2002

 

VadMalac

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Szóval, Börzsöny vándortúra

Reggel nagy tömeg volt a gödölleinél, úgyhogy beállítottak még egy buszt a túrázóknak. (ld. még:pesti- ill. tömegtúra)
A vonaton Pavarottival beszélgettünk. Aztán találkoztunk Lükepékkel, Nagyondinnyével, P-istával, együtt mentünk az elején Dinnyével, később egy ideig Kukuccsal is, aztán NHH-tól végig Lükepékkel, aki, mint írta, kicsit rosszabb hangulatban volt az átlagosnál. Azért jól elbeszélgettünk. Larzen és Ákibácsi is elsietett, még pár mondatnyi beszélgetésre is időt szakítottak. A Csóványos felé menet montin szembe jött Ember a Holdon (régi kedves vendég) és egy haverja. Lehet, hogy még ki is hagytam valakit, bocs, de ezer ismerőst köszönthettem a túrán.  A táj csodás, a Börzsönyben nem lehet csalódni. Tiszta téli hangulat, a leveleitől megfosztott bükkösök és a vastag avartakaró, amit a szél átfújt az ösvényeken, az egyre szélesebb panoráma, mind-mind felejthetetlenek. Az első ponton ugyan nem volt pontőr, de ez igazán nem zavart, beszélgettünk és gyönyörködtünk, ez volt a lényeg. Kényelmesen sétálva jutottunk a célba, és Ákos bácsinál megkaptuk a virslit és a teát. Kellemes túra volt, a Börzsöny újabb arca, néha a jól ismert helyek is idegennek tűntek a télies hangulat miatt, de végig jól éreztem magam kedvenc hegyeim között.

***

 

2003

 

kukucs33

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Azért annyira nem nagy a dilemma, mert nem mi döntünk, hanem a reggeli időjárás...Ha esik az eső akkor valami rövidebb csúszkálás lesz csak, de ha hideg (vagy meleg :)) van és nem valószínű a nagy sár, akkor 50!

A Vándortúra nagyon jó volt, a rendezők is egyre inkább a helyzet magaslatára kerülnek, most minden (mindkét) ponton ott volt a pontőr, (legalábbis mikor mi meglátogattuk), nem úgy, mint a korábbi túrákon.  Az útvonalleírás és a jelzések leírása alapján teljesen jól lehetett követni az útvonalat, sőt, még egy pár mondatos időjárás előrejelzés is volt a füzetben, ami nekem külön elnyerte a tetszésemet, mert azt mutatja, hogy itt bizony komolyan foglalkoznak a szervezéssel és kedves vendégeknek tekintik a résztvevőket. Az Ákos bácsi féle etalon virsli+tea menü szinte csak a hab volt a tortán.
A táv és a szint kellemes összhangban volt, bár a szokatlan időjárás lelassított, nem is annyira amiatt, hogy néhol kicsit technikásan lehetett előrejutni, de folyton bámészkodni kellett :)) Szerencsére a rendezők is érezték ezt és a fél órával meghosszabbított szintidőbe így, a kényelmes tempóval is, éppen belefértünk (5 percünk még maradt is :)).
Bár a Börzsöny most sem viccelt, de a kedvesebbik arcát mutatta :)  Ezután a Vulkántúra kihagyhatatlan.

***

 

 

Bénó

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

BÖRZSÖNYI VÁNDORTÚRA 2003. október 25.

Mivel imádom a Börzsönyt és a tavalyi vándortúra nagyon megnyerte tetszésemet már jó előre elhatároztam, hogy az idei túrát nem szabad kihagyni. Ráadásul idén leesett az első hó a túra előtti napon, így izgatottan vártam a szombat reggelt, hogy újra láthassam Kemencét, ahol nyáron egy hetet töltöttünk.

Nagy várakozással tekintettem a túra elé azért is, mert most került letesztelésre a javaslatotokra beszerzett szarvasfaggyú, illetve a két zokni + bakancs felszerelés. Reméltem, hogy most nem rontja el a túrát a lábam feltörése.

Csanyával megbeszéltük, hogy reggel a 6.30-as vonaton találkozunk és felajánlott két túrabotot kölcsön. Sajnos ő nem tudott velünk tartani (remélem lányod sokkal jobban van!), de ígéretét megtartva a botokat lehozta nekem. Nemsokára megérkezett Pygmea, illetve a vonat indulása előtt fél perccel Optika (ráadásul a vonat késve indult :o)).

A vonaton jókat beszélgettünk, Pygmea sminkelt, majd pihentünk még egy kicsit. Ahogy világosodott egyre jobban látszott, hogy gyönyörű időnk lesz, sehol egy felhő, szép tiszta az idő és fagy – ami a sár miatt fontos volt. Szobon vidám kis csapatunk átszállt a buszra és már repültünk is Kemence felé. Jó volt az ismerős helyeken buszozni, olyan érzésem volt, mintha hazaértem volna…

Nyolc óra körül megérkeztünk, és 8.20-kor elrajtoltunk. A rajtban kissé fáztunk, de most a hideg sem tudott eltántorítani, menni kellett… Rögtön egy kaptatóval kezdtünk, már itt éreztem, hogy jó ötlet volt a botokat elhozni, ugyanis csúszott rendesen a föld, de így biztosabban tudtam haladni. Ahogy emelkedtünk egyre nagyobb hó és gyönyörű őszi-téli-tavaszi??? erdő fogadott. Nagyon furcsa volt a zöld levelű fákon mindenütt hófehér hó. Nagyon sokszor megbántuk, hogy nem volt nálunk fényképezőgép, bár akkor még ennél is lassabban haladtunk volna… Gyönyörű volt az erdő, szikrázó napsütés, zöld lombok a fákon és a földön is, hó, amikor kicsit fújt a szél, akkor csillogott a lehulló hó a napsütésben – igazad van Pygmea, ezt nem lehet leírni, ezt látni kellett!

Miután a S- jelen kaptattunk eleget felfelé áttértünk a P-ra és gyorsan el is vesztettük az eddig megnyert szintet. Itt szemtanúi (vagy inkább fültanúi?) lehettünk Optika első esésének, ebből látszik mennyit használt a bot, én egyszer sem estem el!!! Hamarosan elértük az első pontot, itt kaptunk csokit, mindenki falatozott és haladtunk tovább. Rövidesen éreztük, hogy a Börzsöny most sem viccel, elkezdődött a kaptató Magosfa felé. Kicsit szétszakadozott csapatunk, a fiúk lemaradoztak tőlünk. Pygmeaval megálltunk kiírást értelmezni, nehogy elkavarjunk. Hamarosan utolért minket Kukucs, mondta, hogy Optika végleg lemaradt, üzente, hogy ne várjuk meg. Sajnáltam, hogy elhagytuk, de álldogálni hideg volt, így ittunk és haladtunk tovább.

Másztunk, nézelődtünk, gyönyörködtünk, beszélgettünk – így telt utunk. Nagyon kellemes volt, rég éreztem ennyire jól magam túrán. Kezdtünk kicsit elfáradni, ekkor jutott eszünkbe, hogy hoztunk egy kis „központi fűtést” magunkkal. Iszogattunk egy keveset és így még vidámabban haladtunk tovább. Mielőtt teljesen felértünk volna Magosfára rájöttünk, hogy ott nincs is pont, és nem is kell teljesen felmászni. Szerencsére időben észrevettük, így megkezdtük az ereszkedést.

Pygmea-val megcsodáltuk a kilátást, majd elkezdődött a K∆-n a küzdelem lefelé. Elég sok embert utolértünk itt, ki tudja miért, de megtorpantak. Sokat segített a bot, jó pár embert megelőztem, lefelé először életemben történt velem ilyen, eddig mindig engem előztek meg… Ennek nagyon örültem! Volt egy-két emlékezetes rész, Pygmea és Kukucs győzködött, hogy simán meglesz, de én inkább a bonyolultabb módon és leülve oldottam meg a problémát. Utána következett a Tátralátóról már jól ismert oldalazós szakasz (emlékszel SK? emlegettünk…). Kicsit féltem tőle, de így visszafelé, ráadásul bottal nem volt olyan szörnyű, úgyhogy viszonylag hamar leküzdöttük. Hamarosan megérkeztünk második és egyben utolsó pontunkhoz. Pecsételtünk, ettünk egy kis csokit és haladtunk tovább.

Következett a K+-n a nap utolsó emelkedője. Félúton megálltunk szusszanni + kis energiát vettünk magunkhoz, majd egy lendülettel felmentünk. Rövidesen elértünk a Magas-Taxhoz, innen már csak lefelé kellett menni. Bár ennek ellenére voltak érdekes részek… Nagyon sok kidőlt fa alatt-felett kellett átmászni, amik ráadásul le is voltak fagyva. Izgalmas volt, főleg az az egy, amelyik alatt már nem fértem át, viszont mikor rá akartam mászni észrevettem, hogy nem ér le a lábam és csúszik is, így gyorsan leszálltam róla. Hosszas tanakodás után megindultam kicsit felfelé, így sikerült átküzdeni magam rajta.

Miután sikerült a kidőlt fákon átküzdeni magunkat eszünkbe jutott, hogy talán kicsit sietni kellene, mert veszélyben van a szintidőnk. 7,5 órára emlékeztem a kiírásból, az már biztosnak tűnt, hogy abból kifutunk, de bíztunk benne, hogy 8 órára meghosszabbítják, az időjárásra való tekintettel. Sietni kezdtünk, így az utolsó részt jó tempóban elég hamar teljesítettük és 7.55 perces idővel beértünk a célba. Itt megnyugtattak, hogy tényleg 8 óra a szintidő, így átvehettük a megérdemelt kitűzőt és oklevelet.

Átmentünk Ákos bácsihoz a finom virslit és teát elfogyasztani, ami nagyon-nagyon jól esett. Még beneveztünk 3-3 dl forralt borra is, így még kellemesebben telt az idő a busz indulásáig. Mivel még volt időnk a buszig, visszasétáltunk a célba, ahol magunkra öltöttünk némi száraz ruhát, és vártuk Optika megérkezését, már várható volt, hogy befut. Időközben megérkezett Csokitakarok, majd nem sokkal később befutott Optika, aki nem értette, mit keresünk még ott. Elkísértük a büféhez, a busz indulása is várható volt lassan. Még itt benyakaltuk a forralt bor végét Kukuccsal, aztán irány a megálló. Utolsó pillanatban Lienkáék is befutottak.

A hazafelé vezető út vidáman telt, bár Optikából nem sok mindent lehetett kihúzni, hogy hol csatangolt egyedül egész nap, de remélem a várva várt beszámoló nemsokára megszületik és megtudjuk.

Nagyon kellemes túrában volt részünk, gyönyörű volt az idő, a táj, jó a társaság. Jövőre is itt a helyünk, sőt decemberben irány a Vulkántúra!!!

Tanulságok:
- A szarvasfaggyú + két zokni eléggé bejött, ezen a túrán csak nagyon kicsit törte fel a bakancs a lábam. Köszönöm a jó tanácsokat mindenkinek!
- Rájöttem, hogy feltétlenül szükségem lesz egy Camelbak-ra, ugyanis az nem megoldás, hogy Kukucsra várok, ha inni akarok, vagy elő kell kotorni a kulacsot, de az emelkedőn nem túl jó ötlet.

- Szükségessé vált egy pár túrabot.

- Ezentúl minden túrára viszek fényképezőgépet.

***


Optika

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsönyi Vándortúra 5.

Kemencén ma sem fűtöttek be, de lehet, hogy csak a templomból jövő huzat az oka, hogy fázom. 9.20-kor startolunk Bénóval, Pygmeával és Kukuccsal. Mivel ők itt töltöttek több napot várazással, szinte biztos vagyok benne, hogy eltévedni ma kizárt dolog. Ehhez képest, mint jelzéskövetők 10 perc múlva az út melletti akácosban matatunk, míg mindenki a jelzéshiányos szekérúton közlekedik. Ezután mire kissé lemaradva, beérem a csapatot egy réten, mindenkit egy másik bokorból látok kijönni. Na nem azért amire gondoltok, csak megint keressük a jelzéseket. Miután kiábrándító módon még mindig mindenki a szekérúton halad, bele kell törődnünk ez a "Tótok útja" és ezen kell végig haladnunk. Szerencsére ezek a tótok nagyon tudtak építeni, mert állati szép zöld-fehér színű fák alá tervezték az utat.

