2002

 

Larzen

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Elég korán kezdődött a nap, de a hajnali ébresztőt ellensúlyozta a kiváló társaság. 7 körül indultunk el a túrán. Az elején kiderült, hogy a camelbaknek is vannak hátrányai: a csőbe belefagyott az ital. Hiába a hi-tech felszerelés, én az olcsó kulacsomból tudtam inni. :) Csóványos előtt lehagyott minket két kocogó lány, ennek még később jelentősége lesz.
Életemben először felmásztam a toronyba. Eléggé tériszonyos vagyok, az elmúlt két évben mindössze négy alkalommal másztam fel kilátóba. Szerencsére nem fújt a szél és az idő is elég tiszta volt. hihetetlen látvány volt!
Magosfa környékén a fákra rá volt fagyva a dér, a szikrázó napsütésben csodálatos látványt nyújtott az erdő. Itt kisebb kitérőt tettünk, ami elég kalandosra sikerült, de megérte. A vilatihoz (16km) 4 és fél óra alatt értünk oda. Úgy látszott bele kell húzni, ha szintidőre akarunk teljesíteni. Csanya és Marek meg is indult, mint a gép a nyugati gerincen, Fattel alig bírtuk tartani a tempójukat. Magyar-hegy után a lejtő szöge épp ideális volt, hogy kocogásra váltsak. Annyira megszoktam már a futást, hogy ott kifejezetten nehezemre esett volna gyalogolni. Lent a pataknál vártam kicsit, hogy utolérjenek, de nem akartam kihűlni, ezért lassacskán elindultam. Gondoltam, ha olyan tempóval jönnek, mint a Salgóvár környékén, úgyis nemsokára utolérnek. A Katalin-forrásnál eszembe jutott, hogy Járosi uramékkal üzletelnivalóm van, ezért megpróbáltam őket utolérni. Aztán, ahogy egyre meredekebb lett az emelkedő, egyre kevésbé tudtam ellenállni a kísértésnek, és toltam felfele. Az utolsó szakaszon utolértem a lányokat, akik a Csóványos előtt hagytak el minket. Fent Nhh-n kiderült, hogy a busz jóval korábban megy, alig két óránk van, hogy elérjük. Itt úgy döntöttem, hogy nem várom meg Csanyáékat.
A lányok igazi nőies navigációval indultak Királyrét fele: ketten háromfele akartak elindulni, úgyhogy felajánlottam navigátori segítségemet. :) Végül is alig egy óra alatt leértünk Királyrétre, összesen 9 óra 10 perc lett.
Itt beizzítottam a Csanyától kapott hőpárnát, mivel száraz cuccot nem vittem magammal - nagyon jól szuperált! Köszi, Csanya!
Hiába nézegettem az érkezőket, Csanyáék nem értek be a busz indulásáig. :-( Sajnos az ezrednyitómat az egyre nagyobb sötétben már nem tudtam elintézni, de majd jövőre! Kellemes kis túra volt, jó nagy szintekkel (nyamm! :), csodálatos idővel és hihetetlen kilátásokkal.

***

 

Anonim

(Forrás: index.hu/forum/teljesítmenytúra)

Szokolyán karambolozott a buszunk, így ifj. Esti Kornéllal és Vadmalaccal előrecsörtettünk, ami nem volt jó ötlet, az egyik rendező ugyanis a lemaradókat szállította a rajthoz. Nagy iramban kezdtem: a Csóványoson 1 óra 22 perc alatt fönt voltam (9,2 km, 678 m szint); egészen a Fekete-völgyig (16 km) tudtam tartani ezt a tempót, utána lelassultam. A fáradtságon túl a vízhiány volt ennek a fő oka, naívan csak egy félliteres kulacsot vittem magammal. Holló-kő felé találkoztam Optikával, majd egyre többekkel az előző busz utasai közül. A vár-nyergi pontőröket nem találtam a helyükön, később szólított le két szembejövő srác, azt mondták, ők a pont, én elhittem nekik, mire rajzoltak egy génmanipulált napocskát az igazolófüzetbe. Forrás a Magyar-völgyben sem volt, így a patak beszakadt jege alól merítettem vizet. Jó volt, csak hideg, apró kortyokban tudtam inni. Ezen a szakaszon mutatkozott meg, hogy nem kifizetődő hű Csanya-Mareck tanítványnak lenni, végig a jelzésen haladva, kidőlt fákon, jeges patakmedren át, miközben egy nálam amúgy lassabb társaság a dózerútat választva, lazán megelőzött. (A rövidítésekről még annyit: lehet, hogy egy hosszú, boldog házasság ment tönkre szombaton. A férfi rövidített, a nő nem, viszont elkeveredett, a "kerülő úton" jövet ugyanis nem találkoztam vele). A nagy-hideg-hegyi emelkedőt nem szenvedtem meg, a maradék kevés erőmet jól beosztva, apró léptekkel, egyenletes ütemben jutottam föl. Négy óra volt, naplemente. Elkezdett hűlni a levegő, a vékony polár és pamut felső fölé elkelt egy harmadik réteg. (Napközben +4-5 fok lehetett, este Királyréten már -9). Itt találkoztam először Csanyával, Fat-tel, Mareck-kel, éppen távozóban voltak. Egy korsó baracklé után tovább, nagyon jól esett a futás, lazább voltam, mint korábban bármikor a nap folyamán. A kék+ jelzés szép meglepetéseket tartogatott még, szikráztak a rétek, a megfagyott vízcseppek visszaverték a hold fényét, ki is kapcsoltam a lámpát. Egy helyen rá kellett mennem a jégre, ropogott erősen, de nem szakadt be. Fél hatra érkeztem be, hét óra ötven perces idővel. A(z) (korábban) ismeretlen túratársak szolidaritása ismét megmutatkozott, köszönöm Tamásnak és Gábornak, hogy hazahoztak, örültem a társaságuknak, jót beszélgettünk.

Jó ötlet volt a vulkántúra, nevéhez híven a nagyobb része a 13 km átmérőjű egykori kráter peremén haladt, gerinceken, ormokon, szép kilátóhelyekkel minden oldalon. A sok szint miatt hó nélkül is nehéz volt a túra, gondolom a később induló, lassabb emberek közül néhányan így is csak a 20:54-es buszt érték el. Néhány centis hó is jelentősen lelassította volna a tempót, nem biztos, hogy mindenki még aznap hazajutott volna.

***

 

Vadmalac

(Forrás: index.hu/forum/teljesítmenytúra)

Nem akartam kommersz túrát, ezért a 9 órás rajt és a night session mellett döntöttem. Pénteken Izolír doktor is véglegesítette döntését ez ügyben. A reggeli buszbaleset (kis ütközés volt) miatt gyalogoltunk már Szokolyától a rajtig, s mivel elöl mentünk, így nem minket vittek be kocsival a rendezők, na meg Ákos bácsi. Sikerült is 9:40-kor elindulni. Kalandos túrát akartunk, hát lett is. Gyönyörű tavaszias időben haladtunk előre, Csóvin mi is felmentünk a kilátóba, rég voltam már. A vulkán kráterén csodás helyeken jártunk, ismerős, de ezerszer is visszamegyek. Tudjátok, Börzsönyimádó vagyok.
Hihetetlen szép a Salgó-vár gerinc, ahol is a Magyar-hegy felé utolértük Optikát, aki dicséretes elszántsággal vette fel a küzdelmet a vulkánnal. Bányapuszta felé sötétedett ránk, jött a várt esti szakasz. Az Aklok-rétjénél időztem kicsit, míg Izolírék a bozótban küzdöttek, néztem a csillagos eget és a hegyek körvonalait. A telefon lassú volt, az innivaló megfagyott a hidegben, de gyönyörű ilyenkor is a Börzsöny. Aztán NHH előtt még egyszer "ereszd el a hajamat"-típusú emelkedő, a végén egy kis túlmenéssel. Azt nem merném állítani, hogy 100%-os voltam, már a Salgó-vár előtt görcsölt a combom, meg NHH előtt is. Beszéltük is Izolír doktorral, hogy nem szabadna engedni, hogy ilyen gyenge túrákat szervezzenek csak egy hónapon keresztül, 900 szint, semmi komoly, utoljára a Cserhátban volt igazi emelkedő. Kötelezni kellene a szervezőket, hogy minimum két hetente legyen valami 2000 közeli szintes túra :))) A turistaházban kikértem Izolír teáját, és amikor iszogattuk, megjelent csokitakarok egy önkéntesével, és - most figyeljetek - elsőre nem akart törni a csokimból! :) Aztán beszélgettünk kicsit és mi elindultunk. NHH alatt egy kicsit útvonalat módosítottunk (na nem szándékosan), így leérve a rendezők mondták, hogy csokitakarok már elment. Mi szintidő alatt értünk be, a hivatalos induláshoz képest kemény 9 perccel belül. Ennyire régen centiztem ki szintidőt. Izolír doktor valami nagybörzsönyi kiszállást emlegetett a Salgóvárnál, mire megfenyegettem, ezért kénytelen volt teljesíteni :) Sőt, meglett a vártúrája és a második Járosija is. Mindent egy helyen!
A helyszín a leghitelesebb, a rendezés nagyon jó, Ákos bácsi virslije tózse, a kitűző érdekes, csokitakarok ez irányú megjegyzését (mármint a Romáról :))) először nem értettem... Egy kedves túratárs lemérte a szintet, ő 2180 m-t mond, szerintem ennyi nem, de több volt, mint 1723 (hogy jött ez ki?). Összefoglalva tehát: olyan volt, amilyennek vártuk, csodás, kemény és izgalmas. Jövőre fixpont a naptárban.

***

 

Optika

(Forrás: index.hu/forum/teljesítmenytúra)

Sziasztok!

Először is azt a ronda, nyiladéki pletykát szeretném eloszlatni, hogy Optika azért írja mindig kedden a beszámolóit, mert csak akkorra ér haza. :-)

Szombat reggel Csanya köszön rám egy vonatajtóból, majd Fat, Marek és a később befutó Larzen társaságában leutazva, nagyjából azonos időben nevezünk. A nevezéskor az eleinte hosszú sor hamar elfogy és még személyes hangvételű jókívánság is jut az indulóknak, ettől nagyon jókedvűen startolok. Hosszú magányos vándorlásra számítok, ritkán elhelyezett pontokkal, a célig kevés ellátással, de az utóbbi hetekben megkedveltem ezt a rendezési formát - a Vándortúrás emlékeim megszépültek :-) .

Rakodóig 5-ös átlaggal érek fel, ahol már igazán nem mondhatom többé, hogy nem akarnak nyilvántartani, még az áthaladók neveit is bekérik. A Csóványosig tartó szakasz - talán azért mert már tudom mire számíthatok - nem visel meg annyira mint múltkor. Útközben fantasztikus rálátás nyílik 'A vulkán'ra és peremére, amin a mai útvonal szalad végig. A kilátó alatt olyan hideg van, hogy 5 perc ácsorgás után kis híján odafagyok a szendvicsemhez, ezért tovasietek, anélkül hogy felmennék. Egyszer voltam életemben a toronyban, akkor 30 centis hóban egész napos ostrom után sikerült a hegyet bevenni, kellett valamivel díjazni magam.

Most hó egy gramm se, éppen ezért hatnak gyönyörűnek a csupa barna-szürke erdőben a fák vékony ágacskáin a zúzmara képződmények. Magosfa előtt egy völgyben részben hálózsákba vackolódva, részben tüzet élesztgetve találok rá a pontőrségre. Ha tudnák hogy néhány 100 méterrel arrébb a hegytetőn már szépen süt a nap, 5 fokot is megnyerhetnének maguknak. A földsáncoknál látom meg először a várgyűjtögető mozgalom első tábláját és innentől a pontok elhelyezkedését először a fejembe, majd a térképembe rögzítem.

Esztergályos után a Fekete-völgyi ep-ig többször kiváló lehetőség nyílik a hátas-dobás gyakorlására, sikerül is egy saját értékelés szerinti 9.85 pontos, ezzel elégedett is vagyok egy időre. A 4-es tempóm ezért alaposan visszalassul, a mandarinlelőhely előtti jeges pataknál is percekig nézegetem a megfelelő beesési szöget. :-) Újabb szendvicsszünet, majd a P-négyzet mutat be egy hátraarcot egy darabig a fő közlekedési iránynak.

Ezután ér utol Saliko, aki még annak lehet tanúja, hogy a 20 óra akárhányas busz elérését reálisnak tartom. Ám küszködésem a végeláthatatlan sorban következő csúcsokon csak 2-es átlagot eredményez, többször gondolom úgy: ez már a Salgó-vár, hatalmas bástyákat, falakat vizionálok a fák közé. Közben egyfolytában Güszi-t irigylem, aki valahol most a Dél-Alföldi Kéken... lehet hogy tájegységet kellene nekem is váltanom? :-)

Még további 1 órát vesz el amíg felérek, hitetlenkedve kérdezem a pontőröktől: létezik hogy ez még csak 22km volt és ez a féltáv? Gyors számítás után (több mint 7 óra alatt értem el ide, este 9 lenne mire célba érnék) közlöm: így az első rendezés alkalmával megalakítom a Vulkántúra rövidtávját, ahol is a közeli Nagybörzsönyben lesz a végcél. Mély egyetértéssel találkozom (még kb. 15-20-an nem értek ide talán nekik is ez ajánlható), majd Magyar-völgy felé veszem az irányt, illetve csak venném, mert amit a Piros itt művel, az mind az NHH felé igyekvőknek, mind a buszjáratot elérni szándékozóknak időhúzásnak tűnik. Ide (is) el kellett volna egy rövidítő szalagozás.

E szakaszt az dobja fel amikor a Magyar-hegyi várgyűjtő tábla előtt feltűnnek VadMalac és dr.ifj. Esti "Izolír" Kornél dr. vidám és energikus alakjai. Nem vagyok nagyon letörve, hogy hamarosan haza kell mennem, úgy érzem ma ennyire futotta, jobban megdolgoztam, mint valami könnyű sikerért, elégedett is lehetek. Sötédedéskor érek a startból mintha ismerős pontőrhöz (egyébként is ma minden pontőr baromira ismerősnek tűnik, de nem a Vándortúráról), aki meglepetésemre 10 percig győzköd, hogy ne adjam fel, van még remény. Nem csak engem: vannak itt, akik Királyréten hagyott autójukat siratják, viszont az éjszakai túrázást nem szeretik. Ezt nem értem, ez be volt tervezve, semmi bajom az éjszakázással, de senkit nem szívatnék meg rendezők közül.

Hamarosan itt a lehet a seprű az előző ponttal és szívesen elvinnének engem is, ha még beférnék, de én a biztosat választom és a falu felé indulok. Mint kiderül jókor döntöttem jól, a buszt 10 másodperces pontossággal sikerül elérnem. Nagybörzsöny egyébként valószínűleg nem a közvilágításáról híres, viszont a lakók nagyon segítőkészek, egy 70 éves néni nyomomban 5-ös tempóval kalauzol végig a falun a megállóig, miközben a sztorim részletein csemegéz. :-) Végül otthon stílszerűen virslivel és teával látom vendégül magamat kárpótlásként.

A rendezésről: lelkes és kedves pontőrök, jó hangulat, rövid táv talán nem ártana, vagy ahogy P-ista írta a hurok kisebbre húzása. ( De akkor minek edzenék jövőre? :-) ) A pontoknak nyitvatartási ideje még mindig nincs, így a mezőny széthúzódhat ill. a túrázóban nem tudatosodik hogy hol kellene éppen tartania és mit vállal a következő szakasz megkezdésével. Most azt láttam: ez a pontőröket zavarja a legkevésbé, eltáborozgatnak a téli sötét erdőben.

***

Újfiu

(Forrás: index.hu/forum/teljesítmenytúra)

Mottó: „jó időben, jó helyen”. Már nagyon készültem rá, hiszen a Börzsöny eddig nem játszott nekem, és VadMalac is beleültette a bogarat a bakancsomba, annyira odavolt (van!) a Börzsönyért. Meg aztán ez volt számomra az utolsó és egyben a 17. teljesítménytúrám az idén. Nagyon drukkoltam, hogy maradjon a tiszta, napos, hideg idő, hogy ne kelljen sárban dagonyázni (két héttel korábban elég volt), de oda is lehessen menni autóval, gyorsan, biztonságosan. Útitársakat is próbáltam toborozni, de Trila - mint egyetlen jelentkező - beteget jelentett, úgyhogy magamra maradtam. Semmi antiszocializmus (hihi), de azért nem bántam, a magam ura és diktátora lehettem.

7:05-kor már a rajtnál voltam, sok ember, triviális helyszín, hideg, hideg. Gyorsan magamra kaptam még egy melegítőfelsőt a mellénydzseki alá, sapkát, kesztyűt húztam, és már indultam is. Először meglepett, hogy milyen egyszerű volt a regisztráció (sajtcetlire felírtam a nevem, aztán rábiggyesztettek egy számot (75), a rajtidőt és a számot ráírták az igazolófüzetre), de hát nem is kell ennél több. De lehet. Az előzetes infók alapján féltem, hogy kevés részadat lesz az útvonalról, így megörültem a táblázatnak és a vázlatos szintmetszetnek (ami pont annyira mutatta a lényeget, amennyire kellett, de azért idővel finomodhat a dolog). Még az aszfalton elolvastam a mesét (legalább tudtam, miért is vagyunk ott (hihi)), és örömmel konstatáltam azt is, hogy az útvonalleíráshoz nem kell majd veszetten lapozgatni: egy oldalra elfért az egész.

Az írott anyagról: Némi összevisszaságot véltem felfedezni a túrán kapott dokumentáció és az előre kiadott anyag viszonylatában:
- Börzsönyi vs. Börzsöny

- Magas-Tax visszafelé...

