követem az előttem jobbra-balra kilengő keréknyomokat. A pulóver már túl sok rajtam, folyik a víz a hátamon, de nincs kedvem megállni, levenni, elpakolni.
Nem túl magasra nőtt bükkfákkal, tölgyekkel tűzdelt erdőbe érek, körülöttem gömbölyded, mohával vastagon belepett óriás kőgolyók, felettük sziklás hegyorom. Pocsolyás, gidres-gödrös földúton falom a kilométereket, helyenként lekényszerülve róla, kerülve, ugorva.
A lombtalan erdőbe besütő nap csíkosra festi a tájat, az előttem futó turista, olyan mintha vibrálna.
Útelágazásban balra fordulok, és meredeken megindulok lefelé, lassan kocogok, óvatosan helyezve a lábamat haladok a völgy irányába. Előttem vízfolyás keresztezi, a mit tudom én milyen járgányok által szétszabdalt utat halkan csobogva és latyakkal árasztva el a közlekedési felszínt. Átevickélek rajta és felmászok a töltésszerű képződményre, hogy ott folytassam az utamat, egyensúlyozva a keskeny, egyenetlen terepen.
Megérkezek egy félkész sátorhoz, ahová éppen akkor fordul be két apró gyermek, csokoládék dobozban, egy aluhordó, meg egy bogrács a földre dobva, gondoljuk ez csak a pontőr táborhelye lehet. Körülnézve meg is látjuk őket, éppen felénk tartanak, odaérve megkapjuk az igazolást, meg csokit is választhatunk.
A pataknál komoly bajban lennénk, mivel alaposan megáradt, de a rendezők építette híd, az remek. A túloldalon újabb aluhordó, tartóra állítva, benne iható forróságú tea, kezembe veszem a poharat, szürcsölöm a finom nedűt és hallgatom a hömpölygő áradat csobogását, élvezem a tükröződő vízfelületek fényjátékát, bedobom a poharat a szemetes zsákba, és indulok tovább.
Nem sokkal feljebb, apró sziget kisebb facsoporttal, turistaút vezet rajta keresztül, két kis fahíd köti össze a partokkal, nagyon hangulatos, vadregényes. A kényelmes szekérút csak minimálisan emelkedik, jól érzem magam, a táj hangulata, a beszűrődő sárgás napfény, a szélesre áradt vízfolyam, a madarak csicsergése, minden csodás.
Szembe érkezik két kislány, nagyon kicsik, teljesen egyedül, ugyan mit keresnek itt, talán a pontőrök gyermekei, de ez a hely már nagyon messzi van onnan. Gázlóhoz érkezek, keskeny csapás vezet a hegyoldalba, felkapaszkodok, felülről figyelem az alul bömbölő folyamot, az ösvény helyenként veszélyes, csúszós, óvatosan haladok.
Az erdészútra visszaérve ismét gyorsabb tempóra váltok. Odaérek egy rég elbontott híd pillérjéhez, át kell kelni, nosztalgiázok egy kicsit, szemügyre veszem a „Börzsöny éjszakai” túra átkelő helyét, a kövek víz alatt, de nekem itt kell átkelnem, ha éjszaka sikerült most is fog, a többiek más lehetőség után néznek, én neki indulok, bokáig vízben lépkedek szikláról sziklára, a bakancsom nem ázik be, átjutok szárazon.
Még vetek egy pillantást a helyszínre, és már kelek is át a másik ágon, de ez már nem jelent gondot. Meredek hegyoldalhoz érek, ritmust váltok és indulok felfelé, mögöttem gyorsabbak érkeznek, menetelnek tovább, én a magam tempójában igyekszem utánuk. A pulóverem úját felhúzom a jobb hőcserélés érdekébe, érzem, ahogy átnedvesedik a hátam, homlokomon verejtékcseppek jelennek még. Előttem egy sziklaszirt, tetején egy termetes, mohával benőtt kőgolyó. A terep még meredekebbre vált, lassan araszolok felfelé természetes sziklalépcsőkön, csúszós földes ösvényeken, végül fellépek az apró kis fennsíkra, rajta fából épített emlékmű, szélhárfa. Megállok, a távolból rekedtes varjúkárogás hallatszik, az erdő mélyén apró ág reccsen.
Botjaim összecsördülnek, ahogy tovább lépek, csuklómra illesztem pántjait, és lendületesen indulok tovább. Rövid pihentető szakasz után újabb szírt mutatja magát a fák kopasz ágai között. Verejtékezve kapaszkodok az irányába. Az utolsó lépéseimet görcsközeli állapotban kényszerítem ki magamból, egy öreg, repedezett törzsű tölgy mellett érek fel egy félig kopasz gerincre. Megállok, a leszakadó mély völgyből felhallatszik a patak morajlása, a gerincet friss, zöld fűkezdemények és tavalyi elszáradt maradványok borítják, a távolban Magosfa, arrább a Csóványos emelkedik ki, felettük egy-egy fehér felhő cammog lassan tovább.
Leveszem a pulóveremet és felerősítem a hátizsákom oldalára. A gerincen szakadékok, apró facsoportok mellett, között vezet a fantasztikus ösvény, minden kanyarulata, minden dombocskája rejt valami meglepőt, valami különlegeset, az élmény megunhatatlan. Lépéseimre figyelnem kell, a régi kerítésmaradvány drótjai a földön hevernek, a kiálló sziklák is állandó veszélyforrást jelentenek, főleg, hogy az ember a látványban gyönyörködik, és kevésbé figyel, pedig itt egy botlás, akár végzetes is lehet.
Túljutva ezen a szakaszon ismét emelkedni kezd a turistaút, hóvirágok jelennek meg, az idő is hűvösebbre vált, majd apró hófoltok tűnnek fel. Az egyik ilyenen egy piciny hóember áll pálcika karokkal, tetszik a dolog, apró örömöt szerez.
Magosfánál felzászlózott pont, megkapom a pecsétet, váltunk néhány szót az időjárásról, aztán már csúszkálok is tovább az olvadt, kásás hóban. Szerencsére nem sok van belőle és többnyire kerülhető is. Baktatok tovább, még mindig felfelé, végre meglátom a Csóványos tornyát, újult erővel vágok neki. A padokon sokan ücsörögnek, esznek, isznak, pihennek.
Nem állok meg, megyek tovább, a meredek lejtő vastagon havas, tiszta életveszély, lassan haladok, fától-fáig, ha nincs, akkor a talpélemet vagdosom, vagy csúszkálok. Pólóban most meglehetősen hűvös van, de nem akarok megállni, inkább szaporázom a lépteimet, az emelkedő azonban megállít, a jeges kaptatók alig járhatóak, az út szélén kell puhább terepet keresni.
Miután felszenvedem magam az egyik ilyen emelkedőn, apró hóemberarzenál fogad, sziklákon, padkákon, még egy faágon is, köszönet a gyártónak, kedves színfoltja lett ez a túrának.
Az itt következő szakadék, számomra mindig egy rémálom, most is nehezen jutok az aljára, kapaszkodok fákba, keresem talpammal a gyökereket, kiálló köveket, de végre lent vagyok. Átgyalogolok a Rakodón, pihentető, vízszintes terepen. Agyam már csak a Nagy-Hideg-hegy turistaházára képes koncentrálni, ott pihenhetek egy kicsit, ihatok valami jobbat, mint eddig.
Visszahívok valakit a sípályáról, nem kellett volna – végül is nekem mindegy merre megy – de azt gondoltam eltévedt. Jobbra fordulunk egy meredek ösvényre, fájó izmaim nehezen visznek előre, botjaim nagyban segítenek, minden lépés fájdalmas erőlködés, de csak megyek tovább nem állok meg, csak megyek, nem gondolok semmire, csak a fentre, aztán még meredekebbre vált, teljesen belassulok, alig emelem a lábam, de nem állok meg, még egy lépés, aztán még egy, és fellépek a murvás útra. Az egyenes terepen merev izmaim alig mozdulnak, kényszerítem őket, aztán egy bokor mögött megjelenik a várva várt hegyi szálló.
Belépek, és mindjárt be is állok a büfénél sorakozó tömegbe, veszek egy kávét, meg két üveg rostos üdítőt. Lepakolok egy asztalnál, és elballagok pecsételni, itt önkiszolgáló módon kell a billogot megszerezni papírunkra. Elpakolom a tanúsítványt és lezuhanok egy székre, néhány pillanatig csak bámulok magam elé, aztán elkezdem lehámozni a bakancsomat, zoknimat, előkaparok egy száraz párat a hátizsákból, de egyenlőre szárítom átizzadt lábamat. Megkavarom a kávémat és lassan szürcsölni kezdem, érzem ahogy életet lehel a testembe, minden kortyát élvezem, aztán magamba döntök egy fél liter rostost is.
Nekiveselkedek, jöhet fel a száraz zokni, majd a bakancs is, hátamra kanyarítom a hátizsákomat és már nyitom is az ajtót. A ház mögötti tűzrakóhelyen már lobognak a lángok a bogrács alatt, de nekem mennem kell, az aszfaltos úton kocogni kezdek, a téli jégtakaró eltűnt, de sok apró zúzalékos kő görög, csikorog, a talpaim alatt, megnehezítve az előrejutást.
Balra keskeny ösvényen folytatódik a gyaloglás, futás, sok helyen záródnak a bokrok, gazok, karcolnak, tépnek, a nap meg csak süt serényen, az ellenfényt szűri fenyvesek kis csoportja, tölgyfa törzsén meg kék sáv jelzi a jó irányt.
Hosszú, nagyon hosszú lejtmenet, kocogva haladok keresztül rajta egészen Kisinóc turistaházáig. Ledobom cuccomat egy padra, lekváros kenyeret, szörpöt fogok és árnyékos helyre telepszek vele, többszöri repeta után folytatom utamat a sárga négyzeten, majd a sárga kereszten. A kálváriánál megállok egy pillanatra, hogy körbenézzek, érdemes, hangulatos a kilátás.
Kóspallagon megállok egy kék kútnál és felmosom magam, jól esik a hideg víz, megtöltöm a palackomat is, ez már elég lesz a végéig. A falu aszfaltján való gyaloglás egyhangú, fárasztó és nagyon meleg. Többször innom kell, hogy kiszáradt számat nedvesség érje. A Kis-Hanta-patak völgyében haladva többször keresztezzük a megáradt folyamot, szinte lehetetlen lenne átkelni, ha nem lenne mindenhová valamilyen segítség rakva, keresztbe fektetett fák, uszadékfa torlaszok, kövek.
Mindenhol sikerült baj nélkül keresztüljutnom, aztán egy apró kis ösvénynél a lábamba akad egy szederinda és megkapaszkodik tüskéivel a cipőmbe, elvesztem az egyensúlyomat, kapálózok, próbálom kitépni a lábfejemet a csapdából, de nem tudom, előre zuhanok, kezemben fényképezőgép, nem teszem előre, nehogy eltörjön, így teljesen egyenesen fejjel előre belefúródok a talajba, ami szerencsémre nagyon puha. Gyorsan felülök és körülnézek nem látta-é valaki az attrakciómat, amikor konstatáltam, hogy senki, kitör rajtam a nevetés, csak ülök ott és nevetek, még soha életemben nem estem el ilyen bénán. Feltápászkodok és folytatom az utamat, nemsokára egy újabb átkeléshez érek, átugrok egy kis szigetre, innen meg egy keskeny fán egyensúlyozva a túloldalra.
Jobbról feltűnik egy horgásztó, mellette csendben gubbasztanak a horgászok, gondolom, odakiáltok, hogy milyen volt a fogás, de nem vagyok benne biztos, hogy értékelnék érdeklődésemet, miután minden halat elijesztek, így csendben tovább állok.
Előttem tornyosul Pusztatorony kimagasló dombocskája, tavaly még meg kellett kerülni, most neki veselkedek, hogy megmásszam, a kis várárokban jobbra fordulva, életveszélyesen ferde, csúszós ösvényen ereszkedek lefelé. Nem túl hosszú séta után visszatérek a patak medréhez, festői sétaút vezet itt, sok ügyességet igénylő átkeléssel. Végül elhagyjuk a medret és egy erdei úton felkapaszkodunk a Szent Gál földjére, ahol evési lehetőséggel egybekötött pecsételő hely található, az ételt nem, a pecsétet azonban kérjük.
Vidáman haladunk régi ismerősömmel, aki nem rég ért utol, beszélgetés közben gyorsan elérjük a Török-mezei turistaházat, de sajnos zárva van, pedig nagyon számítottam rá, mindegy, szerencsére betáraztam még Nagy-Hideg-hegyen egy rostost, azt most előveszem és az utolsó cseppig megiszom. Közben ismerősöm, már messzi jár. Lábaim fáradtak, alig vonszolom magam, mégis jó tempóban haladok, nincs ellentmondás, utolsó energiáimat emésztem éppen.
Meredek lejtőre érek, lassan kocogni kezdek az első lépéseknél úgy érzem ez nem fog menni, de csak kocogok tovább. Padon pihenő turista ugrik fel, kinyit egy dobozos sört és nyújtja felém, komoly traumát okozva, de végül erős vagyok, és köszönettel elutasítom. Viszont ezek után nem válthatok gyaloglásra, így lefutok a völgy aljáig. Innen azonban csak vánszorgok, barátom a belátható út vége felé távolodik komoly tempóban.
Megérkezek a körtvélyesi emelkedőhöz, erre mindig rossz érzéssel gondolok, most is nehezen haladok, igyekszem egyenletesen lassú tempót diktálni, a legrosszabb, amikor a felső napos részre érek, ez mindig befülled, rettenetesen meleg és meredekebb, mint az eleje. Szédelegve érek fel, néhány igen lassú lépést teszek, hagyom magam lélegzethez jutni, izmaimat feltöltődni, de nem állok meg, gyorsan regenerálódok, mint mindig, az aszfaltra érve már minden rendbe. Az erdei út lezárva, így első ízben a betonúton jutok el Köves-mezőig.
Most ismét felfelé haladok, de egész jó iramot diktálok, valószínűleg átestem egy holtponton, csak Hegyes-tető lábánál lassítok, és felveszek egy egyenletes ütemet, fáradt izmaim lassan visznek, a keresztező szekérút előtti meredekebb rész majdnem megállásra bír, az út túloldala szinte leküzdhetetlen akadályként tornyosul előttem. Rálépek a meredek oldalra és vonszolom magamat felfelé, túljutok ezen a kritikus háromméteres szakaszon, itt már lankásabb, nem állok meg, kapaszkodok tovább, kimért léptekkel, talpammal keresem a kiálló köveket, gyökereket, biztos tapadási felületeket, közben értelmetlen, ritmust adó valamit mormolok és erre emelem a lábam, ez ütemezi a mozgásomat és eltereli a figyelmemet. Lassan emelkedik a látóhatár, először csak a kilátó teteje jelenik meg, aztán lassan előbújik az egész építmény.
Fenn vagyok, körülnézek, a panoráma a Duna-kanyarra, a túloldalon pöffeszkedő várral, a folyón úszó, fehér tajtékokat vető hajókkal, a szigetcsúccsal, fenséges, szeretnék hosszasan elidőzni ennél a látványnál, de menni kell. Még meghallgatom néhány madár vidám csivitelését, aztán irány lefelé, futva ereszkedek a nyeregig, itt lassítok, lépésre váltok. A sárga sáv enyhe emelkedése mindennél nagyobb kínkeserv, kiszúrásnak, átverésnek érzem, amikor meg fenn vagyok, rögtön futásra váltok, és majdnem végig futom a hátra lévő távot, csak ahol emelkedik, ott veszem lépésre a dolgot.
Utolérek egy turista társat, és a hátralévő szakaszt együtt tesszük meg, a sárga jelzésről letérve, átmászunk egy töltésszerű földsáncon és a túloldalon lévő szekérútról már látni a kis fehér kápolnát és az emlékművet. Hihetetlen jó érzés ideérni, itt lenni, teljesíteni a túrát, az ember feldobódik, megkönnyebbül, egyfajta győzelmi mámorban ég.
Átvesszük az oklevelet a kitűzőt, kapunk még egy pohár frissítőt, kortyolok belőle, aztán leteszem valamiféle építmény talapzatára, száraz pólót veszek, megiszom az üdítőt és indulok lefelé a lépcsős szerpentinen. Nem kell sietnem, levezetésnek használom az állomásra vezető utat, a kilátás innen is Pazar, a Duna, a távoli hegyek, Zebegény a templommal, lent, a falut átszelő patak.
A vonaton a napközben készített képeket nézegetem, így megelevenednek az emlékek, újra a turistaútvonalakon, hegyeken, völgyeken járok. Lábaimat nem tudom, hogyan helyezzem, mindenképpen fájnak, sajognak, kinézek az ablakon, Visegrád fellegvára suhan a fák felett, a Dunán meg egy uszály cammog komótosan a város felé.