Időnként kicsit lemaradok bámészkodni, de azt is érzem, nem vagyok valami fitt ahhoz képest mintha előző nap nem mászkáltunk volna egy 20-ast Budán. A t-túrák során most sajnálom komolyan először, hogy nincs nálam fényképezőgép. Az utak sötétbarnák, minden más fehér, a világoszöld(!) faleveleken virít a hó, a nap süt, de a levelekről szállingóznak alá a hópelyhek, tehát havazik is. Ez minden giccsfestő álma. Ha bevinnék egy ilyen festményt egy galériába, kiröhögnének és páros lábbal rúgnának ki. Viszont ez fotón baromi jól nézne ki, bár messze nem ugyanaz, mint élőben látni. Mindez csak 300 m feletti magasságban, odalent a városokban ezt el sem hinnék az emberek. Dehát nincs itt Lienka, hogy remek kompozíciós érzékével megörökítse, és nem is mondta, hogy egyáltalán jönni fog-e.

Az út lassan de biztosan halad felfelé, a többiek időnként bevárnak, bár erről majd szeretném lebeszélni őket, mert nagyon lerontom az átlagukat. Nagysokára egy lejtő aljára érünk:

- Az gumicsizma, ami rajtad van? - kérdezi Kukucs felém visszafordulva, mielőtt kedvesen kölcsönadná a botját. Mivel ekkor még nem látom a széles patakot, még a kérdés is rosszul esik. Hát hülye vagyok én??? Szoktam én gumicsizmában erdőbe menni??? -gondolom magamban felháborodva. (... ... ... szoktam)

Erről kedvenc mondásom jut eszembe, amit hetyke bajuszpödörgetés közben tudok jól hangsúlyozva elmondani, közben nem titkolt büszkeséggel pillantgatva a lábam felé:

- Na, nehogy má' az a paraszt, aki gumicsizmába gyün diszkóba!!! Hanem aki nem fényesíti ki!!!

De ez momentán, ami rajtam van, csak egy hótaposó 43-as kiscsizma, igaz itt olyan hatással van, mintha alföldi papucsban ostromolnám a Pireneusokat. Átkelünk a patakon és megkeressük a pontőrt, aki tényleg hallgatag. Nem úgy, mint Gergő. Kár, hogy az autó közelében nincs sehol sem egy pad, a forrásnál lévő meg nem esik most útba. Így állófogadás keretében fogyasztjuk el szendvicseinket és az ellátásként kapott csokit.

Továbbindulunk, de hamarosan meghatottan búcsút veszek társaimtól. Nem véletlenül: a következő 9 km-t 4 óra alatt teszem majd meg, ezzel új országos lassúsági csúcsot döntve Királyháza és Fekete-rét viszonylatában. Egy Nagy-Mána jellegű felvezető borzalomra tippelek, de az út egy darabig annyira azért még nem emelkedik. Addig is vízionálok. Marha meredek hegyet látok, ott is ahol nincs, pedig csak játékos fehér pamacsfelhők alkotnak havas lejtőket a fák törzsei mögé. Egy balkanyar utáni emelkedőre viszont nem számítok. Lihegve feljutok és amikor az gondolom, már jó magasan lehetek, egy kilátópontra vezető kitérő fejbekólint. Előttem a Nagy-Mána, de vagy 100 méterrel feljebb, a közös átvezető nyeregre kell először felmenni. Mögötte a soványabb alakú, de jóval magasabb csúcs Pogányvár lehet, ami köztudottan 150 szinttel lejjebb van Csóványos/Magosfa gerincnél. Oda dettó fel kell menni. Akkor mi is áll még előttem? Te jó ég!

Ha felérek, emlékművet állítok magamnak. Nocsak! Indul innen egy emlékmű jelzés, nézzük meg, addig se kell felfelé menni! Régi monstrum darab, József főherczeg emlékére, aki itt ejtette el 1000. szarvasát. Pacifista lelkem akkor örülne, ha ez lenne a felirat:

"Itt sebesítette meg - ezúttal halálosan - az 1000. Szarvas józsef (így kisbetűvel!) főhercziget,
aki szokása szerint megint össze-vissza lövöldözött az erdőben.

Állították az erdészet dolgozói, a Szarvas emlékére."

Körbe-körbe mászkálok a hóban, mint Micimackó, de nem látom az ösvény térkép szerinti folytatását, amin 2 szinttel feljebb lehetne visszacsatlakozni a fő jelzésre. Elindulok, aztán visszafordulok amerről jöttem. Nagyon sokat megyek lassan alattomosan felfelé kanyarogva - ez így rosszabb, mint Nagy-Mána felől hamar túl lenni az emelkedőn. De milyen jó, hogy az utat jól láthatóan kitaposták már előttem, a kora reggel indulóknak kis fejtörést okozhatott a jelzések megtalálása a hófehér tájban. Ekkor ér utol egy 2 fiú/1 lány formáció, akik a Tátralátó kilátása felől érdeklődnek. Letisztázom, hogy onnan pár év(tized)e már semmisem. Én, ha látni akarnám a Tátrát, kimennék a Tátrába, és ha már ott vagyok, gyorsan felmennék egy Börzsönylátóra és távcsővel megfigyelném magam, amint a Csóványos ködben álló tornyából éppen keresem a Tátrát, mert megint nem volt pénzem kimenni. Még ködösebb időben egészen fel szoktam menni a könyvespolcom tetejére létrával, mert ott tartom az útikönyveim, köztük a Tátra albumot. :-) Ezek az abszolút biztos pontok az életemben. A lehetőségek e széles választéka közül itt a Magosfa-nyeregnél a Csóványos kitérőjét ajánlom.

Még látják amint a K háromszög elején kiürítem a zsebeim a törékeny, kemény tárgyaktól és puha zoknival, kötszerrel tömöm ki. Ezután kicsit aggódva elindulok. Aztán két esés és szitkozódás után mindig felkiáltok, hogy milyen baromi jó ez a túra!!! Magamban kezdek beszélni. Szegényes szókincsem nem teszi lehetővé, hogy túl gyakran tájleíró elemekkel gazdagított útvonalleírást tegyek közzé, ezúttal azonban kivételt tennék, tehát következzék egy olyan rész, ami így egy az egyben Ctrl-C / Ctrl-V mehet egy itinerbe. :-)))

Kék háromszög lefelé, télen (Magosfa-nyereg - Fekete-rét, táv: 3,5 km szintzuhanás: 385 m szintidő: 1 és 3/4 óra, nekem :-)))) )

Magosfa irányából a P- és Z- jelzésektől jobbra térve a K háromszögön, egy P háromszöget figyelhetünk meg egy baloldali fán, de sebaj, ne törődjünk vele, hamar elmúlik. Egy balos kanyar bevétele után az enyhén lejtő úton vidáman fütyürészve induljunk a szakadék irányába. Az se zavarja meg jókedvünket, hogy mellettünk jobbra egy szikla felé lábnyomok indulnak és néhány nem tér vissza. Ez kérem egy happy-túra, öngyilkosok és kalandornők kíméljenek! Párszáz méter múlva ahol az erdészet végkimerülés miatt néhány éve nem fejezte be a fakitermelést - a P háromszög régen arra ment - élesen jobbra fordulunk, lenézünk, elkiáltjuk magunkat, hogy: "HŰŰŰHA!!!" és arra indulunk tovább. A fák ágai között gyönyörűen tűz be a nap és tölcsérszerűen forgó pihékként világítja meg a szél és a gravitáció által a a meglepett zöld levélkékről lezúduló, olvadni készülő havat...

[... DE OPTIKA, MOST NE BÁMÉSZKODJ, MERT ITT JÖN MINDJÁRT EGY ... ZUTTY!!! NA PRÓBÁLJUK MEG ÚJRA!]

...A köves út mely tulajdonképpen nem is út, csak a bérc tetején lépegetünk, ezúttal tétován, mert a hó e késő októberi napokon váratlanul ellepte, az előtte már dérrel megcsípett tájat, nem túl kényelmesen vezet majd a csodálatos völgy felé. Ráadásul a túrázó delikvensek, nem ismerik azt a tényt, hogy a szűz hóban nehezebb elcsúszni, mint kitaposott helyeken a sáros avarban. Lépkedjünk tehát bátran az út mentén...

[... DE JAJJ MI VAN ITT??? ... 8-o... VALAMI CSÚSZ ..... PUFF!!! .... JUJJUJ! EZT MOST NAGYON BEÜTÖTTEM!!! ... :-[ ... EGY FAÁG A HÓ ALATT .... RÁADÁSUL BELEÁLLT A FENEKEMBE!!!]

...Innen vakondnézetből gyönyörű amint a kora délutáni fények megvilágítják a helyet, ahova tartunk...

[... DE EHHEZ MOST MÁR FEL KELLENE TÁPÁSZKODNI ...]

...és amely egy erdőirtás szélén, egy patak fölött található. Ha itt az erős lejtő tetején megállunk, és a csodálatos csendben körbefordulunk, akkor balra terül el a Kőkorsó...

[... PAFF!!! ... JOBBRA MEG ÉN!!!! ...J ÖN A FA, JÖN A FA! ANYÁÁÁÁÁMMM! ... =:-O PUFF!!!!! ... AÚÚÚÚÚ!!!! ... :@ ...]

... sziklás tömbje, jobbra pedig szerpentin vezet le. Itt a nyomokból az látható, hogy egyesek egyenesen lefelé tartottak, de azok valószínűleg hatlábú rőzsegyűjtő öregasszonyok lehettek, mert itt jobbra a szerpentinen mennyivel biztonságosabb.

[...MENNYIVEL???... TE JÓ ÉG! ... 8-O ... CSUCSU-CSUCSU-CSÚÚÚÚÚSZOM ... ITT NINCS EGY ÁRVA FA SEM!!! ... HOPP, ITT EGY GYÖKÉR!!! ... ÉN GYÖKÉR, EZ JÖN VELEM, A KEZEMBEN MARADT ... SEGÍÍÍTSÉÉÉG!!!! ... BAMMM!!! :-@ ]

Hamarosan leérünk az aljára, ahol átkelünk a patakon...

[... PLOTTY!!!! ... CSOBBB!!! ... VÁÚÚÚ!!! ... MOST MÁR SÁROS IS VAGYOK, NA SZÉP!!! MAJD VALAHOL MEGÁLLOK ÉS HÓVAL LEMOSOM.]

...és megtekintjük a túloldalon a patak felett hullámvasútszerűen haladó helyenként, 30 fokos szögben oldalra dőlő 20 centis ösvényt....

[ B-x ]

20 perc múlva:

[ NA MÉG EGY KICSIT ... NA MÉG EGY KICSIT ... 10 CENTINKÉNT, ÓVATOSAN ... :-| ... ZUTTY!!! .....HUJJJ-HUJJJ, DE FÁJ! ... 8-& ... EZ ALATTOMOS VOLT ... PEDIG MÁR VÍZSZINTESNEK NÉZETT KI ... EZ A VESÉM ... VAGY MÁJAM ... VAGY MI VAN NEKEM ITT!!! ... HOL VAN MÁR AZ A RÉT??? HÁT MINDJÁRT ALKONYODIK!!! :-/ MOST MÁR NEM KELLENE KITÖRNYÖM A NYAKAM ... HOL A TÉRKÉP?..HA ITT MARADOK A FÖLDÖN, MEGESZNEK A MEDVÉK ... JÖN ERRE MÉG SEPRŰ??? ... ]

....Ezen az ösvényen jutunk el a kies Fekete-rétre, ahol szakaszunk végén egy kissé amortizálódott kulcsosház is található.
-----------

Remek! Egy nagyon vidám vadőr fogad, aki rögtön a tűzhöz terel, megitatna boros teával, rummal, valószínűleg szalonnával is megkínálna, de az még nincs kész. Különben alig nézhetek ki elgyötörten, ő meg lelkendezve mesél, hogy milyen nagy öröm volt reggel látnia a havat a szép erdőben. Órámra nézek, elköszönök és már megyek is tovább. A totál brutál K+ emelkedőn 10 méterenként kell megállnom, korog a gyomrom, már minden tartalékomat felzabáltam. Utolér a Tátralátós csapat, érdeklődöm: szerintük vannak-e még mögöttünk?