Ja, és a köszöntő (a jelenlegi időjárási körülmények között már nehéz átérezni): Hol a puha hótakaró? És igenis, volt egy kis madártrilla is!
Üzenem a zöld négyszögnek és a pirosx-nek, hogy nem kérek a segítségéből! Megyünk rajta, vagy nem megyünk, nem kell itt homályosítani!...;)))

Szóval elindultam, és szokásos taktikámnak megfelelően nagy tempót nyomtam már az elején is. Pár száz méterre csatlakoztam Gnädig tanár úrhoz, de aztán siettem előre. Felfelé a Rakodóra egyre több embert hagytam le, és akik még előrébb voltak, azokat egyre nehezebben lehetett utolérni. A Magas-Tax oldalában Larzen,Fat,Csanya és Mareck csapatát is beértem, bemutatkoztunk, aztán én nyomtam is tovább (megjegyzem, elcsíptem egy mondatot, ami arra vonatkozott, hogy nem fognak beleszaladni... aztán a beszámolóban...). Nagyon szép volt az idő, a rakodó előtt azonban kicsit elkenődtem, hogy szét volt derhálva az út, el is gondolkodtam, hogy vajon olvadás után ezt visszaegyengetik-e. A mini gleccser a nyomvályúban király volt.
A Rakodón élő pont (akkor még nem tulajdonítottam ennek jelentőséget), bár a regisztráció itt fura volt: 29.-nek értem oda, felírták a nevem, és a rajtszámom. Aztán fel a Csóványosra, de innen már látszott, hogy hülye azért nem vagyok, és eljöttem ide, és vissza fogok még jönni, mert fantasztikus volt. Ez az emelkedő még nem fárasztott ki. Utolért két futó sporttárs (kamásli, napszemüveg), akikre később rá is kellett szólnom, annyira hangosan nyomták az ipart, rikkantottak, stb. Láttam pár sporit, akik pirosháromszöget választottak a Rakodótól - ők tudják. Nem mentem fel most sem (Beac Maxin sem) a toronyba, majd egyszer, amikor direkt kékezni megyek, akkor szánok rá időt. Most a hiányzó lombokon jól át lehetett látni mindenfelé, és gyönyörű volt. Az asszonyt is elcibálom egyszer. Meglepett, hogy pecsétet akartak adni az épp előttem oda érkező arcok, de aztán elmagyarázták, hogy ők a magosfai pont, nekem meg csak érzéki csalódásom van, úgyhogy tartsam a papírt. Tartottam. Na, mondom, olyan, mint a Tojás első pontja volt?... Lefelé a Csóviról megigézett a zúzmarás erdő, most éreztem először igazán, hogy fényképezőgép kellene. Aztán gyönyör, és megint gyönyör, kegyetlenül meredek, ropogósra és csapágyazottan gördülősre fagyott lejtők (le is mentem egyszer pókjárásba. Már sokat viccelődtem egy offtopik és újabban offtúra társammal, hogy indiánszökdelésben, pókjárásban, vagy talicskában kellene teljesíteni valami túrát, de nem gondoltam, hogy most fogom elkezdeni.). Aztán a segítőkész zöld négyszögön leértem a Fekete-völgybe, meseszép patakon keltem át (volt még pár ilyen). A gondok itt kezdődtek: nem volt pont. Később megtudtuk, hogy vis-maior, de ott a helyszínen valamelyest bosszantó volt.

P-ista! Még így is nagyon király volt ez a túra, ilyet pikkpakk össze lehetne rakni, nem tudom, mit görcsölünk ennyit...

Itt összeverődött egy kisebb csapat, de aztán a különböző tempók miatt a következő szakaszon szétmorzsolódtunk. Jött azonban két németjuhász kutyus is velünk (drága macik!), én a Salgóvárnál láttam őket utoljára (tudja valaki, honnan, kié?). Egy kis várazás jött, a Tátra felől homály volt. Szomjas voltam, de már lötyögött bennem a sok lé, amit megittam. Emiatt enni sem tudtam, nem kívántam, az energia meg fogyott, ezért ezen a szakaszon lassultam egy kicsit. Az már nem lepett meg, hogy nem találkoztam semmilyen Pangea Egyesület semmilyen önkénteseivel a Vár-nyeregben, csak aggódtam, hogy hogyan lesznek így meg a pecsétek. Mellesleg, miben segítettek volna a fiúk? A Magyar-hegyen az út nem nagyon volt kitaposva, kicsit bolyongtam, de ott már egy szenyót be tudtam tolni. Aztán a kellemes lejtő következett, ahol jött szembe a még mozgó Vár-nyereg pont. Kaptam vulkánismertető szórólapot meg manuális napocskát, majd hamarosan elértem a következő ep-t, ahol nagyon megörültem a csokinak és almának. Ott megtudtam, hogy a Fekete-völgyi pont miért nem élt, meg is bocsájtottam, de a pont nem a P és K elágazásánál volt. Buzdított is a szervező sporttárs - akinek egyébként rogyásig dicsértem a túrát, főleg az útvonalválasztás miatt -, hogy menjek végig az erdészeti úton, úgyis arra megy a K, de én mentem tovább a piroson, majd élesen vissza a kéken, ha mér egyszer úgy írták ki. Én is szembesültem a ténnyel, hogy nagyon szép és hangulatos a Magyar-völgyben a patak menti ösvény, de nagyon kevesen járhatják, és a fagyott terepen lassan lehetett csak haladni. Fújtam is egy kicsit a vageszokra az erdészeti úton, demoralizálóak voltak. Ja, az is, amikor nem mentem fel a K-kel együtt az útra, hanem pár száz méteren tovább bukdácsoltam a patak mentén (szép volt, megérte), majd amikor felmásztam, somolyogva közölték velem (miután végig ott mentek a pont óta), hogy ott megy a K! grrh! Ilyen még előfordult egyszer-kétszer a kerítésmászásig, de sebaj. Erőm itt már visszatért (na azért addig sem lazsáltam), de a szétautózott terep, meg a hely hangulata - ami nekem nem jött be - előrevetítette, hogy lezárult a túra szép szakasza. Később beláttam, hogy ez így is volt. Még épp jó helyen volt az 5.ep, és ott csak dicsérhettem. A táj innen már nem tetszett annyira. Vegyük azonban figyelembe, hogy ez csak relatív nemtetszés, a korábbi überalles feelinget (sic!) itt "csak" egy sima szép túra feeling követte.

Biológiai okokból is vártam már a NHH-et, de a sárga (él még az a jelzés?) elágazásánál egy kicsit le kellett térni. Aztán felkapaszkodtam a turistaházig, szigorúan a jelzésen. Megjegyzem, itt már éreztem, hogy 43.5km ide vagy oda, a szint bizony számít. Gyanakodva olvastam az itinert, be is néztem a th-ba, de a büfében a sporik azt javasolták, hogy az OKTvel nyomjak egyet magamnak, mert itt nincs pont. Ez eddig nem is baj, nem is kéne hogy legyen, de az eddigiek alapján, ki tudja. Aztán a gyenge ösvényen (miért pont gyenge? ez a mostani pesti szleng "gyengéje", vagy csak tájékozatlan vagyok a turisztikai szakkifejezések terén? Utolértem egy csapatot, akik csak amolyan helybéli felsétálunk meg lesétálunk gyerekek voltak. Kérdezgettem őket, sőt itt először elő is vettem a térképet, hogy a kiírt úton maradjak. Nem sikerült, de mégis. A szerpentinútnál nem volt pont (jól éreztem!), s egy tétova futó sporttárs is tanácstalan volt, mert ő a leírás szerint már elment jobbra a Px-en a behajtani tilosnál, de állítólag visszaért a csúcsra. A "helyiek" is ezt igazolták. Bizonygatták, hogy csak menjünk egyenesen, mert úgy érünk legrövidebb úton a parkolóhoz. Nem tudták felfogni, hogy nekem nem feltétlenül a legrövidebb út kell, hanem a kiírt... Ja, itt kavart be az előzetes Magas-Tax infó is, mert először majdnem rossz irányba kértem útmutatást. A térképet is nézegetve elég nagy káoszt találtam a NHH alatt, de végül beláttam, jó felé megyünk, ez valóban Px, valóban jött a K+, és valóban arra mentem, amerre a leírás írta. Lent a völgyben is tartottam magam a jelzés követéséhez, volt pár nehéz patakátkelésem (jégre nem mertem lépni, inkább néhol pár méterrel megtoldtam az utat). Akik az aszfalton mentek, azoknak úgy kellett, kihagyták a régi vasutak helyén található érdekességeket, pl. egy kis viadukt maradványait. Szép volt, de már a nagy kavarásban érzetem, hogy a tervezett 8 óra nem lesz meg.

Az indulásom után 8 óra 10 perccel értem a célba hetedikként. Megkaptam a plecsnit, oklevelet (érdekes volt a pirosas "színjáték"), virslit és forró teát (kösz, nagyon kellett). Fogyasztás közben felhívtam a rendező sporttárs figyelmét a topikra, hogy itt olvasson észrevételeket, mert én éhes, szomjas,fáradt vagyok, nem tudom összeszedni a gondolataimat. Azért pár észrevételemet már ott megosztottam velük.

Nagyon tetszett a túra! Nagyon szép helyen voltunk, nagyon jó idő volt, nagyon-nagyon! Első rendezéshez képest (tudni kell helyszínt választani) kiváló volt, úgyhogy P-ista, gyerünk!

Epilógus: még világosban hazaértem, ez volt a terv. Aztán családi program, későn feküdtem le, másnap korán keltem, mert megint családi program, aztán megint későn feküdtem, aztán hétfőn megint korán keltem és későn feküdtem, ma (kedden) megint korán keltem, hiába, le kell még adni a munkát idén. Az izomlázam már elmúlt (ami szerintem egy kis megfázással volt édesítve), de tiszta hulla vagyok, a hétvége óta készült hozzá szólásokat meg alig bírom végigolvasni.

Öröm volt az idén túrázni. A jövő évi kezdés a Buék-BHTCs duplázás lesz. A nap világos, de a helyszínek és időpontok megegyeznek a tavalyival?

***

 

 

2003

 

gudluking

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra

BÖRZSÖNYI VULKÁNTÚRA (ahogy én átéltem)

Már a hét közepén eldöntöttük, hogy elmegyünk és lenyomjuk ezt a túrát is. A terveim szerint ez lesz nekem az év utolsó előtti t.túrája. Sikerült szállást foglalni és időben útra kelni a Balatontól egy ledolgozott nap után. Késő este érkeztünk meg a D.I.N.P. oktatóközponthoz és rögtön elfoglaltuk a maradék ágyat. Itt már régi arcok köszöntek vissza. Mindenki a holnapi túra szintjével foglalkozott, hogy akkor mennyi is valójában. Hamar dűlőre jutottunk, hogy bármennyi is lesz, kemény túrának nézünk elébe. Ezért hamar volt lámpaoltás. Reggel már 6-kor keltünk, hogy elsők közt induljunk neki a jó 44km-es távnak. Mi 7:05-kor startoltunk a fagyos, de szélcsendes hajnalon. Egyenletes tempóval tettük meg az első kilométereket, miközben a hátunk mögött egyre feljebb emelkedett a vörös napkorong. Mintha a szervezők előre tudták volna, hogy ilyenkor a nap pont a Taxi nyiladékkal egy vonalban kel fel. Gyönyörű látvány volt, amolyan mesebeli. Ez valahogy nagyobb erőt adott az emelkedő leküzdésében. Hamar elértük az első pontot a Rakodót, ahol már vékony hórétegbe botorkáltunk a Csóványos felé. A botokra itt szükség is volt, mivel rettentően csúszott a talaj. Az első 10km megtétele után már bemelegedve ereszkedtünk a Magosfa felé. A havat ismét avar és levél rengeteg váltotta fel, ahogy egyre jobban vesztettünk a szintekből. Figyelni kellett nagyon, mivel az északi oldalon igen csak fagyott olt a talaj. Volt is egy esésem, de kisebb horzsolással megúszva tovább indultam. A Fekete- völgyet elérve frissítőnek teát kaptunk és ez igazi melegítő volt ebbe a fagyos reggelbe. Itt már beértek az első "futóbolondok" csapat is. Némi pihenő után neki vágtunk ismét a nehéz métereknek. Velünk egy időben, egy kisebb csapat a másik irányba indult "kispistázni". Bár tudom a hely ismerete jó dolog, de ezt én nem tudom jó szemmel nézni. Miért kell "lecsalni"egy ekkora kunkort. Azért, mert velük volt egy kb. 6-8éves kislány? Talán miatta, ez megválaszolatlan kérdés marad nekem. Ismét kaptatunk felfele a Holló-kő felé és csak nem akar fogyni az emelkedő. Szép fokozatosan érjük el a csúcsokat és meg-megállunk gyönyörködni a tájban. Erről az oldalról én még soha nem láttam a Börzsönyünket. Kezdtem megérteni azokat az embereket, akik annyira oda vannak a Börzsönyért. Tényleg csoda szép ez a hegység is. Sikerült nekem is megszeretni ilyen rövid idő alatt. Lassan ereszkedni kezdtünk ismét és már azt hittem,hogy hamarosan itt lesz a Magyar-völgy, mikor szembesülnöm kellett azzal,hogy még előtte meg kell mászni a Magyar-hegyet is. Csakhamar elértük a köv.pontot és innen már neki vághattunk az újabb nehézségnek, a Nagy-Hideg-hegynek. Itt már sok túratárs beért minket, sőt szinte elrobogtak mellettünk. Sikerült jó pár km-en együtt mennem egy régi túra társammal és H.G.vel is. Gábor biztatott, hogy már nincs is sok hátra a hegyből. Csak azt nem ecsetelte, hogy kb. 45fokos lesz a p+ a N.H-h.elött. De rendszeres túrázó lévén ezt a hegyet is siketült megmásznom. Sikerélményemet egy pár virslivel jutalmaztam. Társaim teával csillapították fáradságukat és erőt próbáltunk gyűjteni a hátralevő 8km-re. Sajnos itt is találkoztam "kispistázokkal". Akik még a Magyar-völgynél mögöttem voltak, azok már itt a hegyen rég teázgattak mikor én felértem. Nekivágtunk az utolsó 8asnak. Gyors tempóval ereszkedni kezdtünk,hogy a lehető legrövidebb távon menjünk lámpával. Így is lett. Szerencsére csak az utolsó két km-re tettem fel a fejlámpámat. Sikeresen célba értem úgy 10óra alatt. Azt hiszem most már elmondhatom, hogy a sok szint ellenére ez a túra volt nekem ebben az évben az egyik legjobb túrám. Köszönöm a szervezőknek, hogy részt vehettem egy nem minden napi túrán és ami a legfontosabb, jövőre ismét nekivágok ennek a "vulkánnak". Másnap már csak egy tojás 20 volt és ezzel bezárult az idei t.túrázásom. Így sikerült ebben az évben (esemény naptári adatok szerint) 34túrán részt vennem. Azokon több mint 1200km mennem és közel34km szintet leküzdenem. Azt hiszem így az első teljesitménytúrás évemben nem is olyan rossz eredmény .Kívánok minden túra társamnak KELLEMES ÜNNEPEKET ÉS TÚRÁBAN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET!!!

***

 

Frei Berger

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

2003.december 13. szombat. Indulás: 6.50, érkezés 18.10. Gyalogos táv: 43.5 km, szintidő 11 óra.
„Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk, Zempléni hegység...” - soroltuk kórusban az általános iskolában az Északi Középhegység tagjait. „Hegység Magyarország É-i részén, a Dunakanyartól É-ra, a magyar-csehszlovák határ mentén. A vulkáni hegység legmagasabb csúcsa a Csóványos, 939 m. A mély völgyekkel elvágott tetőkről, csúcsokról kitűnő kilátás nyílik a Duna völgyére. Az erdős, 300-600 m-es átlagos magasságú hegység vadban bővelkedik. A ... téli sportok egyik országos központja. A vulkáni felépítés következtében ércekben viszonylag gazdag, de bányászatuk nem jelentős.” - írja az 1991-es Magyar Larousse Enciklopédia.

A túra kiinduló pontja Királyrét, amely a Szentendrei-sziget északi csúcsával szemben, a Duna bal partján fekvő Kismarosról megközelíthető, kedvelt kirándulóhely. Romantikus kisvasút is vezet ide fel. A Duna-Ipoly Nemzeti Park oktatóközpontjában ígér szállást a túrakiírás, de mire este tizenegy felé megérkezem, már zárva az ajtók – igaz, nem aludni, csak zuhanyozni akartam. Az autóban eltöltött, pihentető éjszaka után reggel az elsők között veszem át a túralapot, és a szöveges útleírást diktafonra mondom, hogy ne kelljen mindig a térképet előhalászni, ha útbaigazításra van szükségem. Akkor értem meg, hogy a „vulkántúra” kifejezés mit takar: Királyrétről fel az egykori aktív vulkán kráterének peremére, és ezen a peremen „egyszerűen” körbemenni, amíg vissza nem érünk a kiindulási pontra. Persze, mint a legtöbb rég kialudt vulkánnál, ezt a krátert is „megnyitották” patakok, ami azt jelenti, hogy mély eróziós völgyek metszik át a kráter peremét, és vezetik el a kráter belsejének vizét. A túrázó szempontjából pedig... alighogy van egy kis sikerélmény 300-400 méter kapaszkodás után (ez nem úthosszat, hanem függőleges magasságot jelent, és igen kell lihegni, ha 6 kilométer úthosszon sikerül), máris ereszkedhetünk le ugyanannyit, hogy lejussunk a következő patakvölgybe. Így nem is csoda, hogy a túra teljes szintemelkedése 2200 m (összehasonlításul: a 2002-es Bakonyi Mikulás ugyancsak 40 kilométeres túra össz emelkedése 921 m volt).

