A túra rövid története


„Szeretettel köszöntünk az első TELEKI 42 Teljesítménytúrán. Célunk kettős. Egyrészt emléket kívánunk állítani gróf Teleki Pál földrajztudós, természetbarát miniszterelnöknek, másrészt szeretnénk elkalauzolni minden indulót a Börzsöny szebbnél-szebb tájaira, hogy legközelebb is kedvet kapjanak egy kiránduláshoz. Szeretnénk, ha a túra során az elnevezéssel ellentétben nem a „teljesítmény” kerülne előtérbe, hanem a résztvevők a tavasszal megújuló erdő szépségeit is észrevennék.” – szólt az első Teleki 50 itinerének köszöntője. Az, hogy kicsit több a táv, mint 42 kilométer, az hamar kiderült a bennünket megtisztelő túrázók reakcióiból. A következő évektől már közelebb jártunk a valósághoz, ami pontos méréseink alapján 49,4 kilométer.


„A Teleki az a túra, amelyen végigsétálsz az Ipolytól a Dunáig, miközben tavasszal indulsz, felmész a magosfai-csóványosi havas télutóba, és végül megérkezel a Hegyes-tető tavaszába, amelyhez a díszletet az odvas keltikemezők szolgáltatják.” – mondta egy állandó indulónk. Szerencsére az időjárás mindig kegyeibe fogadott bennünket, és általában verőfényes tavaszi napsütés fogadta az indulókat. A létszám évről-évre változott. Volt, hogy választási nagygyűlés (2002 – 49 induló), volt, hogy a Julianus túra Teleki időpontjára tétele, volt, hogy a TTT naptárából való kimaradás (2011) miatt indultak kevesen. Az utóbbi évek növekvő tendenciájához az is hozzájárult, hogy 2005-től nem csak 50, hanem 30 és 20 kilométeres távok közül is választhatnak az indulók.


A Teleki érdemei közt említhetjük talán azt is, hogy a Kóspallag és Kisinóc közti két kilométeres aszfaltút helyett a Teleki útvonala Kisinócról a kóspallagi Kálvária felé lett vezetve. 2010 óta már az országos kék túra is ezt az útvonalat követi.


A jövőben is mindenkit várunk szeretettel túránkra, amely egy nap alatt olyan börzsönyi helyszíneket érint, mint Drégely vára, a Bugyihó csúcsa, a Nagy-Mána gerince, a Csóványos kilátója, Nagy-Hideg-hegy, Kisinóc, Törökmező turistaházai, a Köves-mező előtti csapásút, a Hegyes-tető kilátója vagy éppen a zebegényi Kálvária.


Teleki pál

Teleki Pál (1879-1941)


Teleki Pál 1879. November 1-jén született Budapesten, erdélyi származású katolikus családból. Gyermekkorában nagy hatással volt rá nagybátyja, Teleki Sámuel, aki szívesen mesélt kalandos afrikai utazásairól, 1887-es felfedező expedíciójáról.  A budapesti piarista gimnázium elvégzése után egyetemi évei során került kapcsolatba Cholnoky Jenő földrajzprofesszorral és Lóczy Lajos, világhírű Ázsia-kutatóval. Mestereinek hatására mélyedt bele a földrajz tudományába, több cikke jelent meg már fiatalkorában. Szorgalmasan képezte magát, hét nyelven tanult meg, s rendszeresen járta Nyugat-Európa könyvtárait, antikváriumait. Több külföldi egyetem díszdoktora volt. Az első világháborúban frontszolgálatos volt, majd Trianon katasztrófája nagy törést jelentett az ő életében is. 1920-ban miniszterelnök lett, de egy év múlva a belpolitikai feszültségek miatt lemondott. Ebben az időben fogalmazódtak meg távlatokat figyelembe vevő nemzetiségpolitikai nézetei. Nagy szaktekintélyének köszönhetően hazánk külpolitikai elszigeteltségét sikerült enyhítenie, 1922-ben adta közre angol nyelven Magyarország helyét és történelmi fejlődését bemutató művét, majd előadás-sorozatot tartott hazánkról az Egyesült Államokban. Nagy figyelmet fordított arra, hogy hiteles adatokon alapuló magyarságkép terjedjen el külföldön. Szemléletében a magyarság és az európaiság egymástól elválaszthatatlanul összekapcsolódott