***

 

Ottorino

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

TELEKI 50 - 2009.04.04.
Táv: 49,94 km; Szint: 2071 m; Szintidő: 13 ó.
Első Telekimnek nézek elébe, ezért az izgatottság miatt nem volt gond a 2:10-es felkelés. Amit lehetett pénteken előkészítettem, de az ébresztési időpont meghatározásakor figyelembe vettem, hogy éjszakának évadján kicsit lassabban megy a fürdőszobai rutin, a talpam preparálása, a cihelődés, no meg a bő félórás séta a Nyugatiig. Ilyenkor nem jár a BKV, csak a rengeteg részeg. Ahogy közeledek a Körúthoz, úgy nő a dülöngélők száma, a pályaudvar közelébe már söpörni lehet őket. Mivel megvan a jegyem, előre megyek a 13-as vágányhoz. Két leányzó foglalja a helyet a sötét, gyéren lakott vagonban. Az ablakból megpillantjuk Gergőt, aki úszó- és túratársunk. Felgyullad a villany, majd pár perccel a menetrendben feltüntetett 4:42 után elindul a vonat Vác felé, négy főre kiegészült csapatunkkal. Először társalgunk egy kicsit, de a zakatolás elbágyasztja a többieket. Gergőn nem csodálkozom, mert péntek délután indult Veszprémből, és azóta nem aludt. A kaller közvetlenül az átszállás előtt kezeli a jegyeket, legalább nem nekem kell felkeltenem a babákat. Futás az egy kocsiból álló kis piroshoz. A vonaton találkozok Virág Attila kollégámmal, le is ülök vele szembe. Mindenkinek éppen jut hely. Alig tesszük le magunkat, máris felpörög a diesel. Falatozni kezdek, de a függőleges kilengés miatt aggódok, hogy megevett elemózsiám tengeri betegség áldozatául esik. Nem tudom kinyújtani a lábam, de örüljek, hogy nem kell állni az egy óra húsz perc alatt. Drégelyen egy pad és egy budi mellett megáll a "vonat". Kimondottan csípős a reggel, de süt a nap. Bőven van idő a szöszmötölésre, amíg feláll a nevezési iroda. Eligazítás van az egybegyűlteknek, de a felét nem hallom a nevezők zsibongásától. Még jó, (?) hogy az itiner mellé adnak egy kutyanyelvet, amin a legutóbbi változtatások vannak feltüntetve. Elolvasom. Amit tudok rajta értelmezni, azt megpróbálom megjegyezni.
Attila és Gergő az elsők között elhúz. 7:10-kor mi is megnézzük a vágány másik oldalán, egy korlát kövén az első piros sávunkat, és megindulunk a falu szélén. Átmegyünk egy híd alatt, majd a Schaffer-kutat jelző lakkozott táblánál a vágányon. Beérünk az erdőbe, és mielőtt komolyodni kezdene az emelkedő, elérünk egy kiépített pihenő helyet. Máris akad, aki ezt kihasználva a cipőjét fűzi. Húzós az út fölfelé, és megrökönyödve látom, hogy még nem is értük el a piros L jelzést. Kezdetnek elég brutál, de ahogy olvastam a beszámolókat: "Ne remélj! Lesz még rosszabb." Az L-en is sikerül felmenni lassan, de megállás nélkül.
1. ellenőrzőpont, Drégelyvár.
Már a várrom tövében elkezdek fotózni, aztán felkapaszkodok a pontőrhöz. Fentről lekapom a feltörekvő Verát, és néhány tájfotó után Suzyt, aki remek színben van:-) Kimegyünk a boltíves kapumaradványon, és remegő lábakkal óvakodunk le a sziklákon a másik oldali pihenőhöz. Keresztez minket a kék sáv. Ez eltévedési pont, ezért jól megjegyeztem más beszámolókból, hogy itt a bal kéket kell választani. A dzsuva- és az erdei traktor elől a peremre ugrálunk, nehezen enged tovább a rekettyés. Gőzerővel folyik a fakitermelés. A Kővágó-hegy oldalában már árnyas, lábnak kellemes talajú sétaút vezet, néhol kisebb tócsák, átfolyások. Kiérünk egy irtásra, ahol frissen fűrészelt, egészséges fákból álló rakások várakoznak elszállításra. Futó hagy el, majd ötven méter után visszafordul, hogy rossz az irány, mert a kék háromszögön kellene menni. Már egy hete a TV reklámok alatt a Teleki útvonalát elemzem túrabeszámolók alapján, térképpel a kezemben, de kék háromszög jelzést se, közel se távol nem láttam. Mégis elbizonytalanodok, és előveszem az itinert. Az megerősít, hogy Pénzásásig kék sáv, csont nélkül. Közben a tag visszafutott, és látom, hogy a lányok kis barikaként mennek utána. Füttyentek és intek, hogy nemodabuda. Úgy látszik a Sporting Life meggondolta magát, mert még egyszer elfut mellettem. Szerencsésen leérkezünk Pénzásásra, ahol egy majdnem tavacska mellett, egy farakásnál szerelvényt igazítunk, és kortyolunk néhányat az emelkedő előtt. Négyzetre emeljük a kék sávot, magunkat pedig fölfele az egyre meredekebb műútra. Balra figyelek, nézem a kopott jelzéseket, és egyszer csak balra, egy kis benőtt ösvény melletti egyik fán látom a kék négyszöget. Fölvágunk az ösvényre, és még meredekebben emelkedünk. Alig érünk az erdő sűrűjébe, máris kibukkanunk egy szélesebb útra, amit az itiner feltárónak aposztrofál. Jól járható, még beszélgetésre is futja a szuflából. Alant látszik a műút, amiről felhozott minket az ösvény, és ami egy - az ágak közül alig kivehető - házhoz vezet. Utunkat hatalmas, szürke szálfák szegélyezik; Wenckheimék aztán tudták, hogy hová kell vadászházat építtetni. Egy kereszteződésnél elnézünk balra a csillagvágási kőbánya felé, de tovább lejtőzünk déli irányba. A megerősítő kék négyzet 50 m múlva látható egy messzebbről takarásban levő fán. Jóval lejjebb két fiú napozik az út szélén egy turistajelzésekkel díszített, kiszáradt fával átellenben; ők a pontőrök.
2. ellenőrzőpont, Csánki-kert.
Jobbra fel átváltunk a sárga sávra. Vera lemaradt jól takaró rejtekhely keresése miatt. Cserjésben emelkedünk egy gerincig. Verőfényes napsütésben haladunk az erdőig, ahol balkéz felől nagy, mohás sziklák és szálfák szűrik a napfényt. Valamelyik kő ezek közül a Bugyihó. Szép, kellemes hely. Elfut mellettem egy hölgy, köszönünk, majd meglátom a balról, derékszögben feljövő piros sávot, amin le kéne ereszkednünk. A nő fut tovább a pirossal kiegészült sárgán. Kiabálok neki, hogy le a piroson, mire megáll, és egy már ott álló, másik nővel nézegetik az itinert. Mutogatnak valamit, és tovább futnak a rossz irányba. Ma meggyűlt a bajom a futókkal, ráadásul most hagyom magam megdumálni. Megerősít a tévhitemben, hogy közben utolér Vera, és egy hozzá csapódó, alkalmi beszélgetőtárs, aki a leghatározottabban megy tovább a piros-sárgán. Úgy nyolc perc múlva belém hasít, hogy csak mi megyünk erre, se elöl, se hátul senki. Na ebből elég! Fordulj! A visszaúton látom, mekkorát kolbászoltunk el. Nem látok a pipától, magamra vagyok mérges, hogy hagytam magam rábeszélni a hülyeségre. (Otthon megnéztem a térképet: A sárga Királyháza fölött visz a hegyekben nyugatra, Kemence felé kb. 10 km-t, úgy, hogy le se lehet ereszkedni; az ellenpiros meg északra indulva visszavisz Drégelyre. Hehe.) Remélem a két nő még mindig ott cirkulál valahol a Börzsönyben. Nehéz az út lefelé a piroson. Köves, sáros, meredek, és amikor kényelmesen járhatóvá válik, az erdő szélén, patak partján ott a
3. ellenőrzőpont, Királyháza.
Patakon innen megkapjuk a bélyegzést, és ehetünk egy Twixet, patakon túl meg ihatunk teát. Szomjasak vagyunk, és a Mána még előttünk, ezért bőven fogyasztunk a teából. Barna hullámpapír-nyíl - rajta Teleki bélyegzővel - mutatja az irányt vissza a pirosra. Egy derűs családfő kérdezi, hogy hova lesz a kirándulás, és csodálkozik, hogy akiket eddig megkérdezett azok mind Zebegénybe mentek. Amikor feloldjuk a rejtélyt, kislánya egy baromi nagy, sárga-fekete gőtével dicsekszik, amit a patakban fogott. Egy másodperc alatt megszületik a mű: "Kislány Goethével". Tovasietünk egészen addig, amíg megkezdődik a Rakottyás-patakon való ide-oda ugrálás, faágakon való egyensúlyozás. Az utolsó átmászás után megpillantom a piros sávot balra fent, egy meredek emelkedésű ösvény mellett álló fán. Sokat hallottam emlegetni a Mánát, olvastam is róla beszámolókat, így nem ijedek meg, hanem nekivágok, hiszen ezért (is) jöttem. Saját tempóban megyek, egyenletesen lélegzek. Lentről házikónak látszik a Tóth Valaki fából készült emlékművének a teteje. Közelről már látom, hogy közepébe egy feltartott fejű madár van faragva. Nincs erőm lefényképezni, tovább megyünk. (Vera még tartja az iramot.) Nagyon pici sík terep következik, de utána megint hosszú, lassú, nyelvlógatós emelkedő. Elvesztem az időérzékem, nem tudom mennyit jöttünk már fölfele. Egy társaságot érünk utol, sok nagyobbacska gyerekkel. Az egyik asszony bíztatja őket, hogy ez az emelkedő az utolsó, és már fent is vagyunk. Igen meredek, de örülök, hogy utolsó. Hátra fordulok, hogy bíztassam Verát, de már nem látom. Lassan feljutok az emelkedőn. Egy keskeny ösvény fut a gerincen, lent a Rózsás-patak csörgedez. (Elég hangosan.) Ez már a Nagy-Mána - gondolom - de rövid szintbeli haladás után érzékelem, hogy igen durva, nagy amplitúdójú hullámvasutazás következik. Tűzi a nap az arcomat, fejemet. Pillanatnyilag úgy érzem, hogy lángolok. A hullámzás még hosszú, hosszú ideig tart a gerinc mentén. Kis hófoltot látok, közepében mini hóemberrel. Sziporkázik rajta a napfény, nem akarok hinni a szememnek. Balra már kilátszik a Csóvi kéménye, de hosszú az út még odáig. De ismerős az a hátizsákra terített kockás ing. "Mi az Gergő, az anyósodat is felcipelted a hátizsákban?" Nincs ereje nevetni vagy bosszankodni, mert már megint rugaszkodunk felfelé. A sarkon áll egy erdészféle ember. Igeeeen, ez a
4. ellenőrzőpont, Magosfa nyerge.
Becsatlakozik a zöld sáv is, és a két jelzés piros fehér zöldnek látszik. (Igaz, hogy alul van egy fölösleges fehér.) Hirtelen túl sok lesz a hó, most már nem is olyan vicces, mert csúszkálok rajta, akaratom ellenére. Már egész közel ez a randa kémény, de most nagyon tudok neki örülni. Leülök a faasztalok egyikéhez, Gergő felmászik a kéményben. Dél elmúlt, ezért megkezdem szenyóból és kólából álló, csóványosi ebédemet. Egy KitKatot is elkezdek rágcsálni, amikor "befut" Vera. - Mi van, már a desszertnél tartasz? - Igen, úgyhogy ha enni akarsz, és azt akarod, hogy megvárjalak; húzzá' bele. - Közben lejön Gergő, és indulásra befut Suzy is. Verával előre megyünk a kék-piroson, mert a térdem miatt lefelé csak óvatosan tudok (merek) menni, és lejtőn mi tagadás Verocska sem egy némber one. Megint ez a hó. Sose szerettem a havat igazán, most meg egyenesen belehuhognék. Elég a csúszkálásból, de most meg ennél a sziklánál jobbra, le kell menni a semmibe. Térdem recsegve köszön meg minden lépést. Ahogy közeledünk a fakereszthez, (Rakodó) úgy enyhül a lejtő. A kereszttől pedig ismét emelkedni kezd. Lassan, egyenletesen felkapaszkodunk a
Nagy-Hideg-hegyre. (5. ellenőrzőpont)
Eléggé kivagyok és ég az arcom, de hosszabb emelkedőre emlékeztem a tavaly előtti LOKOMOTIV 424-ről. Bemegyünk az ebédlőbe az önkiszolgáló pecséthez. Stemplizünk, majd Vera bemegy a biliző kislányos ajtón, én meg a fiúcskáson. Jó hideg víz folyik a mosdó csapjából. (A fejemhez képest pláne hideg.) Megtöltöm két félliteres flakonomat, majd bő vízzel lemosom az arcom, nyakam. A sós levet az arcomon hűsítő friss érzés váltja fel. Kint a napon fél perc alatt leszáradok. Megjön Gergő, Suzy sehol. Ketten továbbállunk a turistaház terasza alatt vezető kék sávon. Jólesik az enyhe hullámzással tarkított lejtmenet az erdőben. Utolér egy fiatalember és kérdezi, hogy az 50 van e betervezve. Vera válaszol: - Mi az, hogy betervezve? - Igen, ez jó válasz. - Hagyom helyben a spontán reflektálást. Az ifjú csokit kínál, Vera elfogad egy kockát. Kiérünk az erdőből, és megkezdődik egy hosszú, délnek tartó, guruló köves lejtős út. Jól meg kell nézni, hová lép az ember, és a lejtőt sem lehet gyorsabb haladásra használni, sőt majdnem végig fékezésre fecsérlődik az energia. A Barna Ferenc emlékműnél már mind a kettőnknek tele van az, amije van. Nagyon messze és nagyon mélyen cseréptetős házak látszanak. Nem valami bíztató. Sokára, de előtűnik a jól ismert patak az árnyas pihenővel. A padoknál csoportos zokni húzogatás és lábápolás folyik. Már csak pár lépés, és itt vagyunk a parkolónál meg a hozzá tartozó turistaháznál.
6. ellenőrzőpont, Kisinóci turistaház.
Parizeres és lekváros kenyér a választék, én mindkettőből eszek. A limonádé nagyon szappan ízű, de abból is leerőltetek két mini pohárral. Már evés közben figyelem, hogy merre indul az, aki itt már végzett. Befut Gergő; Suzy meg innen a parkolóból telefonál, hogy jön. Jó! Felvesz egy lekváros kenyeret, és leül. Szorít az idő, és az utolsó falatokat már a nógatásom közepette nyeli le. Ettől kissé ingerült lesz. Végre elindulhatunk a sárga kockán. Alig megyünk valamicskét a jelzésen, amikor átveszi az irányítást a távolból fán lógó kotonnak látszó szalagozás. Meg is nézem közelről; TELEKI 50, 20 van rányomtatva (mégse koton). Megint utunkba került egy patak, amin át kell ügyeskedni magunkat. A medertől elemelkedünk, és innen már sárga kereszteket is lehet látni a fákon. Össze-vissza kanyargunk, míg egy szélesebb útról alig észrevehető, keskeny ösvényen balra kanyarodik el a sárga plusz. A kotonok is segítenek, nehogy lemenjünk a faluba a Kálvária érintése nélkül. Pár tíz méter, és itt a dombtető a három feszülettel. Kár, hogy nincs itt egy fel nem tüntetett ellenőrzőpont, mert így a kispistázók Kisinóctól Kóspallagig, a kék sávon hatalmas utat spórolhatnak meg. Lefelé menve a stációk mentén elérjük a falu szélét. Egy tulaj égeti a száraz füvet a kerítése mentén. Lapáttal csapkodja a tüzet, de a kerítés zöld szigetelése már füstöl. Marha büdös. Lent, a faluban keressük a kék sávot és egy működő nyomós kutat. A kék már megvan, de a kutak közül csak a harmadik működik. Felfrissítjük magunkat és vízkészleteinket, aztán tovább megyünk egy infó táblától enyhén balra a piros-sárga sávon. Eljutunk a Kis-Hanta-patakhoz, aminek a környéke is sáros, pocsolyás. Többször át kell kelni a patakon, alig vagy egyáltalán nem találjuk a javasolt átkelési pontot jelző szalagozást. Az átkelőhelyek keresése és maguk az átkelések zabálják az időt. Legtöbbünknek sikerül beázás nélkül megúszni. Vera egyik nadrágszára bokáig sáros, egy helyütt belecsúszott a patak iszapjába. Balra leválik rólunk a sárga, és elérünk a Boglya-kő lábához, ahol némi tanakodás után jobbra fordulunk. Egy távolabbi fán meg is látjuk a piros sávot. Még ugrálunk a patakon, mielőtt elérjük a Toronyalja-tavat. Nem elég nagy a tó a békáknak, mert itt hemzsegnek a keréknyombeli pocsolyákban. Egy jobb kanyarral megérkezünk a Pusztatorony elé. A piros L felvisz a kúpra, a Biber vár romjához, de az egy másik teljesítménytúra ellenőrzőpontja. A piros sávunk, azonban a kúp jobb oldalán halad, majd egy nyeregből visz le az országútra. Én is erre akarok menni, de a többiek az itinerre hivatkozva rögtön balra kimennének az útra. Ezen vitatkozunk, de ők többen vannak, és erősíti őket az, hogy néhány túratársunk hátát látjuk, amint az országút felé mennek. A műúton, a beláthatatlan kanyarba érkező autók hirtelen kormánymozdulatokra kényszerülnek. Amikor a szalagkorláton meglátom a piros sávot, ami a Pusztatoronyt megkerülve jön ki hozzánk, már biztosra veszem, hogy nem lett volna szabad letérni a jelzésről. Hű de mérges vagyok. (Otthon aztán az itiner mellé adott kis slejfnin olvashattam, hogy nekem volt igazam, de akkor nem jutott eszébe senkinek, hogy ezt csíkot kéne elolvasni.) Élesen balra kanyarodunk le a műútról, és a változatosság kedvéért megint patakot ugrálunk, ezúttal a Korompa-patakot. Enyhítő körülmény, hogy ez talán nem olyan széles, mint az eddigiek. Amikor mindenki kellően kiugrálta magát, a piros balra elválik a pataktól, és felvisz a
Szent Gál-földre, a 7. ellenőrzőponthoz.
Egy kiszáradt fán piros és zöld jelzés, alatta pontőr hölgyek. Ide már nem jutott bélyegző, szignálják az itinert. Suzy kimerült az ugrálásban, ennie kell, leül. Kérdésemre, hogy nem tudna e menet közben enni, - mint ahogy erre számtalan példa volt eddig - berág, és továbbküld minket. - Ha baj van, lekísérlek - mondom, de erre egyenesen elzavar. Fásultan megyünk tovább, élen Gergővel. Egyszer csak megkérdi, hogy láttunk e valamilyen jelzést. - Vazze, te mész elöl, és minket kérdezel? - A jelzetlen úton folytatjuk, és kibukkanunk egy műútra, ahol Vera előveszi a térképét. Kiderül, hogy már az ellenőrzőpontnál a műútra kellett volna letérni, és valahol a piros-zöld bevisz az erdőbe. Szerencsére egy fán zöld négyzet jel van, ami kevés nagypista árán egy másik ponton visz be az erdőbe a piros-zöldhöz, amin eljuthatunk a Törökmezőre. Szerencsére hamar visszatalálunk az útvonalunkra, és megérkezünk a törökmezői turistaházhoz. Sok gyerek játszik a mellette levő réten és játszótéren. Meg sem állunk, hanem átváltunk a kék sávra. Innen a múlt heti JULIANUS 50 túrát csináljuk ellenkező irányban. Viszonylag szintben haladunk, s ez alkalmat ad arra, hogy magunkhoz térjünk. Segít ebben az is, hogy már nem tűz a nap, és frissebb a levegő. Hát persze; egy ember áll a kereszteződésben és cigarettázik. Amikor elmegyünk mellette, berúgja a motorját és elhúz, iszonyú benzingőzt hagyva maga után. Később utolérjük, amint ismét rugdalja a motorját, de hasztalan. Itt van a lebontott átmászó, ami egy meredek emelkedő kezdetét jelzi. Elkezdek araszolni fölfelé a Körtvélyes oldalában, a többiek kissé elmaradoznak. Már majdnem kifújok, mire elérkezek a második lebontott átmászóhoz, ami viszont az emelkedő végét jelzi. Alibiből csinálok egy visszatekintő felvételt, addig is pihenek. A többiek nem jönnek, ezért tovább megyek. Kiérek a Köves-mező felé vezető műútra, és látom, hogy a reggeli eligazítás szerint a turistaút tényleg járhatatlan a fakitermelés miatt. Utolér Vera a túrán szerzett beszélgetőtársával, aztán befut Suzy telefonja, hogy feladja a teljesítést, és lemegy Kövesmezőnél, a kék pluszon. Próbálom meggyőzni arról, hogy már nincs sok hátra a kilométerekből, de hajthatatlan, és mondja, hogy jelezzem a feladást a rendezőség felé. Komolynak tűnik, ezért nem forszírozom tovább. A többiek is sajnálkoznak. Elérkezünk a kövesmezői kis réthez, ahol jobbra betérünk az erdőbe. Zsigereinkben érezzük a Hegyes-tető közeledtét. Közbe felhív Tom, aki sajna nem tudott eljönni, és érdeklődik, hogy merre járunk. Most döbbenek rá, hogy már csak két óra van a szintidőből. A sok kis vacakolás, egymás bevárása, átkelőhely-keresés, kétszeri kicsi eltévedés összeadódik, és a szintidőből való kifutással fenyeget. Jobban belehúznék, de nem megy. Kétszer keresztezzük a murvás utat, és már itt is a Világos-tér, ahol beadunk magunknak egy-egy energiaitalt, hogy bírjuk az emelkedőt. Itt feketéllik előttünk a FELADAT. Nekikezdünk. Vidám csoportok és egyének rongyolnak lefelé. Összeszedem magam, és abból próbálok erőt meríteni, hogy nemsokára én is lefelé megyek, és a szembejövők elcsigázott arcát bámulom. A szívem már nem is ver, hanem fibrillál, de ha bele döglök sem állok meg a
8. ellenőrzőpontig, a Hegyes-tetőig.
Magamban kicserélem a Hegyes-tető nevében szereplő magánhangzók egy részét, és egy nedves, a fejbőrön élősködő rovarhoz jutok. Az asztalnál egy kicsi lány ül és pecsétel. Megköszönöm, és azonnal sarkon fordulok, indulok lefelé. Harminc méter múlva jönnek Veráék, kérdik, hogy nem várom e meg őket. - Mire leérek, úgyis utolértek. - Lent áttérni a sárga sávra, és irány megint a Világos-tér. A tér után balra, visszafelé kanyarodva, hegyesszögbe megy be a sárga az erdőbe. Ezt a szöget bizony levágom, így nyerek vagy húsz métert. Alig követtem el tettem, máris felhangzik a "kispistaaaa" kiáltás. Hálni jár belém a lélek, de Vera igazságosztását egy fuldokló röhögéssel jutalmazom. Nagyot tévedek, amikor azt hiszem, hogy innen már "csak" lefelé kell menni. Szerintem szép alattomban még egyszer fel kell hágni kb. a Hegyes-tető magasságába, és csak onnan kezdődik a hol meredek, hol lankásabb lejtő. Már lehet hallani a kutyák ugatását, de ez csalóka. Sokáig szlalomozunk még, amikor kiérünk egy panorámás helyre, ahol kockáztatva az időveszteséget, fotót csinálok a Dunakanyarról naplementével. Egy pillanat és már el is tűik a fátyolfelhők között a tűzgolyó. Erősen alkonyodik, de még látni a talajegyenetlenségeket, nem kell lámpa. Itt van megint egy kritikus elágazás. Az előttünk haladó spori erősködik, hogy az itiner szerint a kék kereszten kell lemenni, de én a reggeli eligazításon hallottam, hogy a sárga háromszögön kell folytatni. Sőt, ebbéli hitemben megerősítenek a fán lógó kotonok, amelyek a sárga háromszög irányába terelnek. A mai nap a félrevezetési kísérletek napja. Emberünk elindul a kék kereszten, de mire a Trianoni Emlékmű tövébe érünk, már ott van a sarkunkban. Belépünk az alacsony kerítésen, amikor a telefon órája 19:40-et mutat, majdnem teljesen sötét van. Harminc perccel a szintidő lejárta előtt értünk be. Átvesszük a túrák végén szokásos relikviákat, közben megjön Gergő is, de már csak egy pohár víz legurítására van idő, mert 20:10-kor indul a vonat. Szépen besötétedett, fentről látjuk Zebegény fényeit. Leindulunk a bazaltköves járdán, jó belekapaszkodni a hűvös korlátba. Alant egy kiskocsma hangulatos teraszán a fürgébb túrázók fogyasztják jól megérdemelt italaikat. A vasúti pénztárhoz sietünk. Még nem csuktam össze a botomat, a sorban állva rátámaszkodok, hogy ne csukoljak össze én. A pénztáros egyáltalán nem sieti el, szerencsére a vonat sem. Még van idő, hogy meglazítsam a cipőfűzőket. Vera nézegeti a kitűzőt, se kilométer-, se évszám nincs rajta. Kár! A vonaton kényelmesen elterülünk. Elfogyasztom utolsó szendvicsemet, megiszom maradék vizemet, de a csokimat már meghagyom; valaki levette a cipőjét...
Ottorino.