Egész éjjel kellemesen hideg volt, és a fagy az erdőben egész nap nem enged fel. A fagy azért jó, mert ha felolvad a talaj felső rétege, akkor igen csúszik, és nagyon megnehezíti a kapaszkodást, és veszélyessé teszi az ereszkedést. Királyrét 260 m magasan van, innen a Magas-Tax-ig csak a téli, sivár erdőt látjuk. Igaz, ebben a magasságban gyönyörű, napfényes idő ígérkezik, és ez kísér minket egész nap. A Csóványos felé emelkedve, 700 m felett már fehér minden, igaz, a zúzmarától, és nem a hótól. A tegnapi párásság ráfagyott minden faágra, 4-5 centis jégzászlókat ragasztva rájuk – nagyon hálás fotótéma. A Csóványoson egy elképesztően ronda, 20-30 m magas, „térképészeti” betoncső áll, kilátóként is szolgálva (a párás idő ellenére az Alacsony Tátra is szépen kivehető). Ereszkedünk lefelé a kráter peremén az első mély patakvölgyig. A Vilati-üdülő a Fekete-völgyben nyilván kedvelt turistacél lehet, szépen karbantartva, bár nekem mindig illúzióromboló, ha látom, hogy egy ilyen objektum szennyvize békésen belecsorog a természetes vízfolyásba. A szervezők jóvoltából meleg tea és csoki vár minket.

Innen kemény 500 m kapaszkodó, hogy visszajussunk a kráterperemre. Történelmi ismereteim szerények, talán tudnom kellene, hogy a már csak romjaikban fellelhető – és a helyi természetvédelem által mintaszerűen kitáblázott! – egykori várak (Salgó, Hollókő) milyen szerepet játszhattak a múltban. Elképesztő élmény látni a kráter túlsó peremét, a Csóványosi kilátót, ahol néhány órával korábban dideregve kapaszkodtam az eljegesedett korlátba. Na, innen már csak alig kevesebb, mint a fele van hátra, hiszen újra le kell ereszkedni 500 métert a Börzsöny-patak völgyébe, a Magyar-völgybe. Ismerős, mert velem is előfordult, hogy az ellenőrzőponton álló önkéntes szervező útbaigazítást ad a túrát félbeszakítók számára, hogyan jutnak el Nagybörzsönybe, és onnan hogy jutnak haza... Sajnálom a félbeszakítókat, de indulok tovább, megint felfelé: 290 méterről kell felkapaszkodni a 864 m-es Nagy-Hideg-hegyre hét és fél kilométeren. A túraleírás így fogalmaz: „...borzalmas emelkedő kezdődik...” – szóval, nagyon húzós. Gyakorlatilag sötét van már, és nagyon hideg, amikor – néhány elkapott naplemente-felvétel után – egy utolsó pihenőre megállok az egyébként jól felszerelt turistaházban a hegy tetején.

Nagyon ravasz akarok lenni, és a villanyvezeték alatt akarom lerövidíteni az utat a Magas-Taxi turistaházhoz. A köd áthatolhatatlan, ugyanúgy, mint a cserjés. Út, jelzés sehol, a lámpám fénye tejfölbe ütközik. Piszok szerencsém van, hogy egy trafóállomásnál (amely a térképen sincs) némi hangokat vélek felfedezni: a hagyományos szerencse tíz perc múlva odavezet a turistaházhoz. Innen már csak egy, mintegy negyedórás eltévedés kell, hogy megtaláljam a kitaposott utat, és hosszú, unalmas ereszkedés után visszataláljak Királyrétre.

Királyréten végre zuhanyozhatok, a kellemes kis faház kocsmában elfogyasztom a szervezők által kínált virslit és forralt bort (és még rendelek három adagot hozzá), és nyugovóra térek. Hat óra kellemes pihenés után, tökéletesen eljegesedett úton indulok le Kismarosra, ahol meglepő látványban van részem: a falu közepén hatalmas agancsú szarvas és feltehetően családja ballag át kényelmesen a kihalt éjjeli úton.

Székesfehérváron még beugrom a munkahelyemre, elintézek néhány dolgot, és reggel ötre érek haza. A túra nagy tanulsága számomra, hogy földrajzot csak személyes élményekre építve szabadna tanítani. Ha valaki egyszer volt fent a Csóványoson (egynapos kirándulás Zircről), biztosan nem felejti el, mit is jelent az, hogy vulkán.

***

 

Vadmalac

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsöny Vulkántúra (special edition) ( agy- ideg-hegyi kalandok...)

Tegnap gethe sporttárssal (rendezői hozzájárulással, amit itt is köszönök...) bejártuk a Vulkánt. Néhány gondolat, ami talán érdekes lehet:

-egzotikus dolog munkanapon túrázni (persze igazi munkanapra gondolok, nem szombatira)

-Ákos bácsi teája ízletes

-az útvonal gyönyörű, a túra igen kemény, jól megdolgoztunk vele. A Salgóvár gerincen sose higgyétek, hogy már nincs több emelkedő :)

-a kilátások szenzációsak, már ahol van, merthogy a Csóványos-NHH környékén végig felhő-pára borított mindent, volt még jópár centis dér-dara is. Igazi tél, fagy, miegymás...

-a Vilati üdülőben holnap lehet majd teát és forralt bort kapni! A panziós hölgy nagyon kedves, tegnap egy konferencia zajlott ott, kissé ijedten léptünk be, mégis kaptunk pecsétet és kólát is.

-a börzsönyi este hangulatát át kell érezni... akik nem futnak, valószínűleg átélhetik

-NHH: a turistaház nagy kincs...

-mindenkinek jó utat holnapra, erőt, egészséget...

***

 

akibacsi

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

...és akkor a tegnapi nap eseményei:

Börzsönyi vulkántúra beszámoló

Előző este céges partyban voltam, de tekintettel a túrára, egész este csak narancslevet ittam és viszonylag korán hazamentem. Szombaton reggel Királyrétre 8 után pár perccel érkeztünk, a rajtnál már elég sok autó állt, és 8:10-kor a nevlapomra már a 104-es rajtszám került. Csanya gyorsan eltűnt, majd hamarosan Larzen is elindult. Én fél9-es rajtot terveztem, elég sokat tollászkodtam még indulás előtt, öltözködtem és kihasználtam a civilizáció egyéb előnyeit is. Így 8:28-kor indultam útnak, az előzetes számolgatások alapján 5:30 körüli menetidőt tartottam reálisnak.

Sokkal nehezebb volt a kezdés, mint a múlt héten, hiszen mindenféle bemelegítés nélkül egyből emelkedővel kezdünk, és bár friss vagyok még, tehát van erőm futni, a pulzusom hamar az égbe ugrik, márpedig arra itt az elején, sőt az egész túra során sincs semmi szükség. (pont előző nap olvasgattam Miki honlapján a négyféle energiaellátó rendszert, és nagyon bennem volt a glikogénégető és a zsírégető rendszer különbsége, én pedig törekedtem a zsírégető tartományban maradni) Így aztán váltogatva futok és gyaloglok, próbálom a pulzust lent tartani. Előzgetem az előttem indulókat, Csanyáéket a Magas-taxi túristaháznál érem utol. Futok tovább, Larzen nem jön velem, azt mondja, hogy Csóványostól tervezi a futást, és egyébként is mára lazább túrát tervezett.

Az első ep. 7,4 km, induláskor kb. 1 órát szántam erre a szakaszra, ehhez képest 50 perc alatt odaérek. Ajaj, csak nehogy később meglegyen a böjtje. Nyomulok felfelé, van valami hóhatár vagy mifene, úgyhogy egy idő után csúszkálóssá válik. Felfelé elhagyok egy futópárt (a rajtban láttam őket készülődni, de mivel más túrán eddig nem találkoztunk, nem igazán tudtam, hogy mennyire hegyifutók) és nem sokára Csóvira érek. Süt a nap, felnézek a toronyra, hallom a belsejéből is, hogy valaki épp vagy fel, vagy le mászik, de miután a mai is valami futóedzés-szerűség akar lenni, így nincs piknik. (bár eddig csak egyszer voltam fent a toronyban, de elég is volt, egy kicsit túl magas az nekem) Irány lefelé, rámköszön talpaló (ugye jól emlékszem?) majd még elhagyok egy nagyobb csoportot, itt nem emlékszem ismerősre. Persze lehet, hogy volt, de ha valaki nem köszön rám, akkor azt nem biztos, hogy anélkül észreveszem. Itt a pont, gyors pecsét majd go tovább. Lefelé előbb a Kukucs-Bénó párost (ugye?) majd nagyondinnyét hagyom el, és tovább lefelé elmélázok, hogy tök jó dolog sok embert felismerni és üdvözölni a túrán, még ha csak arc-nick párosítás van meg. Ráadásul jólesik a biztatásuk. A zöld lefelé elég durva, sokszor köves-avaros-csúszós, igazi bokatörő (egyszer-kétszer nyújtottam is a bokaszalagjaimon rendesen) majd később fagyott, kemény, sima föld meredeken lefelé, ami megintcsak veszélyesen csúszott, így eléggé óvatoskodva, fától-fáig haladtam ezeken a részeken. A füzet szerint végig Z jelzés, mégis a végén Znégyzeten megy mindenki előttem. Először gondolkoztam, hogy kispistázunk-e, de utána kezdett derengeni, hogy a zöld lemenne Kemencére, így ez az egyetlen jó út. 2 órán belül Vilatinál vagyok, sokkal jobb az előzetes terveknél. A tea nagyon jó, a múltkor már bevált műzliszelettel gurítom lefelé, szénhidrát az arcba. 6 percet időzök, majd up-up a Pnégyzeten felfelé. Jól vagyok, régen jártam errefelé, de emlékszem, hogy szép, és tényleg. Szerintem a Börzsöny legszebb része ez a gerinc, gyönyörű kilátás sok helyről, érdekes kőzetalakulatok, szóval tuti. Felfelé is futok, ahol tudok és jólesik, amint savasodást érzek a combomban és/vagy magas lenne a pulzus, máris gyaloglásba megyek át, jelszó: zsírégetés! Végre lejtő, Magyar-hegyről lefelé kezd ismerős lenni a terep, pláne amikor leérek az útra, patakátkelés, egy kis domboldal felfelé és máris itt az ep, hurrá! Egyébként is csokizni akartam, pont jókor jött, a pontőr szerint a második vagyok, az előző túrázó negyed órája ment el, nemsokára utolérem. Irány a kéken tovább, a terep már előre köszön, jól ismerjük egymást ezzel a szakasszal, hiszen a Tátralátós élményeket nem felejtem. Egy idő után inkább kijöttem a patakmedertől az útra, most túlságosan bokatörő volt a terep a futáshoz. A víz megint fogytán, több mint 11 kilit jöttem fél literrel, jelentkeznek a dehidratáltság jelei, ott is gyaloglok, ahol lehetne futni. Nagyon számítottam a szénégetőknél lévő forrásra, szerencsére bőségesen folyik, hurrá! Iszok jó sokat (talán túl sokat is egyszerre) majd keverek egy üvegnyi izot, ennek elégnek kell lenni a csúcsig. Először még próbáltam nagyon szabályos lenni, és követtem a kéket a völgyben, de egy hajszál híján bekövetkezett végzetes megcsúszás után úgy döntöttem, hogy inkább vessenek a mókusok elé, de szeretném ép bőrrel, sérülés nélkül túlélni a mai napot is, úgyhogy felmentem az útra. Bányapuszta-kanyar-kerítés-dzsindzsa (lenne, ha nyár lenne, de most csak egy sűrű, levéltelen erdő)- kerítés. Felértem. Kiírás szerint Magyar völgytől Nagy-Hideg-hegyig Kéken kell menni. Ez totál megzavar. Hülyeség, irányban a kék balra megy és lefelé, nekem meg biztos, hogy jobbra felfelé kell mennem. Térkép nincs nálam, vázlat nincs a füzetben. Néhány perc tanácstalanság, jól felhúzom magam, hogy miért nincs normálisan leírva, tudom, emlékszem hogy P+-en kell menni, Börzsöny éjszakaiból megvan, sőt, kéken jöttünk fel, Hamuháztól. Szóval minden összeáll, mégis baromira bosszant a dolog, egyrészt a füzet pontatlansága, másrészt a saját bénázásom, és ez rá is nyomja a bélyegét a továbbiakra. Inkább csak bandukolok, szeretnék látni magam előtt egy térképet, hogy a NHH-ra csak ezen az úton lehet felmenni. Eszegetek csokit, megiszom a maradék löttyöt, fent úgyis lesz. Most a bizonytalanság/bosszankodás miatt nem futok ott, ahol lehetne és szépen lassan kicsúszom az 5:30-as tervből is. Felérek végre, találkozom az egyetlen előttem lévő túratárssal. Pecsételek, (visszaemlékezéseim alapján szinte biztos, hogy itt rántottam ki azt az 500-ast, amit előzőleg minden ponton gondosan ellenőriztem, hogy megvan-e, merthogy ugyanott tartottam, ahol a füzetet, és hátha vennék majd valamit a turistaházban. Nem kívántam semmit, a pénzem nagy valószínűség szerint mégis náluk hagytam (el):-/ )

Innentől lefelé, van 42 percem leérni, és akkor 5:30. Ha lefelé a piroson mentem volna, akár még esélyes is lett volna, de hát az nem az. Rakodónál találkoztam egy sráccal, nem a pontőr, de valószínűleg szervező. Eligazított, hogy tovább K+, Magas-Tax után azonban bemegy elég gázos helyekre is, de tudok mellette futni az úton is, vagy mehetek a piroson lefelé, ahol jöttünk, de a hivatalos a K+. Magas-Tax után természetesen K+, szép volt ez a rész, néhol ugyan nehezen futható, de ennyi belefér. A kőbányánál kissé bizonytalan voltam, túl sok volt már a kanyar, így elvesztettem az irányzékom, szerencsére épp ott sétált egy pár, akiknél térkép is volt, így útbaigazítottam magam, illetve megerősítettem magamban a K+ jóságát. Leértem a buszfordulóhoz, beton, majd a jelzésen be az erdőbe. Úttal párhuzamosan ragadós-sáros földút, nem tetszett, utána meg elvesztettem a jelet, kiértem az útra, megint van jel, megint bementem, a fák közé, van jel, aztán egy idő után megint nincs. Úgy döntöttem, hogy nem szívatom magam tovább, egy ideig még futottam valami kerítés mellett, egész jó futóterep volt, de ahol adta magát, ott megint kimentem a betonra. Meglett a jel is… Megnyújtott futólépések, a kissé másfajta stílus felrázza a lábaimat a monotóniából. Feltűnik a ház, berobogok, 5:45-nél állítom meg az órát. Kajajegy, nyújtás, száraz ruha, bosszankodás az 500-as miatt. PHE is beér (nem a teljes távon) és felajánlja, hogy hazavisz. Házig szállított, nagyon kedves dolog volt tőle, köszi. :-) Este még futóbolond összejövetel majd Kispál koncert, komplett kis nap volt.

***

 

csanya

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Mivel Ákibácsi már leírta a lényeget csak a következőket tenném hozzá:

1.Nagy példaképemmel Larzennel mentem kb. a táv felét. Kösz.

2.A Börzsöny hihetetlen szép volt.

3.A nyugati gerincről hiányzott a tavalyi pont. Ilyen magas labdát feladni a kispistázóknak..

4.Magyar völgyi ponttól a kék a patakmederben szinte járhatatlan főleg ahol hivatalosan kimegy a szekérútra. Szerintem csak az olyan örültek mentek ott; mint én. Teljesen felesleges ott vinni a jelzést mivel mindenki a szekérúton megy már nincs is ösvény a patak mellett.

5.A kék + a parkolótól szinte követhetetlen. Nekem sikerült de csak azért mert még világosban jártam ott. Itt is ki kellene vinni a jelzést az útra vagy megtisztítani és festeni kb. 100 jelzést. Megjegyzem a parkolótól a kék +on van még kb 50 méter szint ha végigmész rajta add hozzá az össz szinthez:)

csanya

***

 

Tibet

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsönyi Vulkántúra

Idei utolsó teljesítménytúrám volt. Örülök, hogy elmentem, pedig a Bakonyi Mikulás után azt hittem, hogy a szebb befejezés nem lehet.

A Börzsönyt újra csodálatosnak és félelmetesnek találtam. A reggeli ködös idő nem tűnt biztatónak, de szerencsére kitisztult az idő, és szinte egész nap, főleg a gerincekről az egész Börzsönyt be lehetett látni, a látvány lenyűgözött. Egy ismerősömnek azért ez a kedvenc hegye, mert alig láthatóak települések. Valóban csak hegyeket-völgyeket lehetett látni.

A rajtban ért „meglepetés” után, hogy a szint ténylegesen 2200m. 8.40-kor Gáborral elindultunk az első csúcs, Magas Tax-Csóványos meghódítására. Próbáltam, de alig tudtam lépést tartani vele, hamarosan folyt rajtam a víz és alig kaptam levegőt. Ő eredetileg is futni akart, ezért elengedtem és inkább mentem a saját tempómban. Magas Taxnál kerestem a jelzést, és közben megismerkedtem Lacival, aki régóta TT-zik, megbeszéltük, hogy mehetünk együtt, hogy jobban múljon az idő. Egész jól mentünk Csóványos, Rakodó. Néha fényképezte a csodálatos panorámát, mesélt a Börzsöny Éjszakairól és a BEAC Maxi-ról, amikhez nem mondanám, hogy kedvet kaptam. Lefelé jókat futottunk, amit a futózoknim meg is bosszult, azaz lett rajta egy jó nagy luk, így a VILATI-nál inkább megváltam tőle és egy vékony zokniban folytattam. Szerencsére a gyors tempó miatt nem fázott a lábam.