1922-ben lett a Magyar Cserkészszövetség főcserkésze. Az ifjúság keresztényi, hazafias nevelését egész élete során szívügyének tekintette. 1933-ban az ő főparancsnoksága idején zajlott le Gödöllőn a világ cserkészeinek nemzetközi tábora, a Jamboree.


 1938-ban Imrédy Béla kormányának lett kultuszminisztere, „nemzetnevelői” gondolatára nagy hangsúlyt fektetett. Miniszterként egyik szervezője volt az Eucharisztikus Kongresszusnak, a világ katolikusainak nagyszabású találkozójának; létrehozta az Országos Táj- és Népkutató Intézetet; illetve továbbra is nagy hangsúlyt fektetett a revíziós politikára. Az első bécsi döntés előkészítésében nagy szerepet vállalt, a felvidéki területek visszatérésekor részt vett a komáromi ünnepélyes bevonuláson.


1939 elején Imrédy helyébe lépve kormányt alakított, ugyanakkor tudatában volt annak, hogy igen nehéz helyzetbe került az ország. A hatalom nem érdekelte, de fő feladatának tartotta a kül- és belpolitika irányának helyes megszabását, a revízió eredményének megszilárdítását és az e téren való további előrelépés előkészítését. Az idegen befolyásokat távol próbálta tartani, és a nemzeti egységet szolgáló korszerű, de mégis a hagyományokra alapozódó magyar út kialakítását és meggyökereztetését kívánta elérni. Helyzetét nagymértékben megszilárdította, amikor 1939-ben magyar csapatok vonultak be és foglalták vissza Kárpátalját.


1940-ben önállóan próbált újabb magyar területeket visszacsatolni, de végül a második bécsi döntés mégis döntőbíráskodás eredménye lett. 1941-ben ratifikáltatta a Jugoszláviával kötött barátsági szerződést, de miután a németek megtámadták Jugoszláviát, hazánkat is felszólították, hogy csatlakozzon a fegyveres akcióhoz. Teleki Pál nem akart szószegő lenni, ezért 1941 április 3-án öngyilkos lett.

Idézetek Teleki Páltól


A LÉLEK EREJE


Nehéz ma igaz úton járni, de lehet.

 

Hit nélkül nem fogunk kivezető utat találni abból a nagy káoszból, amely ma a világon uralkodik.

 

Anyagi veszedelmek helyett lelkiek azok, a veszedelmek, amelyek Európát szaggatják s ennek következtében minden nemzet vigyázzon saját lelkére, hogy erős és tiszta maradjon.

 

A hit ma a legerősebb várunk.

 

Amikor az egész világ harcban áll s az ember magába száll, egész kicsiny lesz és meglátja, hogy minden e világon mulandó, és hogy a hitnek ereje mennyire egyedüli, amely átsegíthet egy ilyen nehéz korban.

 

Nincsenek kis nemzetek, csak kishitűek, nincsenek kis emberek, csak kicsinyhitűek.

 

Sohasem ujjongtam hangosan, sohasem álmodoztam és sohasem estem kétségbe.

 

Hatalmas erő az önakaratból való engedelmesség.

 

A lendület, az akarat, az önbizalom viszi az embert, a gyermeket előre. A nagy, fegyelmezett nemzeteknek ez az ereje.

 

Lehet reformokat végre is hajtani, de üres keret marad akkor, ha lelkileg meg nem tisztulunk.

 

Az erély párosuljon nyugalommal, mások megértésével és szeretetével.