***

 

Pap Gábor

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Teleki50
6:37-es vonattal utaztam Drégelypalánkra. Leszálláskor a népek gyorsan megrohamozták az asztalokat, én a tavalyi taktikámat követve kényelmesen öltözködtem, melegítettem. Meleget ígértek, de nem tudtam mennyire, minden esetre a vékonyabbik hosszú futónadrágomat és egy vékony hosszú ujjú felsőt vettem föl.
9-kor egy 30-on futó sráccal együtt vágtam neki a távnak. Egészen a Schaffer kútig mentünk együtt, ahol látva, hogy én emelkedőn is futok, gyorsan lemaradt. Jól ment minden, bár izzadtam mint a ló, 25 perc alatt a várban voltam. A kilátás mint mindig gyönyörű.
A vár után gyorsan benyomtam egy csokit energiapótlásul, megelőzendő a későbbi összeomlást. Pénzásásig hullámvasút jó jelzettséggel, helyenként sárral. Több helyütt hóvirág és Odvas Keltike mezők virítanak kellemes illat, és madárcsicsergés tölti be a levegőt, teljes a nyugalom és a harmónia.
Csánki kert felé feltűnik a Magas-Börzsöny is, idelátszik 1-2 hófolt. Megy a szekér, idáig 9 felett van kicsivel az átlagom, de most jön a java.
Királyházánál a pont beköltözött az erdőbe. Gyorsan fölmarkolok egy csokit, bedobok 1-2 pohár teát és megyek tovább. A Rakottyás-patak igen meg van áradva, nem sok lehetőség van az átkelésre, egy alkalommal sikerült jól bele is lépni, ez után meg már mindegy alapon átgázoltam. Hideg volt a víz, de valószínűleg hűtésileg jót tett.
Kemény volt a Nagy-Mána kaptatója, nem emlékeztem rá, hogy ilyen hosszú. Fönn a bércen is hallani lehetett a megáradt patak zúgását.
Magosfai nyereg előtt jelentek meg az első hófoltok. Nagy-Hideg Hegyik volt belőlük rendesen, némileg akadályozva a futást. Csóványoson értem utol Vadmalacot és Jaatot. Tavalyhoz képest teljesen jól éreztem magam, semmi jele nem volt a készülődő hanyatlásnak. NHH-n pecsét és irány az Inóci vágás. Úgy emlékeztem, hogy hamarabb elérjük a hosszú egyenes szakaszt, nem mintha vártam volna, a lejtő gyenge oldalam, nem merem elengedni magam.
Minden esetre ezen is túlestem, és kb. 3:20-as idővel már a ponton ettem a parizeres kenyeret. Sajnos só nem volt, én meg nem hoztam magammal. A limonádé nekem nagyon ízlett így nem túlcukrozva.
A Kálvária felé vezető sárga négyzet és kereszten tavaly az itinerrel nem volt gond eltájékozódni, most viszont elő sem kellett vennem, mer nagyon jól ki volt szalagozva. Beérve a faluba éreztem először igazán, hogy ma jól befűtöttek odafönn. Kezdett lötyögni a hasam, a víz nem szívódott föl. A táskámban lévő izós lét már utálta a gyomrom, langyos is volt. Sikerül benézni a falu végi jelzés amivel semmit sem rövidítettem, csak a szomszéd utcán értem ki a faluból. Ami kutat találtam, azon nem volt nyomófej. Helyiek felajánlották, hogy adnak, de én megköszönve visszautasítottam azzal, hogy Szent-Gál-földnél lesz frissítő, addig meg a hátamon lévővel elleszek. Na ez hiba volt.
A Kis-Hanta patak mentén találkoztam Jakus Béláékkal, akikkel Hegyes-tető aljáig együtt mentem. Ismét trükközni kellett 1-2 patakátkelésnél, de nem volt nagy kaland, jól jöttek a hidak.
Pusztatoronynál új a piros felfestése, most már fölmegy a várba. Jó sok kiránduló jött szembe.

Az aszfaltos út keresztezése után visszatértünk a patakvölgybe. Szemeim előtt már csak egy jól agyonsózott kenyér, és egy köbméter víz elfogyasztása lebegett.
A ponton kenyér volt, só sajnos nem, és víz sem. A pontőrök megkínáltak sajátból, de nem fogadtam el, mert én 2km múlva Törökmezőn tölthetek, ők meg itt lesznek a napon még hosszú ideig. Elég nehezen ment le a kenyér, és harcolni kellett, hogy lent is maradjon. Törökmezőn zárva a büfé, a helyiektől kértünk vizet. Fél liter úgy tűnt el, mint a villám. Föltűrtem a nadrágom szárát és a póló, ujját, így átmenetileg jobban lettem. A hegyes tető aljáig laza kocogás, kivéve az elbontott vadkerítésnél lévő emelkedőt, mert ott sétáltunk. Az aszfalt előtt Béla ellépett, találkozom László Szilvivel. Már nagyon gyengének érzem magam. Úgy kell magamra parancsolni, hogy ne álljak meg a kilátóig. Fönt üldögéltem 5-10 percet, hogy lenyugodjon a gyomorom, addig próbáltam gyönyörködni a tájban. Érdekes, hogy a Börzsöny déli végén mennyivel előbbre jár a természet, mint az északon.
Szilvi visszaelőz, én is összeszedem magam és utána indulok, de a célig már nem érem utol. A sárga sáv és háromszög jól jelzett, és zömmel lejt. Nyáriasan meleg a levegő errefelé, nem erőltetem a dolgot, 6:10-el érem el a célt. Keményen megszenvedtem az utolsó 15 kilit, ami egyértelműen a sóhiány számlájára írható. Persze a hosszú ruha sem volt a legjobb választás, nem számítottam ilyen melegre. A só pótlás kérdésével kezdenem kell valamit, mert így a nyáron sok szenvedés vár rám.
Köszönöm a túrát a szervezőknek, nagyon jó volt!

***

 

csiba

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Teleki 50
Idén már zsinórban 3* vágtam neki ennek a túrának, bár eddig mindig belecsúszott valami hiba, és sajnos idén is. 2007-ben a sötét miatt tévesztettük el a S jelzést a végén, tavaly útvonalleírás hiányában elkavartunk a P jelzésen Pusztatorony után, és idén is kifogott rajtam ez a P jelzés… :S
(Egyébként meg hatalmas kalap sz@r a MÁV-nak. 80km-es utat sikerül 2 óra alatt legyűrnie a vonatnak, úgy, hogy ebből az első 35km-t kb 35 perc alatt megteszi. Lehet, Vácról gyalog hamarabb le lehetne érni Drégelypalánkra. Szerencsére ez nem befolyásolta a csodás túrát.)
Szóval harmadszori nekivágás, célom, hogy max 8 óra alatt beérjek a célba, ami össze is jött . Gyorsulok évről – évre ezen a túrám, talán még pár év, és hamarabb a célban leszek mint, hogy elindultam volna J Az időjárásra nem lehetett panasz, sőt még talán olykor túl meleg is volt. Bár reggel el kell még a polár, ami a rajtban le is kerül, és rendezők által utazik a célba.
Vonattal szépen kizötykölődök a rajtba, közben egy – két ismerős arccal összefutok. Szép lassan, de végre valahára bedöcög a vonat Drégelypalánkra 9 után nem sokkal. Szép kis csapat száll le, sor is jó nagy lesz. Addig, míg egy picit elfogynak az emberek befáslizom a térdem, majd ezután megyek nevezni, ami már igen gyorsan megy. Rajtidő 9:20. Beállok egy futó mögé, akivel egészen a Drégely várig bírom az iramot. Kicsit azért tartottam tőle, hogy túl gyors lesz, és majd a végén megbosszulja magát, de szerencsére nem így lett. Shaffer – kútnál megtöltöm a kulacsom, majd tempós gyaloglás fölfelé. 9:50-kor megkapom a pecsétemet, és robogok is lefelé. A futó srác, akit árnyékként követtem itt végleg elnyúlik tőlem. Inkább maradok a saját tempómban, nem akarom széthajtani magam az elején. Pénzásásig kellemes a terep, a nap is egyre jobban süt, és egyre több embert érek utol. Fölfelé az aszfalton lehagy egy futó, és egyben ő a legutolsó ember, aki lehagy. K négyzeten egy balos emelkedővel újra földúton járunk, majd hamarosan egy szélesebb erdészeti úton megyünk egészen Csánki – kertig. A pontőrök kérdezik tőlem, hogy vannak e még utánam, de el kell, hogy szomorítsam őket, mert legalább még 50 ember tuti mögöttem volt. Fölfelé az S jelzés kellemesen megy, néhol igen tömény állati illat csapja meg az orrom, de állat sehol. Bugyihó mellett elsuhanok, majd Királyházáig lekocogok. Igen fiatal pontőrtől kapom meg a pecsétemet és mellé csokit is, majd egy egész friss hídon átkelve teával is frissítek. Nagyon tetszettek ezek a hidak, később még a P jelzésen is találkozhattunk eggyel, de ez különös képen jóra sikeredett.
Kajálok itt útközben, rá kell hangolódni a következő komoly emelkedőre. Királyháza után nem sokkal összefutok az egyik rendezővel, Zolival, akitől érdeklődöm, hogy a Tűzköves – forrás mennyire van megközelíthető állapotban, de szerinte képtelenség száraz lábbal átkelni a patakon. Így a patakból merítek vizet, ami ugyan olyan jó volt. Hamarosan elérkezem a durva emelkedő aljára, bár előtte még a patak átkeléssel kicsit megszenvedek, de szerencsére száraz lábbal megúszom. Fölfelé most egész jól megy, bár már néha érzem, hogy gyors volt az eleje. Nagy – Mánáról, mint mindig, csodálatos a kilátás, jó páran pihennek is fent. Egy idő után az első hófoltok is megjelennek, majd feltűnik a távolban egy kis zászló, ami jelzi Magosfát. Fent a szokásos magosfai pontőrtől megkapom a pecsétemet, közben egy újabb ismerős arccal összefutok, akivel még a Rockin mentünk együtt egy rövid ideig. Csóványos felé véve az irányt egyre vastagodnak és egyre sűrűbbek lesznek a hófoltok. Pár perc és már a kilátó mellett vagyok, itt most nekünk nem jár pecsét, így robogok tovább. Nagy – Hideg – hegyre kicsit elcsoffadva érkezek már, így itt beiktatok egy 10 perces pihenőt. Sikeresen helyrerázódom, és így a lefelé vezető utat futva teszem meg a Kisinóci th-ig. Lent igen komoly frissítő pont vár, ahol szintén elidőzök egy keveset, majd fojtatom tovább utamat az igen csak kopott S négyzet majd S + jelzésen. Szerencsére a szalagozás tökéletes volt, így eltévedni képtelenség. Kálváriáról a kilátás nagyszerű, lefelé kocogok a faluba, bár már igen csak érzem a jobb lábamon a sípcsontom előtti izmot. Nem tudom, mitől lehet, de az utóbbi túrákon szinte mindig ott fáj, amitől szinte képtelen vagyok futni.
Kóspallagon már keresem a működő kutakat, mert ott fent nagyon befűtöttek, és a citromos frissítőre is megszomjaztam. Közben két kisgyerek szólít le az út széléről, hogy nem kérek e limonádét és süteményt. Visszautasítom őket, biztos meg is haragudtak rám emiatt :), de nekem most tiszta víz kell. Szerencsére van is egy működű kút már látótávolságban, amiben kb megfürdök. Innentől már megint csak gyalogolni tudok, annyira fáj a jobb lábszáram elől, hogy nem megy a futás. Kis – Hanta – patak egyszer az átkelésnél majdnem megviccel, de szerencsére nem én megyek elől, és így már tudom, hogy mire nem szabad lépnem. Későbbi átkelések már sokkal könnyebben mennek. Majd jön a horgásztó, és a kavarás… rosszhiszeműen azt is mondhatnánk, hogy kispistázás. Előveszem az itinert, mert ezen a P jelzésen kicsit bizonytalan vagyok. Azt olvasom a leírásban, hogy Pusztatorony vulkáni kúpját balról megkerüljük, hát én meg is kerültem. Itthon veszem észre csak a kis kapott kiegészítőn, hogy nem kellett volna megkerülni…Sajnos ez van, így már nem is annyira fényes az érem, de legalább nem szándékosan hagytam ki a vulkáni kúpot, és talán távolságban sem rövidítettem, csak szintben pár 10 métert. Tanulság: legközelebb még ismert terepen is el kell olvasni minden kapott információt.
Aszfalt úton átérve most megvan az éles bal kanyar még az emelkedő előtt, tavaly leírás hiányában felmentünk rajta. Nemsokára újabb patakátkelések jönnek, ami igen csak könnyen megy az előző nap megépített híd segítségével. Kiérve Szent Gál – földre locsolom rendesen a fejemre a vizet, mert kezdek felforrni. A ponton kapunk egy újabb pecsétet, vagyis aláírást, és mellé ennivalót is. Innen már Törökmező illatát hozza a szél, de előtte teszek egy kitérőt a források felé. Majd visszatérve a helyes útra folytatom tovább. Törökmező után 1-2 km-rel a lejtős részen lefelé kocogva két út szélén álló ember sörrel kínál. Meglepődök rendesen, bár ők nem is ezen a túrán voltak. Érdeklődnek, hogy mi van erre, mert már jó pár futó ember elhaladt mellettük. Kicsit beszélünk, majd megyek tovább. 16 óra körül van, mire elérek a létramászós részhez, ahol már nem kell mászni. A fölfelék már igen szenvedősen mennek, de végre a csúcsán vagyok. A túra előtti napon kapott infó alapján Köves - mezőig az aszfalton haladok, ami meglepően jól esik. Világos – térig még viszonylag enyhe az emelkedő, az S jel hívogat, de még előtte mászni kell. Ha mászni kell, akkor meg mászni kell. Szenvedek megint rendesen, jönnek is már egy páran szemből, de végre a kilátónál vagyok. Ismerős pontőrtől jár a pecsét, és a lapjuk szerint 41. vagyok. Kicsit beszélünk, majd megpróbálok kocogást imitálva lejutni az S elágazásáig. Innen még egy kis emelkedő után már tényleg csak gurulni kell lefelé. Érdekes mozgáskoordinációval megyek, mikor elkezdek futni, de magasról teszek rá. Jó pár embert még lehagyok, majd kis idő múlva feltűnik a távolban a Kálvária és a Trianon Emlékhely. Ott a cél is, néhányan körülötte fekszenek a fűben. 17:20 kerül érkezéshez, ami kerek 8 óra menetidő. Megkapom a gyönyörű oklevelet és a kitűzőt is. Ami különösen tetszik, hogy mindig más kitűzőt kaptunk az elmúl 3 évben, amióta én erre a túrára járok, és most az oklevél is új lett. Részben boldog vagyok, mert "sikerült", amit elterveztem. No meg szomorú is, mert porszem csúszott a gépezetbe Pusztatoronynál.
Összességében egy nagyon szuper túra volt. Jelzőket nem is mondanék rá, csak annyit, hogy igazi Börzsönyi Akciócsoportos rendezést kaptunk.
Gratulálok mindenkinek!