Megmásztuk Salgóvárát, amely nem volt annyira vészes, vagy akkor még jól bírtam. Laci kezdett kicsit fáradni, szerintem csak azért, mert hozzám igazodva próbált enni. Ami hiba, mert most is keveset eszek-iszok, de energiadúsakat (mint pl. a futók), így a mennyiség ellenére jól bírom. Salgóvár után beért minket Tamás1 (akit ismertem) és Tamás2 (akit ekkor ismertem meg). El kezdtünk beszélgetni, és ők lefelé el kezdtek futni, a gravitáció és jókedvem miatt velük futottam. A piros-kék jelzésváltásnál majdnem elkavartunk, de végül megtaláltuk a Magyarvölgyi pontot. Innen a kék jelzésen egyedül indultam néha futva, néha sétálva. A patakmederből némi győzködés után felmentem a szekérútra, még jó, mert később ez csak dzsungelharc árán sikerült volna.

Bányapuszta közelében lévő forrásnál találkoztam össze Dinnyével, Kukuccsal és Bénóval. Továbbmentem, mert tudtam hogy emelkedőn úgyis utólérnek. Segítségükkel megtaláltam a kerítést és létrákat. Ezúton is bocsánatot kérek Bénótól, hogy türelmetlen voltam a létráknál, de vele ellentétben én nagyon szeretek létrát mászni és az emelkedőkkel ellentétben gyorsan le tudom őket küzdeni. Ekkor már kicsit fáradt voltam, vagy a tudat nyomasztott, hogy NagyHideghegy még hátra van és kezd szürkülni. A naplemente csodálatos volt, az ég alja a narancssárga és vörös árnyalataiban tündöklött. Néha oldalazva mentem, hogy minél tovább láthassam. Kukucsék újra elhúztak mellettem. Magamat azzal biztattam, hogy minden emelkedő véget ér, de ez valahogy nem akart beteljesedni. Egyre meredekebb lett és a csúcs egyre távolibbnak tűnt. Volt egy szakasz, az egyetlen, ahol megkérdőjeleztem, hogy képes leszek felmenni, de sikerült. Közben az est nem várt gyorsasággal kezdett leszállni, szerencsémre beértek Nomádék pont, amikor jól el lehetett volna tévedni NHH előtt, utólag is köszönöm. Pár perc múlva a sötétben feltűntek a turistaház fényei, amelyek számomra azt jelentették, hogy sikerült a túra. Budai H-G szerint nem szabad ilyet mondani, gondolni, mert lefelé is történhet baj : kitörhetem a lábam, rám támadhat egy vaddisznó stb. Nekem mégis ezt jelentették az est fényei.

A turistaházban pecsét, kis lazítás. Indulni akartam, de sötétben nem mertem egyedül, a többiek viszont jól elüldögéltek. Ekkor vettem észre, hogy befutott Laci is, aki szintén indulásra készen volt. Egyiken sem tudtuk az utat, lusta voltam itinert olvasni, ezért a pihenő túrázókat kérdeztük, hogy merre kell menni. Megkövezhettek, Gethe és Budai HG kizárhat az ÚKK-ból, de a piros utat mutatták és azon mentünk le. Ez is köves volt, de legalább ismerős, az utolsó kis aszfaltos részen még futottunk is, és 18.00-ra beértünk. Gábor megvárt, pedig ez neki kb. 2órát jelentett, felvettünk még két túratársat és négyesben visszaautóztunk Bp-re.

A vártnál sokkal kevésbé fáradtam el, pedig futottam is. Úgy érzem, egyre jobban megy, de figyelmeztetést kaptam, hogy vigyázzak a szívemre, mert az nehezebb tud alkalmazkodni az erősebb terheléshez. Fogok, mert jólesett a féltés.

Nehéz túra, látványos útvonal. Száz szónak is egy a vége: ÉRDEMES volt.

***

 

2004

 

felhigító

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsönyi vulkántúra

Távolság: 43,5 km

Szint: 2.200 m

Szintidő: 11 óra

Köszönöm azoknak, akik bíztattak.

Külön köszönet Lévay Bélának, aki felhívott vasárnap, és gratulált.

Teljesítettem 11:05 alatt.

Apró "siker", hogy ismét példát statuáltam, Nagy Tanítómesterünk a jövőben, elveit konkrét példákkal is alátámaszthatja, imígyen.

Íme felhigító (csupa kis betűvel, ahogy Nemecsek nevét írták anno), aki nem átallott beesni az utcáról, szintidőn túl ért be, de elfogadta az oklevelet és a kitűzőt. Sőt! Egy picit "közbenjárt", hisz a rendező, az előzetes információkkal ellentétben "keménykedett".

Végül egy apróság.

Remélem, ez volt az utolsó bejelentkezésem, álnéven:o)

***

 

vajonmerre

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsönyi Vulkántúra ( "- Semmi melegség nem maradt benned...")

E kedves szavakat vasárnap reggel kaptam, persze viccből:)) Hát jó kis zimankós túra volt, az már szentigaz. Bár aki csak ment-ment az nem fázott.

7.25-kor a rajt, hála SK-nak , aki odafuvarozott, és akit rendkívül hálátlan módon nem vártam meg a célban L. Diem-mel jó tempóban haladtunk - remélem szegényt nem nagyon fárasztottam le a hülyeségeimmel :) -, Rakodónál 8.50-kor voltunk. Csóványoson csak átrobogunk, jó sok futó robog el ezen a szakaszon. A táj gyönyörű, bár a fagyott föld igen kellemetlen meglepetéseket tartogat, csúszik a bakancs, mintha kori lenne.

Fekete-völgyben én sem értettem, miért nincs néhány kondér tea L A hozott ital 1-2 fokos hőmérséklete nem túl kellemes , egyébként tisztában vagyok vele, hogy a termoszt feltalálták J. Hollókőre fel belassulok - itt egy földön ülő túrázót szőlőcukorral élesztgetnek - és innen egyedül küzdök a Kövirózsás, Vár-nyereg, Salgóvár szakaszon , köves , csúszós ,meredek, elég kellemetlen szakasz. A mozgó ponton rászólok egy túrázóra, aki zombiként haladna át megállás nélkül J Egy csoport katona halad hol előttem, hol mögöttem, ahogy kihallom nem tollpihe van a zsákjukban J , hát nem semmi 50-60 kilóval túrázni!!! Vigasztalásul a Magyar-völgyig vezető kellemes szakasz, ahol egy kicsit vissza lehet szerezni az elveszett időből. A tea itt is jó lett volna, de hát a sör sem volt rossz J.

Kedves ismerősömmel megyek innen végig, az idei első túrámon adott sok jó tanácsot, tehát az utolsón is összejöttünk J Jó taktikusként bekajálunk az utolsó felfele vezető szakaszra, ez jó sok szuflát adott NHH-ra fel. 15.45-kor érünk ide, már-már azt hittem órák óta csak felfelé jövünk. Jó egy kicsit leülni, jó meleg van, kell is a pihenőknek, így nem fázva indulunk neki az utolsó szakasznak. Jó kis trapp következik lefelé, viszont elég hamar besötétedik, elő a reflektorokkal! Másfél óra alatt, 17.35-re vagyunk a célban. A 10.10-es idő talán nem is rossz, jobban is becélozhattam volna a szintidőt.

Ezer hála a sporttársnak, aki elvitt négyünket Pestre!!!

Mindenkinek gratula, aki végigért, természetesen külön a szintidő körülieknek J

És végül:

A legaranyosabb pillanat: amikor a cél előtt szentjánosbogárnak, nevezett bennünket egy jókedvű, tündéri túratársnő J

Legkevésbé felemelő pillanat: seggrészeg gömböc a büfében L

Mindenkinek további jó túrázást kíván: Attila

***

 

Güsziológus

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsönyi vulkántúra

 Azt hiszem, a közzétett képes beszámolókkal nehéz "versenyezni".

A téli táj változatossága, a naplemente a Nagy-Hideg-hegyen, egész egyszerűen csoda. Valóban kár lett volna kihagyni!

 Néhány gondolat a túráról.

Azok közé tartozik, ahol nincs jelentősége a szolgáltatásnak. A szombati "ellátás" hiányosságainak oka azt hiszem, nyilvánvaló. Nagyon sokan voltunk. Örültem volna, ha marad nekem is a meleg teából, de ne legyünk elégedetlenek! Az "első" ponton még jutott egy pohár, és jólesett a Túró Rudi is.

Finom volt a virsli és a kellemesen meleg tea a célban. Mindez ötszáz pénzért reális.

Őszintén remélem, hogy a rendezői szigornak nem az volt az célja, hogy eltántorítsák a tömegeket a túrától.

A teljesítmény értékelésével kapcsolatban már kifejtettem álláspontomat, ha jövőre is 11 óra marad a szintidő, egész egyszerűen más programot választok.

Nekem a 11 óra kevés, én a teljesítménytúra túra részét is szeretem. Sőt.

Nagyon kevés időm maradt a turistaházban pihenni és egy kicsit élvezni a hegy szépségeit.

Adalékok az útvonallal kapcsolatban.

Magosfáig kicsivel több, mint 10 kilométer. 2,5 órát terveztem, ennyi elég is volt. Sikerült elvéteni az utat, úgy emlékeztem, hogy a P- jelek kicsivel később indulnak. Maradtunk a műúton, és csak a parkolónál értük el a jelzett utat. Tipikus esete volt annak, amikor mindketten azt hittük, a másik tudja, hogy hol kell menni! Közel 500 méter többletet vállaltunk. Bosszantó!

Magosfától lefelé kb. 6 kilométer. Van két nagyon meredek rész, de ettől eltekintve tudtam haladni. A 1,5 órába belefértem.

A pont után csalóka az emelkedő, hisz a java a kanyar után (P-) jön. Csodálatos volt a panoráma, ha az ember vissza-vissza nézett. Lenyűgözően szépek voltak a völgy túloldalán a zúzmarás hegyek.

Az igazi megpróbáltatások ezt követően jöttek.

A Jancsi-hegyig még csak-csak (kód), de ezt követően félelmetes emelkedők. A "mozgó" pont panorámája sajnos kimaradt, a köd miatt nem láttunk semmit.

A pont után jött az ereszd-el-a-hajam. Félelmetes sziklák, szédítő mélységek. Még jó, hogy nem láttam a "végét".

A csúcson újabb kód, majd végre ereszkedés. A Magyar-hegyig minimális emelkedő. A táblán a szám (721 méter?) kicsit csalóka, hisz nem a csúcson keresztül vezet az út. Szerencsére!

Innen komoly ereszkedő.

A pontnál, a kocogás következtében még rész-szintidőn belül voltam, kezdtem reménykedni.

A két völgy közötti hullámvasutazós szakasz után jólesett a "műúton" "pihenni", bár ezen a szakaszon is volt közel 200 méter szintemelkedés.

A rövid, de kemény kerítések közötti emelkedő után egy lazább szakasz, majd eljött az igazság "pillanata". Nagyon kemény mászás után értük el a turistaházat. Az idő vészesen fogyott, de egy sör egész egyszerűen kellett!

Sajnos, nem készültem fel a hegyből, minek következtében többet mentem, mint amennyi elég lett volna. Végig kocogtam, de ez sem volt elég. Jó lett volna csatlakozni, de az ismerősök elhúztak, egyedül próbálkoztam. Bőven beértem volna szintidőn belül, ha egy percig tanulmányozom a térképet:o(

Összességében örülök, hogy elmentem. "Levadásztam" három kódot, de azt hiszem visszamegyek vegetációs időszakban. Csodálatos lehet, ha minden zöld!

Így végződött az utolsó teljesítménytúra 2004-ben.

Mivel kaptam oklevelet, ez volt az 50. teljesítménytúrám 2004-ben. Ha nem kaptam volna, akkor is ez lenne a helyzet:o(

(Elszámolhatom a túrát az Ezrednyitó mozgalomban is, és gyűlnek az MTSZ pontok is. Ha úgy döntök, hogy "pályázok", akkor megkérdezem a hivatalos döntnököt, hogy mi a teendő.)

A gyorsmérleg: 1.764 kilométer és 43.126 méter szint.

Most pihenés következik, elég volt.

***

 

Tibet

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsönyi Vulkántúra 2004

Hajnali órában indultunk Bp-ről és épp egyszerre értünk egy busszal Királyrétre. Baxito és Snipper kiugrottak és elintézték a rajtolást a tömeg előtt, oly ügyesen hogy nekem a 100. jutott, már jól kezdődött a nap. Pár perc hezitálás: kell-e bot, kamásli. Végül Baxito vitt botot, én nem, utólag a kamásli is felesleges volt.

Elindultunk neki az első emelkedőnek, szépen emelkedett a pulzus. Baxito hamarosan elhúzott, majd SC, Dinnye & Speti csapat is beért majd elhúzott. Megfogadtam, hogy saját tempót megyek, még ha egyedül is. Kiderült hogy Snipper is inkább lassít felfelé és belefut a lejtőkön, így többnyire együtt mentünk. Rakodón pecsételtünk és irány tovább. Csípte a hideg az arcunkat, de szinte jól esett. Közeledtünk Csóványos felé, s még nem tudtuk mi vár ránk. Eleinte csak a felhőkön átsugárzó homályos napot láttuk, majd a kékülő eget. Hihetetlen tiszta volt a levegő, valószínűtlen kék az ég, a szikrázó nap sugarai melegen cirógattak. Sok a szint ezen a túrán, de a kilátót nem lehetett kihagyni. A lefelé jövő túratársak arcán már lehetett látni, hogy ritka élményben lesz részünk. Alig vártam hogy felérjek és körbenézhessek. Sok szépet láttam már, de ehhez foghatót még nem. Mint amikor repülő száll a felhők felett, úgy gomolygott köröskörül a kicsit szürkés fehérség. Eltűnt a világ alattunk, az Északi khg-ből csak a Kékes és Galyatető csúcsai látszottak, szinte karnyújtásnyira magasodtak a Tátra hófedte csipkés csúcsai. Egész egyszerűn leírhatatlan a látvány, tiszta kék ég, a messzi hegyek éles kontúrjai a tengerként hullámzó felhők felett. Ez az élmény pótolhatatlan, ezt érezni kellett. Próbáltam elmesélni a barátaimnak, de reménytelen vállalkozás – sem a szavak, sem a fotók nem adják vissza azokat a Csóványosi pillanatokat!

Feltöltődve a látványtól indultunk tovább Magosfára. Ha azt hittük, hogy a természet ennyit adott erre a napra tévedtünk. Csodálatosak voltak a fák ágain ülő 2 cm-es zúzmarák, az az érzésem támadt, hogy álmodom, vagy Tündérországban járok. Az erdő olyan misztikus volt, a csendet szinte hallani lehetett, szellő sem rezegtette az ágakat. Ha véletlenül hozzáértünk egy-egy ághoz, akkor a zúzmarák csilingelve hulltak alá. Lejtőkön futottunk, bár a meredekebbeken visszafogtam magam, nem akartam hason csúszni, bokát törni, no meg a jobb lábam mintha elégedettebb lenne plusz fél számmal nagyobb cipővel. A zöldön haladtunk futva vagy sétálva, rácsodálkozva a természet szépségeire, amivel ezen a szombaton oly bőségesen elláttak bennünket. Persze az emberi tolerancia hiányának sikerült ide is betolakodnia, amikor egy kisebb botladozó csoportot szépen megkértem, hogy megelőzhessük őket egy bokrokkal szegélyezett szűk ösvényen. Elég vulgárisan odavágták, hogy „Miért, nem elég nagy az erdő?” Ha emiatt a kb. 15mp miatt csúsztak ki az időből, sajnálom. A zöld négyzet a vártnál jobb volt, nyáron szinte csak fenéken lehetett lecsúszni, most a fagyott, előtte sáros talajon klasszul lehetett haladni. A Vilatinál jól esett a tea. Levontam a tanulságot, hogy télen kicsit megfontoltabban kell az innivalóval bánni. A camelback (tudom nem az eredeti) csöve már Magas Taxnál kezdett befagyni, inni akkor tudtam, ha 10 percig melengettem és huhukoltam, végülis jól beosztotta magát, véletlenül sem tudtam túlinni magam.

Rátértünk a piros jelzésre, három várat érintettünk és egy mellett elhaladtunk. Voltak meredek emelkedők és lejtők, de nekem könnyebb ha sziklás, mert kicsit kalandos és vadregényes. Talán az elbűvölő táj, talán az éppen jó erőnlétem miatt hamar elértük Salgó várát, ahol Güszivel találkoztunk. Magyarvölgy előtt elkezdtünk futni, azaz kezdtem volna, de a térdem úgy gondolta mára neki futásból pont elég volt, nem erőltettem. Szerencsére Snippernek így sem kellett sokat várnia. A ponton időzött éppen Dinnye, Speti & SC hármasa, kis móka után indultunk, hisz ők úgyis elhúznak az emelkedőn. Végül mégsem láttuk őket.

Lelkiekben készültem NHH-ra, vagyis az előtte lévő embert-próbáló emelkedőre. Nehéz volt, de jobban ment mint tavaly. Újra láthattuk a nap sugarait, a kék ég alatt a turistaházzal szemben a felhők közül kiemelkedő néhány fa olyan volt, mint egy lakatlan sziget. Nem sokat időztünk, indultunk a cél felé a kék+-en, amit Magas-Taxnál elveszítettünk. Végül a pirosat választottuk. Szinte végig lassan futottunk. Utolért bennünket I. és G., akikkel el kezdtem beszélni és gyorsabban futni, emiatt értem be csak pár perccel Snippper és Baxito előtt, akik gyorsabbak voltak nálam. Az idő 8ó 40p lett, ami jobb a tavalyinál de szinte csak amiatt hogy világosban jöhettem le NHH-ről.