- Igen, - hangzik a válasz - legalább nyolcan, köztük a fotósok.

- Milyen fotósok? - kérdezek vissza.

- Hárman voltak és lefényképeztették magukat, azért hívom őket fotósoknak.

- Akkor jó - ebben maradunk, legalább nem én vagyok az utolsó.

Rakodó keresztjéhez felérve, az ágas-bogas táblán sokáig keresem azt az utat, ami a kiírás szerint csak a K+ -on megy Királyrétre. Aztán elindulok, ezen a szakaszon mintha már jártam volna egy feladott vulkántúrán. De a Magas-Tax-i (majdnem azt írtam: Maxi) turistaháznál rá kell jönnöm, hogy ma nem csak a seprű, de a jelzés sem akar bekísérni. Kivezet a házhoz, majd valahol jobbra eltűnik az erdőben. Fel-alá járkálok a réten, végül elindulok a betonon, hogy egy kilométerrel arrébb megleljem a valamikori PX (mostanában összevissza felváltva felfestett K+) erdőben rövidítő szakaszait. Egy patakmeder után, kidőlt jeges fa törzsén - mivel nem ér le a lábam, becsúszom valami bokorba, vinnyogom a röhögéstől, főleg amikor meglátom pár méterre felette ragyogó út vezet. Engem itt negyedórával sötétedés előtt szívatnak. Szerencsére továbbra is megtalálom az út folytatását, végül az ismert nyiladékon "betaxizok" a célig. Lámpát már nem is keresgélek e félórában, a kibővített DINP ház ezúttal sötétben is ismerős.

Ekkor már régóta tudom, hogy ma sem sikerült, pontban ugyanakkor érkezem, mint tavaly, megint hallani fogom az utolsó kisvasút sípolását és pöfögését, de látni nem láthatom. Elnéztem az órámat, azt gondolom 2 órát késtem, de a szintidőhosszabbítással "csak" egyet. Bosszant, hogy évi 40 túrával sem sikerült fejlődnöm. Hogy jöhetne ezek után egy Piros 50 vagy egy teljesíthető Vulkántúra? Ez jár a fejemben, amikor belépek az ajtón és előadom dörmögésemet. A kitűző színe és az oklevél változott, ez utóbbira kérem a rendezőket, hogy vezessék rá "új késési rekord", de kedvesem megtagadják és hívnak vulkánozni is. Előtte egy pillanatra földbegyökerezik a lábam - nem szeretek senkit 5 percre sem megvárakoztatni - mert ott látom az egész társaságot, de szerencsére most nem rám várnak, hanem a busz indulására. A csapat kiegészült a vidám Csokitával és pont még csoki sincs nálam, azt is felzabáltam.

Irány Ákos bácsi virslije, ami a tavalyi 3 db-ról 2-re fogyatkozott, az adagok csökkenését ugyanazért az árért már ősszel is észrevettem. A legjobban Talpalóék, a "fotósok" érkezése hírének örülök - Lienka állítólag egy kissé amortizálódva van :-) - mert ezek szerint mégiscsak dokumentálva lesz a varázslatos táj. Minden topikos percnyi pontossággal eléri azt a buszt, ami után nem kell a téli hidegben és az addigra bezárt büfé előtt 2 órát várakoznia a következőre.

Tavaly először szidtam a rendezőket, hogy hogy lehet ilyen lazán rendezni, áthaladásnyilvántartás nélkül, munkaidő után vidáman hazaballagó vadőrrel stb. stb. aztán néhány héttel később kimondhatatlan nosztalgiám támadt éhezni és egyedül maradni az erdőben, valahol a hegység közepén - ahol útközben kiszállni lehetetlen, ki tudja jön-e még arra seprű -, ahol este olyan hideg van, hogy farkasok törnek a kanyarban és a túra ilyenkor feljön nálam a full-extrások közé a TOP 3-ba. Már látom, idén is ez lesz!

Mert egy kis full-extrás túlélő élményre mindig szükség van. :-)

***

 

 

2004

 

Optika

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Senki külön nem kérte, de most betolom a beszámolót, mert van némi aktualitása. A túra Szokolyáról indult, ezért praktikusnak tűnt az autót a célban, a királyréti büfé előtt hagyni és visszabuszozni. Ezt a lehetőséget majdnem lekéstük, egy M2-esen történt baleseti elterelés miatt. (Harcolok a 2/A elnevezés ellen, ami nálunk tök logikátlan és csak arra jó, hogy buta tv-bemondók időnként A2-nek nevezzék.) Szóval még az utolsó pillanatban leintettük a buszt és átjutottunk a rajtba. Amikor megnéztük az itinert és rákérdeztünk, mennyire veszik komolyan a szintidőt, Oszi, az egyik főrendező így válaszolt: "Azt mi nagyon komolyan... habár aki megtisztelt minket, hogy eljött..."  :-) Ez jópofa, ám....

Túratársaimmal Tibettel és Güszivel elindultunk és várakozásunkkal ellentétben nem volt sár, csak köd. A K+ jelzéseket a rendezők(?) a túra előtt felújították, igaz csak vékony kék vonalas megoldással. Később gyakran láttunk irányba mutató narancssárga nyilakat, ezt nem tudom ki csinálta. Hamar a Pap-hegy oldalát ostromoltuk, de a csúcsokat most szerencsére mellőztük. Leereszkedtünk a napsütéses Kóspallagra, majd a kéktúra vonalán felgyalogoltunk Kisinócig, ahol az ellenőrzőpont a kerthelyiség mögött bújt meg. Mivel a vándortúrára fix pecsétet nem(?) érdemes készíttetni, praktikus volt az OKT bélyegzője. Magunkhoz vettük a csokit (már nem emlékszem, de lehet, hogy személyesen Túró Rudolf volt) és a nagyon finom forró teát, amit egy 40-50 literes fémhordóból lehetett csapolni. Utóbbival nem győztem betelni - szinte odaragadtam az óriás termoszhoz, - ezért lemaradtam útitársaimtól.

A közeli réten megtekintettem a kiírást, hogy ha rendellenességet észlelek, telefonáljak a DINP-nek, ezért a terepmotorosokra és édesanyjukra gondolva, bevéstem a számokat a mobilomba. Később újabb 5-10 percet vett el a - kellemes meglepetésként még mindig ehető állapotú - szeder legelése az út mentén. A Pokol-völgy mellett induló gerinc tényleg pokoli meredek volt és a Szép-bérc is teljesen hű maradt nevéhez. Mire az Inóci-nyeregbe értem elfogott az "ide temessetek" érzés - ilyen mindig a Börzsönyben jön nálam elő -, ez volt az egyik leggyönyörűbb része (jegyezzük meg: S+ jelzés), ahol valaha jártam. Hamarosan ismerős hangokat hallottam magam előtt, ezért belekocogtam, hogy társaimat még a Shrsz jelzés kiágazása előtt elérjem. Ez egy alig 50 méteres kitérő volt a közeli csúcsra, bár részben benőtték a fák és odalent köd is akadt, azért elképzeltük a kilátást.

 Ha már dicsérjük a túra rendezői közül a tájépítészt, akkor említsük meg a fővilágosító ragyogó munkáját is. Abban az órában jártunk erre, amikor a fák sárga levelein keresztül áttörő fény varázslatossá tette a völgyet. Közben elhaladtunk olyan, térképen is jelzett "kutak" mellett, amik remélem benne lesznek a leendő Börzsönyi Források mozgalomban. Megérkeztünk a Kollár-völgyi ep.-hez és barátkoztunk a gondolattal, hogy innen 4,5 km alatt emelkedünk majd 500 métert. Néhány száz méter múlva az útvonal innen megegyezett a Vándortúra IV. vonalával, így lett két évvel később belőle (majdnem) körtúra. Güszi elrobogott az emelkedőn a megérdemelt sör bűvöletében. Később mi is beérkeztünk NHH-ra, ahol a hideg idő elllenére sok túrázó bolyongott, s csak egy részük volt t-túra résztvevő. Rövid, teraszon töltött pihenő után csatlakozott hozzánk a korábban számunkra ismeretlen Rogormortis topiktárs és hamarosan egyedül bandukolhattam az emelkedőn. Itt már nagyon megérezte a lábam a sok szintet, visszalassultam. Odafent Csóvin ismerős volt a vadőr/parkőr fickó, aki az Akciócsoport túrák egyik pontján szokott bélyegezni, amíg le nem jár a munkaideje. Ez szerencsés esetben egybevág az ellenőrzőpont kiírt nyitvatartásával. Most egy egyenruhás lány is volt vele és kivételesen az áthaladók rajtszámát is felírta. Tegezni még mindig nem tegez, ő itt a Hatóság. Mivel Güszi megvárt, így ketten indultunk rohamléptekkel a többiek nyomába, akiket egy kanyarnál utol is értünk. Két óránk maradt a hátralévő több mint 9 km-es szakaszra. Ez kicsit neccesnek tűnt, szerettem volna időben beérni, mert eddig e rendezvényen sosem sikerült és ettől (is) tettem függővé Vulkántúrán való indulásomat. Ennél gyorsabban nem tudtam már lépkedni, balesetveszélyes lett volna a köves, keskeny ösvényen.

 A Spartacus-ház után jött még egy rövid, brutális emelkedő, de azért jó dolog, hogy tettek ide is ellenőrzőpontot. Amikor bemondták, hogy 3,5 km van hátra, nagyon mérges lettem és elkezdtem futni. Nem hittük el, hogy alig 4-es átlaggal zúztunk eddig, azt gondoltuk, sokkal jobb pozícióban állunk. Most már csak valamivel több mint félóránk maradt, a büféig a többiek is rámzárkóztak és beestünk az utolsó percekben. Itt érdekes színfolt volt, hogy nem bónuszt kaptunk a szokásos virsli-teához, hanem Ákos bácsi mindenkit arcra megjegyezve személyesen fogadott és rohangált közöttünk a tálcákkal. Szervezéstechnikailag nem a legoptimálisabb, de biztos érdekesebb volt neki.

 Nem voltam jókedvű. Nem tudom mi rosszabb: elkésni vagy minden igyekezet ellenére éppenhogy csak bezuhanni időben. Úgy éreztük, átvertek a távok mérésével és amikor Oszi mindenkinél érdeklődött a túráról, ezt a pozitívumokkal együtt meg is említettük. Ennek kompenzálására nagyon hiányzott a túra végéről még 30 perc. Akár a Tátralátón, aminek idei beszámolóját inkább letudtam egy verssel. Érdekes, hogy mindig a Börzsönyben jön elő, hogy t-túrázás céljai közül a táj megismerését tartom fontosnak, ahhoz meg kellene a szintek beszámítása is az időbe. Nem kötelező, de adható 50km/1500m - vagy ennél arányosan kisebb túránál pl. 30km/900m - feletti szintekért, 100 méterenként kb. +6 perc. De nem is indulnék még jó néhány mátrai t-túrán sem, bosszankodni minek, majd inkább kirándulok helyette. A Vulkántúra összszint - hű de szép szóösszetétel az sz betűk találkozásánál, de hogyan kell írni? - adata 2 éven át a csúcsok közötti különbségszámításból jött ki, papíron 1700m körül, éreztük, hogy nem annyi. A differenciát főleg a Vilati - Magyar-völgy közötti, térképen ábrázolhatatlan hullámvasút okozta. A 11 órás szintidőt a +500m kimérése nem változtatta meg és ez így kevéske. Úgy háromnegyed órával, különösen a K+ jelzéssel súlyosbítva és nem a rövidítésre kényszerítve. Vagyis el kellene dönteni, ha "igazán tökös túrákat" akar valaki rendezni, ne a díjazásátadásnál legyen kegyes, hanem a szintidő kijelöléssel. Az így elfogadott oklevél ugyanis nem lesz annyira értékes, mint pl. a Cserhát 500 éjszakai vagy a BHTCS esetében.