***

 

Summer Comfort

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50

Anno ez volt az első ötvenes ttúrám. Óriási katarzissal értem be a lenyugvó nap erej fényében. Nem csak emiatt maradt kedves számomra, hanem a szépsége és a profi szervezése, a rendezők készségessége miatt is! A T100-ra felkészülésnek szántam most sportszakmailag, illetve felmérőnek a Mátrabércre. Az előző ttúrám, a Bia25 "jól" sikerült, megerőltetés nélkül. Lássuk, a duplatáv mit vált ki!

Eredetileg -Melák-kal kocogtunk volna, de én elbénáztam a vonatot és csak 10:00-re értem le a rajtba. Oszival sms-ben egyeztettem és személyzet megvárt a célcsomagom miatt. Hálásan köszönöm itt és most is! Ha nem lett volna küldendő táskám, akkor nevezhettem volna a seprűnél is. Én szeretek olyan helyekre menni, ahol szívesen látnak, ahol kedvesek és figyelmesek a vendéglátók, a rendezők.

A ttúrára a szépsége vonzott. Az eleje dolgozós, vagy ahogy Lúdtalpmondaná, feladatos. Így, hogy későn indultam, meg aztán különösen az volt. Gyors rajtprocedúra, ami kb. 1,5 perc és már kocogok is ki a településről. Bizony, az emelkedőn bele kell gyalogolnom, próbálom a max. 75%-a alatt tartani a frekit az első órában. Aztán kiegyezem magammal a

Szeretem a Sárga ezen szakaszát! Olyan vadregényesek a sziklák! A terep pedig kiválóan futható. Aleszka, Pít és Sir Dan triójával sétálok 1-2 percet, Dan viccesen utánam kiált, -nem ám beérni délre! :) A patak előtti lejtőt csak óvatjával futom, jobb a túlsúllyal terhelt térdeimet nem forszírozni. Kínálják a teát és én iszom is több pohárral - utólag tudom meg a mögöttem érkező barátaimtól, hogy nekik már nem jutott. Sajnálom. :((

A patakvölgy árnyékában emelkedünk felfelé, párszor át-átkelve a vizen. A cipőmosás is így megvolt. Némiképpen a zokni is, bizony ideje lenne új terepcipőt venni! És akkor jöjjön most a Nagy-Mána. Pont 2:00-ával érek a "beszálláshoz". Hajrá! Futásról szó sem lehet, a frekit igyexem savküszöb alatt tartani. Felérve gyönyörű a gerinc, sokan piknikeznek! Még az elején vagyok a ttúrának, a lepihenés gondolatát elhessegetem. Bizony van még pár feladat Magosfáig! OT Ibolyát érem utol, vele is gyalogolunk együtt egy kicsit, majd a pont előtt feltűnik az első hófolt! Nagyon tetszik. Eleinte kerülgetem a havat, azután egyre jobban élvezem a futást rajta. A látásból ismert parkerdész pontőr a szokásos kedvességével pecsételt, s mikor a mögöttem levők dicsérték a havas tájat, csak annyit mondott: a parkerdő igyekszik mindent megtenni a látogatóiért! :)) 

A Csóványosnál pont 3:00 volt a stopperidőm és teljesen jól voltam. A lefelé futástól azonban valami elromlott a rendszerben és már a Rakodó előtt gubbasztós helyet kellett keresnem. :( NHH-en rengeteget ittam, Jámbor kollégával csevegtünk kicsit, majd a házból kifelé betértem még az utolsó ajtón balra. 3-szor próbáltam elindulni onnan és összesen 22 percet töltöttem el a házban. :(( Energatikailag teljesen kiürültem, enni nem volt sok kedvem. Egy fél gélt azért magamba parancsoltam, de kajálásra a hasam miatt gondolni se mertem. Óvatosan kocorásztam és ereszkedtem le a vágáson, próbáltam stabilizálni az emésztésem. A 30-as táv céljában úgy éreztem, ez most itt pont elég, ennél több már húzós így kajálás nélkül (4:39, 29,2 km, 1390m szint). Rengeteg limonádét ittam, tapasztalat, hogy a citrom megfogja a hasam.

Dícséret illeti Vagdalthús szaktárs gazdag szalagozását! Nagyon klafa volt, hogy felvitt a ttúra a Kálváriára. Azonban igen furcsa volt lefelé végigkocogni a stációk mentén. Lent a faluban csak az utolsó kék kút működött, alaposan lemosakodtam. Most olyan szakasz jön, amin korábban töbször bizonytalankodtam, kavarogtam. Ezúttal nagyon pöpec jelzettség fogadott. :) Nagyon tetszett a horgásztónál is a vízparti szakasz, de futni nem nagyon tudtam, mert rengeteg varangy lustálkodott, vagy párzott, vagy csak egymás hátán mélázott. Alig lehetett őket észrevenni, elugrálni meg nem nagyon akartak. :)

Törökmező előtt az emelkedőt meglátva kissé megtántorodtam, valahogy ezt a huplit elfelejtettem. Felérve viszont kötelező a hátraarc és a Magas-Börzsöny megcsodálása! :) A házban a büfé zárva, arra nem szánok időt, hogy a zsúfolt étteremben asztalt szerezzek és a pincért kivárjam. A mosdóba be lehet menni, ott alaposan megmosom az arcom és vagy egy liternyi vizet megiszom. Indul az utolsó előtti etap, eljutni Hegyes-tetőhöz és felkúszni. Útközben még mindig a gyomrommal szenvedek, ezúttal is kényszerpihenőre vagyok kárhoztatva. Betolok még egy fél gélt, így összesen már 1,5 tubusnyi van bennem. Nagyon gyengének érzem a szervezetem, kicsit szédelgek és nem biztos, hogy a naptól. De mindezek ellenére annyira örülök, hogy itt vagyok a Börzsönyben! A hasamat leszámítva tök jól érzem magam! :)

-Melákot- csak nem érem utol. Arra gondolok, hogy ha az oda-vissza szakaszon se, akkor... De a csúcs felé nagyjából félúton szembe összetalálkozunk. Ahogy lemérem kb. 12 perc hátrányom van. Hát ez, az utolsó szűk 4 kilométeren már behozhatatlan. Viszont itt már dolgozhatok magas pulzuson, tolom is neki rendesen. 26 perc alatt érek le, kb. 4-5 perccel -Melák- után. Azért ebben az utolsó szakaszban is mértem 54 méter pozitív szintet.

Összesen 8ó01p lett, tulképpen elégedett vagyok. Különösen, hogy összesen 1,5 tubusnyi gél és a reggelire betolt 2 pogácsa volt csak az összes fűtőanyag. :( Sportszakmailag esélyes egy

Köszönöm a ttúrát a Szervezőknek/Rendezőknek, minden teljesen szuper volt! Semmi gixert nem tapasztaltam, minden ponton kedvesen fogadtak, gratula!! :) Bravó minden teljesítőnek, távtól függetlenül! Ez egy nehéz ttúra, a Börzsöny most se viccelt! Valamint külön gratulálok vajonmerre szaktársnak, aki jobbat ment nálam és ez nyilván motiválni is fog egy darabig! :)) Remélem! Grats! :)

***

 

pesza91

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50

Gyönyörű időben, ideális körülmények között, kiválóan megszervezett, jó hangulatú túra volt, igényes oklevéllel és kitűzővel.
Köszönet a rendezőknek, jövőre ugyanitt találkozunk!

***

vmaast

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Na akkor ebben a katona-dologban úgy tűnik egyetértés támadt.
Én viszont megemlékeznék a maiakról, akik nagyszerű túrát szerveztek a Börzsönybe idén is, precíz szervezéssel, ellátással, szép idővel (ezért nem jár külön pont), de mindenképp komoly munkával.
Nekem idén is kemény volt a Teleki 30 a második), mert van még hova erősödnöm, de jövőre meg lesz az 50, ha beledöglöm is :)
Viszont a szombati túra alkalmával debütálhattam a rövidnadrágban-rövidujjúban történő hótaposásban, miközben diszkréten lekapott az áprilisi napsütés.
Végül külön megemlíteném a szervezők közül Baksa Józsefet (engedélyével), akinek ezúton is köszönöm, hogy miután sikeresen ellimonádéztam az időt, önzetlenül elfuvarozott hármunkat Kisinócról Nagymarosra, hogy ne a fél kilences busszal kelljen hazaevickélnünk.
vm

***

 

Martye

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Hát, lehet, hogy ciki, de én alapból nem sokat törődöm a névvel, és valahogy arra tippelek, hogy a legtöbb ember hasonlóan van ezzel. Az másodlagos, hogy Teleki, Julianus, Kinizsi vagy akár Kazinczy szerepel a névben, sokkal inkább az utána lévő szám ragadja meg a tekintetemet, aztán a tájegység nevét nézem, hogy mennyire jól megközelíthető az adott időpontban számomra. És a kipécézett túrákat a táv-, szint-, és útvonaladatok, nevezési díj, szolgáltatás, díjazás alapján szűröm, ismét nem a név alapján. Azt hiszem, elég szélsőségesnek kellene lennie a névválasztásnak, hogy elriasszon egy túrától. Szerintem egy emléktúra nem feltétlenül egy olyan nagy presztízsértékű megemlékezés, egyrészt emiatt, hogy a túrázók nagy része magáért a túráért megy el és nem a személyért, másrészt pedig szerintem sok rendező is először akar egy adott túrát rendezni, és aztán választ hozzá egy számára szimpatikus vagy érdekes történelmi személyt névadónak. Ha a személyen lenne a hangsúly, akkor más jellegű rendezvény adná magát(valami "kulturálisabb"). Nekem részemről csak némi pluszt jelent néha a túra mögött álló név(pl. Wass Albert emlékére én nagyon szívesen túráztam), de ha közömbös a dolog, akkor nem sokat törődöm vele, elolvasom mit írnak róla az itinerben, hátha mondanak valami újat vagy érdekeset(a legtöbbször nem nehéz nekem újat mondani:)), de azt nem mondanám magamról, hogy akkor én most az xy emlékére túrázom. Amúgy szerintem kifejezetten jó dolog, ha egy ttúrát egy vitatott személyiség tiszteletére rendeznek, azt hiszem, hogy egy ilyen "apróságot", mint egy teljesítménytúra, a legtöbbjük megérdemel, és jó alkalom, hogy egy kicsit csak a jó oldalukra emlékezzünk. Persze az azért fontos, hogy ne szépítsük a tényeket...

***


G(Dzsí)

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Off

Ha valaki úgy választ túrát, hogy mi a túra neve, tegye, bár azért ez elég érdekes megközelítés. Mert Teleki túra a neve? Na és? A lényeg, hogy egy jól szervezett, szép helyen lévő, kemény 50-es táv. Vagy akkor Wass Albert túrára se járjunk? Vagy olyanra, mely Visegrádnál érinti a Görgey emlékművet? Mert van aki szerint Görgey áruló volt, elárulta az eszmét, a szabadságharcot, Kossuth-ot? Mert Kossuth balos volt, Görgey meg konzervatív jobbos? Vagy egy Mansfeld-re, mert forradalmár volt 56-ban, s van akinek ez nem tetszik?

Ugyan.

Egyébként meg javaslom mindenkinek, hogy történelmi személyekről, ha véleményt mond, olvasson utána, sokat, ne az iskolai anyagból merítsen, mert a nagy szocializmusban sikeresen ferdítették a tényeket. Nem árt teljes képet kapni az akkori viszonyokról, helyzetekről, valóságról, lehetőségekről, stb.

(Másrészt, kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk egy Teleki Pálról? Eszme? Pont ő volt az, aki egy eszméért, hogy a háborútól megmentse az országot a legdrágábbat vetette oda. Az életét.)

On

***

 

J a a t

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50

Reggeli zötykölődés a vonaton, mintha egy csendes blues kocsmába nyitottam volna be, régi ismerős arcok,csendes biccentés, félszeg intés, mosoly. Tibet, és VadMalac mellé ülök le.....és megszűnik a világ...marad a csendes süppedős blues...,

Ami néha-néha abbamarad ,ekkor kinézek a koszos ablakon, ááá egy megállóhely,

Nógrád reggeli egyszerű csendes bája elbűvöl......jó itt lenni.....

A csapat: VadMalac, Vajonmerre és én. Nem aprózzuk el a kezdés, csak úgy egyszerűen nekimegyünk..Vajonmerre a síkon beelőz, VadMalac szerint ez a „hatórás” öröksége, egy cseppet sem fázom, jó befűtöttek.

Aztán jön az első emelkedő, aki a síkon legény, az az emelkedőn is legény, így hát törünk a vár felé, Malac nyomul a nyomomban, nem lehet „lazázni”, megyek amit bírok. Fent bélyegzés, két korty víz, már most melegem van.

Innét jön a kötelező talajgyakorlat, átvergődni Királyházáig, közben süt a nap ezerrel.....

A nagy emelkedő előtt okosan frissítünk , aztán lábmosás a patakban, és.... emelkedik....,csak emelkedik.....,Nagy-Mána gerinc....és még mindig emelkedik.....,bakker' mikor érünk már fel.....Malac alibiből meghúzza

Magosfa-nyeregig, nem esett jól a kocogás,úgy is mondhatnám,hogy

kellett mint púp a hátamra.....

Csóványosig tiporhatjuk a havat, végre beléptünk a „frigóba”.Nagy Hideg Hegyre már óvatosan haladunk, megtanultuk rövid de gyilkos az az utolsó kaptató.....

Házban bélyegzés, kóla, leülök kiszórni a „vendégmunkásokat” a cipőmből, mire felnézek Vajonmerre már be is libben....jött ahogy kell....

Innét kezdve a meleg volt az ellenfél, kérhetetlenül kifacsarta belőlünk, azt ami neki jár. Kisinócnak lefelé a végtelen hosszú ereszkedés közben, fokozatosan melegedett a levegő. A kálvária előtt VadMalacnak /szavaival élve/:„lefőtt a kávé”, ja és persze „Elvis” is pengetett, miközben csendesen csorgott indián kenuján a Kis-Hanta patakon- szóval nagyon hosszú volt az út Törökmezőig, lefőtt még egy-két adag kávé....

Bevártam Vajonmerrét, sok volt neki a „koncertből”.Lassan leballagtunk Csernák-kútig, majd jött az utolsó kihívás, fogcsikorgatós izzadás Hegyes tetőig,....és még azon is túl, aztán végre ereszkedünk...ereszkedünk...

el sem hiszem de ERESZKEDÜNK.....

Jaat

***

 

2010

 

csiba

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Teleki 50

Egyik kedvenc túra a naptárban, így nem maradhat ki. Egyedül terveztem végigmenni, így meglestem, mit tudtam gyorsulni. (Tavaly 8:00-val értem célba) Nem szerettem volna megszakítani az eddigi 3 év hagyományát, és szerencsére sikerült, habár csak egy hajszállal. De hát ne akarjon az ember sokat magától, ha havonta átlagban 2 túrán vesz részt.

Szóval reggeli vonatozás, kajálás, majd a piros valamin majdnem elalvás a rajtig. Oszival még a vonaton beszélek, érdeklődik, mennyien lehetünk még. Megtudom, nem biztos, hogy elég lesz az itiner. Így úgy döntök, hogy a végén indulok mindenképp, mert a túra megvan fejben végig. Leszállunk egy jó páran, én félreállok, és próbálok valami életet lehelni a lábaimba. Osziéktól ráadásul kapok egy kis plusz súlyt balanszként. 20 Balaton szeletet szállítok Királyházára. Ilyen rakománnyal a hátamon megfordult a fejemben, hogy a csoki szállítmány célba nem érkezése riadót rendelek el, és elfoglalom Drégelyvárát. Pár napi hideg élelemmel, a Balaton szeletekkel és egy svájci bicskával álltam volna csatasorba.