Nagyon sok topikossal, ismerőssel találkoztam a rajtban, útközben és a célban, meg sem próbálkoztam a felsorolással.

Továbbra is az egyik kedvenc túrám. Jövőre újra!

Tibet

***

 

tapirka1014

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Vegyes érzések kavarognak bennem a szombati túrával kapcsolatban, izomláztól a térdfájásig mindenfélék.
Az egész úgy kezdődött, hogy megbeszéltük. Mint általában minden őrültséget, mielőtt belevágunk. Az a jó ezekben a megbeszélésekben, hogy nincs ellenvélemény. Ha egyikünk kitalálja, hogy szombaton másszuk meg az Everestet, akkor péntek este a társaság elkezd összepakolni, reggel összeszedjük egymást a város különböző pontjain, elindulunk és megmásszuk. Valahogy így volt ez most is. Időről időre sikerült másokat is belerángatnunk – ami nagyon jó – most alow és ultrafutó jöttek még velünk. A rajtban átlagon felüli tetvészkedés után indultunk csak el, a tempó persze szintén átlagon felüli volt, csakúgy, mint az útvonal meredeksége.
17 perc 22 másodperc után mondta a bal vádlim/achillesem, hogy nem kéne 5 perces tempóban bemelegítés nélkül szaggatni felfelé a Börzsönyben. Mivel a lábaim között nagy az egyetértés és az összetartás, kb. 37,3 másodperccel később a másik vádlim is beszólt. Mivel ketten voltak egy ellen, nem vitatkoztam, inkább visszavettem a tempóból. Nem sokat, csak annyit, hogy azt hihessék a virgácsaim, hogy ez a bemelegítés, és a többiek se tűnjenek nagyon el.

Kicsit kezdtem leszakadni a többiektől, de a hosszú egyenesekben még előkerültek, utolsó vizuális kapcsolatom alkalmával egy mező végét hagyták el, amikor én az elejére értem. Kb. 150 méter hosszú volt a mező, utána 100 méterrel egy jelváltás. Pont 50 méter tettek meg a többiek az új jelzésen, mikor én a kereszteződéshez értem, de már nem láttam őket. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, rossz irányba indultam. Mivel a rajtnál kőbe és a stoppereinkbe véstük, hogy az első ep-t 50 perc alatt el kell érni, egyre keményebben nyomtam, ahogy közeledett a bűvös időpont. A rossz irány persze keményen felfelé ment, így a 643-as pulzussal értem fel Nagy-Hideg-hegyre és az időm is 50:30 volt. Itt döbbentem rá, hogy eltévedtem. Először nagyon morcos lettem, de aztán megláttam a panorámát, az kárpótolt – egy kicsit. 6 perc kevergés, 6 perc az ep-ig, plussz amennyivel többet ment a hegyre fel, máris 14 perccel előttem voltak a többiek. Kicsit elkedvetlenedtem, teljesen akkor ment el a kedvem a túrától, amikor megláttam a lejtőt amin le kell futni. (Ide kívánkozik, hogy a 43,5 km-es/2200 m szintkülönbséges túra összesen 3 emelkedőből és 3 lejtőből áll. Más nincs.) Itt még gond nélkül lementem, de sejtettem, hogy a jobb térdemnek nem fog tetszeni, ha még egy ilyen lesz. Persze lett még, nem is egy, hanem kettő. A második lejtő elején jelzett a térdem, innentől komolyan visszavettem a lefelé menő tempómból, inkább felfelé nyomtam, ahogy tudtam, azért a nap folyamán másodszor felfelé a Nagy-Hideg-hegyre már erősen lihegtem és csúnya savak marták a combjaimat. A tetőn a büfében legurítottam egy kólát, kicsit gyönyörködtem a kilátásban, aztán óvatosan ereszkedni kezdtem. A kék kereszt jelzés sem volt igazán futható lefelé, hol túl meredek volt a fájdogáló térdemnek, hol kidőlt fatörzseken kellett átmászni.

Tudtam, hogy az utolsó 3 km-en a jelzés kb. 20 méterre megy egy aszfaltúttól, itt már elegem volt a bukdácsolásból, így ezt a részt keményen megnyomtam az aszfalton, még 40 kili után is maradt bennem elég erő egy 14 perces 3 kilire. A túra csodálatos, ha kirándul az ember. Az emelkedők kiválóak, ha hegyi futást akarok csinálni. Az egyetlen baj azzal a 3 lejtővel van. Az viszont elég nagy baj…

Jövőre azt hiszem nem erőltetem ezt a túrát.

***

 

larzen

(Forrás: index.hu/forum/FUTO bolondok)

Börzsönyi Vulkántúra

Az év (számomra) utolsó túrája immár harmadik éve ez a rendezvény. A szolgáltatások ugyan minimálisak (bár ez az idei évre nem is lett igaz), de a Börzsöny csodálatos télen! És most még az előzetes várakozásaimat is jóval felülmúlta.

Ákibácsi 5:30-as menetidőt tűzött ki, ezt én kicsit optimistának tartottam, fő célom az volt, hogy az emelkedőket

jól bírjam és hogy ne maradjak nagyon le az élbolytól.

Fél kilenc környékén indultunk Lőw Andris, Ultrafutó, -balázs-, Ákibácsi, Tapír + én. Az első szakasz a piros jelzésen a Rakodóig. Két hete itt 52 perc alatt értünk fel, most próbáltunk kicsit erősebb tempót nyomni. A Magas-taxig jó meredek volt az út, de azt megkerülve, illetve a th. után már sokkal kellemesebb terepen haladtunk. Míg lent Királyréten szürke köd uralt mindent, itt 800 méter környékén kezdtünk a köd fölé jutni, és itt-ott szikrázó napfényt pillantottunk meg a fák között. A Rakodó előtt találkoztunk a pár perccel korábban indult Jaat-féle csapattal, kis sprinttel döntöttük el, hogy ki pecsételhet először. Én, persze. :) 46 perc alatt értünk fel, ami előrevetítette, hogy itt ma nagy dolgok fognak történni. Nagy behalás vagy nagy siker.

Sajnos Tapírka lemaradt valahol, később tudtuk meg, hogy a th.-nál kikerültünk a látómezejéből, ő pedig a piros

sávon továbbhaladva felment Nagy-Hideg-hegyre, ezzel összeszedett annyi hátrányt, hogy már csak a célban találkoztunk vele. Csóványos felé haladva egyik ámulatból a másikba estem. Szabó köveknél északnyugati irányban tejfehér köd 800 méteres magasságig, felette kristálytiszta kontúrok. Jobbra, a fák között kitekintve a köd felett a nap sütött. Andis felment a toronyba, a látványról majd ő beszámol.

Magosfáig kellemes lejtő, utána kellemetlen lejtő következett. A csapattól itt maradhatott le (előzetes terveinek megfelelően) ultrafutó. Bizony volt elég sok durva, bokapróbáló szakasz (pl. Godóvár alatt). Ami viszont gyönyörű volt, az a fákra fagyott dér. Aki látta, tudja, hogy milyen csodálatos volt, aki nem, annak le sem tudom írni, ezt látni kell. Csapatunk mókafelelősei szívesen rángatták az ágakat, hogy az utána jövők hóemberjelmezbe öltözhessenek.
Vilatinál nagy nyíltszíni happening, Túró Rudi és meleg tea várt minket. Pár percet időztünk itt, még két óra menetidőn belül továbbindultunk. Ákibácsi tavaly pont két óra alatt ért le, úgyhogy az előnyünket tartottuk, ha hizlalni nem is tudtuk.

Következett a nyugati gerinc. Hajlamos az ember arra, hogy ezt a szakaszt kissé alábecsülje. Amikor felérünk az első csúcsra, Jancsi-hegyre, könnyen azt hiszi az ember, hogy felértünk, innen már csak laza hullámzás jön a Magyar-hegyig. Hát egy fenét. Itt leszakadtam a többiektől, kissé nehézkesen ment a dolog. Sajnos a kilátással sem tudtam vigasztalni magam, a köd magasan a nyugati gerinc feletti magasságig ért. Néha láttam -balázs- pólóját felvillanni, egyszer Ákibácsi narancssárgáját is, de aztán egy trükkös kanyarban elvesztegettem pár értékes percet. Itt már a Magyar-hegynél jártunk, innen már csak lefele vitt az út a völgyig. Gondoltam, hogy ha ezen a lejtőn nem érem utol őket, akkor eldőlt a dolog, úgyhogy megnyújtottam a lépéseimet. Szerencsére sikerült az akció, a pont előtt 50 méterrel már támadó pozícióban voltam -balázs- mögött. Megjegyzem, eddig soha, egyik túrán sem sikerült utolérni az elől haladókat, ha kikerültek a látómezőmből.
Újra együtt voltunk, a Magyar-völgy nem túl kellemes szögben emelkedő szekérútján kocogtunk felfele. Azt hittem, itt újra és végleg lemaradok, de a csapat nagyon együtt maradt. Katalin-forrásnál vizet töltöttünk - a levegő hőmérsékletéhez képest kellemesen langyos vizet ihattunk. Bányapusztánál újra elértük a köd- és dérhatárt, ami majdnem a NHH-ig beburkolt minket. A túra elején azzal viccelődtem, hogy a fejfámon piros kereszt lesz, utalva az utolsó emelkedő jelzésére, de szerencsére nem igazolódott be a félelem. Ha nem is gyorsan, de haladtunk. Néha még kocogásra is futotta. Áki és -balázs- 50 méterre elöl, Andris ennyivel hátrébb. Nekem nagyon sokat segített, hogy jól ismerem már ezt az emelkedőt, tudtam, hogy az igazán kemény rész a Hanák-rétnél kezdődik, igaz onnan már csak egy kilométer a th.

A csúcs előtt Áki és Balázs elnézett egy kanyart a P+-en, úgyhogy együtt értünk fel a túra utolsó pontjához. Itt a túra gyakorlatilag végetért, innen már csak a lejtőzés volt hátra. Andris frissített a th-ban, talán kissé kevés cuccot hozott magával (gyakorlatilag semmit, még kulacsot sem), Juhász Laci elzúgott, lassan mi is indultunk le a Rakodón keresztül a taxi-rétig. Itt keresgéltük a K+ jelzés folytatását, de három perc eredménytelen ide-oda futkározás után azt javasoltam, hogy menjünk a piros sávon, mert azt legalább tudjuk merre vezet. Majd lemegyünk a K+-on, ha tudjuk merre megy. Most a térképet megnézve persze már összeállt a kép. Mindegy, majd legközelebb.
Az utolsó lejtőn persze Ákiék elmentek, ami nem is csoda, hiszen közülük mindenki tud 3:15-ös maratont, én csak 3:40-ig jutottam. Ennek fényében bíztató, hogy mindössze kettő perccel értek be előttem. Nekem 5:28:42 lett. Este Áki, Tapír, Kisbolygó meg én elmentünk Kispál koncertre. Jó nap volt. :)))

***

 

Snipper

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Vulkántúra

Annyi minden szépet leírtatok már erről a túráról, hogy már nem fogom ugyanazokat elismételni, mert úgysem lehet szavakkal leírni a Börzsönynek azt a szép arcát, amit most szombaton láthattunk.

A Tátra élőben tényleg sokkal kontrasztosabb, tisztább és szebb volt, mint bármelyik fényképen..engem is a részletgazdagsága és az éles csipkés határok ejtettek ámulatba..csak egy kitüremkedő pacára számítottam, hogy az az és kész..kb. 10 percig csak tátottuk a szánkat fent a torony tetején.

A túra nálam az idei év legszebb túrája, az biztos. Szuper jó helyeken mentünk végig, nem kellett aszfalt utakon kutyagolni sok sok kilómétert, nem voltak szemétkupacok, semmi kipufogógáz.. mindezek mellett igen kemény emelkedők, csodás kilátások, kellemes szép időben. Az ellátásra sem panaszkodom, mert szerencsére minden ponton jutott tea, jólesett a túrórudi is.. a virsli is finom volt.

Elég sok topikossal találkoztam össze, volt akivel vagy 5-6 alkalommal előzgettük egymást oda vissza, mint pl. Szakee túratárssal.. Emelkedőkön nagyon jól nyomták felfelé.

NHH-en jó érzés volt még egyszer látni a napot és azt a finom ködtakarót mindenen, aztán belemerültünk mi is.. Innen mentünk a Rakodóhoz, majd a Taxi th-hoz, ott keresgéltük egy ideig a k+, de nem találtuk. Jöttek még páran,mindenki határozottan ment át a mezőn, így onnan végül is a piroson jöttem le én is. 8.45 alatt értem be.

A túra során az erdőben legalább 10 embertől vagy 20 féle mondatkörnyezetben hallottam, hogy sportszakmai szempontból milyen ez a túra.. Mindig mosolyogtam egy jót..mert ezen már mást nem lehet csinálni, szerintem...

***

 

Csóványos

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Vulkántúra

Bori nélkül, mert másnap futóversenye volt. Helyette keresztapja, Samu tartott velünk.

9 óra alatt tettük meg a túrát a mi útvonalunkon.

Cóványosról az erősen remélt nagyszerű panorámát élveztük, távcsövet is hozott Kriszti.

Máskor a kilátóba felveszünk szélkabátot, mert az élénk szél miatt fáztunk.

Nem örültem annak, hogy ebben a pompás időben többen nem mentek fel a kilátóba.

Szerintem ez elfogadható akkor, ha sportból futóra veszik, a szintidő teljesítése miatt minden perc számít, esetleg egy határozott időpontban induló közlekedési eszközt kell elérni.

Nagy-Hideg-hegyen szóvá is tettem Dévényi Zolinak, miért nem ment fel a kilátóba. Kb. azt mondta, hogy nem érdekli. Ugyanakkor tudom Zoliról, hogy nagyon szereti a természetet, gyakran fényképez, sőt rajzol! Virágokat, növényeket, szerelmese a csillagos égboltnak. Na, mindegy hát ez van.

Hideghegyről is látszott a Havasok azon része, amit a Magosfa nem takart.

A rendezők évek során sok szép útjelző táblát helyeztek el. Sajnos a csúcskönyvet nem kezeli mindenki illő módon.

***

 

Summer Comfort

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Vulkántúra 2004

Sikerült, sikerült mindkettőnknek szintidőn belül beérni, sőt külön örültem, hogy Szakee is hozzánk csapódott és húzott egy jó darabig. A közös teljesítést még a Less Nándoron találtuk ki ui. Dinnyével.

Korán indultunk, hármasban Szakeeval Pestről és így 7:18-kor elstartoltunk. Abban a taktikában egyeztünk meg, hogy a Hanák-rétig tartalékolunk és onnan robbantunk. :):) Elég jól ment a legeleje, én megrántottam, aztán Dinnye élre állt, Baxito is becsatlakozott és a Magas-taxi th-ig felértünk 54 perc alatt, a Csóványoshoz 8:58-kor. Felérve a kilátóba a nap csodája fogadott!! Borotvaélesen, abszolúte megszámolhatóan és beazonosíthatóan a lábunk alatt tüskéződtek a Magas-Tátra hófödte, sziklás csúcsai! Oly közelinek látszottak, én csak álltam és vagy 5 percig csodáltam. Itt értek be Spetiék.

Hadd ragozzam még. A látkép fantasztikus volt. Tényleg, mint mikor repülővel felszálláskor átbukunk a felhők felé. Magas-taxi th alatt kicsivel elértük azt az erdősávot, ahol minden ágra, fűszálra a ráfagyott dér húz maszkot, a ködös fák között átszivárog az egyre erősebb napfény és 850 m magasságban egyszer csak szikrázó napsugár köszönt: ez most már egy másik világ. A ködfelhő fölötti, meseszép világ. Eszembe jutottak szeretteim, barátaim, hogy jaj de kár, hogy ezt nem láthatják! Kíváncsian siettünk fel a Csóványos tetejére és minden várakozást felülmúlt a látvány! Ezt mindenkinek elújságoltam a létrán lefelé jövet és hallottam fentről valaki (tán Tibet?) spontán öröm-felkiáltását. Nagyon boldog vagyok, hogy ebben az élményben részem lehetett.

A továbbiakban is jól haladtunk le a Vilati-ig (10:16), ezen a szakaszon Szakee ált élre. Itt értek be a Futóbolondok, akiknek csak két óra volt eddig az út. Köztük felfedeztem egy ultramaratonozó katonatársamat, akit azóta se láttam (a Piroson elhúzott mellettem, de akkor nem ismertük fel egymást). Kicsi a világ.

Fel a Csacsi-hegyre szépen haladtunk, bár én csalódott voltam a nagyfokú erdőirtás miatt. Legutóbb, még erdőben mentünk itt fel, mostanra az ösvény jobb oldala pucérrá vált. A gerincre ráfordulás után nem sokkal sikerült találkoznunk Pygmeával, Lutakkal és Csipizz-zel, akik a Budai h.g. által ajánlott maszek túrát nyomták. A Holló-hegyig közösen mentünk, majd szétváltunk, hogy a célban, vagy NHH-en találkozunk. A hullámvasútozás mindhármunkat megviselt. Nekem a Magyar-hegynél volt egy kisebb holtpontom. Ezért elkezdtem még jobban tartalékolni, innen Szakee volt elöl megint.