 

Mindig azt tapasztaltam, hogy ahol az emberek között szeretet van, ahol az emberek szeretettel kapcsolódnak egymáshoz, onnan alkotó lendület, vállalkozási szellem indul ki.

 

A szeretet a közösség összetartója.

 

A mai kor problémája nem gazdasági, hanem lelki. Hit kell, hogy megküzdhessünk vele.

 

Ha egyszer eszébe jutna az embereknek, hogy világtörténelmet az összetartozandóság és nem az ellentétek alapján írjanak, ha ezt tanítanák az iskolákban, ha ezt éreznék az államférfiak és nem a pillanatnyi múlót, akkor könnyű feladat volna az embereket összehozni.

 

Ahhoz, hogy egymást megszeressük, nem nagy tárgyalások, hanem emberi dolgok kellenek, amelyek az embereket egymáshoz közelebb hozzák.

 

Szükséges, hogy mindnyájan segítsük és irányítsuk a társadalmat a békés együttélésre, annak keresésére ami összekapcsol és nem annak keresésére, vagy felhánytorgatására, ami szétválaszt.

 

Nem lehet együttélő embereket egymástól maradandóan büntetlenül élesen elválasztani, mert, ezáltal élesen szembefordítjuk őket.

 

Találékonysággal, erős akarattal, összefogással és sok szeretettel gyakran lehet segíteni ott, ahol az anyagiak hiányoznak.

 

Gyakran sikerül megelégedetté tenni embereket, hogyha lelkiekben segítünk, nemcsak a testieken.

 

Minél kevesebb a becsületesség, minél kevesebb a tisztaság, annál több rendelet, annál több törvény kell, viszont annál kevesebbet használ.

 

A nemzetnek három főkincse van: a nemzet becsülete, függetlensége és nagysága.

 

A magyar ember igazán azt tiszteli, aki tiszta életű és egyenes, akinek tehát a fegyverei is mindenkor tiszták.

 

Legszilárdabb meggyőződésem, hogy nemzetet csak igazmondással lehet nevelni.

 

Az egyedüli jó életforma az, amelyik becsületes. Végelemzésben ez az életforma, ahova az emberiség sok mindenféle tévedés, szélsőséges küzdelmek, egymásnak becsmérlése, stb. után valahogy el kell, hogy jusson, ha egyensúlyi helyzetbe akarja hozni önmagát.

 

Nem a szám és a forma határoznak, hanem a lényeg és a beltartalom.

 

A magyarnak lehetnek hibái - mindenkinek vannak,- de nyíltak vagyunk és becsületesek, szókimondók, gyakran nagyon is azok.

 


ÖNVIZSGÁLAT

 

 

 

Önvizsgálat szükséges ahhoz, hogy másokat megértsünk.

 

Az első törvény az erkölcsi törvény, amelynek egyik leglényegesebb leíratlan paragrafusa az, hogy az erkölcsi törvényt magára értse, és csak azután követelje másoktól.

 

Csak azok számíthatnak a nemzet elitjéhez, akik erkölcsileg magasabban állnak, illetőleg, akik erkölcsileg ott állnak, ahol minden embernek állnia kell. Aki erkölcsileg nem áll ott, az nem tartozik a nemzet elitjéhez, akármilyen állást vagy rangot töltsön is be, bármiféle funkciót végezzen, bárminő ruhában járjon és bármelyik helyén lakjon is az országnak.

 

Aki kikiabálja hazafiságát, csak azért kiabálja, hogy mások azt higgyék, megvan ami éppen hiányzik.

 

A magyar nemzet nem egyesület, amelybe be lehet lépni, amelyhez tartozást hangsúlyozni lehet, vagy, ha kilépünk azt lehet mondani, hogy most már nem ide tartozunk.

 

Ha abból, hogy az utolsó évtizedek hibái széthúzást teremtettek, azt a következtetést vonjuk le, hogy ezt állandósítani és törvényekbe foglalni kell, akkor rombadöntjük az országot és szerencsétlenné tesszük annak összes rétegeit.