Miután belőttem a gps-t végre nekivágok a távnak. 20 embert mindenképp le kell előznöm, hogy legyen valami értelme a csokiknak. Futással indítok, időtervem nincs, de javítani szeretnék, ami azt jelenti, hogy 8 óra alá kell mennem. Az első emelkedőn már izzadok rendesen, a lefeléken meg szépen zörögnek a Balaton szeletek a hátizsákban, jelezvén a ritmust. Hiúz lábnyomot most már sajnos nem látom. A fakitermelés és a munkagépek eltűntették. Csánki-kert felé egy borjú méretű kutyával hoz össze a sors, majd váltok sárgára. Eddig még egész tűrhetően érzem magam, de Királyházán már sejtem, hogy kicsit sok volt a tempó. 8-as átlagot súrolom alulról, és nekem ez így sok/k. Patakon ugyan ott megyek át, mint a pár héttel korábbi bejáráson. Tudom biztosan, hogy elbír a fa. A ponton csoki kipakol, majd egy másikat letolok és megyek tovább. Most már csak intenzívebb gyaloglással. A következő patakon a jól bevált helyemen megyek át. 3 év óta még mindig ott az a szikla, amin könnyedén át lehet szökellni a túlpartra. És innen jön a szenvedés. Kilátás csodálatos, csak egyszer lenne már vége. Várom, várnám a hófoltokat, de az sincs. Félelmetes, hogy pár hét alatt a közel 40cm-es hótakaró teljesen eltűnt. Magosfánál újabb pecsét majd irány Csóványos. Itt elfogyasztok egy szendvicset, majd tovább NHH-re. Pihenőt nem adok magamnak, mert javítani akarok. Lefelé kicsit már szenvedős a kocogás, de azért a botok visznek előre - összkerékhajtás. Ponton ismét frissítek, majd folytatom tovább. „Szalagozás” hibátlan, eltévedni nem lehet. Kóspallagon keresem az első működő kutat. Guggolás, ivás, majd a fölállásnál mintha térden rúgtak volna. Hirtelen átfut az agyamon, hogy vége, kiszállok, mert járni alig sikerül. Aztán nagy nehezen beindul a gépezet, és pár száz méter után már nem érzek semmit sem. Törökmezőig vonatozunk páran, egyszer én előzök, egyszer engem előznek vissza. A pont előtt kicsit letérek az útról és elmegyek a forrásokig. Ott frissítek újra és egy jó 10-15 percet pihenek. Innen kicsivel arrébb alig akarok ráismerni az „erdőre”. A gépek zaját már messziről hozta a szél, de a látvány még lehangolóbb. Összefutok egy sráccal, akivel még a Rákóczi 150-en találkoztam. Együtt megyünk egészen a régi kerítésmászós rész aljáig, majd az emelkedőn ellépek. Szaporázom lépteim, mert el akarom érni a vonatot. Hegyes-tetőre kisebb szenvedésekkel, de sikerül följutnom. Minden egyes szembejövő felér egy combba adott zsibbasztóval, de visszafelé már én osztom ezeket. Megpróbálok kocogásra váltani, ami már kicsit esetlennek néz ki, de azért működik. A célig lényegében így jutok el, és 17:21-kor kikapcsolom a gps-t. Ez viszont azt jelenti, hogy 3 perccel jobb lettem az előző évi időmhöz képest. Úgy érzem, hogy bot ide, vagy oda, ennél sokkal jobban edzés, vagy rendszeres túrázás nélkül nem tudok menni. A végét sikerült a vártnál gyorsabban teljesíteni, így van egy jó fél órám a vonat indulásáig. Iszom egyet a frissen készített limonádéból, majd búcsút intek a rendezőknek.

A Teleki túra hozta a szokásos, mondhatnám már elvárható színvonalát. Időjárás megint csak csodálatos volt. Jó kis nap volt.

***

 

atomcat

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Csütörtökön 0 fok körüli hőmérséklettel, es igazan undorító, a tél véget jelző havasesővel búcsúzott az északi reggel az osloi reptéren. A reggeli télvizet hátrahagyva, két óra elteltével landoltunk az igazi, napsütötte tavaszba. Mi tagadás, kicsit meg is ütött a hirtelen váltás, de szerencsére volt 1.5 napom, hogy akklimatizálódjak a meleghez a Teleki előtt. Lacival leegyeztettük a logisztikát. Reggel 5:45-kor találkoztunk a zebegényi főtéren, ahol leparkoltuk a kocsiját, a feleségem pedig elfurikázott minket a start helyszínére, Drégelypalánkra. Sosem felejtem el, az első alkalommal anno hogy megviccelt minket ez a parányi település két vasútállomásával, azonban idén mar úgy mentünk, mint akit dróton húztak. Szerencsénkre pont a nem sokkal később beérkező piroska előtt tudtunk nevezni, es 6:45 körül el is indultunk tavaszi börzsönyátkelésünkre. Az időjárásra egy rossz szavunk nem lehetett: szikrázó napsütésben ébredezett a természet. Igencsak látszott a hosszú tél, a növények még éppen hogy ébredeztek téli álmuk megpróbáltatásaiból. A Teleki eleinte könnyed terepen halad, hogy a Schaffer-kút után végre mutasson valami komolyabbat. A vár megmászása hosszú emelkedővel kezdődik, ami aztán az első ellenőrzőponthoz közeledve igencsak belehúz. A korai indulásnak köszönhetően a pont csak pár perccel előttünk ért fel, meg lihegett a pontőr, amikor lepecsételte az első füzeteket. A várból lezúztunk, es a kék jelzést elérve hosszas beszélgetésbe bonyolódtunk Pénzásás fele tartva. Az aktuális (épp változófélben levő) politikai helyzetnek megfelelően az egyik túrázó Pénzásást véletlenül Pénzmosás néven illette, de egy hagyót sem láttunk a környéken Nokias dobozokkal flangálni, így tovább gyalogoltunk. A vadászház bitumenútjáról letérve rövid átvágás után hamarosan egy dózerútra értünk, ahonnan a gerincet elérve gyorsan megérkeztünk a következő EP-be, ami sajnos még nem érkezett meg ottjártunkra. A Bugyihóra mászva próbáltam kiélvezni a tavaszi nap minden egyes sugarát, sehol a környéken egy felhő sem akadt, ami meg csak a boru rémképet is az égre meszelhette volna. Meg kell hagyni, az északi, átlagosnál jóval szürkébb északi negyedév után igencsak jóleső érzés volt a hazai napfürdő. A Bugyihót meghódítottuk, es a gerincen megtett pár kilométer után máris zúztunk le Kiralyházára. Itt feltöltöttük a tankot, tudtuk, hogy a főgerinc-mászás most sem lesz sétagalopp. A Rakottyás-völgyben elváltunk, es mindketten a saját tempónkban falatoztuk a szintvonalakat. A Nagy-Mánára érve gyönyörű kilátás kárpótolt az izzadságcseppekért. A jellegzetes Magas-Börzsönyi bércet bizony nehéz szívvel hagytam ott, szívesen elidőztem volna, de sajnos az esti vacsorameghívás miatt keményen időhöz voltunk kötve. Az előzőekhez mérten kevéssé izgalmas részeket hátrahagyva hamarosan a Magosfán voltam. Itt pár perc várakozás után megérkezett Laci, es elindultunk a Csóványosra. Odafönt azért még érződött a hajnali fagyok lehelete, a talaj felső rétege még a délelőtt közepén is bőszen fagyott volt. A legmagasabb pontot érintve folytattuk főgerinc-túránkat, es áthúztunk Nagy-Hideg-hegyre. A máskor csak webkamerával, távolról élvezett panoráma megérdemelt egy üveg sört, és egy kis pihenőt:) Azt hiszem, ez volt a túra csúcspontja, ragyogó napsütéssel, pazar panoramával, es egy-egy korsó sörrel a kezünkben.:) A csúcsról a szokásos módon, az Inóci-vágáson ereszkedtünk le Kisinócra. Az EP után ismét a Kálvária felé vezetett az út, am idén meglehetősen lelkiismeretesen kijelöltek az egyébként gyengén jelzett sárga keresztet a rendezők. Kisinócot elhagyva a Kis-Hanta-patak völgyében folytattuk utunkat. A Pusztatorony megmászása szokásához híven kellően meredek volt, a pecsét gyors begyűjtése után a piros jelzésen tűztünk tovább Törökmezőre. A Törökmezői th szokásához híven vendégszerető volt (szerintem az ország legvendéggyűlölőbb helye az az intézmény, mindent megtesznek, hogy nehogy valaki túlzottan odaszokjon, NHH inverze a létesítmény). A kék jelzésen továbbhaladva szembesültünk a Vizes-árok felett az erdészet újabb barbarizmusával. Gyönyörűen szétkapták az erdőt, persze meg a hozzá tartozó, korábban igencsak jó minőségű dózerutat is. Egy korábbi tarvágás sanyarú emlékén életrekelő cserlyésen vezetett tovább utunk, hogy a Panorámautat elérve újabb barbarizmussal találkozzunk. Igazán nem tudom megérteni, hogy az oly sok ember által látogatott, környékbeliek által közkedvelt erdőt miért volt elengedhetetlenül fontos széttúrni... Végre elértük a Köves-mezőt, ahonnan az erdő feldúltsága is megszűnt, es nyugodt szívvel haladhattam hazai lakhelyem közvetlen környezetében. Az utolsó nagyobb megpróbáltatás Hegyes-tető volt, de az már annyira hazai pálya, hogy ott már lelkesedésből megy az ember (nem mintha addig nem az vitt volna előre:)). A csúcson lelkes gyerekek pecsételtek, es apjuk segítségével próbáltak tüzet csiholni az egyre közeledő éjszakára. Laci is felért, pecsét a füzetbe, és uzsgyi le. A sárgán kisebb hullámvasutazás után gyorsan leadtuk az orrunkat, hamarosan elértük a Bodzás-pihenőt, es egy utolsó hullámvasút után el is értük túránk végcélját, a Trianon-emlékművet Zebegényben. Köszönjük szépen a rendezőségnek, es remélem, hogy a jövő évben is el tudok jutni erre a nagyszerű eseményre!

Hajra Magyarok, Hajra Magyarország:)

***

 

Ottorino

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

TELEKI 50 - TÚRABESZÁMOLÓ - 2010.04.03.
Táv: 49,4 km; Szint: 2054 m; Szintidő: 13 ó.
Ha előbbre szálltunk volna fel a Szob-Sturovó felé tartó hajnali vonatra, akkor a mozdonyvezetői állásból élvezhetnénk az éjszakainak beillő tájat. Vácon, az átszállásnál kényelmesen masírozunk előre a csatlakozáshoz, de a szemfülesebb túrázók, a vonat jobb oldalán leszállva a másik oldalról rohamoznak. Nekünk sem kell több, amikor észre vesszük a támadást, mi is felvesszük a nyúlcipőt, hogy ülőhelyet foglaljunk a nyamvadt kis BzMeg-en. Nem mindegy, hogy a durván másfélórás úton ül e az ember vagy pedig áll, pláne, ha 50 km gyaloglás és 2000 m szint tornyosul előtte. Éppen, hogy mindannyiunknak sikerül elcsípni egy-egy ülőhelyet. Felpörög a Diesel, nekilódulunk a rajthely irányába. Amikor letérünk a fővonalról, a kaszni nagymérvű függőleges kilengéseket produkál, amin már szinte senki sem lepődik meg. Jó társaságban repül az idő; nekilátok a reggelimnek, hogy még a vonaton be is fejezzem. A sötétséget hajnali derengés váltja fel, de nem látni semmit a párás ablaküveg miatt. Az egyik szendvicsem szalvétájával törlök kukucskálót az ablakra. Semmi különös, néhol belvíz csillog a földek szélén. Adomázgatva érkezünk meg a Drégelyvasútmegállóhoz. Már áll a nevezési iroda a padoknál, és csodák csodájára már nevezők is láthatók a helyszínen. Hja, kérem, akinek saját sofőrje van. Amíg Suzy benevez engem is, addig - immár hagyományosan - beszentelem a nyíltszíni budik egyikét. A kora reggeli verőfényben jól látszik a lehelet. Fázós toporgás helyett húzok még egyet a cipőfűzőkön. A versenylázban égők közül elszabadulnak néhányan; félig viccesen utánuk bődülök, hogy nincs még 7:00. A zöm visszasomfordál. Közben befut az ellenvonat is; most már tényleg: Vigyázz, kész, sajt! Átmegyünk a vágányon, és nekivágunk a köztudottan terepes túránknak. A betonkorát oszlopán még ott a [P-], de a továbbiakban meglepődve nézem a [P+] jelzéseket. Mi az, már az elején eltévedtünk? De nem, a táj a tavalyi. Akkor rosszul emlékszem a jelekre? Ez sem. Az egyik, szürkével lefestett, régi jelzés alatt még kivehető a [P-]. Mindegy, emiatt nem fogom kidobni a majdnem új Freytag & Berndt térképemet. Vonatunk irányához képest visszafelé ballagunk egy megállót a betonon, és a Schaffer-kútnál átmegyünk a síneken, majd be az erdőbe. A kút környezetébe épített pihenő rétjén megállok. Hideg van még, de levetkőzök egy pólóra, és egy nagyon vékony pulcsira. Olyan kiváló kiránduló idő van, hogy a hősszabályozásomat végig meg tudom oldani a pulcsi ujjának feltűrésével, és alaphelyzetbe állításával. Jön az emelkedő. A megbeszélés értelmében most nem várunk egymásra; akinek valami dolga van, az a saját ideje terhére intézi; így jómagam is fel tudom mérni, hogy saját tempómban mire vagyok képes ezen a túrán. Már az elején széthúzódik a mezőny. Egy forrónadrágos, formás fenék tulajdonosa előz meg; már majdnem meglódul a fantáziám, amikor rájövök az apró szépséghibájára: az illető fiú. Nem baj, senki sem tökéletes. Megfontolt, egyenletes léptekkel megyek fölfelé, nem akarok megszakadni már az elején, s ha lehet, a végén sem. Még így is meg-meg botlok az avar alatt megbúvó kövekben. Sokallom az emelkedőt, és még csak most érek a [PL] jelzéshez, ami az igazi, kemény mászást vetíti előre. Ezt is leküzdöm, és nekimegyek a vár egyenetlen garádicsának

1. ellenőrzőpont, Drégelyvár.

Nem sokat lihegek idefent, hanem kibújok a kis kőkapun és lefelé botorkálok a nincs lépcsőn. Sikerül pofára esés nélkül lekászálódni a sziklák között. Végre vízszintes a talpam alatt a talaj. Van itt valami emlékmű, amit fotóznak. Tavaly én is lefényképeztem, de már nem emlékszem, hogy mi a ragya van rajta. Nem sok ügyet vetek rá, inkább továbbmegyek. A [K-] kereszteződéshez érek le. Még otthon jól bevéstem, hogy itt a bal kéket kell választani. Diesel motor hangját hallom. Először a vonatra gyanakszom, de egy kanyarban megjelenik egy traktor. Kísértetiesen ugyan ott, ahol tavaly, és ez nem egy dézsa fű. Most nem végzett akkora pusztítást a turistaútban, de azért most is nehéz kikerülni a sarat a szegélyező növények miatt. A nagyjából vízszintes haladás után egy hegy árnyas oldalához érkezek. Kissé fázok, mert a lejtőn nincs fűtés, de nem sokat törődök vele, inkább a gyakori átfolyások kikerülésére koncentrálok. Az egyik ilyennél felkényszerülök a padkára, ahol susnyáson török keresztül. Utolér egy túratárs és megjegyzi, hogy ez a szakasz a LEFAGYSZ-ra emlékezteti. Nekem sajnos / hál' istennek nem volt hozzá szerencsém. Ahogy így baktatok lefelé, a "Fogj egy sétapálcát és légy vidám" kezdetű nótát dünnyögöm magam elé, többször egymás után. Már nagyon unom, de nem cserélődik a lemez a fejemben. Meglepően hamar érek el Pénzásásra, az útkereszteződés melletti békapocsolyájához. Előttem az iménti túratárs bűvöli az itinerjét, aztán megindul a helyes irányba a [K4] jobbos, flaszteros emelkedőjén. Elég húzós, de még éppen nem kellemetlen. Akkor látom a sporit utoljára, amikor balra átugorja az árkot, hogy a szintén emelkedős, keskeny ösvényre térjen, ami bevezet az erdőbe. Nem sokáig bolyongok a fák között, mert ösvényünk kivisz egy úgynevezett feltáró útra, amin ismét balra kell fordulni. A széles út apró zúzalékkővel van felszórva. Megpróbálok a keréknyomba menni, ahonnan jobban elsodródtak a kövek. Jobbra lenézve látom annak a kis csapatnak a tagjait, akik a várnál előztek meg. A fák között, az avarban igyekezenek felfelé; valszeg elbökték a kis ösvényre való áttérést. Amint egy kereszteződésnél kitágul előttem a tér, és balra egy kőbányát látok, már tudom, hogy innen lelejtőzhetek a következő ellenőrzőpontig.

2. ellenőrzőpont, Csánki-kert.

A hatalmas kiszáradt fa dacból holtában is állva maradt. Ezüst színű, kéregtelen törzsén turistajelzések díszlenek, pontőrök azonban sehol. Van aki alibi fényképet készít, én továbbmegyek jobbra a [S-] jelzésen. Aljnövényzet övezte ösvényen emelkedek, amiről egy gerincre jutok. De jó, hogy nem felejtettem otthon a napszemcsit; még így szemüveggel védve is kicsit hunyorítani kell a hétágra sütő nap miatt. Amint beérek az erdőbe, a Bugyihó mohával benőtt kövein legeltethetem a szemeimet. Még egy kis szintbeli gyaloglás és a szemből bejövő [P-] nyomán balra lekanyarodok Királyháza irányába. Csúszósabbnak gondoltam a meredeken lejtő utat, de elég jól lehet rajta ereszkedni. Persze, akadnak szakaszok, ahol nem lehet kikerülni a nagyobb méretű gördülő köveket; meg-megcsúszok. No, már látom is a patakot. Ahova levezet a jelzés, ott nem lehet száraz lábbal átkelni; a kis "híd" már a múlté. Lejjebb megyek a patak mentén, de ott se jobb a helyzet. Sokat tökölődök, amíg meglátom, hogy valaki egy közbülső szigetecskére ugrik át és onnan egyensúlyoz faágakon és köveken a túlpartra. Totojázásom közben megérkezik Suzy, Zsolt és Zoli. Nem is vettem észre, hogy a fiúk hol jöttek át, Suzynak megmutatom az általam üdvözítőnek vélt átjárót és az utolsó lépéseinél segítek is egy picit.