A völgyben nagyon nem élveztem a sétát… Sokan fel se mentek a Piros és Kék összetalálkozásig (tavaly még fönt volt a pont) és majd mindenki a dózer úton ment. Bevallom, én unszoltam a fiúkat, hogy menjünk fel mi is, ne az avarral takart kavicsos bokaficamító hivatalos jelzett ösvényen bénázzunk, de ők hajthatatlanok voltak, én meg megmaradtam mögöttük, együtt követtük Csanyát és Fat-et, amíg el nem húztak. Végre elértünk a kaptatóhoz, amit már jól ismertem. Itt felélénkültem és becsatlakoztam Dinnye és Szakee diskurzusába. Hanák-rét előtt leültünk kicsit egy farönkre, Dinnye letuszkolt egy szendvicset és nekilódultunk. A tartalékolási taktika bevált, simán feltipegtünk a házig, ki ismét a napsütésbe. Felérve (15:00), én egyből továbbsiettem a gerincig (a pontőrök utánam is kiáltottak), de már annyira vágytam a felhők feletti panorámára, látni ismét a ködpaplannal takart kis hazánkat, majd a kibukó távoli hegycsúcsokat. Kevésbé volt drámai, mint a Csóványosról, de így is csodálatos volt.

A három maszektúrás már itt várt ránk jó ideje. Pecsételés, a többiek is megérkeztek, és itt szétvált szupercsapatunk. Dinnye és Szakee leült vacsorálni Pygmeával, én pedig leindultam Lutakkal és Csipizz-zel, ui. még világosban célba szerettem volna érni. Csipizz állt most az élre és hosszúra nőtt lábaival jól meghúzta a tempót. Sikerült szürkületben leérni, majd idővel Dinnyéék is megérkeztek. A célban megismerkedtem Lienkával és külön jól esett a kézfogás, gratuláció.

Örülök, hogy sikerült mindannyiunknak, hogy sok kedves ismerőssel találkoztam és a fantasztikus tátrai látványnak. Idén is ez volt a legszebb túrám, jó kis pipec finálé év végére!

SC

***

 

-balazs-

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Egy teljes Vulkántúra beszámolóhoz most lusta vagyok de azért van bennem egy pár bennragadt szó.
A Módszer* egyértelműen reneszánszát éli és a szombati nap volt tündöklésének egyik csúcspontja. A nap egy 10.6 kilométeres emelkedővel indult, amiben volt majdnem 700 méter szint. Ez a terep a Módszer alkalmazásának melegágya. A szakaszt szinte belesétálás nélkül, keményen toltuk végig és 65 perc alatt értünk fel a Csóványosra, úgy, hogy ebben az időben már volt egy pecsételésnyi megálló is.

A tempót elég brutálnak éreztem és Larzenhez hasonlóan én is azt gondoltam, hogy ebből vagy nagyon nagy borulás vagy szenzáció lesz. Aztán fura módon egyik se lett. A terv szerint érünk be és túra a szélsőségektől teljesen mentesen volt. Érdekes. Az persze biztos, hogy a kemény hegyi menet megviselt, ezt a mozgás-koordinációm szétesése is szépen igazolta. Akkorákat estem, hogy öröm volt nézni bár a nevetőkém csak lassan melegedett be. Elégtétel volt, hogy egyrészt Tapír nem látta a taknyolásokat, másrészt én viszont láttam amikor Ákibácsi engem utánozva ugrott fejest az avarba. )

Hatan indultunk, majdnem annyian mint a gonoszok, de szerencsére Tapír, a főgonosz, már rögtön az elején úgy döntött, hogy befekszik egy árokba és hullagörcsöt színlel. Ezért Őt nem is nagyon láttuk aznap. :-D

A Börzsöny hátborzongatóan szép volt. Felesleges megpróbálni szavakba önteni, mert ilyesmihez túl szegényes a szókincsem.

Elindultunk kb. 250 méterről. Ahogy mentünk felfelé, úgy változott az idő és a táj. Először belefutottunk egy szép nagy ködbe, majd ahogy hűlt a levegő, megjelent egy két zúzmara folt is. 600 méter fölött már sok centi vastagon borított mindent a zúzmara majd Magas Tax (736 méter) magasságában elértük a felhők tetejét. Innen szépen tisztult az ég és egyre melegebb is lett. A zúzmara inkább hóra váltott és a Csóványos alatt pár centi hó borította az egész erdőt. A gerincről fantasztikus kilátás nyílt, elsősorban észak felé. Alattunk tejfehér köd borított mindent és csak egy-egy csúcs kukucskált kifelé. Szlovákia felé szinte a végtelenségig el lehetett látni és bár a pára centi vastagon állt a szemüvegemen, azt mesélem mindenkinek, hogy láttam a Tátra csúcsait. (Valójában a lábamig se láttam el, de ezt majd jól nem mondom el senkinek. ) A túra vége felé, délután 1 magasságában értünk a Nagy Hideg Hegyre (865 méter) ahol úgyszintén tűzött a nap, de olyan erősen, hogy kedvem lett volna a padon napozó pár mellé leülni egy pár órácskára.

Ez a liftezés annyira megtetszett, hogy azon gondolkodom, hogy szombaton ki kéne menni megint a Börzsönybe. Lehet, hogy csinálok egy Királyrét - Csóványos- Nagy-Hideg-hegy - Királyrét háromszöget, de feltétlenül ügyelek arra, hogy időközben megdöntsem a 46 perces Királyrét-Rakodó csúcsot. Esetleg a turistaházban a forralt bort is kipróbálom.

Mást nem tudok mondani. Kérem, kapcsolja ki. * A Módszer = Larzen-Ákibácsi módszer melynek egyik lényeges eleme, hogy az első emelkedőt max tempóban futjuk meg majd ezt a tempót tartjuk ameddig csak tudjuk. Utána pedig csak lesz valahogy.

***

 

 

2005

 

Jámbor

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsönyi Vulkántúra

Előljáróban kénytelen vagyok megróni a túra szervezőit a szintidő megemeléséért, így olyanok is elindultak, sőt szintidőn belül be is értek, akiknek esélyük nem lett volna arra, hogy ezt a férfias sétát tizenegy óra alatt teljesítsék!

Indulás 6:35. Húzás a Rakodóig. Pihi, caplatás a Csóványosra. Egyik láb, másik láb, egyik láb, másik láb. Jé! A hó amin járok, nem az égből hullott! Tekintet föl: tiszta mesevilág. Ujjnyi zuzmara-szakáll a fákon. Gyönyörű. Ráadásul, ha megállok, nem a levegőt kapkodom a fülemen is, hanem bámészkodom. Csóványos, köd. Magosfa. Itt-ott már süt a nap. Főleg ott. Később egy kicsit itt is. Szlalom a Fekete-völgybe. A bot jól jön, még a szarvas-léptű Lufival is tartom a lépést. Egy darabig, lefele… A ponton tea. És pihi. Aztán észreveszem, hogy a büfé nyitva. Kapuccsínó, kóla újabb pihi. Most már tényleg indulni kéne! Polár zsákba, mászás indul. Mászás. Mászás. Mászás. Megy ez! Jaj! Ki húzta ezt a falat ide? Bámészkodó csigák húznak el mellettem. Visszakapcsolok egyesbe. Fél egyesbe. Negyed egyesbe. Harangszó kúszik fel a völgyből: dél van … és csend és hó… (Bocs!) Csúcs. Ez biztos Hollókő! Mindjárt jön Salgó-vár, már csak egy mászás! Még egy kapaszkodás, még egy kishalál, még egy csúcs. Tábla: Hollókő. Féltáv, félidő, félcédula. Salgó-vár. Minden lépést megfontoltan. Na innen már lefelé megy, ott majd rákészülés a Nagy Hideg hegyre. Magyar-hegy… Aztán végre zúzás lefele. Nem merek lassítani a sáros lejtőn, mert mögöttem egy surranós srác élvezi a vonatot, ha nekem jön, együtt gurulunk le. Pedig már fáj a térd, a comb. Mindegy, az így nyert öt percet majd pihenéssel töltöm a ponton! Hoppá! Nincs jelzés, de itt a patak. Térkép elő: kissé túlmentünk, a pontot Nagybörzsöny felől érjük el. Nem volt nagy kerülő. Öt perc… A ponton SÖR! Jobb(?) híján ez választom a pihenés helyett. Hatása egészen Bányapusztáig kitart, de az első mászás kiüt. A létra… Utolsó nagy szusszanás, maradék szendvics, MagneB6, ásványvíz. Nyögvenyelős, de folyamatos haladás. A lámpa Nagy Hideg hegy alatt kerül elő. Tudom, hogy megvan, de most még ez sem lelkesít. Kétszáz lépés, pihenés, száz lépés, pihenés. Megint kétszáz lépés, aztán csak ötven. Egyszerre csak itt a kék. Itt már nem kell pihenni. Aztán itt a turistaház is. Pecsételés, maradék tea betöltése, ezt sem kell a hátizsákban cipelni. Aztán dolgozzék a gravitáció! A bottal fékezve sietek lefele a többiek után. (Szépséghiba: mire észreveszem, hogy a jel nem kék, hanem piros, már nincs (lelki)erőm visszamászni. Tudjuk be a nagybörzsönyi pirosnak!) Innen már végig a piroson, a lámpa sem kéne, úgy világít a hold. Beérkezés 18:20. Szárítkozás, pihenés, majd két tea Ákosbá-nál.

Jövőre újra jövök, sokat készülök és lehet, hogy 11:30 alatt is sikerül!:-)

Itthon én is elkezdem letenni dolgaimat az asztalra, de Emese szólt, hogy ezeket a mocskos és büdös holmikat azonnal a mosógépbe pakoljam.

***

 

pamutmamut

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsönyi Vulkántúra. 4.00 órai kelés, idén a legkorábbi majd a legelső komppal Nagymaros. Remek túra volt. A Csóványos és az előtte lévő gerinc ismét felejthetetlen élményt nyújtott. Hihetetlenül szép volt a zúzmara a fákon! A kilátón megint majdnem hozzáfagyott a kezem a létrához, talán most már megtanulom, hogy kesztyűt kell vinni. Elég tempós, de még kényelmes tempóban 11.00 óra alatt teljesítettük. A tavalyinál kevésbé fáradtam el. Az utolsó ellenőrzési pontot nem találtuk meg. Állítólag valamilyen szánkópályánál volt, de azt nem tom hol van. A rakodó fele jöttünk le (a többség rövidített), nem tudom hol lehetett a ponttőr mert egy pillanatra sem mentünk le a piros jelzésről! A Börzsöny ismét kemény volt, bár nem is vártam tőle mást. Kis izomlázzal megúsztam és nagyon élveztük mindketten.

***

 

gethe

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Tél a magasban - 2005. december 10., Börzsöny
"Voltam keleten, jártam nyugaton,
déli legelőn, északi ugaron,
sorstalan utakon fejvesztve kutatom...
- nem tudom, hol lakom"
(Kiss Tibor)


Vaksötétben haladunk a 2/A úton Vác felé. Valami undorító, szemerkélő eső ragad a szélvédőre. Nem kéne, hogy essen. Nem hoztam semmi esővédőt, jó időt ígértek. Beérünk Kismarosra, látjuk a csillogó Mikulást rénszarvasaival átsuhanni felettünk. Bevesszük a kanyart - követnek. Csak nem ők is...? Elhagyjuk Szokolyát, majd Királyrét másik végén meglátjuk a Tájcsúfítót ((C)VadMalac húga). Parkolunk. Gondoltam, nem kell bot, de ahogy kilépek az autóból az aszfaltra, majdnem hanyatt esek. Tehát inkább mégis viszek.
Be a melegre, nevetgélés, ismerősök, villámgyors nevezés. 6,50, indulni kell, a Börzsöny, mint az köztudott, sosem viccel. Már éppen lehet annyit látni, hogy ne kelljen lámpa. Álmos léptek a hajnali párában, figyelni kell mindegyikre - csúszik... Az út igazodik az álmos szemekhez és fejekhez, majdnem egyenesen kell haladni. Aztán ébresztésképpen jelzésváltás, máris lenn vagyunk a parkolóban. Kis kóválygás után meg is van a folytatás, kis ügyességi gyakorlat. Feltűnik a sápadt téli napfény, ami még kapaszkodik a hajnali pára hűvösébe. Bemegyünk a hegyek közé, a napsugarak próbálnak utánunk törni, de nem megy nekik - még nem.
Egy ellenőrzőpont, a Vasfazék-völgyben. Jóút-kívánás, majd kis ügyességi feladat. A Taxi-rétre érünk, a vízszintes sí-elvonóval. Innen már nincs messze a Rakodó, a nap sugarai megérkeznek, az ég kékül. Szép túránk lesz... A szekérúton folyó vizet kerülgetve nincs időnk felnézni, így az állunk leesik a nyeregbe érve. Hiszen itt tél van, emberek! A földön mintha hó lenne - bár inkább az előző hajnalok megfagyott párája hullott le a fákról. De az ágakon is van, megint - vagy még mindig. Varázslatos, mesebeli táj. Olyan gyönyörű, hogy szinte észre sem veszem a Csóványosi emelkedőt. Megszámlálhatatlanul sokszor jártam már ezt a gerincet, de soha, soha nem lehet megunni.

A nap megijed picit, a Csóványos ködbe burkolózik. Persze, a Börzsöny Urára ne mutathasson senki csúfolkodva, hogy "meztelen a király!"... Erőt merítünk a tábortűzből, majd irány a Magosfa. Amíg magasan vagyunk, folytatódik a csoda. De a Magosfát elhagyva az erős lejtőn percek alatt visszatérünk az őszbe. Mintha száz kilométerekkel arrébb volnánk...

Az üdülő előtt kis küzdelem a patakkal, de végül mindenki száraz lábbal átér. Várnak minket, egy csoportnyi akció, meleg tea, túró rudi meg alma. Tolok egy szendvicset is, mert elszállt belőlem az energia. Ismerősök, köszöntések, már megint, ugyanazok, mindig máshol.

Indul a következő szakasz. Mászok felfelé most egyedül, bele a felhőbe. Alapszabály. A Salgóvár gerincén sose gondolt azt, hogy nincs több emelkedő. Megfogalmazva két éve, érvényes örökké. Nem is gondolom, csak csodálom a csúcsokat. Meg a ködöt. Mintha valaki rácsatlakozott volna az energiámra, és leszívta volna mindet. Kezdem elveszteni akaratomat meg öntudatomat, majdnem elalszom az egyforma szürkeségben. Egy lejtő ráz föl, majd egy utolsó mászás a Salgóvárig. Itt ennék csokit, de csak egy fél megy belém. Most ez sem ízlik, pedig hát édesség bármikor. Rátámaszkodok a botokra, bambulok kicsit.

Aztán indulok tovább, mert menni muszáj. Kanyargás a hegyoldalban, szekérút, ösvény, szekérút. Ismerősök várnak, kis kocogás lefelé, majd leérkezés a völgybe. Hát itt már muszáj leülni, terített székekkel várnak. Pár perc pihenés és feszített a tempó a Magyar-völgyön végig. Egyre kevésbé bírom. Maradok le. Bányapusztán nem megy tovább, leülök egy félszáraz nem fehér padra, betömök egy fél zacskó sós mogyorót, ez az, ez hiányzott. Át a kerítésen, fel a bozótoson. Izomszag, valaki keni a lábát ("most nagyon kemény szakasz jön"). A szerző tereprutinja, jelzés csak negyedóra múlva. Favágók, szombaton. Vonszolják a dögöket a sárban.

Most jön a kemény rész. Nem bírom egyben, pedig szép lenne. Csönd lenne, de visítanak a fűrészek. Megállok vagy három-négyszer, aztán összekapom magam és mászok tovább. Itt a trükkös kanyar, még jó hogy ismerem... Aztán meglátom a Házat, végre egy kis meleg - pedig nincs hideg odakinn. A naplemente színei. Kilátás északra. Párás szemüveg, titkolózó pontőrök, a kötelező kóla. Útitárs-találás, sietés. Vissza az ismerős kereszthez, majd a Taxi-rétre. Minimum-tarifa. Hallgatag tempózás, verseny a fénnyel. (Akkor most fénysebességgel haladtunk?) Talán meglesz világosban...

Ott a Várhegy, már teljes a szürkeség, de aszfalt kerül a lábunk alá. Meglátjuk a Tájcsúfítót, besétálunk és gratulálunk. No meg ők is nekünk. 16.40. Rövid kvaterka, majd Virsli Ákosbánál - lenne, ha nem borítanám ki hendikeppelő félvakságom miatt. Vásárlok új adagot. Jönnek értem, bevisznek a városba.
De csak a testem. A lelkem a hegyek között maradt.

Képek: http://kep.tar.hu/gl/50187336#2

***

 

Lombrágó67

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsöny Vulkántúra Még péntek este otthon végignéztem a túra útvonalat és annyira ,,beindultam,, hogy alig aludtam valamit éjszaka. Három óra tájékában még ,,csillagvizsgáló,, fekvésben voltam , aztán valahogy elaludtam, így nem voltam valami friss 5.15 – kor a keléskor. Hat órakor jött értem Zoli és indultunk. Rendben megérkeztünk, rajt 07.30-kor. A felkelő nap fényében tettük meg az első métereket és hamarosan szembesültünk a téli Börzsöny sokszínűségével. Sár, víz, jég, zúzmara a fákon és talán hó, bár ez utóbbi nem biztos. Szóval szép volt, főleg a Csóványosra felmenet volt gyönyörű. A túra jórészt olyan útvonalon haladt, ami számomra ismeretlen volt. Zoli néha el-elmaradt mögöttem, de az ellenőrzőpontokon mindig megvártam. Miközben várakozó ,,állásponton,, voltam, a Salgóvári ponton megérkezett az ,,alkalmi mikulás,, túratárs Péter, aki szintén az övéit várta. Mikor megérkezett mindenki,,mentünk tovább. Zoli úgy gondolta, ,,szervezete nem kívánja,, a Nagy-Hideg-hegyre való felmenetet, így a Magyar-völgytől alternatív útvonalon irányozta a célt. Sikeres felmenet után Gethe sporttárssal vágtattunk a cél felé, ahova 16.39 –re érkeztünk meg. Kb.  40 perc múlva megérkezett Zoli és indultunk haza. Szép élményekkel távoztunk, és megbeszéltük, hogy jövőre újra jövünk.