 

A rossz szokásokat, hanyagságokat, a felületes gondolkodást le kell vetni, mert túlságosan nehezek azok a feladatok, melyek ránk várnak, semhogy bárki is közülünk a legcsekélyebb mértékben is átírhassa a felelősséget akár lefelé akár felfelé.

 

Nem a külsőségek megoldásával kell foglalkoznunk, hanem nevelnünk kell és a külsőség magától el fog múlni.

 

Meg kell szüntetni a cimkórságot és ezt neveléssel kell megszüntetni, nem rendelkezésekkel, mert ez nem ér semmit.

 

Fegyelemhiány van, kezdve a külsőségektől a legmélyebb tartalmakig.

 

A munkakedv és a fegyelem hiánya egyike azoknak a hibáknak,, amelyek bennünk különösen az utolsó évtizedekben kifejlődtek.

 

Dicsekvésből, önteltségből nem élünk meg, ezek erejéből nem maradhatunk fenn.

 

Nem akkor erős és bátor valaki, amikor hangos.

 

Mi mindent az államtól várunk. Alig van ipari tevékenység állami szubvenció nélkül, nincs tudományos fejlődés állami szervezés nélkül, egyleteink túlnyomó része állami támogatásból él és alig van tevékenység, amelyben az állam ne igyekeznék gyámkodni. Ha nem teszünk ellene, a társadalom teljes elsorvadásához vezet.

 

Mi magyarok megszoktuk, hogy minden vasárnap valamiképpen ünnepeljünk, valamiféle összejövetelt, gyűlést tartsunk, amelyen zászlót vonunk, illetve hordozunk, elénekeljük a Himnuszt, vagy a Hiszekegyet, de azután, amikor a hétköznapi munkára térünk, a hét többi napján, nem gondolunk többé az eszmére. Mennyire célbavezetőbb volna, a vasárnapot inkább magunkbaszállásra és lelki felfrissülésre fordítani, és a hétköznapokon végezni el építő munkánkat, mégpedig külön-külön mindenki a maga helyén, ott ahova állíva van. Ennek sokkal több lenne az eredménye, mintha együttesen, de csak áhítozunk ennek elvégzésére.

 

Nem jogos a délibábos szemlélet. De hozzáteszem, hogy ma kevésbé, mint valaha.

 

Nem vagyunk gazdag nép, de ha azt, amit ünnepélyekre, némely túl pompás emlékművekre, emléktárgyakra, kolportázzsal körülhordozott emlékkönyvekre költünk, ha ezeket az összegeket teremtő, nemzeti, kulturális vagy gazdasági célokra fordítanók, sokat érnénk el.

 

Az a bajunk, hogy általános bizalmatlanság és irigység van a társadalomban.

 

Tudom, hogy a magyaroknak nehéz összetartást hirdetni. Mégis meg kell tennem ezt is. Tehetem, mert bár nem visz rá a lázadó, büszke, egyéni természetünk, felbuzdulásunkban mégis mindig össze tudtunk fogni és ha ököllel az asztalra vágtunk, mondván: "most pedig ezt csináljuk", csodákat tudtunk művelni. Most pedig olyan időket élünk, amikor mindnyájunknak az asztalra kell csapni, hogy "most pedig összefogunk".

 

Mi sokfélék vagyunk, talán azért, mert a magyar nagyon tehetséges nemzet. Ne pazaroljuk ezt a tehetséget egymás ellen, hiábavaló dolgokra.

 

Valaki a második hegedű játszására a legkitűnőbb és legalkalmasabb ember, de az első hegedűt soha életében a kezébe ne vegye, mert nem arra való.

 

Ha valakinek az jut az életében osztályrészül bizonyos időszakban, hogy olyan helyen álljon, ahol elsősorban, sőt majdnem kivétel nélkül mindig parancsolnia és vezetnie kell, akkor nem csak jólesik az embernek, de szükséges is, hogy olyan helyen is lehessen, ahol engedelmeskednie kell.