 Sokat morfondíroztam a héten, de mikor ezeket a sorokat írom, már tudom, hogy nem indulok szombaton. Demonstrálni fogom a "pizsamában feladás" jelenségét, jól mutat az éves összegzésben. Joeyline markenting-koncepciójával nagyon nem értek egyet, de néhány gondolatával igen. Számomra ahhoz, hogy a teljesítés egyszerre legyen "érvényes és eredményes" az kell, hogy már a rajtban legyenek esélyeim. Nem csak "gyakorlatilag", hanem a pontos kiírás szerint is.  :-)

***

 

 

2005

 

 

sb2005

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsöny Vándortúra VII. – Az elátkozott erdőben

Kissé borongós hajnalt szimatolok. Ennek ellenére nincs nagyon hideg, és bár még nagyon korán van, a Nap még alszik valahol, túl a hegyek mögött, s ilyenkor október végén már neki is nehezére esik előbújni. Pedig hát egyszer elő kell. S a Nap azért van olyan okos, hogy első ragyogó sugarait a nógrádi vár csonka falaira árassza.
Elátkozott? Vagy inkább elveszett? Nos, ez is, meg az is. Ezt a túrát úgy is nevezhetnénk: az elveszett vasutak túrája. Mindjárt ott az elején, Hontnál. A falu megett ott van még a töltés, melyen valaha síndöcögények jártak Ipolyság felé. Aztán jött egy esztelen békerendszer, mely, ha másra nem is, de arra bizonnyal jó volt, hogy ezeket az értékeket végérvényesen elveszejtsük. Azóta nem hallatszik vonatfütty Drégelypalánk és Ipolyság között. Kár érte. Pedig a vonal felújítására a rendszerváltozás után megszülettek a tervek, az első álmok. Aztán úgy szokott lenni, hogy ezekből a vágyakból nem lesz semmi. 2005-ben továbbra is csak a töltés van meg, akkor, mikor mindkét ország az Európai unió tagja…
De van még sanyarúbb sorsú vasút is a Börzsönyben. Ilyen a Nagy – völgyben futó vonal, melyet egy hegy leküzdésével és egy erős lejtőn való leszánkázással értünk el. A Nagy –völgyben futó hajdani kisvasút erdészeti célokra épült, mint minden börzsönyi kisvasút. Aztán áttértek a közúti szállításra s azóta a vasút helyén létesített erdészeti úton szállítják a fát.
Itt, a Nagy – völgyben van az Oszlopó – forrás. Mellette esőbeálló, pihenőhely, ideális hely egy kis csendes elmélkedésre. Kár, hogy a forrás kissé elhanyagolt. Miért nem teszi rendbe valaki? Miért nem szúrja a szemét senkinek?
Aztán újabb meredek emelkedő, hiába az elátkozott helyekre nem olyan egyszerű ám eljutni. Az emelkedőnél pedig még meredekebb a lefelé vezető út. Mintha minden csak arra lett volna kitalálva, hogy a csúszós keskeny ösvényen egyszer majd csak elesik az idetévelyedett, s elmegy a kedve minden további próbálkozástól. (Az esés sajnos sikerült is.)
Királyháza, gyönyörű, színes őszi erdőben, a csúcsok sejtelmes párába burkolózva. Ismerős hely, még tavasszal jártam itt. Jólesik a meleg tea, mielőtt belépek a sötétség kapuján. S talán mondanom sem kell, hogy ebben a völgyben is volt kisvasút. Sőt! Királyháza régen komoly vasúti csomópont volt, innen majd minden völgybe volt leágazása a kemence – völgyi fővonalnak. Ahova mi tartunk, az sem más, mint régi vasúti töltés, azon megy most a jelzés. A vasút egészen a Csóványos oldalába kapaszkodott. Csak érdekességként említem meg, hogy fénykorában a börzsönyi vasúthálózat több mint 200 km hosszú volt! Mára ebből mindössze 30 km maradt, és csupán 10 km üzemel!

Még néhány perc a völgyben, pár korty a szikla alól előbújó friss forrásvízből, aztán következik az idei év legmeredekebb emelkedője, fel, a Pogányváron keresztül a Csóványosra. Szemben velünk a már szintén ismerős Nagy – Mána, meredek fala elevenen él az emlékeimben. Ez a mostani viszont minden eddigi képzeletet felülmúl, ez már olyan szenvedést hoz, melyet a pokolban is irigy szemekkel néznek. S nem látni a végét. Sőt, lassan már az alját sem. Elveszett világba érkezel, és senki sincs melletted. Távolban varjak kárognak. Kezd minden félelmetes lenni. Ahogy haladsz felfelé, egyre sötétebb lesz, lassan már csak tapogatózol, de még ahhoz sincs kedved, a fák mozdulatai is vészjóslóak, mintha téged akarnának, hogy ott maradj örökre. Sietni se tudsz el vagy kenődve az emelkedő után. Aztán egyszer csak mindennek vége. Sűrű, tejfeles köd, alig látsz, a jelzéseket találomra se tudod követni. Elvesztél. Hallod? Ez fordult farkas félőrült vonyítása. S látod ott a fák mögött a két villódzó szempárt? Boszorka az, vagy valami gonosz tündér? Istenem, meneküljünk.

Felgyorsítom én is lépteim, nem érdekel már, hogy mennyire fárasztó ez a hegy, csak ki innen, el innen, vissza az élet birodalmába. Aztán egyszer csak fenn vagyok a legmagasabb ponton. A köd itt is hatalmas, a Csóványosról alig látjuk a Csóványoson álló geodéziai mérőtornyot. Félelmetes még mindig.

S nincs még vége. A Nagy- hideg hegyre is át kell még menni, fáradtan, letörten, s szép lassan egyre vizesebben. Ahogy átértünk a Börzsöny déli oldalára, elkezdett esni az eső. Szakadatlanul hullottak a vízcseppek, szétfolytak arcomon – így búcsúzott az elátkozott erdő, hogy máskor még véletlenül se jöjjön ide senki.

Aztán a Nagy –hideg hegyen már tekintélyes eső kerekedett. S egy csúszós ösvény indult lefelé.

Amíg persze a fák között voltunk, az eső még nem jelentett komoly problémát. Sőt még hangulatos is volt, ahogy a vízcseppek az aranyló falevelekre hulltak, és onnan néha a földre cseppentek. Aztán egyszer csak vége szakadt az erdőnek, és onnantól nem volt kegyelem. Királyrétig sikerült csonttá ázni. Királyréten már várt minket a jól megérdemelt tea és virsli, azt hiszem sokakban ez tartotta a lelket az utolsó kilométerekre.

S Királyréten már végre életet is láttunk, nem csak halált, nem csak pusztulást. A királyréti kisvasút ma is működik. S ma már a Nagybörzsöny – Nagyirtáspuszta vonalat is újra megnyitották a forgalomnak. Ezen kívül megvannak a tervek a Nagyirtás – Szob, és a Kemence környéki vonalak újjáépítésére is. Talán egyszer eljutunk majd odáig, hogy a Börzsönyben, az országban egyedülálló módon, értékmegőrző, hagyományos és környezetbarát közlekedési hálózat épülhet ki, akarom mondani vissza…

…s akkor már nem lesz szükség a börzsöny világát zavaró gépjárműforgalomra.

Csak igazán akarni kell!

***

Güsziológus

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

BÖRZSÖNY VÁNDORTÚRA VII.

Nagyon korán kellett kelni, de megérte. Hont felől még soha nem próbáltam feljutni a csúcsra (Csóványos), nehéz szívvel hagytam volna ki. Aludni máskor is lehet!

Flottul ment minden, a korán kelők megtöltöttek egy buszt Drégelypalánkon.

Gyors nevezés, majd irány a hegy.

Három "domb", mindössze.

A Jelenc-hegyre érve összeverődött kis csapatunk, egy kutyás úr, és egy elsőbálozó hölgy. Úgy döntöttünk, együtt megyünk. Jól jött a helyismeret (Szondi), sikeresen leértünk az első völgybe.

A túró rudi segítségével "meghágtuk" a következő dombot is, ez már húzósabb volt.

A végén a már ismerős S- jelek, majd egy erős lejtő, és már Királyházán voltunk.

A megszokott meleg tea a lehető legjobb helyen várt bennünket!

Az ismerős emelkedő komoly próbatétel volt, lefelé sem volt könnyű, de felfelé!!!

Mire a vár sáncaihoz értünk, elkezdett szitálni az eső. Reméltem, csak átmeneti. De nem.

A Csóványos előtt tanúja lehettem a "Csóványosok" találkozásának.

Minden tiszteletem a megszállott embereké. Olyan lendületet, mellyel az élő Csóványos nekirontott a hegynek, még nem láttam, hallottam. A köd miatt csak pár lépés volt a látótávolság, de az élmény leírhatatlan.

Mi is felértünk, majd rövid pihenő után már mentünk is, hisz elkezdett szemerkélni az eső.

Sikeresen megküzdöttünk a "kövekkel".

Megdöbbentő volt a Rakodó előtt látni, hogy mekkora a mélység a ház előtt. Akkor messzebb nem lehetett látni.

A turistaházban rövid pihenőt tartottunk, kellett!

Sajnos, az eső nem állt el, be kellett öltözni.

Folyamatos csapadék fentről, meglehetősen unalmas út, de menni kellett! A végén már patakmederré változott az út, jókat tapickoltunk.

Sikeresen célba értem, az eredeti szintidőn belül.

Szép kitűző, oklevél, kaja, pia.

Elértem a kisvonatot, sőt sikerült jegyet venni a "nagyvonatra" is, minek következtében viszonylag hamar hazaértem.

Örülök, hogy eljutottam a Börzsönybe, egy esőmentes túrának jobban örültem volna, de így is nagy élmény volt.

Köszönöm a rendezést.

***

 

Snipper

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsöny Vándortúra

Szombat délutánra családi program volt beszervezve, így minél korábban akartam indulni ezen a túrán. Ennek érdekében péntek délután elmentem Bernecebarátiba. Az odautazás sem volt túlságosan egyszerű. Szobnál az óra 50-kor  járó komp nagyon jól össze van hangolva a szintén óránként egyszeri busszal, ami persze 55-kor indul, így esélyed sincs elérni.. Mindegy, stoppal elértem a célomat így is. Itt régi ismerősöket látogattam meg, ott aludtam, és még reggel fuvarom is volt a rajthoz..

7 órakor neveztem az 1-es rajtszámmal,  majd pár perc múlva indultam. Nagyon régen jártam már errefelé. Ahogy haladok a 2-es út felé, egy biciklis papa kérdezi hova megyek azokkal a botokkal. Mondom Királyrétre. Egyből jön a válasz, hogy rossz felé megyek, arra Királyháza van. Mondom, nekem oda is el kell majd mennem.. Akkor menjek busszal Kemencére, és onnan a sulitól kifelé menő aszfaltúton stoppoljak.. Megköszöntem a jó tanácsot, de mondtam, hogy inkább gyalog mennék.. erre eltekert..

Szerencsére innentől erdőben folytatódik az út, egy szép kis emelkedővel indul felfelé a zöld jelzés.. Nagyon párás a levegő, vakuval esélytelen fényképeket készíteni. Ködös párás még a reggel, nagyon is. Az erdei ösvény néhány helyen igencsak be van nőve, bujkálok a bokrok alatt, próbálok minél kevesebb vizet szerezni a nyakamba.. Honti szakadék kellemes látvány.

Jelenc hát annyira nem fogott meg, térdig csuromvizes lett mindenem.. Kamáslit hozhattam volna, akkor ez elkerülhető,az igaz.

Farakások mellett vezet az út, itt már vannak szép nagy keréknyomok is az utakon.

Az útleírás nagyon jó, az eltévedési pontokra felhívja a figyelmet, így nem tévedek el egyszer sem. A réten is egyből megvan a jelzés, átvágok a túloldalra, majd be a fák közé..ezen a részen igencsak ritkán járhatnak, szinte ösvény sem volt sok helyen, csak a fákon lehet követni a zöldet..Hármashatár hegyről meredek domboldalon  kocogás lefelé, a botokkal egyensúlyozva. Patakátkelés után az erdei pihenőhelyhez érek, ahol jártam pár hete..csak akkor még napsütés volt ezerrel.. Egyből indulok is tovább az Oszlopó-forrás irányába. Előtte lévő réten már messziről látszik a zászló, majd a bokorban a két pontőr is feltűnik. Pecsét, 8.21kor.