3. ellenőrzőpont, Királyháza.

A hivatalos bélyegzésen kívül kapunk egy mesenyomda lenyomatot a Csánki-kertnél kimaradt igazolás helyére. Így már rögtön jobban fest az itiner. Elvehetünk egy energiacsokit és beállhatunk a teatartályhoz friss csapolásra. Megeszem a fél csokit, de ahogy zsebre teszem a másik felét, felsejlik lelki szemeim előtt a Mána felé vezető emelkedő, ezért újra kézbe veszem, és egy újabb pohár teával eltyopogatom. A legtöbben pólóra vetkőznek, én magamon hagyom a vékony pulcsit. Fent, azért jóval szellősebb a klíma. A harmadik pohár után már nem várok senkire, elindulok. A Rakottyás-patak még néhányszor akadályt jelent, de ezt is leküzdöm. A [P-] most felvág egy erős emelkedőre. Ennek is van előnye: egy jó darabig megmenekülök a patakátkelésektől. Nagyjából emlékszem, hogy mire számíthatok, ennek szellemében nyugodt, kitartó kaptatásba kezdek. Néha, amikor nagyobb sziklára kell fellépni, reccsen egyet a jobb térdem, aminek nem igazán tudok örülni. Jól van, már itt is vagyok a Tóth Péter emlékműnél. Eolhárfázok egy kicsit bíztatásképpen a felfelé törekvőknek. Néhány méteren egy kis levegőhöz lehet itt jutni, de még sehol a Mána. Egy hosszú, nagyon hosszú emelkedő végén ott van egy még meredekebb emelkedő. Ha ezen is felérek, a Nagy-Mánáról tekinthetek le a Rózsás-patak völgyébe. A patak erős zúgása teszi még lenyűgözőbbé a látványt. Sokan mondják, hogy az ország egyik legszebb kilátása nyílik innen; az eddig látottak alapján ezt megerősíthetem. Még szebb volt tavaly ilyenkor, mert a természet már kezdett zöldbe öltözni. Sokan leülnek, leheverednek itt. Én megyek tovább, mert tudom, hogy hosszadalmas, hullámzó gerinctúra vár még rám. A sokadik emelkedő után már figyelem, hogy mikor pillantom meg jobbra a [Z-] jelzést. Ez még nem az, még ez se. Süt a nap ezerrel, de a szellőjárás miatt nincs döglesztő melegem, csak a fejem lángol. Na végre itt a [Z-], és állnak is mellette.

4. ellenőrzőpont, Magosfa nyerge.

Tavaly ilyenkor itt hó volt, most csak néhány nedvesebb folt jelzi, hogy nem rég volt az olvadás. Innen [P-; Z-] a Csóviig. Próbálom kivenni a betonhengert a fák között, de még nagyon korai a kísérlet. Egyre türelmetlenebb vagyok. Úgy érzem, hogy a csoki már kiégett belőlem, sőt már minden kiégett belőlem; én magam is kiégtem; a vastagbelem már eszi a vékonybelemet. Na! Na! Miért nem látom már azt a redvás betonoszlopot, pedig már ott kellene lennie. Igen, kezd elősejleni a fák mögül, már csak egy kisebb emelkedő és ott vagyok a padoknál. Az egyikre leroskadok és szendvics után kutatok a hátizsákban. Falatozás közben garatra dobok egy Magne B6-ot is, a magammal hozott málnaszörpből is fogy rendesen. Az utolsó falatnál befut Zoli és Zsolt, Suzy már kikerült a látóterükből. Szedelőzködök. Egy szelet csokival a szabad kezemben leindulok a [K-; P-] jelkombináció nyomán. Sebtiben befalom a csokit, mert mindkét kezemre szükség van; egyikkel a botba, másikkal az ösvénymenti fákba kapaszkodok. A gerincre érve egy hosszabb menetelés következik sziklákkal tarkítva. Tavaly itt összefüggő hóréteg volt, most csak a hűlt helye. Egy nagyobb szikla állja az utamat. Most kell jobbra lemenni ezen a baromi meredek lejtőn. A VULKÁN túrán felfelé jöttem itt, és egy hajszálon múlott, hogy nem hullottam vissza. Na, ez is megvan, mindjárt itt a Rakodó fakeresztje. Felkészülök még egy erős emelkedőre. Ha ezt leküzdöm, akkor sokáig nem lesz gond az emelkedőkkel, annál több az erős lejtőkkel. De ne szaladjunk a dolgok elébe; másszunk fel a közismert síparadicsomba a

Nagy-Hideg-hegyre. (5. ellenőrzőpont)

Messziről látom, hogy nagy élet zajlik a teraszon; esznek, isznak, jóltartják magukat. Bemegyek a zárt étkezőbe. Rohadt meleg van. A Kéktúra bélyegzőt nyomom az itinerembe és ugyanazzal a lendülettel sarkon fordulok. A mosdóban hideg vizet tankolok, és lemegyek a lépcsőn a ház előtti rétre. Mindenki toronyiránt átvág a sípályán, én lemegyek a jelzett [K-] kocsiútra, hogy néhány kanyar után betérjek az erdőbe, ahol hosszas föl-le, föl-le lankázás vár. A kellemetlen lejtő akkor következik, amikor kiérek az erdőből. Kemény talajú, köves, meg-megcsúszós lejtő ez. Madártávlatból látszanak a lenti település házainak a tetői, és arra a szintre kell leereszkedni. A Barna Ferenc emlékmű súlyos kőkeresztje kb. a lejtő felét jelzi számomra. Valamelyik itinerben, talán a VULKÁN-éban olvastam B. F. tragédiájáról. Az emberi segítőkészség netovábbja az ő története, érdemes megismerni. Alig akar véget érni ez az erőt, idegeket forgácsoló lejtő. Amikor viszont vége van, abba sincs köszönet, mert valami elképesztő módon fel van túrva az út. Olyan mélyek a nyomok, hogy elképzelni sem tudom, hogy mekkora gép szánthatta fel. Egy helyen komolyan gondolkodóba esek, hogy merre ugorjak. Inkább félre állok, hogy könnyítsek a hólyagomon. Most már nyugodtabban fel tudom mérni a helyzetet. Amikor a patak melletti pihenőhöz érek, már teljesen nyugodt vagyok, mert csak pár lépés a parkoló, és még egy pár a 

6. ellenőrzőpont, a Kisinóci turistaház.

Komótosan kezdem pusztítani a zsíros kenyeret, egy lekváros is lecsúszik. Az itt megszokott szappan ízű limonádéval öblítem le a menüt. Jól fel kell tankolni, mert a megpróbáltatásoknak koránt sincs vége. Jön már Zoli és Zsolt. Utóbbinak gratulálok, mert neki már itt osztják a kitűzőt meg az emléklapot. El is vonul sörözni. Zoli is vele megy erőt meríteni. Rá is fér, mert az ünnepek alatt (Húsvét) meg akarja csinálni a Tripla Maxit (TELEKI 50, ISASZEG 45, TOJÁS 40). Elindulok. Lötyög a katyvasz a hasamban, amit itt összezabáltam. Kezdetben a [S4] vezet, aztán fára erősített A4-es lapok terelnek át a [S+] jelzésre. Itt jegyzem meg, hogy a jelzetlen, vagy bizonytalan helyeken a rendezőség nagyon korrektül megoldotta a túrázók útbaigazítását. Egy kisebb patakon kell átugorni, ez semmiség. Aztán egy úttalan, avar lepte emelkedőt kell legyűrni, ez már nem annyira semmiség. Szédült kanyargás után érkezek meg a Kálvária dombjára. Jól körülnézek, de most sincs itt rendkívüli pontőr. Suzy később mesélte, hogy lefelé menet látott ballagni túrázókat a turistaháztól jövő flaszteron Kóspallag felé. Azt hitte, hogy a végzett 30-asok mennek a buszhoz, közben szépen mentek tovább a delikvensek az 50-esek útvonalán. Hát, ez van. Nekilendülök lefelé, a stációk mentén, Kóspallag felé. A faluban egy kereszteződésben rálelek a [K-] jelre. Nyugodt település ez. A szép időben némelyek kitelepültek a kispadra. Az egyik porta előtt rongybaba reklámozza az üveg mézeket, lekvárokat. Bentről figyelnek a háziak; menet közben mély meghajlással és "keziccsókolommal" köszönök a bábunak. Tavaly, a NAHÁT 95-ön az egyik túratársam csillagászati számmal kifejezett összegért vett itt egy üveg lekvárt, ráadásul még körbe is kellett cipelnie az említett túrán. Egy út menti közkúthoz lépek. Nedvességet látok körötte, feltételezem, hogy víz is jön belőle. Lenyomom az öntöttvas fogantyút, és már ömlik is a flakonomba a friss, hűvös víz. Nyakalok belőle tisztességesen. Jólesik a tiszta víz a szappan ízű limonádé után. Már látom az infó táblát, amelyiknél balra le kell térni a [P-; S-] sávra. Mindjárt hantázhatok össze-vissza, ugyanis a Kis-Hanta-patakot kell át-, meg átugrálni. Amikor ősszel erre jöttünk (ellenkező irányból) a NAHÁT-on, akkor észre se vettem, hogy bármilyen vízen át kellett volna kelni, annyira le volt apadva. Balra elmegy a [S-], és nemsokára jobbra kanyarodik velem a [P-]. Belepillantok az itinerbe: Mi a túró az a Pusztatorony nyerge? Jaj, megvan! Az a kúp az, amit az országút felöl le szoktak kispistázni. Na, erre kíváncsi vagyok, de előbb még el kell érnem a horgásztavat. Gyakran emlegetem a tavalyi TELEKI-t, de tényleg, egész más most minden. Tavaly például nem elégedtek meg a békák az ő szemszögükből hatalmas, nagy tóval, hanem a keréknyom vizében nyüzsizett az ebihaltól a kifejlett példányig mindenki. Most száraz a nyom, csendes a tó, késik a természet. Megérkezek a kerítéshez; kívül parkolnak, belül családostul pecáznak a nagy Hohók. Két pudli szalad elém, tekintetük azt kérdi: merre tartasz vándor. - Szevasztok fiúk, egyelőre csak felmásznék erre a szomszédos kis dombocskára, ha megengeditek. Szerencsére a várromhoz nem kell felkapaszkodni a szárazon is csúszós ösvényen. 

7. ellenőrzőpont, Pusztatorony nyerge

Örömömet fejezem ki a pontőrségnek, (legkivált a csinos hölgynek) hogy itt őrködnek. A múltévvel ellentétben, ugyanis ennek sokkal több értelme van, mint a Szent Gál-földön való silbakolásnak. Óvatosan leereszkedek a domboldalon, nehezemre esik átkecmeregni egy ösvényre dőlt fán. Egy pillantást vetek a semmi kis forrásra, és a szalagkorlát felé tartok, ahol kivezet a jelzés a veszélyesen kanyarodó országútra. Átmegyek az út bal oldalára, és amint lehet balra fordulok. Elvezet az út egy kerítés mellé, amely mentén eljutok a Korompa-patakhoz. Egy rövidebb patak menti túra után megint az átkelési lehetőséget keresem. Egy előttem járó sporttárs a túloldalról mutatja meg a megfelelő helyet. Még néhány könnyebb átkelés és mára végeztem az összes patakokkal. Balra, fölfelé tart az út és egy nagy mezőre bukkanok ki. Ez a Szent Gál-föld, egy múlt évi ellenőrzőpont. A műútra érve szemügyre veszek egy autót, hogy vajon nem rendkívüli ellenőrzőpont e, de nem ül benne senki. A [P-; Z-] mutatja a helyes irányt (jobb) a flaszteron. Már éppen megunnám a szilárd burkolatot, amikor az árok kövére festett jelek jobbra beinvitálnak az erdőbe. Sokáig úgy vezet az út, hogy közben balkéz felől látom a műutat a bokrok mögött. Hirtelen jobbra kanyarodik az út és már ki is kerül a látókörömből az aszfalt. Hosszúnak tűnik ez a fákkal tisztásokkal váltakozó szakasz, de aztán végre látok két civilt balra felsétálni.

8. ellenőrzőpont, Törökmező

Almát vehetek ki egy dobozból, és azt a nadrágom szárába törölgetve rögtön tovább is állok. Az a tervem, hogy mindenképp beleférek 12 órába. (13 a szintidő.) A [K-] jelzésen kiérek a Törökmezőre, majd egy jobbos, hosszú, enyhe lejtmenet következik. Hogy néz ki itt is minden?! A Körtvélyeshez közeledve tájkép fogad csata után. A fákat kivágták, a terület feldúlva; egyre többször látok ilyet. Megérkezek a kerítés maradványaihoz, kezdődhet a mászás a Körtvélyes oldalában. Böcsületesen megküzdök a feljutásért. Odafönt, még a lejtőn megpillantott hölgy piheg, a két lány heverészik. Jöttömre gyorsan lábra kapnak. Néhány mélyebb lélegzet után megindulok a Köves-mező felé. A műútra érve örömmel tapasztalom, hogy most már lehet az ösvényen haladni, eltakarították a fakitermelés nyomán létrejövő akadályokat. Megszólal a telefonom; Pistinek és Attilának lehet gratulálni, már a vonaton ülnek. Hát, ezek aztán jól belehúztak. Megint kezd kifogyni az üzemanyagom, a Köves-mezői pihenőnél csokit húzok elő a hátizsákomból; nincs ideje olvadozni a kezemben. Az erdő "bejáratánál" egy hölgy a Büdös-tavat kérdezi. Se büdös, se szagos tavat nem ismerek, és térkép sincs nálam; nem tudok segíteni. Sietek a túra utolsó nagy falatja felé. A levéltelen fák között már sötétlik fennen a Hegyes-tető. Ez már a látvány miatt se menne egy kis rásegítés nélkül; a Világos-tér pihenőjénél egyenesen a karburátorba töltök egy energiaitalt. Most már jöjjön, aminek jönnie kell: uccu. Boldog ember, aki már lefelé tart. Felérek a keresztúthoz, ez három lépés szintben, de innen kezdődik az igazi emelkedő. Most már kivehető a kilátó bástyája, nyomás tovább. Már csak harminc méter, húsz, tíz... 

9. ellenőrzőpont, Hegyes-tető.

Lüktető halántékkal érkezek meg a torony tövébe. Szerencsére nem kell felmennem a kilátóba, a pontőr gyerekek lent elintézik az adminisztrációt. (Később Suzy elmesélte, hogy nekik fel kellett menni a pecsételésért. :-) Azért egyszer körbepillantok, mielőtt még lemennék arra, amerről feljöttem. Lefelé menet buzdítom a feltörekvőket; eleinte a hátralevő méterek számát mondom, aztán csak hajrával szurkolok. A közelebbi ismerősöknek azt mondom: "Ne félj, lesz még rosszabb". Átmenve a Világos-téren, a Julianus kilátó támadóinak egy nagyobb csoportjával találkozom. Én már majdnem teljesen megkönnyebbülve fordulok balra a [S-] jelzésen. Egy utolsó, elnyújtott, alattomos emelkedő után lejtmenetbe váltok. Hol erősödik a lejtő, hol elviselhetőbbé válik. Megfontoltan haladok lefelé; bőven időn belül vagyok, fő cél, hogy épségben lejussak. Az idő fiatalsága miatt a Dunakanyar panorámájáról még akkor sem tudnék naplementés fotót csinálni, ha lenne nálam fényképezőgép. Még néhány erősebb lejtő, még néhány kanyar, és amikor élesen balra letörne a [S-], akkor én egy jobbra-balrával rátérek a [S3] jelzésre, és néhány lépés után már látom is a Trianoni Emlékmű kerítését. Vállon veregetem magam; még egy óra és huszonöt perc van a szintidőből. A rendezők gratulációja után a macskaköves járdán lebaktatok Zebegényszívébe. Még elérném a vonatot, de megvárom Suzyékat. Állig felöltözve, a padra fagyva figyelem az egy szál pólóban leérkező, harangszóval ünnepelt teljesítőket, és a templomi körmenetben ballagókat. Mindenki megy valahová...
Ottorino

***

 