 

A vezetés elsősorban példa.

 

Ha valaki rácáfol arra, amit hirdet, akkor jobb, ha egyáltalán semmit sem hirdet.

 

Nekünk kötelességünk annyi önismerettel, annyi szerénységgel és annyi nemzeti érzéssel telítve lennünk, hogy önmagunk közül a vezetésre hivatottakat előre toljuk.

 

Sok ember a jólértesültség köntösében tetszelegve szaladgál és nagyképűen suttog híreket, amelyek elbírálására épp oly képtelen, mint hazájával szemben való kötelességének legelemibb megítélésére.

 

Jobb lenne, ha a napihírek és az újságok helyett több történelmet olvasnánk.

 

Ami a felelősségvállalást illet, ebben nem vagyunk túl nagyok... pedig szükség van a felelősségvállalásra.

 

Mindnyájunknak az a kötelességünk, hogy magánérdekeinket az ország érdekei alá rendeljük.

 

Ma individualista emberek a XIX. századból próbálnak a XX. századbeli szavakkal élni. Amíg ezeket az embereket szeretettel át nem neveljük, addig bizony ebből nem lesz olyan kollektív társadalom, amilyent a kereszténység tűzött ki, a keresztény tanítás nyomán, az emberiség jövendőjéül, annak megváltására.

 

Bátor nemzet vagyunk, de hiánuyzik belőlünk a hétközbnapo bátorsága. Ez lelki bátorság, amely nem a nekimenésnek, hanem a kitartásnak a bátorsága.

 

Sokszor külső erőktől várjuk a nemzet olyan gyarapodását is, amelyet erős, önérzetes nemzet mindig csak önmaga hajt végre.

 

Én akkor fogok ünnepelni, amikor a hazánk minden fia és minden lakosa összefog, és megszűnik a vállon keresztül való lenézés felülről és az irigység alulról.

 


EURÓPA ÉS A MAGYAR NEMZET

 

 

 

Európa sok nép hazája, de egymásra utalt népeké. Különböző életalakok és szokások, de egyetlen történelmi folyamat földje.

 

Érezzük a történelmi felelősséget mi magyarok, önmagunk elmúlt és jövendő nemzedékeivel Európával szemben, amelyet védtünk, amelynek kultúráját a többi nemzettel együtt építettük.

 

Csak addig maradhatunk fenn a népek tengerében, amíg történelmi hivatásunkat teljesíteni akarjuk. S máig e mellett kitartunk és kiállunk, ne tartson senkitől és semmitől az ezeréves nemzet.

 

Európát nem lehet elképzelni a múltban, sem a jelenben Magyarország - sem annak tája, sem annak népe - nélkül.

 

Az Európa kis területén lakó nemzeteknek külön sajátos szerepük van ebben a világban és az életterekben és ezt minden nemzetnek saját magának kell felismernie.

 

Mi minden korban meg tudtuk állni a helyünket Európában és minden korban magyarok is tudtunk maradni. Ez a mi utunk a jövőben is.

 

A magyar élet formája szerint éltünk, akármi történt is körülöttünk Európában. Magyarok maradtunk és ezzel adtunk a legtöbbet Európának.

 

A jövő a mi különböző származású embereket összefogó nemzetfogalmunknak kedvez.

 

Ha mi nem tartjuk meg magunk mivoltát, a magunk lelkiségét, a nemzetnek a maga mivoltáról vallott felfogását, amely itt ezen a helyén a világnak, ebben az időbeli és térbeli tájban az egyedüli lehető földrajzilag és népileg adott, abban az esetben megszűnik a nemzet, Európának egyik nemzete, alkotóeleme. Akkor emberek leszünk csak, porszemek, széjjelhullunk és soha többé felismerhetők nem leszünk.

 

Lenéznek bennünket, ha magunkat nem ismerjük.