Innen egy szívdöglesztő emelkedőn indul felfelé a piros..talán nem véletlenül nevezte így a pontőr. Az itiner szerint 900 méteren 210 méter szintemelkedés. Itt látok pár darab sárga gerebengombát, de otthagyom az ösvény mellett.

Lopona hegyen megpróbálok egy szendvicset magamba tolni, de elég lassan megy az evés. Egy ideje hallottam ágreccsenéseket az erdőből, és amikor a botjaimmal én is csörrentem egyet egy sziklán, két szarvas ugrik meg, és egy gyors vágtával el is tűnnek a szemem elől. Szép volt, ahogy belevesztek a ködbe, és csak a dobogásokat hallottam utána. Tudtam, hogy elöttem nincs még senki, reménykedtem, hogy több vadállatot is látok még, de sajnos nem így lett..

A sárga jelzés is feltűnt hamarosan, azon haladok, majd jön a letérés Királyháza felé. Kocogás itt is, majd a Kemence patakon átkelés. A műútra kiérve balra fordulok, csinálok egy szép kis hajtűkanyart, és ott a második ellenőrzőpont, 9.25-kor. A tea nagyon finom, még meleg is, az alma is jólesik utána..

A Rakottyás-patak völgye nagyon szép rész. Gyönyörű errefelé az avarszőnyeg mintázata, mellette a Rózsás-patak, hangulatos pihenőhely kicsit feljebb. A piros háromszögre áttérés után jó pár szalamandrába látok a patakvölgyben. Remélem mindenki időben észrevette őket, eléggé el tudnak bújni a levelek közt, ha akarnak.

Bodosházi kútig szépen finoman emelkedik az út, kanyarog, de aztán onnan átmegy brutál emelkedőbe ismét. Következő 2 kilométeren 320 méter szintemelkedés. Itt jó párszor megállok egy-egy szusszanásra. Az ösvényen itt is szalamandrákra bukkanok. Érdekes, hogy lent a völgyben egész narancssárga foltjaik voltak, itt pedig élénk citromsárgák.

Pogányvári kaszálónál az eddigi ködszitálás átvált jól hallható esőcsöpögésbe, az avaron csak úgy kopognak a vízcseppek. Tovább emelkedik az út, majd csak elérem a várat is. A csúcson megteszem a félkört, itt igen hideg szél fogad. Leereszkedek a nyeregbe, át egy kis  réten, majd ismét felfelé, a Varsa tetőre. Utána a fenyvesben még egész sötét van, baromi nagy pára, tiszta sejtelmes volt ez a rész.. Már kezdtem azt hinni, hogy rossz helyen járok, valahol le kellett volna térni már korábban a zöldre, amikor kiérek a fák közül, és meglátom a jelzést.. Innen már csak 500 méter a Csóványos, de azért még egy kis emelkedő van benne. A torony előtt nem sokkal begörcsölt a combom, elég rég volt már ilyen, de most iszonyatosan elkapta..mindegy, kinyújtom a lábam valahogy, aztán csak felérek. A torony alig látszik a ködben, így nem látom értelmét felmenni. Egyből indulok tovább, lefelé szerencsére már megy a futás is. Ez a rész már jóval ismerősebb. Égés tető után találkozom az első emberrel, egy futó megy el mellettem igen jó tempóban, majd belevész a ködbe.. Rakodó után az utolsó emelkedő, fel a NHH turistaházba. Két pontőr leányzótól kapok pecsétet 11.42-kor. Itt eszem pár pogácsát, teázok, majd indulok tovább a piroson lefelé. A túra eddigi 21 kilométerében megvan a teljes 1390 méteres szint, innen már csak lefelé..ezt mondjuk nem is bántam akkor.

Az itiner rövidítős mondatát én sem értettem, mivel a piros nyílegyenesen megy végig lefelé..de egyesek szerint ez a mondat a NHH és a Taxi th közti részre értette a rövidítést. Mindegy, megyek végig a piroson.. Eddig egész nap nem találkoztam emberrel, itt viszont elég sokan jönnek szembe a ködös szitáló esős idő ellenére is. Családok, csoportok, kisgyerekek is.  A Taxi th-nál lévő réten előz ki a második futó.

Itt kedvet kapok én is a kocogáshoz, hátha beérek harmadiknak, és innentől szinte végigkocogtam az egészet Királyrétig.

Az oktatóközponthoz 12.44-kor értem. A két futó ott áll a kerítésnél, mint kiderült, nincs nyitva a ház..Ennek nem igazán örültünk.. Elmentünk Ákosbá büféjébe, ahol megkaptuk a virslinket,zsömlét, teát. Nagyon jólesett, finom is volt. A tea különösen, abból dupláztam is. Az étkezés után visszamentünk, hátha már nyitva, de még semmi. Kb. 20 perc múlva érkezett meg a rendezői autó az előreküldött száraz ruháinkkal. Ezen az egy dolgon kívül csak pozitív élményeim vannak, megérte elmenni. A Börzsöny gyönyörű volt, a túra szép helyeken ment, elég kemény 30 as volt.

Köszönet a hölgynek is, aki kinyitotta az oktatóközpontot, levitt kocsival Nagymarosra. Hazafele a kompolás olyan volt, mint pénteken. A Duna közepén volt a komp, amikor a másik oldalon a szép nagy sárga Bp-Egom buszjárat elhúzott.. 3 perccel az orrunk előtt. Egy óra múlva jött a következő busz. Volan Suxxx..

***

 

magyarpityu

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsöny vándortúra lett az óbudai városismereti túrából

Péntek este Tibettel álmodtam (illetve, nehogy hírbe hozzam őt, gyorsan pontosítok, nem vele, hanem róla álmodtam), hogy ez jó vagy rossz időt jelent szombatra, akkor még nem tudtam. Reggel párom úgy döntött, nem jön velem ilyen időben, ezért kissé nyűgösen üldögéltem kora reggel a Nyugatiban. Rosszkedvemet csak fokozta, hogy rengeteg kiránduló szállt a vonatra, kisebb-nagyobb hátizsákokkal. Egy fiatal értelmiségi csoport a közelemben telepedett le, beszélgetésükből a Drégely szót többször elkaptam, pedig reméltem, hátha ők nem oda igyekeznek, ahová én. Végül Drégelyvárnál szálltak le :))

Drégelypalánkon visszatért a jókedvem, túrázók kis csoportja szállt le a vonatról, szimpatikus társaság, köztük Döme63 barátom. Kisbusszal vittek minket Hontra, ezért külön köszönet a rendezőknek! Ahogy az útvonal-leírásból kiderült, rajthelyünk a Hont-Pázmány nemzetség ősi fészke, gyors nevezés után innen indultunk.

A Honti-szakadékot egy rövid szakaszon érintettük, agyagos-löszös leszakadásaiban éppen csak addig gyönyörködtünk, amíg kereszteztük, de voltak, akik kis kitérőt tettek, hogy végigjárták a szakadékot. Jelenc hegy felé haladtunk, mikor utolértünk egy lányt, bár nem úgy tűnt, mint aki el lenne veszve a Börzsöny rengetegében, mi azért felajánlottuk a segítségünket :)) Mint kiderült, túratársát várta, aki hamarosan elő is került, és mint láttuk, a szerencsés illető gudluking túratárs volt. Meg kell jegyezzem, gudluking neve a barátnőjére pontosabban illene. (Bár tudom, gudluking nem a szépségét reklámozza, a nickje inkább a zenei ízlését tükrözi.) Később egy kis család viharzott el mellettem, elöl anyu a családi hátizsákkal, középen tízéves forma kislányka, hátul apu túrabotokkal.

 Hármashatár után, ahol a leírás eltévedős helyet jelez, én valóban nagy lendülettel elvétettem a kanyart, szerencsére Döme63 és az időközben hozzánk csatlakozott harmadik túratárs jól ismerik ezt a vidéket és nem hagyták, hogy rossz irányba vezessem őket :)) Kalakocs-patak mellett, az erdei pihenőnél ismét figyelni kellett, de a térkép és az útvonal-leírás egyértelműen jelezte az utat. Hamarosan Oszlopó-forráshoz értünk, ahol pontőrök és Túró rudi várt ránk.

Kellemes emelkedő következett Loponáig, szép úton haladtunk Királyházára. Útközben szalamandrákat láttunk, rájuk az útvonal-leírás fel is hívta a figyelmünket. Döméék egy időre lemaradtak mögöttem, de ismét nem egyedül mentem, mert ismerőssel találkoztam A második EP-n teát és almát kaptunk.

A Rakottyás-patak völgye volt talán a túra legszebb része, különösen a Tűzköves-forrás. Pogányvár felé ismét újabb ismerősökkel találkoztam, jól éreztem magam, mintha egy nagy család lenne a teljesítménytúrázók tábora! Hamarosan Csóványosra értem, útközben hol belementem a ködbe, hol kitisztult az idő, azt találgattam, vajon a Börzsöny tetején meddig fogok ellátni? Csóványoson a ködben nagy nehezen megtaláltam a kilátót :)) fel is mentem rá. Hogy jobban haladjak, megszámoltam a létrafokokat. Senki sem volt fent, ami nem is csoda, hiszen még a lentinél is nagyobb köd gomolygott fent, még a kilátó tövében lévő padok is alig látszottak. Kicsit még fújattam magam a hideg börzsönyi széllel, de beláttam, most nem fogok a Tátra hegyvonulataiban gyönyörködni :)) Lefelé menet ismét megszámoltam a létrák fokait, kíváncsi voltam, vajon ugyannyi jön-e ki, mint amennyi felfelé volt, de már nem emlékszem, végül is volt-e eltérés, és hány létrafok a kilátó Csóványoson. Hamarosan gudlukingék kerültek elő, ahogy megérkeztek, már indultak is fel a kilátóra. Nem akartam elvenni a kedvüket, hátha ők jobban látnak majd a ködben.

Az OKT-n mentünk tovább Nagy-Hideg-hegy felé. Szabó-köveknél még megcsodáltam a Börzsöny alacsonyabb hegyeit, melyek a felhők alatt húzódtak végig, de a Csóványos beleveszett a ködbe. Hamarosan a ködszitálás észrevétlenül csendes esőre váltott, ami aztán végigkísért a túra további részein. Ilyen esőre mondanánk a városban, hogy szomorú idő van, de a Börzsönyben még ez sem tudta elvenni a jókedvemet! Harmadik EP a turistaházban volt, kedves pontőr lányka, kellemes meleg, mégis hamar továbbindultam.

Lefelé a nem különösebben változatos, de egyhangúnak sem nevezhető piroson ereszkedtünk Királyrétre. A Magas-Taxi turistaháznál egy csapatot utolérve és őket követve véletlenül letértem a jelzett útról, de sebaj, a házat megkerülve hamarosan visszataláltam a jelzésre. Nyílegyenes út vezet Királyrétre, az útvonal-leírás itt a becsületünkre bízza, hogy rövidítünk-e, vagy sem. Én a nyílegyenes jelzett utat választottam, hogy ettől létezik-e rövidebb út, azt nem tudom :)) Azt találgattam, hogy poénnak szánták-e azt a mondatot, vagy arra gondoltak a rendezők, hogy aki akar, az mehet a turistaút melletti földúton is, nem kötelező követni az ösvényt.

Gyorsan szaladtak a kilométerek, máris az Oktatóközpontba értem, ahol hallgatoozoo túratárs várta, hogy elmúljon az eső :)) Csak egyszer túráztam vele, mégis régi barátként örültem neki. Jót beszélgettünk, ráérősen, hiszen hol van még karácsony :)) Aztán, miután mindent alaposan megtárgyaltunk, megnéztem a menetrendet, és láttam, három perc múlva indul a busz, utána másfélórával jön a következő. Onnan 300 m a buszmegálló, 3 perc alatt nem tűnt lehetetlennek elkapni a buszt, reméltem, talán a sok felszálló miatt úgyis késve indul tovább. De nem, éppen láttam a busz végét elhúzni, sebaj, legalább kényelmesen nekiülhettem a virslinek és a meleg teának.