Bibor

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Teleki 50

Az utascsúcsot döntögető kis pirossal fél órás döcögés Drégelypalánkig. Az állomás nem feltétlenül felelne meg  az eu-s normáknak..: ) A számomra legjobb társaságban indulok Drégelyvár felé 8:15körül;) A nap  próbálkozik kisütni, a P+-té festett Pon hamar odaérünk a Schaffer- kúthoz ahol pár pillanatra látni a  visszafelé menő bz-t. A várhoz feljutva már nincs is hideg.. fent pecsét és néhány sziklás- nyűgös lépés után irány a börzsönyi kék. Pénzásástól sunyi módon szinte folyamatosan emelkedik az aszfalt ami az arról való letérés után se változik. A Csánki- kert előtt van egy kis lejtős rész végre lehet haladni nekem is : ) A pontőrök akkor érnek oda, pecsét után fel a sárgára, ahonnan nagyon jó kilátás van a Kámorra és messzebb egészen a Csóvira. A gerincről Bugyihó után – ezt a nevet vajon ki és miért adta neki?:D - , le balra Királyháza felé. Ez az út most is szét van taposva, a lovasok, erdészeti autók nem tesznek jót neki, oda kell figyelni hova lépek.. A pataknál kicsit akciózva, átlépegetve jutunk  Vagdalthúsék pontjához ahol a csokit egyből be is termelem: ) Itt már találkozunk az előző vonattal indulókkal is, és majdnem 7 átlagunk van. Legyen miből rontani=)  A Rakottyás – patakon sikerül a pár átkelést szárazon megúszni majd  kezdődnek a partocskák. Próbálok nem lemaradni de esélyem sincs, úgy tűnik vannak akiknek meghajolnak a hegyek és kiegyenesedik előttük: )  A Tóth emlékműig ízelítő a továbbiakból,a szélharang gyönyörűen szól.  Majd finomabb erdős rész  következik- mekkorákat borultam itt a hóban lefelé vagy 2 hónapja: ) Ismét embereket érek utol, kövecses fel a nagy fáig s már kint is vagyok a gerincen. A kilátás mint mindig szuper, iszok egyet s a gerincen haladva felhallatszik a patakcsobogás. Páran fekszenek a fűben kicsit irigylem őket: ) Ismerve magam a Sasfészek- bérctől szokott nehezebb lenni a Magosfára – Csóvira jutás. Fel, kis ívben erre- arra , megint fel.. közben az utat ezernyi hóvirág szegélyezi. Nézem őket és már az utcsó buckás rész jön, s végre előttem is kiegyenesedik a talaj. A Magosfai pont felzászlózva, vagy 5 perccel le vagyok maradva az előző erre járóktól. Hoppá, akkor sietni kéne! A pontőr javasolja, menjek a Phsz.ön Oltár- kő felé. Na de a Csóvit kihagyni?! Isten ments! A  „húzzunk bele” miatt most nem nézegetem s nem írok a csúcskönyvbe. Majd legközelebb, jövök még ide eleget: ) Lefelé picit sár van + nekem  legendásan bénázós rész a Rakodóig.. viszont hamarosan utolérem Rushboyékat. Na nem sokáig örülhetek mert Hideg- hegyre fel persze nem megy úgy ahogy neki..a th.-ban  megiszok kapásból fél l vizet és teletöltöm még egyszer. Nagy- Inóc alatti utat még jobban szétcseszték munkagépekkel sajna. Száraz idő van, de esőben milyen brutál sár lesz majd itt! Az Inóci – vágás hosszú- hosszú lejtője jön, aminek az alján ismét útrombolás nyomait látjuk. Úgy tűnik az erdészeknek semmi esztétikai érzéke nincs..a patakon átugrás és már a pontnál vagyunk. Szerzek sört, kell az erő: )  A kajaszünet után hármasban folytatjuk a SN-en. Bevisz a gazosba, egy patakba persze belelépek az  emelkedő előtt.. kanyargás és  a kóspallagi kálváriánál vagyunk. Le a faluba és csodálkozok miért nem tesznek  az előző részre is pontot, hiszen a K-en és aszfalton rengeteg utat- időt  le lehet ebből spórolni. Elmegyünk a kocsmák mellett ahova most nem megyünk.. hm volt már olyan, h minden kóspallagi ivóintézményt kihagytam volna?:) A falu után a piroson jut bőven a napsütésből az árnyék nélküli részeken. A  Kis- Hanta patak se hantázik 1szer- 2szer  meg kellett jól fontolni hogyan birkózzunk meg vele. Pusztatoronynál újabb pecsét, időt nem nézek, rosszul  csak nem állhatunk figyelembe véve a nekem megszokottnál sietősebb tempót. Törökmezőnél sokan vannak, a jó idő kicsalta az embereket. A kéken tovább és most szerencsére nem bokáig cuppogós sár fogad a Vizes- árok környékén. A tarvágás továbbra is ronda majd a két vadvédelmi kerítés közötti rész nem tűnik veszélyesnek ám mire felérek másként gondolom : ) Pihentető szakasz Köves- mezőig, ahol közlik velem a tényállást: van még kicsit több mint egy óránk, 6 km és egy Hegyes- tető. Háát, ez így első hallásra kétségessé teszi az egyenlő vonatelérés képletet. Noh, meglátjuk..nem akaródzik nagyon sietni lusta vagyok én ahhoz , de így  próbálok lépést tartani és nem lemaradni a Hegyes- tető aljáig legalább: ) Fel és le is jönnek, én felvánszorgok a tetőre legalábbis érzésre mert egyesek már lefelé spuriznak mikor még fel se értem. Ez elég lélekromboló tud lenni, ennyire béna lennék?  Na de nem hagyhatom magam mégse szégyenben: ) Fent pecsét, közben iszok gyorsan és húzás a sárgán Zebegénybe. Az irány jó mert lefelé kell menni s nem meredeken: ) Az ismerős szakaszon kanyargok majd bejön a Shsz.  s a kálváriánál vagyok 16:30kor. A vonatig maradt fél óra, ahhoz képest, h nem hittem h el fogjuk érni tök jó: ) Szuper nap és túra volt; köszönöm a társaságot és a szervezést: )

***

 

Pap Gábor

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Teleki 50

Érdekes kérdés a túra előtt, hogy két fejreállás után mi következik: egy újabb K.O, vagy egyszer végre sikerül vér, halál, szenvedés nélkül beérni?

Egy héttel a Vértesi Terepmaraton után nem akartam keménykedni, meg hétfőn be van tervezve egy Tojás 40.
Vácon tömve van a fél hetes vonat turistával. Találkozom Ráspollyal, így hamar Drégelypalánkra érünk. 
A korábbi évek szokásának megfelelően kényelmesen félrevonulok tollászkodni 9-ig. Itt van Takács Gyuri is, akivel együtt fogunk futni. Épp akkor indulunk, amikor a következő vonat befut, még intek Makinak, aztán illa berek a piros sávból lett piros kereszten. A napsütés ellenére hűvösnek érződik a levegő, de az első 2 kili a síkon már csak ilyen. A Schaffer kúttól az emelkedő majd gondoskodik a megfelelő temperálásról.
Az elmúlt két alkalommal ott szúrtam el a dolgot, hogy megnyomtam az első felét a túrának (ami szintesebb), és Kisinóc után már csak szenvedtem. Most visszafogom magam, nem kell a balhé. Inkább gyönyörködöm a nyíló odvas keltikék látványában, és mélyen magamba szippantom édeskés illatukat. Még csak meg sem izzad a fejem, úgy érek a várba. Ránézek az órára, fillérre annyi, mint tavaly, 25 perc. Hümm…
Kis nézelődés, és irány Pénzásás. Valahol a szakasz felénél vesztjük el egymást Gyurival. A célban találkozunk legközelebb.
Csánki kertig rengeteg embert előzök meg és köszönöm meg nekik, hogy elengedtek. Találkozom Jakus Bélával, és Tincáékkal, aztán hamarosan a ponton pecsételek időm talán 1-2 perccel jobb, mint tavaly.
Újabb szép kilátás a Hegyhát gerincéről a Magas-Börzsönyre.
Királyházán Vagdalthús pecsétel, Bubuék, és Joey frissülnek, Daniék épp indulnak. Kényelmesre veszem a figurát, elnyammogom a csokit, iszok rá kellemesen meleg teát, közben beszélgetek kicsit. 5-10 percet lebzselek.
Ideje nekiállni az emelkedőnek, Apró lépésekkel megfutom végig a Nagy-Mánát, közben találkozom SzLA-ékkal. Érezhetően hűl a levegő, elkél a széldzseki. Idén a hófoltok elmaradnak, a hóvirágok viszont élnek, és virulnak. Magam sem akarom elhinni, hogy a Magosfán nem érezni savasodást a csülkökben. Csóvi déli lejtője alig sáros, könnyű a haladás, 2:30-nál pecsételek NHH-n. Jöhet az Inóci-vágás, de csak okosan, mert ahogy a királyházi, úgy ez a lejtő is elég göcsörtös.
Kisinóc kerek három óra. Húsz perc javulás tavaly óta. Ennek örömére negyed órát frissülök a ponton. Van só, ami külön öröm, gomolyás kenyérrel jól csúszik, öblítésnek limonádét küldök. Még egy kicsit beszélgetek, aztán indíts, vár a kóspallagi kálvária, s róla a szép a kilátás a medencére. Tavalyhoz hasonlóan hétágra süt a nap, de nincs nagyon meleg, és a hűtésbe egy kis szellő is besegít. Pusztatoronyig csak egy úttévesztés utáni dzsinzsaharc érdemel említést.
Ellenőrzés után rendben megyek tovább a piroson, de aztán valahol félremegyek. A jel a patak túlpartján halad, nekem viszont egy vadkerítés állja utam. 500m után végre van egy rés a pajzson, aztán víz a cipőben. Mindegy, majd hűt. Törökmező előtt találkozom Vajonmerrével.
Idén a turistaházhoz költözött a pont, és kenyér helyett almát kapunk.
A kéken tavaly óta alaposan megváltozott a táj arculata. Több helyen kivágták az erdőt. Egyszer elvétem az utat, tán 500 m többletet adva a túrához. A régi irtás emelkedőjét csak részben futom meg, ahogy a Hegyestetőt is. Már nem pörög úgy a lábam, mint az elején. Út közben találkozom Nagy Attilával. 5:00-nál vagyok fönt, kicsit szétnézek, aztán irány Zebegény. Cseppnyi szintemelkedés, és sok lejtő van már csak. Kényelmesen ereszkedve, 5:19-el érek célba, kicsivel a rendezők előtt.
Végre sikerült úgy végigmenni, hogy élveztem a teljesítést, és nem kellett vonszolni a beleimet a végére. Szeretek ide járni, úgy érzem a rendezők odafigyelnek a túrával kapcsolatos észrevételekre. Köszönöm a lehetőséget, gratulálok a teljesítőknek!

***

 

vajonmerre

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50 dióhéjban
- kelés 3.25-kor
- basszus! , az 5.40-es BZ egy!! kocsiból áll :-)
- vitán felül áll, hogy ez ma egy rövidgatyás túra
- Jaat-tal toljuk neki , Királyházán Vagdalthús fényképez
- Magosfára fölfelé Jaat szépen leszakít, de rá még +20 kili vár sok szinttel, had menjen! :-)
- 11-kor Nagy-Hideg-hegyen átgyaloglok a terem takarításon
- gány út, fakitermelés Kisinócig, ott egy ropogósra sózott zsíroskenyeret kérek
- havat csak a Szabó-kövek üregeiben láttam :-(
- a Kis-Hanta-patak mellett kezdődik a haldoklás, Elvis becsülettel gitározik, majd az egyik patak átkelésnél orvul kirántja a lábam a gitárral 
- Törökmező előtt húz el Pap Gábor
- Törökmezőn alma, utána a szívem megszakad a brutális fakitermelés miatt :-(
- Hegyes-tető felé már minden bajom van, lezúz egy csapat futó
- hajrázok még egyet a 8 órán belüli idő miatt, 7.48 lett (tavaly 7.44) ma ez gurult a kockán
- 15.03-as vonat pont elmegy, sebaj beszélgetés, tea, pogi, átöltözés, a CBA-ban tobzódás (többek között gesztenyepürét is vettem)
Jó volt, megint nagyon kemény volt! Köszönet a rendezésért, gratula az indulóknak! Jövőre is.

***

 

tzh

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

A Teleki jó túra, de a jövőben maradok a 30-as távnál. Kisinóc után nekem sok volt a patakátkelés.
Útközben nem láttunk ugyan hiúzt, de egy kisebb vaddisznót igen, irigylésre méltó tempóban csörtetett keresztül mindenen. Aztán már eszembe sem jutott hiúz hiánya miatt keseregni, mert néhány másodpercen belül elszaladt mellettünk egy maki :), ilyenből a legjobb tudomásom szerint összesen csak egy példány fordul elő a Börzsönyben, az év különböző néhány napjában.
Kellemes túraidő volt, kicsit sok napsütéssel, jobban mondva nem elégséges napellenző tulajdonságú sapkával. Hihetetlenül meg tud szépülni a még szürkés erdő a napsütésben.
Törökmezőn tartanak egy nagytestű futómadarat, amire nem merem azt mondani, hogy strucc. Valaki tudja, miféle szerzet?
Hegyes-tetőn a bélyegzés a kilátó tetején zajlott, amiben csak az a baj, hogy az a lépcső egy katasztrófa.
A végére marad egy kis lámpa tesztelésre lehetőség, ehhez a végén igyekeztünk kellően lassan menni.

***

 

Vagdalthús

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki 50/30 - királyházi kalandok termosszal, gombával, forrásvízzel

 Nagy nehezen összepakolunk a kocsiba péntek este, telt ház a járműben gyakorlatilag. Hogy fér majd ide két nagy termosz tea? Megérkezünk Oszihoz a bázisra, ahol átadunk még egy dózis itinert (mint kiderült, kellett a pótlás, pont elég lett), átvesszük, azaz átcipeljük a leveket. Hát ez nem fér be sehogy... női praktika kell, Orsoly segít átrendezni a Fabia belterét, a csomagtartóba állítva befér mindkét vasbödön. Még beszélgetünk, látjuk alul csurog. Némá, folyik a tea a karosszérián át? Persze, rátettük a csokit a csapra. Kiszabadítjuk, pár liter oda. Jaj. Kemencére érünk, óvatos vezetés, nagy a tőkesúly, 60 lityi tea, csomagok, emberek, még egy kutya is, aki 10 kiló élősúly.

Hagynám én a teákat a csomagtérben, emelje ki onnan egyedül, kinek két anyja van, de főrendező úr nyomatékosította, hogy tegyük melegre. Hát jó. Megnézem a konyhában a bödönöket, a nagy rendben, a kicsinek a fele elment, csomagtér teaízű, éjszakára nyitva marad az udvarban, bár pikántos illata nem rossz végül is... na, este tíz körül felteszek egy lábosnyi teát főzni, pótolandó a megszökött litereket. Végül 60 literrel alszunk együtt.

 Reggel öcsém jön, teákat kocsiba be, uccu neki Királyháza, a szélvédő elé látványosan kiteszem a rendszámos erdészeti behajtási engedélyemet, keményítek a faluban, utolsó pillanatban jött meg, de megjött, köszönet érte!

Bödönök alacsonyak, de kövekkel kipolcoljuk, így a csap alá szépen befér a pohár. Valahogy megéreztem, hogy elkél a két nyomat: a Telekis, Királyházás pecsét mellé vittem egy tartalékot, hátha egyszerre esik be oly sok ember, hogy ketten kell nyomjuk. De lám, kiderül, milyen jól jön a gombás nyomda: a Csánki-kert rubrikájába a szignó mellé jól jön a pecsét is. A gombának örül a nép, nem marad pecsét nélkül, ez a műfaj egyik sava-borsa :-)

Nem fogy nagyon a tea az elején, de a közepén sem, nyugodtak vagyunk, sőt a visszacipelés réme fenyeget. Aztán egész hirtelen egész sok ember egész sok teát vételez, és előbb az egyik, rövidesen a másik bödön ürül. Hopp, 60 liter odavan! Van még a privát 2 liter kólánk és magnéziumos vizünk, adjuk oda azt, addig a Tűzkövesig elcipelem a 20 literes bödönt, visszafelé szép lesz, nem baj, van honnan fogyni. Patakátkelés, majd türelem... türelem... türelem fogy, mire ez megtelik innen, átmegy a mezőny. A MOL-kulcsosház udvarán van forrás, bent vízcsap, hátha beengednek, volt ott mozgás, sok a kocsi. Biztos beengedtek volna, ha nem mennek el túrázni mind... na jó, kocsiról és kocsiból csokit, marketingholmit ki, irány a Király-kút, az folyik jól, onnan hozok forrásvizet. Egyszer, majd megint, mert ennek is nagy a keletje, sőt, egyre inkább, ahogy melegszik az idő. Több, mint 80 liter folyadék ment el, továbbá sok-sok túrázó. Ahogy jött a hír szombat este, létszámcsúcs keletkezett a Telekin, 300 feletti természetjáró-egyedszámmal.

 Aztán vissza Kemencére, a völgy már megtelt élettel, mindenfelé rengeteg turista, gyalog, két keréken, bográccsal vagy anélkül. Alighanem megjött a börzsönyi tavasz. Metszettük is a gyümölcsfákat, mert nemcsak áprilisi túra kell, hanem októberi pálinka is.     

***

 

2011

 

Börzsönyi Oszi

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Teleki rendezői szemszögből

Igaz, már lassan 10 nap is eltelt a Teleki óta, de ezúton is köszönjük annak a 108 túrázónak, aki minket választott április első szombatján. Igaz, voltunk ennél már többen is, de talán a családias hangulat, az, hogy szinte mindenki visszatérő vendég volt, és nevezési lapot szinte már ki se kellett volna tölteni, nos ez tette a túrát az eddigi szinte legjobb Telekivé. Olyan volt minden, mint a ttt előtti időkben; csak a legtájékozottabbak és a leghűségesebbek jöttek el. Moiwa már mindent leírt beszámolójában, hozzá tenni nem is nagyon lehet semmit: a Börzsöny valóban varázslatos volt, a Teleki alcíme akár odvas keltike túra is lehetne. Érdekes, hogy 10 óra alatt csak kevesen teljesítették a túrát, még az általában futva teljesítők is kényelmesre fogták a tempót, így mi rendezők, szervezők is élvezhettük a börzsönyi tavaszt.

***

 

moiwa

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Teleki 50

Börzsöny, zsinórban harmadszor. Nem hezitáltam sokáig, hiszen a Teleki útvonala nagyon eltalált, sok olyan helyet érint, amit minden évben látni szeretnék. Úgyhogy kora reggel a „szokásos” sétával közelítem meg Rákosrendezőt, ahol teljes váratlanságból megérkezik „avegyesz” topiktárs is, akivel az előző heti Forrástúra kapcsán eszmét cserélünk. A vonatra felszállva kissé anekdotázósabbra és lazábbra fordul a hangulat, elsősorban SZLA és Gy. Peti társaságának köszönhetően. Vácon a szokásos egykocsis Bz ezúttal szinte kong az ürességtől, alig tíz ember ölt túrázó kinézetet. Egy biztos: a rajtban nagy tolongásra nem kell számítanunk. Szokolya után hirtelen leszáll a köd, ami a vonatút hátralévő részében meg is marad. Megérkezvén Drégelyre, kényelmes és gyors nevezés következik, SZLA-ék visszakérik a „senior” szintidőt, Oszi természetesen belemegy :-)

Kivételesen 7 óra előtti rajtidőt kapok, így nem várom meg a hivatalos legkorábbi indítást. Előttem már elindult néhány sporttárs. A Schaffer-kútig tartó vízszintes és továbbra is ködös szakaszon Kriszti lassít le hozzám és beszélgetünk egy picit. A család többi tagja ezúttal nem tudott jönni. Az első apróbb emelkedőn Kriszti tovatűnik, gyakorlatilag már nem is találkozom vele később. Schaffer-kút után egy kis börzsönyi sarat kapunk, ami szerencsére nem tart sokáig, vele együtt a táj is megváltozik, egyre erősebb a napfény, bújunk kifelé a ködből. A keltikék végtelen hosszan terülnek el az út két oldalán, felemelő érzés így túrázni! Meglepően hamar érem el a P rom letérését és kezdem meg a rövid kaptatót.