 

Asszimiláló képességünk különösen attól a perctől kezdve kezdett megszűnni, amikor az európai módszerekkel, tehát nem a magunk keleti béketűrő módjára gondolkoztunk és próbáltunk külsőségesen magyarosítani, abban a pillanatban megjött az ellenkezés és attól kezdve szűnik meg az asszimiláció lehetősége.

 

Az idegeneknek magunkat mutassuk, ne az ő rossz kópiájukat. Az idegen is ezt keresi nálunk.

 

Ahhoz, hogy ezt az országot ezer éven át és a mostani körülmények között is fenntartsuk, olyan nemzet szükséges, amely erős akarattal, szabadságszeretettel, kemény elszántsággal rendelkezik.

 

Nemzeti létünk attól függ, hogy Szent Istvánról elnevezett gondolat, amelyet csak azért nevezünk róla így, mert ő adott neki, mondjuk láthatóbb időtálló és európaibb, keresztény formát, ha ezt magunkban újra erőssé tesszük és ha majd sikerült nekünk ezt a világgal is ismertetni. Mert, nem mint magyar ember, de mint európai vallom azt, hogy ez a forma végeredményben Európának tarka népeit megmentheti.

 

A szentistváni gondolat, amelyet az állameszme fejez ki, haladást jelent. Haladást egy keresztényi világfelfogás felé, amelynek hajnalát minden zűrzavar ellenére látom már a lelkekben.

 

A mi szentistváni állameszménk a béke állandósulása, mert az együttélő embercsoportok, nemzetek, nemzetiségek, foglalkozások, városok és falvak egyetértése és egymást megértve érvényesül benne. Ez az állameszme a békén és a megértésen alapul. Az ilyen állameszme az európai jövőnek egyedüli megmentője, szolgálója lehet és mint ilyen, hozzá fog járulni ahhoz, -ha Isten megsegít és botor fővel nem teszünk kárt önmagunkban,- hogy ilyen Európa épüljön fel a mi segítségünkkel is.

 

A legfőbb tisztviselőknek a falusi leventékig meg kell tanulnia, meg kell értenie mindenkinek a soknyelvű ország mivoltát, szükségleteit, közigazgatását és gyakorlati vezetését egyaránt.

 

A szentistváni gondolat eleme az is, hogy az ország vezetése olyan kezekben legyen, amelyek az országalkotó és fenntartó gondolat, eszmevilág és érzéseket lényük egészéből képviselik.

 

A szentistváni állameszme a népek megértésének, a népek helyes és józan vezetésének állameszméje ezen a területen, amelyen élünk, s amelyet politikailag a nagy király szervezett meg. Tehát a Duna-medence rendjének az állameszméje. Egységes összetartozó terület állameszméje, amely mindenfajta embereket közös életbe, egységes életformában, együttes, közös törekvésekben - amelyek ebből folynak- és közös érdekből közös boldogulásra fog össze és vezet tovább.

 

A szentistváni gondolatról nem sok szó esett az elmúlt évszázadok internacionálisabb korában, abban a korban, amely a skatulyázások, a statisztikázások korának is nevezhető. A szentistváni gondolat nem ismer ilyen statisztikát, az embereket nem skatulyázza be és nem ismer ezek alapján létesült meghatározásokat, de ismer összekapcsoló életformákat és hagyományokat, éppen úgy, mint ahogyan a magyar alkotmány sem volt sohasem hatalmi eszköz, hanem a nemzet életének örökérvényű szabálya.

 

Szegeden a franciák lépten-nyomon azt kérdezik tőlünk egyes polgárok felől: franciabarát vagy németbarát-e az illető. Egy idő múlva meguntam ezt a kérdezősködést és azt mondtam: Ha Magyarországon tisztességes emberrel akarnak beszélni, s remélem ezt akarják, akkor "magyarbarátokat" keressenek.