Aztán örültem, hogy nélkülem ment el a busz, mert hamarosan indult az erdei vasút, legalább kisvonatoztam egy jót! Gőzmozdony állt be, de látva a várakozók nagy tömegét, a szerelvény helyett egy másik állt be dízelmozdonnyal az elején. Kismaroson nagy futást vágtam le, még jegyet kellett vennem, és alig pár percem volt csak. Közben Döme barátomat is láttam, ő is a kisvonattal érkezett. Végül Pestig együtt utaztunk, a jegyünket épen megőriztük, nem jött kalauz.

Remek túra volt, köszönet a rendezőknek, és az idő is tűrhető volt!

***

 

2006

 

csokitakarok

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Tudom, hogy utálni fogtok megint, de csakazért is leírom, mit jófejkedtem ma teljesítménytúra címen :)

 eljött a Börzsönyi vándortúra napja, és a húgom eljött volna velem túrázni, de nem mertem bevállalni vele 1880 szintet nem egész 30 kilcsin. úgyhogy szóltam a  kutyámnak h séta, és jött velem. :)

Márianosztrán a rajtban megint kedvesen fogadtak, és gyorsan találtam magamnak csapatot, a szervező kolleganője és hozzátartozói társaságában. Elindultunk, és mivel 7 hegy állt előttünk, szépen lassan mendegéltünk. gondoltam ez a tempó annyira nem vicces, még úgy sem h 31km/9óra a szintidő, sztem csak az én meg Balászbácsi (vele a célban találkoztunk) kedvéért.

megmásztuk az első hegyet, közben jött két futónak álcázott emberke, akik közül egyet rávettünk (ilyen az ha pedagógusok gyűlnek össze) h ne fusson mert úgyis utolérjük, inkább tartson velünk.

tök jó leírás meg térkép volt a kezünkben, de így is sikerült min. 2* elkavarni, itt úgy korrigáltunk, h megtorpantam és mondtam nem erre..., ez már megérzés a javából :)

Olyan tetű lassan értünk a 10kmhez h le se merem írni, onnan viszont Bence seprűvel könnyű dolgunk lett volna ha nincs annyi szint meg rézsűmászás benne, amit én meg a kutyám nagyon élveztünk, de az öregebbje nem. Oszinak sikerült megint állati jó útvonalat kitalálnia, nem hosszú, de tartalmas, érdemes magánban végigcsinálnotok!

Jött a forrásos vidék, mindenütt megitattam a kutyát, mert fogsincs hol tör fel a forrás legtöbbjénél.

Aztán még világosban szerettem volna elérni a csóványosi tornyot, hogy ott várjam be a naplementét, épphogy sikerült :)  Foltánkereszttől sötétben kóvályogtunk lefele, megint kimaradt az utolsó alig pár méteres domb, de Ákosbácsi a büfés így sem várt meg :(

Össz 10,5 órát mentünk, kb. 1300 szintet, iszonyú jó bandában, szanaszét nevetgéltem magam, és most olyan elégedett vagyok, mintha egy 70est csináltam volna meg.

és a legjobb: most debütált Marcang, a 15 hónapos bernipásztorom, úgyhogy továbbra is azt mondhatom: 50km alatt nem túra a túra, hanem kutyasétáltatás :)

Igenis vicces volt ma a Börzsöny! :)

***

 

 

2007

 

vagdalthús

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsönyi vándortúra IX.

Necces volt az indulásom is: egész héten bélfertőzés (vagy vírus?), 5 kiló mínusz, még a rajt előtt/alatt is kínok kínja, továbbá kemény téli hideg, Esztergomban és Párkányban minden zárva, se wc, se Unicum, jaj. Féltem, hogy meglesz az első bukott túrám. A Duna és a Garam gátján haladva –közben megismerkedtem xuhanával- aztán valahogy rendbe jöttem, Garamkövesden még inkább: nyitott kocsma, forinttal fizethetek, két Becherovka sebtiben. Előtte megnéztük a templomot belülről, ott díszelgett egy címeres magyar zászló is. A helyiek kedvesek, örültek nekünk, érdeklődtek, mi ez, aztán megerősítették, hogy bizony ott fent szép lesz. Úgy van. A Burdáról a kilátás Esztergom, a Pilis, a Gete, a Gerecse, a Garam-torkolat felé, közben uralja a képet a Bazilika, csillognak a Suzukik a gyárudvaron messze, és a Kis-Strázsahegy kilátója is ágaskodik, mint egy gyufaszál a nagy végtelenben. Döbbenetes látvány volt.

A jelzések jók voltak végig, előbb a piroson, majd a kéken mentünk, aztán Kenyeres Oszi Börzsöny Akciócsoport-rendező családos pontőrködése után jelzetlen, de jól szalagozott szakaszon mentünk be Lelédre, ott átsuhantunk. Az Ipoly-mentén földúton haladtunk, és a lehetetlenül vezetett, kanyargós határt hol átléptük, hol elértük, hol mellette mentünk, majd Ipolyszalkán találtuk magunkat, amelyet Leléd óta láttunk is, közben jobbról végig kísért a Nyugati-Börzsöny a csúcsaival: Gallák, Koppányok.

A nap egyik fénypontja volt Ipolyszalka. A tájházban volt az ellenőrzőpont, ahol a tárlat megtekintése és egy kemencés lepény a túrázóknak ingyen volt, utóbbit ott, a nyári konyhán sütötték folyamatosan fejkendős nénikék, közben Ghymes szólt a népeknek, autentikus hangulat volt.

 Eztán a második határ- és a sokadik folyóátkelésünk következett, majd Letkésről a módosított K+ útvonalán beléptünk a névadó hegységbe. Kb. egyórányi óvatos szintemelkedés után jött egy 4-5 km-es szakasz, amely már igazi börzsönyi esszencia volt: combos kaptatók és pazar panorámapontok a Sákola-tető és a Nagy-Koppány környékén. Izgalmas volt visszanézni, honnan is jöttünk. A K+ jelzései sűrűk, megerősítő festésekkel, de mégsem sűrűn járt, pl. a Sákola-tető után, mint az itiner is megemlíti, ösvénynek nyoma se, ellenben jól jelzett szakasz. Meglepetésre a Koppány-nyeregben egyébként alig volt víz.

 Nagyirtáspuszta után a P+ a nap újabb esztétikai csúcsa volt, a fiatalos, homogén erdő és a völgy együttese, ahol át-átszűrődött a napfény, üdítő túraélményt jelentett a cél felé közeledve. Ahol zsíros kenyér, tea, oklevél, kitűző járt a hibátlanul rendezett esemény zárásaként, amely útvonalvezetése szerintem nagyon nagy ötlet volt.

Hogy ne legyen mindez elég, még felmentünk páran a márianosztrai kálváriára a geoládász társadalom képviselői közül, hogy aztán a sikeres találat után onnan fussak egy embereset a buszhoz, amelyet koppanóra elértem.

Végigbírtam a napot, és de jó, hogy összeszorítottam a fogam az első egy órában. Túl sokat vesztettem volna, ha nem megyek tovább.

***

 

2008

 

polarbear

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

A Börzsönyben ez volt az első teljesítménytúrám. Nagyon jól sikerült, szép őszi idő volt, az útvonal is nagyon tetszett. A kisebb ködfoltok ellenére is szép kilátás nyílt a Hegyes tetőről a felhőkben úszó Dunakanyarra és a Visegrádi hg-re. :)
Külön köszönet a szervezőknek a színvonalas túráért. Alapos szalagozás :) Az 500 forintos nevezési díj melletti ellátás is kellemes meglepetés volt (a mostani túrákhoz képest) zsíros kenyér, párizsis kenyér, lekváros kenyér, :)) és még kinder bueno A végén az opcionálisan kérhető virsli valamint a tea nagyon finom volt. :)) a tea főleg jól esett a Darabos hegyre felvezető hosszú kaptató után. :)

Remélem jövőre is hasonlóan szép útvonala lesz a túrának.

***

 

csiba

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Másodmagammal, GPS Zolival vágtunk neki ennek a túrának. Nagyon kellemes őszi séta volt, néhol kicsit izzasztó emelkedőkkel, jó rendezéssel, kedves pontőr lányokkal és pontőrökkel és nem utolsó sorban csodálatos időben.
Szerencsére nem kell korán kelni, a végére tervezzük az indulást. Kb. 9:10 körül van, mikor elkezdjük falni a kilométereket. Jól esik az emelkedő az elején, mert picit még hűvös a reggel. Innen még úgysem másztam fel soha a Hegyes - tető felé, de most így utólag úgy érzem, hogy meg kell ezt ismételni még többször. Az őszi erdő csodálatos, a panoráma ami olykor elénk tárul, még csodálatosabb. Olyan érzésem támadt, mintha több ezer méteres hegyek között, a felhők fölött járnék. A Duna fölött óriási a pára, semmit nem lehet látni a lenti világból. A túlsó parton meg átszúrják ezt a sűrű tejfölt a Visegrádi - hegység csúcsai. Lenyűgöző látvány. Lassan elérünk a Szent - Mihály - nyeregbe, ahonnan pár száz méter és fent vagyunk a kilátónál. Előtte még levadásszuk a geoládát, majd felmegyek a pontőrökhöz. Lefelé kocogós, majd gyaloglós Köves-mezőig. Lent elkapok egy kis beszélgetést bicajosok között, akik szintén ezen a túrán vannak. "Te, ha az aszfalt úton megyünk tovább, akkor az könnyebb, menjünk erre." "Ok". Hmm... Mi megyünk a Z háromszögön, elvileg ez a túra erre vezet. A csúcson kapunk egy pecsétet, majd lefelé ismét csodás kilátásban van részünk. A P jelzésen elérünk Törökmezőre, ahol egész állatfarm van már. Itt nekünk most nincs semmi, így megyünk tovább. Egy tisztáson feltűnik az etetőpont, ahol elidőzünk egy kicsit. A pontőr lányok nagyon aranyosak voltak, Zoli szerint is :) Pár perc múlva már a halastó partját koptatjuk. A patakvölgyben berobogunk Kóspallagra, ahol a kálvária felé vesszük az irányt. Fent jár nagyon finom csoki is a pecsét mellé. Ezután néhol egy kis dzsungelharccal lejutunk a turistaházig, ahonnan jön egy jó monoton emelkedő. Megváltásként jön az emlékhely, ami után szalagos rész következik. Nagyon szép helyeken kalauzol ez a rész is, bár néhol eléggé harcolni kell az előrejutásért. Egy - két bicajos szentségel is rendesen. Darabos - hegyen megvan az utolsó pecsét, innen meg lekocogunk Királyrétre. A meleg tea jól esik, de a virslit nem kérem. Remélem jól esett annak, aki megkapta! Majd a 15:40-es busszal hazaindulunk.
Mint ahogy azt az elején mondtam, egy nagyon jó túra ez, kellemesen fárasztó útvonallal. Jövőre is jövünk, ha tehetjük. És akkor a végére egy kis száraz adat: (GPSMap 60CSx & Trackan) - táv: 30km - emelkedés: 1172m

És egy kis jövőkép: a túra alatt felröppent bennünk a gondolat, hogy jövőre kéne egyet pontőrködni a "Dögölj meg"-en. Csóványost néztük ki magunknak, mert így legalább 2* is láthatjuk az elgyötört arcokat:) Reméljük összejön az ,amit így elméletben elterveztünk, és akkor egy nagyon jó kis pontot fogunk odabiggyeszteni. Szóval megéri másodjára is majd feljönni:)

***

 

 

2009

 

Ottorino

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

XI. BÖRZSÖNY VÁNDORTÚRA 2009.10.24.

Táv: 25,231 km; Szint: 1151 m. (itiner adatok)

Ma hajnalban is esik az eső, mint tegnap, de ma már nem riadok vissza, indulok. Tegnap a SZOMOR 56-ra szándékoztam menni, de nem akartam ronggyá ázni, és az aznapi visszajutás is kétséges volt, ezért maradtam. Ha ma is csak reggel esik, akkor nyert ügyem van. Irány a Nyugati! Vác az első állomás, (!) addig meg is lehet reggelizni. Ködös, párás a levegő, de nem esik. Szobon hosszú sor áll a Bernecebarátiba menő busz első ajtajánál. A menetidő se rövid: egy óra, de legalább ülhetek. Öreg reggel (09:22) mire el tudok rajtolni a Ventura söröző kerthelyiségéből. Egy komoly csokit kapok útravalóul. A [K+] a falu főutcáján visz az erdő felé. Az egyik padnál lekerül rólam a dzseki. A póló fölött csak egy vékony pulcsi van, nincs hideg. Keresztezve a [K-] jelzést [S+] lesz a követendő jel. Egy ház előtt ember nagyságú, fából faragott "királyfi" almával teli tálat tart maga előtt. Felirat tudatja, el lehet venni a gyümölcsből. Élek a lehetőséggel. Egy sétáló, vizslás társaságot érek utol, mindenki almát rágcsál. A kutya is megkívánja, de nem adom. A szilárd burkolat sáros bekötőúttá válik. Nemsokára egy jobbos íven beérek az erdőbe és elnyújtott emelkedőn haladok fölfelé. Vegyes színű levélszőnyeg borítja az utat. Ha most valaki terepszínűbe van öltözve, és lefekszik keresztbe, akkor akár át is lehet esni rajta. Nagyon szép az erdő, a levegő is olyan párás, friss, mint amilyet ritkán lehet érezni, de az út eléggé egyhangú. Ugyanabba az irányba megyek már nemtommióta. Ha nem lenne az enyhe emelkedő, már bealudtam volna. Oké, nem panaszkodok, a köves és / vagy keréknyomos, nyaktörő utat összehasoníthatatlanul jobban utálom. Most kissé kanyargóssá válik az út, és egy rönkfából készült esőház közeledik.