***

 

gvic

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsöny Vulkántúra 2005

Ritchyvel (FB) utaztunk együtt szombat reggel Királyrét-re. Kiderült, hogy hasonló időt tervezünk olyan 6:30 körülit, ezért úgy döntöttünk együtt is indulunk a túrán.

Kellemes hideg fogadott a startnál, az út fullra lefagyva, de nem volt vészes, személy szerint még 3-4 fokkal lejjebb tekertem volna a hőmérsékletet. Mindenesetre sapka, kesztyű fel, aztán indulás 7:51-kor.
Nem akartunk nagyon bekezdeni ezt megbeszéltük előre. Én a térdsérülésem óta nem futottam 20 kilinél hosszabbat, szóval nem is lehetett igazi ereszd el a hajamat. Azaz lehetett volna, csak a sok kihagyás miatt nem voltam ahhoz eléggé edzésben. Ritchy számomra hihetetlen módon 2db 1,5 literes palackkal (és természetesen narancssárga FB pólóban) vágott neki a távnak a KEZÉBEN. Brrr.. nézni is rossz volt. Ő sem volt oda az ötlettől, hogy ezt így cipelje végig. Az első párszáz méter után rájött, hogy ez így nagyon kemény izommunka lesz. Mikor leérünk a Cseresznyefa parkolóhoz már azon gondolkodik, hogy hol hagyja magukra a flakonokat ;) Aztán az első pontnál az egyik ott is maradt.

A kék kereszt jelzés nem volt olyan vészes, mint amire számítottam. Az úton folydogáló patakocskákat azért sok helyen kerülgetni kellett. Be is áztunk. A Taxinál kicsit kavarogtunk, csináltunk egy jó kis hurokszerű kitérőt, mire megtaláltuk a tovább induló jelzést. Nem csak mi voltunk így vele.. bár ez nem vígasztalt. Itt már melegünk volt, a kesztyűimet gyorsan zsebre is vágtam. Szinte elképzelhetetlen volt Pestről elindulva, hogy itt majd hóban fogunk futni.. de így volt. Az emelkedők továbbra is jöttek egyfolytában, a rakodó után kezdett bele csak igazán. Csóványosra felérni nagyon jó volt, időben is voltunk, minden a terv szerint haladt. Ritchy itt megállt egy szusszanásra, a pontőrökre bízza a második üvegét is, kajálni is akart, de aztán gonosz módon sikerült lebeszélnem róla.. ;) és nyomtuk tovább.

Gondoltuk majd egy emelkedőnél bedobunk valamit útközben. Téptünk lefelé, irány Magosfa. Szinte észre sem vettük úgy hagytuk el. Mire feleszméltünk már az Esztergályosnál zúgunk lefelé a zöldön. Úgyhogy lassítás és kényszerkajálás lett belőle. Jó tempóban haladtunk lefelé a Fekete-völgy panzió felé. A pontnál sok finomság vár minket tea, túrórudi és nagyon finom alma formájában. Jól estek.

Innen kezdődött egy nagyon hosszú, kimerítő mászás vissza a vulkánperemre. Az időjárásra nem lehetett panasz, szél nem volt egyáltalán, az feljebb érve kellemetlen lett volna. Odafent káprázatos kilátás fogadott minket Hollókőről. Én ott azt mondtam, ott maradok… Kicsit kimerített mindkettőnket a sok mászás, itt felfelé váltottunk és Ritchy állt az élre. Salgóvárra felfelé a mászás az utolsó métereken már kemény küzdelem volt számomra. Fent kifújtuk magunkat.

Lefelé teljesen helyrezökkentem, és zúztunk tovább. A Magyar hegyet kellet még megmászni, aztán tolhattuk lefelé a Magyar völgyig. Itt is nehéz terep várt minket a patak mentén, össze-vissza kellett ugrálni az árok egyik partjáról a másikra.. mókás volt, de fárasztó és lassított rendesen. Bányapusztától megint hosszú kemény emelkedő következett a NHH-ig. Itt egy kicsit megzuhantam, ahogy ezt előre sejtettem is. ) A pontnál pihentünk egy kicsit, nagy fürdés a csapban, majd sétálva beszélgetve indultunk tovább.
Lefelé aztán újra futás. Innen már csak le kellett tolni Királyrétig. Itt a változatosság kedvéért Ritchy volt kicsit bajban, mert a sípcsontja fájt lefelé a sok visszatámasztás miatt. Így muszáj voltunk váltogatni a futást a gyaloglással. A rakodónál megint keresgéltük kicsit a jelzést, csak most már a pirosat ;). A terep továbbra is nehéz, köves volt. A vége felé aztán Ritchy látta, hogy már szenvedek a belegyaloglástól és mennék. Mivel innen már nehéz lett volna elkavarni, Ő lemaradt. A célba végül majdnem pont a tervezett idővel, 6:35-tel értem be. Pár percre rá Ritchy is beesett. Célban gyönyörű kitűző, virsli, kenyér mustár, tea. És a sok szép elmény, azok a gyönyörű havas/zuzmarás fák a magasabb részeken… Fantasztikus volt, köszönjük a kemény de gyönyörű túrát a szervezőknek!

A túra tényleg nehéz, ahogy számolgattam a távra eső szintemelkedés majdnem pont annyi, mint a Mátrabércnél. Ehhez jön még hozzá a nehéz köves, patakos, famászós terep, valamint a hótól, sártól csúszós ösvények. Egy két helyen nekünk is sikerült egy-egy nagyobb sártengerbe belecsattannunk, amiket gondosan takart az avar.
Egy kis izomlázat szereztem a combomba, egyébként nagyon rendben vagyok. A térdem újra 100%-os, most már csak vissza

kell nyernem a formámat.

***

 

gaspó

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsöny Vulkántúra. Ismét nem csalódtam a decemberi Börzsönyben. Megmutatott magából mindent, volt hó, jég, sár, szikrázó napsütés, a fényképezőgépem dolgozott is rendesen. A képeit azonban sajnos már nem tudom megnézni, mert nagy valószínűséggel valahol Salgóvár és Magyar-völgy között különváltak útjaink. Gondolom egy esés következménye lehetett, ami után inkább azzal foglalkoztam, hogy én megvagyok-e, és csak az ellenőrző ponton vettem észre, hogy valami hiányzik. Visszamentem, hátha rálelek, elvesztegettem két órát és úgy döntöttem, bár a szintidőbe beleférnék, még sincs kedvem a sötétben botorkálni, így az előző három év teljesítése után most Nagybörzsönyben ért számomra véget a túra. Köszönöm annak a túratársamnak, aki felajánlotta, hogy végigviszi a füzetem, kedves gesztus volt.

Egy ezüst színű Fuji digitális gépről van szó, sok nagy kalandot megélt már velem, melyek nyomait magán is hordozza. Mivel a célban nem adta le senki, gondolom, most már ő is a Börzsöny lakója, de ha mégsem, akkor kérném a becsületes megtalálót, hogy vegye fel velem a kapcsolatot az adatlapomon megtalálható e-mail címen, a kevésbé becsületesnek pedig kívánom, hogy ennél nagyobb öröme soha ne legyen az életben.

***

 

hikerworm

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsöny Vulkántúra 2005. Miután a lehető legkorábbi rajtot céloztuk meg, azaz a 6 órát, így nagyon korán kellett kelnünk. Nehezen vettem rá a lábaimat, hogy az első lépéseket megtegyék az ágyból, de végül sikerült. Fél öt és öt között vettem fel már-már állandó túratársaimat, Dömét és Zenegyalut, valamint negyedikként csatlakozott hozzánk Ági. Háromnegyed hat körül már lent voltunk Királyréten, és megnyugodtunk tapasztaltuk, hogy a Vác körzetében tapasztalt esőnek, havasesőnek itt semmiféle nyoma nincsen. Az elsők között neveztünk 4-7 rajtszámmal, és 6:10-kor neki is indultunk. Az elején társaim lámpafénye elégnek bizonyult, így én elő sem vettem a lámpámat, de mire felértünk a Px elágazásához, már nem is volt szükségünk semmilyen mesterséges fényt adó szerkezetre. Innen hamar leereszkedtünk a K+-ig, ahonnan megint felfelé következett, egészen a Csóványosig. Útközben volt patakátkelés, bedőlt fák alatt-felett való átmászás, valamint az elején fagyos talaj. Rakodó után következett maga a mesevilág. Innentől a fákra fagyott hóköltemények kísérték utunkat, amelyek szépségét szavakban nehéz lenne kifejezni. A hó csak úgy ropogott a talpunk alatt, és nem volt időnk foglalkozni a fokozatos emelkedéssel, annyira lenyűgözött minket a látvány. Úgy értünk fel a Csóványosra, hogy meg sem éreztük, mintha szintben sétáltunk volna. Ennek örömére megleptem társaimat egy kis laposüveggel, amiből lélekmelengető aszútörköly csordogált. Innen lefelé vezetett utunk, érintettük Magosfát, ahonnan esély sem nyílt meglátni a Tátrát, mert éppen sűrű tejföl úszott az égen. A gyakran változó időjárási körülmények érdekessé tették utunkat, hol gyönyörű napsütés, hol köd volt, mentünk fagyos talajon, kisebb sárban (szerencsére meg sem közelítette a múlt heti Bakonyban tapasztalt mennyiséget), és szerencsére hóban is. Magosfáról leereszkedtünk egészen a Fekete-völgyig (útközben megcsodáltuk a ránk váró újabb feladatot, a velünk párhuzamosan futó gerincet), ahol frissítőpont várt minket, túrórudival, almával és teával. Rövid pihenő után ismét mászni kezdtünk, várva a szebbnél szebb kilátópontokat. Sajnos mire felértünk, nem sok kilátás tárulkozott elénk, úgyhogy meg sem álltunk a Salgóvárnál lévő ellenőrzőpontig. Pedig kedvem lett volna egy kicsit elidőzni akár a Hollókőnél, akár más panorámával kecsegtető helyeken. Salgóvárnál ismét előkerült a lélekmelengető, és már mentünk is tovább a Magyar-hegy, Magyar-völgy útvonalon. Bányapuszta felé a szekérúton emelkedve beugrott az emlék a Tátralátóról, hogy lesz egy rövid szakasz, ahol bizony igen szűk ösvényen és sűrű növényzeten kell magunkat felverekedni a nyeregbe. A létrák itt tiszták voltak, és mi sem koszoltuk be őket, miután mind lent, mint fent lehetőség volt alatta átbújni a kerítésen. Innentől már csak egy cél lebegett előttünk, felérni a Nagy-Hideg-hegyre. Többen összeverődtünk, hol egyikünk, hol másikunk haladt elöl, mindenki a saját tempójában, közbeiktatott egy-két perces pihenőkkel haladt felfelé. Bizony megizzasztott ez az emelkedő, amely igen szigorúnak bizonyult, de felértünk, és beestünk a meleg és párás turistaházba, ahol kb. 10-15 percet időztünk el, frissítettünk, ki kávéval, ki teával, jómagam miután még haza kellett vezetnem a bandát, alkoholmentes sörrel (az utolsóval a készletből). A kiírás szerinti útvonalon indultunk lefelé, és valahol Rakodó magasságában (vagy talán utána egy kicsivel) találkoztunk a mozgó ponttal, aki igyekezett felfelé NHH-re, mert le kellett az ottani pontőrt váltania. A Magas-taxi turistaháznál nézelődtünk, hogy nem tudunk e taxit fogni, de miután nem volt szerencsénk, a piroson indultunk neki utolsó szakaszunknak egészen a célig. Itt előkerült egy-két lámpa, de miután gyönyörűen világított a hold felettünk, nem volt szükség lámpafényre, a természet megoldotta a „közvilágítást”. A kövekkel körített „befutó” nem esett túl jól lábainknak, de mit sem törődve vele száguldottunk a cél felé, és mint a megváltót, vártuk az utolsó métereken lévő aszfaltutat. 11:35-s idővel érkeztünk, átöltözés után pedig célba vettük a virslit és a teát, majd meg sem álltunk hazáig, ahol egy kellemes forró fürdő után ágynak zuhantam. Nagyon szuper volt, sajnálhatja, aki kihagyta! Köszönjük a rendezőknek és a Börzsönynek ezt a gyönyörű napot.

***

 

csanya

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsöny Vulkántúra Canis Lupus+én+Lufi félig(lásd lent)

Túlöltözés,Lufi szökése, első ponton egy réteg leadása,hihetetlen zúzmarák a gerincen,kedves ismerős a zöldön, habzsi-dözsi pont, szembejövő elkavart-elirányított résztvevők, Lufi megtalálása Salgóvárnál, kis kavarás(bocsi Tibet), NHH(nagy halál helye)nagy halál, Powerbar kemény mint a jegesmedve kaka, teltház a szállón, pont valahol a piroson, Vadmalac már visszafelé megy, cél, isteni táp.

 +Szép kitűző, jó helyen levő új pontok, bőséges ellátás.

 - Egy ponton három féle táp. lehetett volna elosztva. Mondjuk Csóványoson alma Fekete-völgyben tea, Salgóvárnál túrórudi (de ez már kötözködés)

 Köszi szépen.

csanya

***

 

csokitakarok

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

BÖRZSÖNY VULKÁNTÚRA 2005

Számomra ez az egyetlen kötelező túra az évben, mert gyönyörű, nehéz, és mégis teljesíthető.

Tökéletes szervezés, kedves pontőrök, és… hozzám igazított szervezés és útvonal J.

2hete minden nap arra készültem FEJBEN, hogyan is fogom szintidőben teljesíteni ezt a túrát. Nem tűnt egyszerű feladatnak, bár már kétszer sikerült.

Este sikerült egyik offtopik barátomat lebeszélnem a másnapi repülésről, és eljött velem, úgyhogy az első mumus, a túrázzak egyedül leküzdődött. Gondoltam elindulok úgy fél 8 körül, akkor nem rám fog minden pontőr várni, de csak fél 9re értem a rajtba. Kérdezték mikor akarok indulni, én meg rávágtam hogy most azonnal, de mivel megláttam egy rusnya papírt az asztalon (soha senki ne írjon alá technikai sportok szabályozására cetlit, mert a nemzeti parkosoknak – mint leendő szabályalkotók – fogalmuk sincs miről is van szó, amíg velük nem tisztázott a dolog, nem jó vicc az ilyen aláírásgyűjtősdi), meg találkoztunk pár ismerős és ismeretlen arccal, csak 9 előtt pár perccel indultunk útnak.

Elindultunk a csúszós betonon felfelé gyönyörű időben… aztán jött a még csúszósabb ösvény (Nagyszakállú Öregapánk túratársunk „elhagyott” egy kis csokit az úton… felszedtem utána, de csak otthon mertem megenni J ) és az első pont, ahol viccből úgy köszöntöttem a pontőrt, hogy te vagy az első meg az utolsó pont?! És tényleg J aztán jött a patakátkelés meg az ösvény meg szerpentin meg kezdtek zúzmarásodni a fák… már éreztem hogy kaja kell. Nem sokáig bírtam a látványt, jól belenyaltam abba a fincsi fehér zúzmarába és jól szétropogtattam. Megismételtem párszor.

Magastax következett, de olyan furán volt előtte a jel, hogy szag után mentem (Nagyhideghegy meg Magastax már vakon is megy – második otthonomJ ). Csóványosra felfele menet hátra-hátranéztem, és láttam, hogy jön a felhő, nem lesz kilátás, mert pont ebben a magasságban van, mikor utolért a seprű J J J, igen kb. már a 8. km-nél J. Nem is tudtam eddig, hogy gudluking milyen jó fej. Kóstolgattam, hogy úgyse mehet gyorsabban mint én mert ő a seprű, de azt válaszolta, hogy a szervezők azt mondták neki, hogy velem nem kell foglalkoznia, akár ott is hagyhat J J J, és ez igazából jólesett, mert ugyan biztosan feketebáránynak számítok, de valahol csak bíznak bennem, hogy nem tűnök el csak úgy ni a Börzsönyben. De mégis egész túrán velünk tartott. KÖSZI GUDLUKING! JÓ VOLT VELED MENNI ÉS NEM ELTÉVEDNI, NEM LETÉRNI AZ ÖSVÉNYRŐL, NEM KIFUTNI A SZINTIDŐBŐL, stb. Felértünk a Csóványosra… jajj de szeretem! Előbb pecsételtek, kaptunk finom házi borocskát, aztán jól megrémisztettem a Nemzeti Parkos pontőr bácsit… mindig elbeszélgetek vele (madarak meg repülés), 4 év alatt már látom a javulást J. Felmásztunk a toronyba, de gudluking lenn maradt, amit sose fogok megérteni, én ha hulla vagyok is megnézem mi van odafönn… most csak tejföl volt, de végül is szeretek befelhőzni…

Innentől már minden mindegy, láttam, amit akartam, megmásztam, amit akartam, de hát menjünk, mert vár a Vilati… (oda vittek gyerekkoromban néha hétvégézni J ). De szép a kilátás! …Fekete völgy… …van egy nagy kanyar a lefele vezető úton, amit annyira szeretek, mert mióta arra járok mindig keresztbe áll az ösvényen néhány óriás fa. Seprűnk dühöngött is, miért nem lehet elpucolni, nekem meg külön jólesik, mert megismerem hol vagyok… de most nem másztam fel rá, mert nagyon csúszott, hanem kicsit lejjebb botorkáltam. Lenn a völgyben patakon át, Vilatiba be, dézsma, felkészülés a nagy mászásra. Seprű velünk, hogy adjam be neki, hogy le is lehet rövidíteni azt a nagy kanyart, bár nem egyszerű, de így utólag visszagondolva mégis megérte az egyik túrán. Á, legyen, kibírom én azt körben is… seprű köddé válik, nem bírta a tempóm. Jönnek a gyönyörűnél gyönyörűbb kilátós helyek, a vulkán átlátható… de ez még csak a Jancsi-hegy! Na nem baj, majd a következő… de az meg nem olyan…ajjajjjjj… hol lehet?… mindenhonnan kilátáscsodálás…(aki ezentúl Múzslát emleget az tőlem megkapja Salgóvárt! J ) És egyszer csak meglett. A seprű is meg a pont is J. Innen már lazán hazasétálok szintidőben… bár… annakidején ezen a szakaszon kavirnyáltunk el, de nagyon. Irány Magyar-völgy. Ha nem térek le a jelzésről, nem lesz baj… hát de… letértem… mert a seprű előrement kb. 2 kilcsit. De nem lett baj, csak találtam egy szép kilátóhelyet J. Bírtam, míg lehetett lámpa nélkül… 16:45 ig! Akkor a szürkületben alig láttunk, és kellett a lámpa hogy a jelzést megtaláljam. Leértünk. Volt 2 rekesz sör meg egy hatalmas zacskó tele Deli csokival… Elkunyeráltam 2őt, de a sörből nem kaptam… 3an voltak rá, jól érezték magukatJ (Amúgy nem is szeretem a sört). Jó volt odalenn a hangulat. Tábortűz, csoki telihold… nem is kell más a boldogsághoz.