 

Azok, akik Magyarországon jártak, vagy akik bennünket megfigyelhettek, tapasztalhatták a magyar nemzet erős akaratát, kitartását az alkotmánya mellett, nagy szabadságszeretetét, és a haza védelmére való teljes elszántságát. Ezek a tulajdonságok politikai téren tiszteletet, súlyt és méltó helyet vívtak ki részünkre az európai nemzetek sorában.

 

Istenben bízva, erős akarattal, független erővel, bátor nyugalommal és sok évszázados nemzeti lét bizalmával állunk nehéz vártánkon a vergődő, harcoló Európa kellős közepén.

 

Ki tudjuk várni, hogy az események megérjenek, leszűrődjenek, s megvárjuk azt nyugodtan, mert népünknek ez alaptermészete.

 

Azok, akik külföldre kimennek, ne hozzanak magukkal egyszerű lemásolás céljából se gazdasági, se társadalmi, se politikai gondolatokat. Az életnek más és más területein sokfelé dolgoztam, de mindig azt tapasztaltam, hogy amit az ember tanul, azt engedje agyában lerakódni, szívja fel magába, de a salakot dobja el. A magyar világnézet három részből, három tényezőből tevődik össze: Az egyik a magyarság, a magyar mivoltunkból származó elem, a másik az európai elem, és a harmadik a kereszténység.

 


ÚTRAVALÓ

 

 

 

A legtöbb ember csak pillanatnyi nehézségeket lát. Én azonban látok tíz évre, sőt évtizedekre előre is nehézségeket. Én előre aggódom a jövő generáció lelki tartalmáért, előre aggódom a szükséges objektivitásért a szubjektivitással szemben és a közérdek szolgálatáért az egyéni érdekkel szemben.

 

Az öröm és a szenvedés korszakai egyaránt lehetnek a dicsőség korszakai - és ha a nemzet minden fiában, azok lelkében az egész nemzetnek hite, az egész nemzetnek önbizalma és századokra elszánt ereje él, sem a diadal, sem a szenvedés és megpróbáltatás korszakai nem múlnak el hirtelen.

 

Nehezebb feladatot talán egy nemzedék sem kapott, mint éppen a mai, de mi legyünk büszkék erre a feladatra s a magunk erejét összetéve igyekezzünk azt teljesíteni, mert a legkisebb megingatás, össze nem tartás alapjaiban rendíthené meg a nemzet egész épületét.

 

Az Úristen nehéz helyre rendelt bennünket, de megtaláltuk helyünket és megálljuk most is. De, hogy tovább megállhassuk a helyünket, nem elég azt csak hirdetni, hanem dolgoznunk is kell.

 

Nem elég jogokat megállapítani és törvénybe fektetni a kötelességeket; a joggal élni, a kötelességeket érezni és gyakorolni kell, akár előírja a törvény, akár nem.

 

Sietnünk kell a magunk megerősödésével és erősebben kell összefognunk, keményebben kell dolgoznunk.

 

Bízzunk a munka erejében.

 

Annak idején azt mondták, a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Szerintem ma az ország felépítéséhez is három dolog kell: munka, munka és munka.

 

Az igazság nem sült galamb, az igazságért is becsületesen meg kell dolgozni.

 

A törvény nem ott kezdődik, amikor meghozzák, hanem ott hogy hogyan hajtják végre.

 

A hivatás megbecsülése fontos pillére az országnak.

 

Ne várjunk csodákat, de bízzunk önmagunkban úgy, hogy azt a szemek villogásából mindenki lássa, mert akkor hinni fognak a szemeknek.

 

Áldozatokról nem szeretek beszélni, mert azok a nemzettel szemben nincsenek.

 

Mindenkinek a maga helyén vannak kötelességei és bármilyen kicsinyek legyenek azok, fontos, hogy jól végezzük azokat.

 

A nemzet ne sokat beszéljen, hanem bízzék, dolgozzék és engedelmeskedjék.

 

Mélyedjetek el magyarságtokban!