1. ellenőrzőpont, Varjasi vadászház.

[S-] Innen kezd változatos lenni az út. Hatalmas, mohával benőtt sziklákat lehet látni; az út gyenge hullámvasutazásba kezd. Jobbról, egy domboldalról gyerekek hada zúdul le. Amikor leérnek kiabálnak, hogy: "Nagypapa, telefon!" Ezt a mondatot mindegyik kikiáltja, aztán kezdik elölről. A harmadik kör után torkom szakadtából elüvöltöm magam, hogy: "NAGYPAPA, TELEFON!". Mint egy durranáskor a körúti verebek, a gyerekek is elhallgatnak egy másodpercre. A kanyar után egy idősebb férfi költői kérdést tesz fel a mellette lévő kislánynak: "Hát ezek lementek már?" Nagypapa, telefonja van odalent; köszönök. Leesett állal néz, nem válaszol. Végre történt valami. Balról egy táblafüzért látok. Bejön a [P-]. Néhány perc múlva a TELEKI 50-ről ismerős kereszteződéshez érek. Itt élesen jobbra kell kanyarodni a [P-] jelzésen. Meredeken lejt az út. Először sáros, aztán köves-sáros. Ahol lehet, ott a peremen egyensúlyozok lefelé. Szerencsére nem elviselhetetlenül hosszú, már látom is odalenn a patakot. Érthetetlen módon a patak partjához vezet a jelzés, a pár méterre levő rönkhíd helyett. Semmi kedvem a nyálkás kövekről lecsúszni, inkább a hídhoz megyek. Pár méter balra a műúton, aztán élesen jobbra föl egy útelágazáshoz, ahol egy terülj, terülj autócskám áll.

2. ellenőrzőpont, Királyháza.

Itt, a jelzések találkozásánál, jól jön egy kis frissítés, hiszen fel kell mászni a Csóvira. Tea, zsíros-, vajas-, lekváros-, parizeres kenyér a menü. Egy kis gatyába rázás, és gyerünk! A [P4] jelzésen még úgyse támadtam a csúcsot. Egy darabig még a [P-] is jön, de egy kis, alig látható hídra, jobbra visz fel a [P4]. Egy túratársat úgy hívok vissza, amint megyek át a hídon. Egy mező szottyogós széle az ösvény, de szerencsére egy középen füves útra térhetek nemsokára. Egy percre kisüt a nap. Enyhén emelkedik az út az erdőben. Gyanús ez nekem, biztos majd egy hirtelen emelkedőn fogok meggebedni. Na, most már egyre több jele mutatkozik annak, hogy mégis csak a Börzsöny legmagasabb pontjára kell felhágni. A kellemes az az egészben, hogy jól járható az út, fakitermelés címén nincs feldúlva a környék. Lassan kezd balra ívesedni az út. Ezt annak tudom be, hogy a [P-] felé tartunk becsatlakozás okán. Hát, egy kicsit korai még az ebbéli reményem. Az erdő tele van zölden lehullott levelekkel. A szó szoros értelmében zöld levélszőnyegen lépkedek. Egy nyélen több levél helyezkedik el, és nem darabonként hullottak le, hanem az egy nyélen levők egyszerre. Az ilyen levélzetű fák szinte egyszerre dobták le a leveleiket, fantasztikus látvány a zöld talajú erdő. Egy lejtő aljában az útra dőlt fákból már kifűrészeltek annyit, hogy ne kelljen bajlódni az átmászással. Meredek emelkedő: csak lábnyomnyit lehet egyszerre előrelépni. Valaki fentről lefelé fotóz. Jó annak, aki már felért. Balról már látok néhány [P-] jelet a fákon. Amikor előre tekintek azt látom, hogy ketten állnak és papírmunkával foglalkoznak.

3. ellenőrzőpont, Sasfészek-bérc.

Amikor én is odaérek, még hallom, hogy a pontőr meséli az útra dőlt fa szétfűrészelésének történetét. Köszönet a fáradságos munkáért. Tovább indulunk a ponton beért túratárssal. (Ő az, akit visszahívtam a [P4] leágazásnál.) Nekivágunk egy nyelvlógató emelkedőnek. Remélem ez lesz az utolsó a vérbeli emelkedők közül. Továbbra is a zöld levélszőnyegen lépkedünk. Na, ez is megvan, most lehet egy kicsit fújni ezen a kissé lejtős szakaszon. Hála a papnak, [Z-] jelet veszek észre az egyik fán. A Magosfa-nyeregtől csatlakozik be a [Z-]. Innen nemzetiszínű jelzésen megyünk a Csóványosig. Van még bejárni való út odáig bőven, és alattomosan emelkedik is, de erőt ad az, hogy ismerem az előttem álló etapot. Az ágak közül lassan előtűnik a geodéziai torony betoncsöve. Muszáj leülnöm egy padra, a cipőfűzőmet igazgatom, aztán előveszek egy szendvicset. Húzok az üdítőből, aztán már mehetünk is tovább. [P-; K-] Ahova fölmész, onnan le is kell jönnöd. (Jó esetben.) Meredeken ereszkedünk a fától fáig ösvényen. Most nem porzik, mint néhány hete. Viszonylag sokan merészkedtek fel a Csóványosra, van kerülgetni való. Egy rövidebb gerinc-szakaszon vízszintben haladunk, de aztán hullámosodik.

 4. ellenőrzőpont, Égés tető.

Innen mindig a [K-; P-] jelzésen kellett lemenni, jobbra. Most balra irányítanak a pontőrök a [PX] által jelzett lejtőn. Ez kevésbé látszik meredeknek, mint az előbb említett. Hamarosan [PO]-re változik a jel, irányváltoztatás nélkül. Kellemesen lejtős, széles úton haladhatunk. Majdnem lemegyünk jobbra a [PO] nyomán, de továbbra is irányváltoztatás nélkül kell haladni, csak a jelzés változik [KO]-re. A kellemes út a végén kövesedni kezd, és erősebben lejt. Egy családdal találkozunk, az ember azt kérdezi, hogy messze van e még a Csóványos. Megmondom neki a szomorú igazságot... Később megjegyzem a túratársamnak, hogy gyerekekkel, őszi időjárás mellett, ilyen későn nem indulnék neki, kockáztatva azt, hogy ránk sötétedjen. Elérjük a [K4] jelzést. Ez az út kellemes erdei útnak mutatkozik. Egyre gyakrabban találkozunk sétálókkal. Makulátlan nadrágszáruk azt sejteti, hogy nincs már messze a Királyrét. Már meg is csillan a horgásztó tükre, csak meg kell kerülni a kerítés mentén. Kacsák úszkálnak a vízben, remélem még sokáig tudják ezt művelni. Kiérünk a műútra, túratársam már befókuszálta a büfét. Én nem fizettem be virslire, mert nem akartam, hogy esetleg a kaja miatt maradjak le a buszról. Ez most nem is fenyegetne, mert negyven perc van még az indulásig. A relikviák átvétele után a saját megmaradt motyómat eszegetem. A busz hamar lenn van Kismaroson, és a vonatra sem kell túl sokat várni. A hosszadalmas reggeli utazgatás ellenére sem bántam meg, hogy eljöttem, nem kis szerepe van ebben a kegyes időjárásnak sem...

Ottorino

***

 

 

2010

 

Dr. Koppány Tamás

(Forrás: Természetbarát Turista Magazin)

Idén tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Börzsöny Akciócsoport, a hagyományosan minden évben más útvonalat bejáró túráját. A BTHE-t ezen a túrán a tavalyi 3 fős csapat képviselte. Papp Zsolt az első és a 2005-ös túrák kivételével mindet teljesítette, hozzá képest Kovács Attilával mi ketten csak a „gyenge évismétlők” kategóriát jelentettük.

A tavalyi vándortúra élményei alapján lelkesen készültem az ideire, jó előre rögzítettem a naptárban az időpontot és a programot. Macikupac és Kokó társaságában érkeztem a rajthoz, a Drégelyvár vasúti megállóhoz. Regisztráció, pogácsák osztogatása és rövid beszélgetés az ismerősökkel. Ekkor derült ki, hogy az Ipoly magas vízállása miatt változik az útvonal, elmarad a vízen átkelés. A P- jellzésen indultunk pontban 9-kor. Elhagytuk a zöldet balról, majd találkoztunk a kékkel, azon haladva értük el a Tábor-tetőt. Innen egy ugrás volt a Drégelyvárban elhelyezett első ellenőrzőpont. Felhős, párás időben elsütöttünk néhány „kötelező” fényképet, a mániákusok ellenőrizték a helyi geoládát, aztán meneteltünk tovább a Börzsönyi Kék vonalán. Az erdő errefelé már színes volt, az ősz díszbe öltöztette fákat. A Sárkány-törés után egy kis kitérővel megkerestem a Kőkapu csúcskövét (Börzsöny csúcsai túramozgalom). Mire visszaértem az ösvényre társaim már messze jártak, ugyancsak szaporáztam lépteimet, hogy utolérjem őket. A K+ jelzésen jobbra tértünk Hont felé a Dobogó alatt. Ez a rész kellemetlen sáros, gazos, helyenként bokrokkal sűrűn benőtt szakaszokból állt, mire a Kukucska-hegy alá értünk, bakancsaink többször  elmerültek a latyakban. A Honti-szakadékba egy résen át bepillantottunk és megállapítottuk, ide még visszatérünk. A lehullott makkokon taposva másztunk fel a KΔ jelzéseket követve a Kukucska-hegyre. Bezeczky Árpád kezében egy metszőollóval éppen a kilátás javítása érdekében végzett némi tisztogatást, amikor többekkel együtt szuszogva felértünk a 2. ellenőrzőpontra. Meglepődve hallgattuk, hogy ez az elvadult környék volt a háború előtt az ipolyságiak „Grinzingje”: pincék, vendéglők működtek akkoriban errefelé.  A hegytetőre az akác úgy került, hogy a felhagyott szőlőkben ez a fa gyorsan elszaporodik. A régi dicsőségről még néhány öreg gyümölcsfa tanúskodik meg a szocialista időkben felhúzott, ma már szintén elhagyott dácsák romja.

A hegy tetejéről látható volt az Ipoly árterülete, a Ramsari terület, a vonuló madarak pihenő helye. Átellenben a hegyoldali erdőben fekete gólyák fészkeltek, s megtudtuk, hogy az egyik fiatal, jeladóval „felszerelt” gólya a többiektől eltérően nem a Boszporusz, hanem Gibraltár felé vette az irányt, egy másik vonulási utat választott magának Afrika felé. Madarászok azóta is törik a fejüket, vajon mi késztette őt erre.