Fent a várban, a szokásos helyen ezúttal senki, Kriszti kérdezi, hogy hol érdemes pontőröket keresni (megjegyzés: nem találtunk pontőröket). Ő rövid nézelődés után elinal, én csinálok néhány felvételt a remek fényviszonyoknak köszönhetően. A börzsönyi meredélyek irányában kristálytiszta a látvány, a völgyekben egy-egy ködcsík ül meg, viszont az Ipoly felé végtelen ködtenger látható. Fent a várnál hamisítatlan tavaszi reggel, élvezném tovább, de mennem kell. A vár déli oldalán a pihenőnél újabb giccses kép készül: a romok előterében az a sok-sok keltike… Pénzásás felé a P sáv letérőjénél a szokásos sártenger fogad, de szerencsére szinte csak ott. Utána már ismét teljesen jól járható a terep.

Élvezem a magányos kóborlást, a már sokszor járt utakon. Valamiért Pénzásásig az átkötést sokkal rövidebbnek gondoltam a BKT mentén, persze így sem megy rosszul a szekér. A nyeregnél röviden megemlékezem az előző heti eseményekről, és egy darabig most a Forrástúra útvonalán haladok, fel a K4-en. A Kőember oldala, valamint a nyeregbe való felmászás a fújtatás mellett a csodálatos bükkös szépségét is hozza, itt már sok-sok zölddel is találkozni. Kőember nyerge előtt a dózerúton megy előttem két ember, akik nyilvánvalóan nem résztvevők, viszont nem gyenge tempót diktálnak, alig tudok közelebb kerülni hozzájuk. Épp a nyeregben érem be őket: csiba00 és OT Zoli azok – a Csánki-kert pontőrei. A pontjukig azt a pár percet közösen tesszük meg, majd utána a S sávon indulok felfelé. Itt még látni a távolban Kriszti kontúrjait, ma utoljára…

Szeretem ezt a gerincutat, szép a látvány róla a Kámor felé. Később a Bugyihó sziklái csábítanak rövid megállásra, majd később a lejtő szakasz után balról fűrész hangja szól: nem sokkal a jelzett út mellett vágják a fákat. Fonottság PS elágazásától eleinte kellemes az ereszkedés, majd az iránytörésnél az erdészeti út (köszönhetően az erdészeti járművek aktív használatának) az ideális lejtőszög ellenére gyötrelmessé válik. Nem könnyen találni alternatívát a saras és a nagyon saras között. A Kemence-patakon viszont meglepő módon simán megy az átkelés, farönköket fektettek le a patakon keresztbe. Királyháza – itt kéne legyen a szokásos etetőpont.

Órámra nézek, a pontnak már nyitva kell lennie. Ahogy morfondírozok, érkezik Vagdalthús és Bíbor, akik percek alatt fel is állítják a pontjukat. Közben beszélgetünk, sztorizgatunk. Most inkább nekik van mesélnivalójuk az előző esti „rendezői értekezletről” / „csapatépítő tréningről”, ami valójában szeszpusztításban végződött. Habár picit elaludtak, egyedül Kriszti nem találta nyitva a pontjukat. Beszélgetés közben persze pusztítom a pogácsákat (olyan kedvesen kínálták, nehéz volt ellenállni), valamint a tea is finom. Vagdalt megosztja velem, hogy a tea még a kocsi huzatjára is jutott, miközben igyekeztek vele a pontra. Kiderül ezen kívül, hogy másnap a Libegő 11x túrán nem én leszek az egyetlen tt-s, Bíbor is beszáll a buliba. A palóc szekció másik tagja a Himbi-limbit tervezte.

Gyorsan elrepült az idő, így elbúcsúzom a kedves társaságtól és irány Csóványos! Rengetegszer jártam már azt az utat, fejemben van az erőbeosztás, most sem hagyott cserben a memóriám. Tűzköves-forrásnál bizonyos gulyás emlékei jönnek elő, majd a patakátkelések számát minimalizálom a hivatalos P sáv útvonal követésével. A P4 letérése után jön egy technikásabb patak-keresztezés, majd utána egy látszólag egyszerűbb, közvetlenül a nagy emelkedő előtt. Gondolatban valószínűleg már a hegyet másztam, mert a legutolsó átkelés legutolsó kövének stabilitását rosszul mérem fel: eleinte megtart, aztán leborulok róla, balra dőlök bele a patakba, mindkét térdem egy-egy kőbe ütközik. Nem kellemes az érzés, és nem elsősorban az elázás miatt. A borulás után viszonylag gyorsan felmérem a helyzetet, sikerül lábra állni, és épp egy meglehetősen meredek szakaszon adatik meg, hogy mozgásba hozzam a sokkot kapott lábakat. Az első méterek még furcsák, de aztán szépen lassan visszajön a ritmus.

Tóth Péter emléknél pár pillanatnyi főhajtás, szélharang kondítás, majd tovább az egyenletesen és kellemesen emelkedő úton. Az apróbb kanyarokkal tarkított csodás bükkösben szívesen elsétálgattam volna tovább is, ám már látszik balról a szikla, amire feloldalazom, majd balról magasan előtűnik a füves gerinc is, ahova „lábujjhegyen” mászom fel. Szakrális pillanat következik: a gerincről letekintve a völgybe, illetve a túloldali Pogányvárra.. Az egyik kedvenc börzsönyi panorámám. Az időjárás ráadásul itt még sosem hagyott cserben: mindig kellemes napsütés fogadott is, akárhányszor is erre jártam. A köves letörések, a virágok, valamint a kinthagyott drótok mind a Nagy-Mána gerinc jellegzetességei. Az ezt követő mászás többlépcsős stációi „előre programozottak”, vagyis nem érnek meglepetésként. A közbenső közel vízszinteseken lehet regenerálódni. A P4 becsatlakozása után már csak egy nagy hupli vár, aztán az enyhe lejtő valamint a távolról látható DINP-es zászló jelzi a következő ep-t, ahol B. Árpi igazolja a papírt. A vele való beszélgetésből kiderült többek között, hogy a Z sáv miért is került vissza az eredeti (háború előtti) nyomvonalára… Bevallom, nekem jobban tetszik ez az „új-régi”, kevésbé technikás illetve veszélyes, ráadásul panorámákban is bővelkedik.

A Magosfa-nyerge után tempósan botozok fel Csóványosra, miközben egy kicsit beborul az ég és érezhetően hűvösebb a levegő. Ez utóbbin annyira nem csodálkozom, elvégre 900 m felett járok. Csóványos tetejét rendbetették, legalábbis nekem úgy tűnt. Az OKT-s átkötés Nagy-Hideg-hegyre is egy jól bejáratott útvonal, becsukott szemmel is végigmegyek rajta. A viszonylag jó idő ellenére kevés a maszek turista, ami egy picit meglep. Féltem egy csöppet az Égés-tetőről való leereszkedéstől, de szerencsére nem csúszik olyan vészesen, így kellő óvatossággal gond nélkül lejutok a kereszthez. Rakodó környékén kordonszalagokat látok, talán erdészek tehették ki.

A Nagy-Hideg-hegyre való végső mászás már nem esik olyan jól, de hamar túljutok rajta. A főgerincen sok-sok hóvirágot láttam, ez ismét egy „Telekis” jelenség: április elejénél hamarabb nem nyílik a hóvirág, legalábbis 800 m felett nem. A turistaház előtt egy fotózó turistát veszek észre, aki oldalra fordulva J. Laciként válik felismerhetővé. Vele együtt megyek be a házba, én csak pecsételni, Laci még fogyaszt egy sört. Csak rövidet beszélgetünk, mert inalok tovább. Szigorúan a jelzést követem, előbb a dózerúton, majd vele párhuzamosan a dózerút kanyarjáig, ahol enyhe meredekséggel mászik fel a jelzett út Kammerhof felé. Az ezt követő hepe és hupa nem ér meglepetésként, az erdészeti járművek „alkotása” annál inkább. Ez az amúgy kellemesen járható szakasz egy kicsit izzasztóssá vált ezáltal. Korom-bérc és Nagy-Inóc szikláinak integetek, aztán szépen lassan megindul az ereszkedés. Nagyon óvatosan gyorsulok, nehogy a térdeim bejelezzenek, főleg ugye a pataknál való esés miatt… Több csoportnyi fiatal mászik felfelé, na ezek szerint mégis van turistaélet a Börzsönyben :-) 

Barna Ferenc emléktábla után egy gyorslábú fiatalembert látok magam előtt, „kofferral” a kezében. Na mondom, ilyet sem láttam még. Ráadásul alig tudok egy-egy métert hozni a távbeli különbségben. Kisinócnál sikerül utolérni, ahol is fény derül az illető személyére: macikupac az (aki ezúttal csupán maszektúrázik). A kisinóci etetőponton rögtönzött eszmecsere a börzsönyi rendezők között, öröm látni, hogy ilyen jól együtt tudnak működni szervezetek egy adott tájegységen belül. Hallgatva a beszélgetésüket, igénybe veszem a szolgáltatásokat és elpusztítok jónéhány lekváros illetve hagymás-parizeres kenyeret, és iszom hozzá kellemesre ízesített limonádét (amit ráadásul először bodzaszörpnek gondoltam).

Kiderült, hogy macikupac „bőröndje” geoláda, amit készül elrejteni az út mentén valahol. Macikupac megkérdezi, merre megyek tovább: „természetesen az útvonalon”. Ez neki is szimpatikus, mert épp hazafelé tart és elég sokáig közös a menetirányunk. Kicsit lehet nosztalgiázgatni, elvégre vele utoljára 13 éve egy Mátrabércen mentem együtt (bár igaz ami igaz, inkább lihegtem utána). A tempójából mit sem vesztett azóta, rögtön az új K nyomvonalán bemutatja, hogy felfelé megy, mint a gép. Közben fontolgatjuk, hogy vajon ez az új K lesz-e annyira kijárt, hogy ne kelljen bizonyos mértékű dzsungelharcot vívni (röviddel a patakátkelés után, a jobbost követően indul ez a szakasz) – friss helyzetjelentés: a túra napján kellett…

A rövid, de combos mászásnál macikupac gyorsan nyom felfelé, én csak lihegek, mint anno. Ezen a szakaszon kerül sor egy geoládás „varázslatra”. Kálváriától már egyértelműen lefelé az irány, majd beérünk a faluba. Macikupac is nagy fotós, ezt bizonyítja is a közösen megtett szakaszon. Kóspallagon újabb megemlékezés: egy hete a kocsmában kapott Algopyrin kapcsán… Már előre sejtem, hogy a Hanta-patak völgye elemében lesz, elvégre tavasz eleje van, és egy esős éven vagyunk túl… Kasszandrát nyugdíjazni kellene, minek látja előre a dolgokat… mert hogy tökéletes volt a megérzés. A mocsárjárást időnként némi útvonal-optimalizással próbáltuk kompenzálni. Így sem maradtunk szárazak, de legalább a cipő nem süllyedt el teljesen a trutyiban. Az „okoska botocskák” is segítségül szolgáltak errefelé.

Macikupac mindenféle érdekeset mesél ennek a szűkebb környéknek a hegyeiről, élővilágáról. Mint kiderült, másnap azaz vasárnap épp errefelé volt a BTHE-nek egy vezetett túrája. Jött még néhány izgalmasabb patakátkelés, de most már óvatosabb vagyok, ráadásul az átkelők legtöbbjénél találni valamilyen hídszerű tákolmányt, ami jócskán megkönnyíti a túlpartra jutást. Rövidesen elérjük macikupac túrájának útvonalát (DBK40), ami őt különösebben nem villanyozza fel, jövő év kora tavaszáig a túra „téli álmát alussza”.

Ami viszont hirtelen felkelti érdeklődésünket, az az úton töméntelen mennyiségben fellelhető barna varangy. Nyilván a Kóspallagi-tárolóhoz lehet köze, hogy épp itt látni belőlük ennyit, illetve az előző napi csapadéknak is. De ehhez fogható inváziót varangyból még nem volt szerencsém látni. Némely példány döbbent méreteket ölt. És külön érdekesség az egymásba csimpaszkodó négyes békacsapat látványa is („szumó-bajnokság” – copyright pesza91). Közben felmerül a kérdés, hogy hol lesz a pont Pusztatoronynál. Egyértelmű, hogy fel kell mászni, de volt év, amikor csak a nyeregpontig kellett. Idén kell a „csúcs-érzés”, egész a Bibervárig menetelünk, akárcsak macikupac túráján. A pontőröknek csak én adok papírt, macikupac a távolból szemléli az eseményeket.

Innét a hagyományosan életveszélyes ereszkedés ismét elmarad, hála a felszáradt talajnak. Torony-forrás, újabb nosztalgia a közelmúltból, majd masszívan tartjuk a P sáv nyomvonalát és elbúcsúzunk egy időre a DBK-tól. Mellőzzük a romot, ami egyes térképeken rossz helyre van jelölve (macikupac szerint), majd épp mesélni kezdem neki, hogy errefelé vigyázni kell, mert egy sunyi balossal a P sáv betér balra… amikor épp egy sunyi baloshoz érkezünk :-) A kijártabb egyenesen folytatódó út az nyedobre (copyright J.Z.). Enyhe emelkedéssel már Szent-Gál-föld vidékén járunk, másképp porzik a talaj is. Macikupac felvilágosít, hogy ez bizony geológiailag teljesen elüt a Börzsöny fő alkotójától és ez itt mészkő. Erre utal az idén elsőként szemem elé táruló hérics is.

Pár méter erejéig a törökmezői bekötőútra térünk, majd útvonalkövetőként befordulunk az erdőbe, párhuzamosan a műúttal. Szalagokat látunk, elvileg lehet akár a DBK-é is (amit mondjuk kétlek), macikupac leszedi. Kisvártatva karnyújtásnyi közelségbe kerül Törökmező, ám macikupac flaskájából kifogy a víz, és a Fehér-kút felé veszi az irányt. Bevillan az agyamban, hogy ide most nekem ismét le kell mennem, hiszen előző héten elmulasztottam megtekinteni a Havanna-forrást és a VIT-forrást. Amíg macikupac vizet vételez, addig megnézem ezt a két forrást közelebből.

Rövid emelkedés és immáron harmadszor érintem 2 héten belül Törökmezőt. A pontőrtől jön a rövid ukáz: „végig a kéken”. Nem lepődök meg. A PK elág környékén „hiányoljuk a megszokott sarat”, márciusban inkább az szokott arrafelé dominálni. Micsoda szerencse, hogy tekertek azóta egyet a naptárban. Felismerem közben a Czerovszki-kőhöz vezető szekérutat, majd nemsoká jön a Vizes-árokhoz vivő lejtő. Balra nézve nagyjából belövöm Őzike-forrást is. Vizes-ároktól ismét könnyes búcsú a DBK útvonalától, majd jön a „hárommenetes” mászás első felvonása: a betonútig. Ezt sose szerettem… Szerencsére már nincs dupla létramászás, viszont tüskés, vacak és sokszor kellően saras. Macikupac ismét rákapcsol, alig bírom a lépést tartani vele. Fura módon közelebbre gondolom a betonutat, mint amennyit vízszintesen trappolunk előtte. Közben megelőz Maku Laci és N. Attila futópáros. Néhány szó erejéig lelassítanak hozzánk. Macikupac szerint lehet hogy utoljára jöttem fel az OKT mentén ezen a siratófalon (az oka: meglepetés…).

A köves-mezői műút mentén gyalogolva macikupac ki-kinéz balra, tudniillik innét már hazasétál és lesi, melyik nyiladékon kell neki letérnie. Egyszer eljön ez a pillanat is, így ezennel ismét magányosan caplatok tovább. Köves-mezőnél piknikező családok élvezik a szép időt és Világos-tér felé is sokan jönnek szembe, nyilván a kilátó felől. A hárommenetes mászás megkoronázása, a végső menet mindig is a legkeményebb, próbálok nem behalni és megállás nélkül felsétálni. A kedvemet az újabb keltike-mezők dobják fel. A csúcson a pontőrök mellett kiránduló családok is pihengetnek. Utóbbiak érdeklődnek a rendezvényről illetve a megtett táv- és szintparaméterekről.

Kevéske evés-ivás után alibikocogással igyekszem vissza Világos-térre, majd az utolsó könnyed emelkedéssel Remete-kereszt-bércre. A végső folyamatos lejtőt a lábam már nem annyira szereti, ráadásul talán a cél közelsége is éhessé tesz. Bodzási-pihenőtől ismét déja vu… Órámra nézek és kihozom, hogy van esély akár PB-re is. Jobbkanyar, szintút, rövid emelkedés, majd egybelejtő… éééés a végső cikk-cakk a kápolnához, majd fel Oszihoz, aki épp Vagdalttal telefonál. Kellemes kijózanodást kívánok Husinak :-) Végül percre pontosan a tavalyi időmet sikerült hozni.

Hűsölés a célban, a vonatig még van fél óra lazulás. Közben Maku Laciékkal beszélgetek. Hirtelen szemből feltűnik Gudluking sporttárs, akiről kiderül, hogy csak 9-kor rajtolt. Mikor már tátanám a számat, megosztja velem, hogy a 30-as távot teljesítette és Kisinócról közlekedett át. Célbeli pogácsázás és szörpözés közben gyorsan telik az idő, sietek le a vonathoz. A zónázót elengedem, szerencsére a nyári félévben a falulátogató vonat is Szobról indul. Felszállok az első kocsiba és Sz. Elemér sporttársat találom ott, aki a Julianusról igyekszik haza. Gyors eszmecsere következik a saját túraélményeinkről. Ezt ki is kell használni, mert már Kismarosnál szépen megtelik a szerelvény..

Örülök, hogy idén is a Telekit választottam, nagyon szép útvonal, klassz évszakban, jó hangulatban. Idén is sikerült sok élményt szerezni, köszönet érte a rendezőknek! Macikupacnak pedig köszönöm a közös km-eket!

***