A következő ellenőrzőpont csak egy ugrásra volt innen a parassapusztai parkolóban. Zsíros kenyér, lekváros kenyér, meleg tea várt minden indulót. Volt, aki az otthonról hozott szendvicset fogyasztotta, nehogy megmaradjon. Kenyeres Oszkár hozta a hírt, a vártnál kicsit kevesebben jöttek: 76 induló volt és az első már el is ért Tésára.

Innen az országhatárt jelző köveket követve jutottunk el az Ipoly-töltésére. Közben átkeltünk a Kemence-patakon és egy mély száraz árkon. Emelkedő nem volt errefelé, de a járatlan út, a parlagon hagyott földek melletti „hullámos” talaj rendesen megdolgoztatta a lábakat. A változatosság gyönyörködtet, feltehetően így gondolták a rendezők, ezért a vasúti töltésen átkelve, a szlovák oldalon beszalagoztak bennünket az ártérre, ahol közelről tapasztaltuk meg, milyen a lápi rét. Jelzések nélkül könnyen eltévedtünk volna a süppedős, ingoványos részeken. Az Ipoly gátján volt lehetőség leverni a sarat a bakancsokról, közben két gém röptét is megfigyelhettük, ahogy a fejünk fölött köröztek.  Az ipolyviski templomkertben levő ellenőrzőpontnál már nagyon néztük az óránkat, mert szerettük volna a korábbi buszt elérni a célban. Az itiner egy kis kocsmát ajánlott a helyi ízek iránt érdeklődőknek, de mi most lemondtunk erről az élvezetről. Innen hosszú szakaszon az aszfaltot koptatva, a világ dolgait vitatva meneteltünk. Elhagytunk néhány rendezett házat, a határőrlaktanyát (eladó!), bizonytalan sorsú ribizli-földeket és viszonylag gyorsan megérkeztünk Tésára. Marcsi Mama kocsmájában beszereztük az utolsó pecsétet, felfrissítettük magunkat egy pohár sörrel, aztán hajrá. Siettünk volna, de megszólított egy idős hölgy és beszélgetni kezdett velünk a betegségeiről meg gyógyulásáról a jó tésai levegőn. Elmondta, hogy Pesten élt, bejárt jó néhány kórházat, az orvosok lemondtak róla, csak a gyógyszereket tömték bele. Aztán valahogy idetévedt Tésára és itt, a nyugodt, vidéki élet rendbe hozta. Ha rajta múlik, még hallgattuk volna sokáig, de az ő tempója mellett a későbbi buszt sem értük volna el. A falu szélén Zsolt forrásnézőbe ment, Attila egyéb okból váltott be a zöldbe. A talpamon valami vízhólyagfélét éreztem, ezért jobbnak láttam lassan, de biztosan haladni a cél felé. A Z + jelzésen bandukolva a szántóföld szélén, jobbról a Börzsöny nyugati gerincének hegyeiben (Jancsi-hegy, Salgóvár) lehetett hosszan gyönyörködni. Társaim végül Kemence határában értek utol.  A 4 óra 20-as busz indulása előtt fél órával beértünk a célba, így volt idő kényelmesen adminisztrálni a túrát (oklevél, kitűző) és beszélgetni a többiekkel. A buszon és a vonaton hazafelé szóba került a másnapi „Fel a Nagy-Mánára!” rendezvényünk, néhány börzsönyi földvár maradványainak megközelítése, aztán már csak az otthoni wellness, a forró fürdő gondolata foglalkozatott bennünket. Szép volt, jó volt, jövőre is indulunk.

***

 

 

 

2011

 

L.L.

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

XIII. Börzsöny Vándortúra – nekem első (Kicsiny börzsönyi meditációs gyakorlat)

Egy elsőre tán illetlennek tűnő vallomással kezdeném. Aki ismer, az jól tudja, hogy kedvenc hegységeim sorolását nem a Börzsönnyel kezdem s folytatom - mégis, az elmúlt időben úgy alakult, hogy néhány megszállott útmutatása nyomán a kezdem érezni ennek a számomra tán kissé zord tájnak a lelkét... s valami lassan már változik bennem. Tanulság, immáron sokadszor: nem minden riasztó, ami első pillantásra tán annak tűnik, s nagyon is megéri a néha tán ijesztő felszín alá pillantani, ha igazán szépet látni akarsz... Nagyjából ezzel a vezérgondolattal készültem a héten Kismarosra, rakosgattam magam össze fejben, készülve rá, hogy a túra tanulságait képes legyek be- és elfogadni.

Kissé hosszúra nyúló meditatív célú bútorrámolás után félájultam estem ágyba, így aztán nem meglepő, hogy reggel nem igazán tudtam, mi csörömpöl oly éktelenül a fülem mellett... aztán lassan magamhoz térve kávézgattam, szendvicseket készítettem - szerencsére utóbbiból is épp eleget, hogy pimaszul nyávogó kismarosi kosztosom gyomrába is jusson elég belőle.

Mert igen, a parkolóban, a csendesen várakozó túracsapatokat túlharsogva egy pár arasznyi, de igen jó önérvényesítő képességgel megáldott csíkos kis macskaszemély gurult elém. Hát, akkor reggelizzünk pajtás, jut neked is.

Valamivel hét előtt beálltam nevezni, kicsit meglepődtem a korai időpont ellenére magas rajtszámomon, de ennek ellenére is gördülékenyen ment az adminisztráció.

Indulás, kis séta az első nehézségig... mert bizony a tegnapi cipelészet és a friss dermedtség megtette a magáét. A Gál-hegyre vánszorgó meredek útról csak erősen szünetjeles emlékeim maradnak azon túl, hogy előbb egyik, majd másik vádlim görcsölt be, majd, ami igazán aggályos, a rég gyengélkedő jobb csípőm is. Pillanatra azt hittem, hogy akkor ez most egyben a vége is a mai menetnek. Ám igen víg kedélyű túratársak sisteregtek előre a hátam mögül, jókedvük ragályos volt, még ha csak kínomon vigyoroghattam is ezidőtájt. Így egyfolytában derülve észrevétlenül mégis felvánszorogtam a gerincre és onnantól feltekertem a tempót.

Tonnakilométert logolást közben értem be, s reménykedve érdeklődtem, akad-e nála egy kis magnézium. S bőkezűen máris szórta a bogyókat a kezembe, mindjárt kétfélét, ezúton is köszönöm.

Az az ellenőrzőpont... a távoli hegyek fölött a csipkés tetejű nehéz párafüggöny, s a Dunakanyar felől hűvösen ragyogó nap... nagy élmény volt, megérte érte szenvedni kicsit. A kilátóhoz vezető hurokban egy csapattal szembehaladva jókat mosolyogtam azon a jelenségen, hogy egy szemlátomást összetartozó csapat számtalan tagjai újból és újból megkérdezték, jó úton vannak-e... Hogyne, fiúk-lányok, de a végén már igen vígan voltam a visszatérő kérdés miatt.:)

Aztán a meditatív jellegű trapp a Szárazfák és a Nacsagromi-árok irányában. Errefelé egy-egy kitettebb részen jól látszott az előző hideg éjszaka hatása. Bár a nap már jócskán kapaszkodott fölfelé, a rétek száraz fűszálain a zúzmara még vastagon állt. S messzebb, a zord hegyek előtt rendületlen lógott a hideg párafüggöny. Nagyon tetszett ám ez a rész, lassan érzem már a táj lelkét.

Második ellenőrzőponton jó társaság, bodzaszörp és csokika várt - majd lelkesítő szintvonalmutogatás. Lazulós rész következik, ahámm, hát hogyne... öhhh, az itiner láttán egyszerre döbbenünk rá, hogy éppenséggel nem egy túl egyenes rész áll előttem. No jó, értem én a viccet, ha nem is szeretem...

Még a kaptatót elérve találkozom a kisvonattal is. A masiniszta arcára kiül a döbbenet, mikor a bozót meglebben, s nem vaddisznó, s nem is eltévedt medve ront ki belőle - hanem csak egy gyors fotóra vágyó hátizsákos medvenéni. Bocs a rossz viccért, ezúton is.

Aztán egy hegymenet következik. Óvatosan nyüszögöm föl magam rajta, de a reggeli görcs már elmúlt  a lábaimból a kilométerekkel. Sűrű, színes erdő alján botorkálok a görgő kövek közt - egyszerre csak nyiladék, amit egy lebegő zászló képe tölt ki... Emlékezetes pillanat. Kicsit körülnézek a kilátópontról, de még ennél is jobban érdekel a papp-hegyi földvár- és sáncmaradvány. Tájba simuló történelem, örülök, hogy itt lehetek.

Aztán újból a görgeteges részek. Mivelhogy ősz, ezer szín, s tompa árnyak, így szemüvegesen kavarok ma. Remekül látom hát a szalagokat, s mint mindig, ha szemüvegben: elhagy a lefelé térérzékelésem, nem érzem a talpam alját rendesen. No, akkor ennek a hatását el lehet képzelni.... de mivel erősen koncentrálok lépteimre, így történhet, hogy nem itt esek hatalmasat, az még arrébb lesz.

Szépséges erdők árnyán érünk le Királyrétre. A virsli meg a tea nagyon jól jön, eltüntetésének sebességével finoman szólva is nagyot javítok az átlagomon, s már megyek is tovább. A piroson haladva, először kétségtelenül elkavarva, majd térképet előkotorva már szándékosan teszek egy kanyart a piros háromszögön fölfelé a földvár sáncai közé. A mai nap újabb történelemszeletkéje, bóklászom kicsit itt is, majd visszaereszkedem a hivatalos útvonalra. Jót is tesz a bejárás a két hét múlva esedékes osztálykirándulászat előtt.

Hm, a Hegypó-árok... arra már rájöttem, teljesítménytúrán nem mindig tesz jót, ha nyomolvasó üzemmódban haladok. A csapást követve átkelek a patakon, s követve a nyomokat, fölfelé kapaszkodom. No, szerencsére nem megy az olyan egyszerűen. Hamar rájövök, hol szúrtam el, de ahhoz még le is kellene jönnnöm. Felét megoldja a gravitáció, felét az erózió, de közben rossz jobb lábam valahogy bekeveredik alám. Olyan laza nyújtóspozícióban ücsörgök a rézsű aljában, amit nem is mertem feltételezni magamról eleddig, de semmi reccs esett közben, ez nagyon jó. (De azért csak elmélkedek a felállásról ebben a fura pózban egy darabig.) Ami még jó, a csendben merengő ismeretlen túratárs odaát - néma aggodalommal kísérte figyelemmel produkcióm. Odamosolyogva izzítom a futóművet, mozgásképes vagyok, megóvtak az égiek, s köszönöm a tolakodás nélkül készenlétben álló túrabajtársi segítséget, ezúttal nem volt rá szükség. Többek közt ezért szeretem ezeknek a túráknak hangulatát.

A szűk árkokat és szurdokvölgyeket nem annyira kedvelem, borongóssá válik a kedvem tőlük. Persze nagyon szép ez a rész is, a lassan színesedő hatalmas fákkal, mégis szeretnék már túllennni rajta. Jókor jön egy lilás atomvillanás hátulról, a csapat gyors tempója után keletkező cúg húzóhatása engem is kiráncigál végre az alagútból.

Aztán utolsó ellenőrzőpont és utána a lazulós Társa-mező. Ez a táj bennem távoli vidékre rímel, s úgy gondolom, ezzel nem is vagyok egyedül... Kellemes levezetése ez a mai napnak. A kanyarban érem utol ismét egyik túratársnőt, akivel ficergő ritmusváltásaim miatt többször kerültük már egymást ma. Itt már érzi, hogy a kiszemelt vonatot nem éri el, viszont a jó szívvel felajánlott hazafuvart nem fogadja el, kár. (Netán a vezetési stílusomról kavargó dezinformáció szele elérte már őt is?) Ezen csóválgatom a fejem még egy darabig, s közben észrevétlenül meg is érkezem a célba.

Szépséges oklevél (fiam búslakodik odahaza egy darabig, hogy neki nincs ilyen, de hát ez a túra egyelőre mégse rá méretezett); és még szép, hogy zöld kitűzőt választok. Köszönök mindent, a hangulatot, a szép utat.

A kocsi alatt vár rám egy csíkos szörnyeteg, s rögtön a magas cét ütve közli véleményét elmaradásomról és üres kezeimről. Tehát uzsonna elő, etetés.

***