Innen felkapcsoltunk 5ösbe (de lehet, hogy 6osba – kénytelenek voltak annyival menni amennyivel én bírtam J ) unalmas út helyett, mert arra emlékeztem, holdfényes éjszaka, csörgő patak mesebeli táj… de szedtük a lábunk, hogy emelkedőhöz érjünk már hiányzott J. Bányapuszta… itt jön a banya, az utolsó, kőkemény emelkedőkkel tarkított utacska Nagy-Hideg-hegyre, tea a turistaházban… az úgy vonzott, mint kutyát a kolbász illata. Lámpát alig-alig gyújtottunk, világított a Hold meg a helyismeret J. Seprű megint előrement, és jól meglepődött, amikor 7kor betoppantam a házba… azt gondolta úgyse lesz meg … mert belésulykoltam menetközben, hogy nem érdekel a szintidő, én csak túrázni szeretek… de persze lelkem mélyén ott van, hogy meg kell csinálni, de nem pánikolok ha nem sikerül. Pecsét, mozgópont találás… szervezőkkel, csapatban indul a menet a célba. Amikor már elég közel vagyunk, rámtört a szintidőben beérhetnék… de ugye a csapatot nem szokás elhagyni… J, 8.22re benn leszünk, mondta szervezőnk…nem hiszem… 2,5km… hmm… ááá… már annyi van… és 20:29re megérkeztünk!

(a túra alatt megettem vagy fél kiló csokit…)

KÖSZÖNÖM A SZERVEZŐKNEK A TÚRÁT, ISMÉT NAGYON JÓ VOLT! A LEGJOBB! :-)

Mit is mondjak még… ja a mottót hagytam ki: A BÖRZSÖNY NEM VICCEL! J

***

 

-balazs-

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Vicces bátyám úgy döntött, hogy a Vulkántúralesz élete első teljesítménytúrája és egyben túrafutó karrierének kezdőpontja. Kérdeztem, hogy eszét hol hagyta, de egy eszetlen, fülén ülő testvérrel mit kezdjen az ember? Mit, mit, hát élvezze a show-t! :-)

Egyébként is, ha tesómnak esze lenne, kb. annyi lenne, hogy az Everestnek is egy szakadt tornacsukában egy müzli szelettel vágna neki.

A piroson még jobbára futottunk, de a kék kereszten inkább gyaloglásra váltottunk, hiába volt bennem valami ősi ösztön, hogy a Rakodóig belesétálás nélkül kell tolni. Nem baj. Hogy ne legyen kényelmes a séta, az úton lefolyó patakban szétázott a cipőm és a fincsi fázós-átázós érzés egész a túra végéig tartott. :-)

Taxon átrobogtunk, beértük Csanyát és Lupust s közben megvitattuk a magyar privatizációs politikát. (Jelentem, nem váltottuk meg a világot.) Csóvi nagyon könnyedén megvolt. Mindig mumus volt és most először ment probléma nélkül.

Az időjárásról, hát, nem is tudok mit mondani, fotók úgyis elegánsabban mesélik el a börzsönyi csodát. Ahogy emelkedtünk, úgy változtak az évszakok. 900 méteren kristálytiszta idő volt, lábunk alatt volt 5-6 centi hó, a fákat vastag zúzmara borította és a még igencsak alacsonyan járó nap sugaraiban csillogott az egész erdő.

Magosfa mindig élmény, olyan könnyű átgurulni rajta és az ereszkedés is lazán ment. Igazából Salgóvárig minden nagyon rendben volt. Ahogy emelkedtünk, a tavaszból megint belefutottunk a télbe és megint minden nagyon fehér lett.

Itt viszont adódtak gondok. Tesóm elkezdett fáradni, ami onnan lett egyértelmű, hogy összerogytak a lábai. Elkaptam, felkaroltam és próbáltam evésre bírni, de eszetlennek beszélhetek. Az egyik ponton sörhöz jutott, és mert olvasta egy két ultrafutó beszámolóban, hogy sör az jó, kerek 12 másodperc alatt leküldött fél litert. Na, ez jó. Innentől nem csak megroggyanva, hanem cikk-cakkban, dülöngélve mentünk és zömében gyalogoltunk.

Plusz öröm volt, hogy a ködben bepárásodott a szemüvegem és nem láttam se jelzést se utat, bátyám viszont koherencia zavarban szenvedett, így ő még a fákat se látta. Mint két lúzer, úgy csörtettünk az erdőben és időnként bevártuk Tibetet aki irányba állított, hogy újból előre csörtethessünk.

A P+ volt a napi nagy mumus és ehhez mérten nagyon könnyedén is ment. Simán felértünk Nagy Hideg Hegyre és tesóm is egész magára talált. A pecséttel azért vagy 10 percet elszöszmötöltünk, de lefelé végig ment a futás. (Jelmondat: lefelé a szar is gurul. :-)

Az időnk 7:38 lett ami egy nagyon jó gyalogos tempó. De bátyám kedvét nem tudja az ilyesmi elrontani és már új kihívást keres. Szerintem elküldöm a Téli Mátrára. :-)

Most pedig: Tortúrára fel!!! :-)

***

 

partizán

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Vulkántúra a Börzsönyben 2005. december 11-én,

(avagy a nap, mikor háromszor volt tél)

Annak ellenére, hogy egy börzsönyi faluból, Bernecebarátiból származom, ritkán jövök ide túrázni. Bevallom, kényelmesebb a közelebb fekvő területeket felkeresni. Pedig megéri a nem is túl hosszú autóút, ami a fővárosból a Börzsöny déli részéig vezet.

Ifjúkori barátom, Misi, szinte minden Börzsönyben szervezett túrán részt vesz. Ő javasolta, hogy induljunk el a

Vulkántúrán, mert a tavalyi is nagyon jó volt.

Ahogy az öregem mondaná: az elhatározást tett követte...

A hét elején kicsit aggódva figyeltük az időjárást és az előrejelzéseket. Misi telefonon tájékoztatott az épp aktuális helyzetről. Annyiban maradtunk, hogy ha lehet, megyünk, de egész napos esőben gyalogolni, vagy térdig érő sarat dagasztani egyikünknek sincs kedve. Aztán ebből a szempontból kiválóan alakultak a dolgok. A túra előtti napokon nem volt csapadék, időnként sütött a nap, és elég jó szél volt. Úgy számoltuk, hogy ez kellő mértékben felszárítja az erdőt.

Végül a szóba jövő személyek közül hárman maradtunk: Pisti, indult még el velünk, akivel egy egyesületben futok. (Nem ugyanaz, akivel az „Szurdok”-on voltam. ...a világ tele van István nevűekkel...) Gondoltam is, hogy miért kell nekem futógépekkel indulnom teljesítménytúrázni, de ígérték: nem lesz gond. Nem panaszkodom, mert tényleg egészen emberi volt a tempó. Az azért elárul valamit, hogy Misit keresve a Csóványoson annak ellenére nehezen vettem észre, hogy kb. 2 méterre állt tőlem. Addigra teljesen megszoktam, hogy hátulról, a hátizsákján lévő sárga betétekről ismerem meg... de nem akarok a dolgok elébe vágni.
Abban maradtunk, hogy Királyréten találkozunk a híd utáni parkolóban. Misi adott annyi előnyt, hogy bicajjal jött (mindössze 40 km.). Persze nem tudtam időben indulni otthonról, így már Pistihez is késve érkeztem. Na, a 2A-n kifelé imádkoztam, hogy ne legyen traffipax, mert sokat késni nem illik. Elképzeltem, hogy Misi két órás bicajozás után tönkrefagyva vár minket a parkolóban. Csúfos véget érhetett volna hosszú barátságunk, mikor behajítja a bringáját az első szélvédőn...

Útközben ettem meg a reggelire szánt két szendvicset. Sikerült megúszni egy szűk negyedórás késéssel. Misi addigra elrakta bringát a Nemzeti Park épületében. Felkapkodtuk a lábszárvédőt, bakancsot, neveztünk, és 7.50-kor már el is indultunk.

Az aszfalt még fagyott, de a Taxi-nyiladékban egyre inkább az olvadás jelei látszottak. Nem sokára egyenletes, de nagyon sekély, legtöbbször avarral fedett talajon kellett gyalogolni. Az időjárás kifejezetten kellemes volt. 0 fok körüli hőmérséklet, ami később helyenként a 7 fokot is elérte, párás levegő, egész nap fennálló, szinte teljes szélcsend. Sajnos a nap nem sütött.

Rég találkoztunk már, így gyorsan telt az idő. Hamar elértünk az elágazást, ahol a Cseresznyefa parkoló felé kellett elkanyarodni. A parkoló után érezhettük meg először, hogy igazán körülvesz az erdő. A szervezők leírása szerint „bebújunk az erdőbe”, ami - bár bevallom, kicsit giccsesnek tűnt, mikor olvastam - itt valósággá vált. A kényelmesen széles utat tiszteletet parancsoló méretű fák szegélyezték, ágaikat többembernyi magasságban időnként átnyújtva az út túloldalára.

Egy-két meredek emelkedőt kellett megmászni. Az úton lefelé folydogáló víz néhol összegyűlt, alig kikerülhető tócsákat alkotva. Néhány fős csoport álldogált ott, ahol a jelzés egy ösvénnyel jobbra tért le az addig követett szélesebb útról. Az első EP, de Pisti csak ment tovább.

- Pisti…!

- Kék kereszt! - és mutatja a jelet egy fán.

- Pisti!!!

- KÉK KERESZT! - kiabálja alig visszanézve.

- PISTI!!! ELLENŐRZŐPONT!!!

- Ja!... Azt hittem, csak úgy álldogálnak itt az emberek.

Uram-atyám! Ez a fickó legalább kétszer annyi teljesítménytúrán vett rész mint én! Lehet, hogy elaludt ennél a tempónál? Na, azért csak kapott pecsétet ő is. Kb. 8. óra 50.

Az EP után leereszkedtünk a patakvölgybe, majd meredeken kimásztunk a túlsó oldalon. Itt-ott elég nagy sár volt, máshol meg fagyos-csúszós talaj. Az árok túloldalán kapaszkodtunk tovább Magas-tax irányába. Rengeteg kidőlt fa keresztezte az utunkat. Át kellett mászni rajtuk. Mint társaimtól megtudtam a jó néhány évvel ezelőtti fagykár maradványai. Elsütöttünk néhány poént a kerékpáros teljesítés lehetőségéről...

Magas-taxon vetettünk egy pillantást a turistaházra, aztán tovább a Rakodóig. Kezdett egyre inkább téliesedni a környezet. A Csóványoshoz közeledve aztán igazán tél lett. A földön kb. 10 cm-s hó, a teteje teleszórva jégtüskékkel. A fák összes ágán 2,5 - 3 cm hosszúságú jégtüskék. Nem is tüskék voltak, inkább jégtaréj, ahogy a tüskék szorosan egymás mellet állva összefagytak. Asszem', behúzhattuk volna a nyakunkat, ha elkezd fújni valami komolyabb szél.

A havas talajon néha visszacsúszott a lábam. Csóványosra 9:55-kor érkeztünk meg. 2. EP. Sok túrázó megállt itt pihenni. Megsaccoltuk, hogy megvan kb. a negyed táv, talán egyharmad szint is. Egy kis kaja után néztünk a hátizsákban. Túl sok volt az a néhány perc, amennyit álltunk, így eléggé lehűltem. Veszettül elkezdtem fázni, fel kellett vennem a polárfelsőmet. Szendvicset falatozva ereszkedtünk lefelé Magosfa irányába. Sokan elhagytak minket. Mikor elfogyott a kaja, gondoltam egy kicsit futhatunk is. Néhány száz méter után aztán éreztem, hogy muszáj megigazítanom a jobb bokámon lévő fáslit (fájt a bokám már néhány hete), mert elől igencsak tör. Az lett a megoldás, hogy a gumit a zoknin kívülre vettem fel. Így elviselhetővé vált a dolog, de igazából a túrán végig volt vele egy kis probléma. Persze a többiek nem örültek az időveszteségnek.

Ahogy vesztettük a magasságot, egyre inkább eltünedeztek a tél nyomai, és ismét sarassá vált az út alattunk. Néha belefutottunk egy keveset. Volt egy meglehetősen megeredek ereszkedés, olyan igazi fától-fáig szaladós. Örültem, hogy nem felfelé kell itt jönni. Még a völgyben lévő EP felett kereszteztünk egy nagyon szép mély horhost, és amellett ereszkedtünk le a patakig.

11:22-kor érkeztünk a 3., a Fekete-völgyben lévő EP.-hez. A patakon egy kövekből és fatönkből álló gáton lehetett átkelni. Kicsit ijesztőnek tűnt (tekintve, hogy nem szerettem volna belelépni a patakba), de aztán gond nélkül átjutottam. A túloldalon a pecsét mellé járt egy pohár tea, alma és túró rudi is.
Mosolyogva idéztem fel magamban, hogy egyszer - sok éve - a 250-es MZ-mmel menekültem innen, mert a panzióban akkor tartott kutyák kijöttek. Ráadásul akkoriban mindig kiakadt a gázbowden... de ez egy másik történet. :)

Kicsit elnéztem a dolgot, ezért javasoltam, hogy induljunk lassan, majd eszem az almát útközben. Azt hittem, majd a völgyben kell lassan emelkedve továbbmenni. Tévedtem, ugyanis meredeken nekivágtunk a szemben lévő oldalnak. Egy idő után csak úgy kapkodtam a levegőt, két rágás között...
Balra kanyarodva tértünk rá a Börzsöny nyugati gerincére. Ez nagyon érdekes szakasza volt a túrának. A sokszor sziklatarajos, változatos gerincen egymást követték a mind magasabb csúcsok. A mai napon kilátás semerre, csak végtelen szürkeség. Hollókőnél már megint tél volt és kitartott egészen a Salgóvár utánig.
A Salgóvárnál volt a 4. EP. A pontőr hálózsákban fekve várta a pecsételni vágyókat. Jó páran megálltak itt is enni, pihenni, ez okozott némi torlódást, ráadásul a havas sziklákon lemászni sem volt egyszerű. Mi nem álltunk meg, okulva a Csóványoson szerzett tapasztalatokból. A Salgóvárról lefelé tartva egy lankásabb lejtőn kezdtünk ismét szendvicset enni. Mire befejeztem, már jött is a Magyar-hegy. Mivel nem akartam tele szájjal lihegni, a szendvics utánra tervezett nassolást későbbre hagytam. A hegy után ereszkedés az 5. EP.-re, ami a Magyar-völgy alján volt. 13:56-kor pecsét, ajándék DELI csoki. Sört is vehetett a szervezőktől, aki akart.
Közöltem Misivel és Pistivel, hogy kávézni fogok. Már készültem erre a pillanatra, és elégedetten láttam, hogy kijelentésem kiváltotta a remélt megrökönyödést. (Vizet forralni? ITT?!) Aztán elővettem egy 3in1 tasakot, és megettem a tartalmát. Finom volt …komolyan! (Barátaim elmeállapotomat illetően kialakult véleménye, és ennek történő hangoztatása nem tartozik a tárgyhoz...)

A szekérúton mentünk jó ideig Bányapuszta felé. Kétszer is megpróbáltunk a jelzést szorosan követve a patak túloldalán fekvő ösvényen haladni, de mindkétszer inkább visszamásztunk a szekérútra, mert az ösvény majdnem használhatatlan volt. A kulcsos háznál pihentek néhányan, de mi nem álltunk meg. Találkoztam egy kollégával, és csodálkozva néztünk egymásra: nem tudtuk egymásról, hogy hasonló az érdeklődési körünk. Csak pár szót váltottunk, nem akartam nagyon lemaradni.

Átbújtunk a vadkerítésen, és rögtön egy meredek - bár nem túl hosszú - emelkedőn kellett felkapaszkodni. Kísérletet tettem a vidámkodásra azzal, hogy érdeklődtem: ez vajon már az a "rémisztő" emelkedő, ami a Nagy-Hideg-hegy előtt van? Nem volt sikerem.

Miközben elértük a Hanák-rétet, egyre inkább éreztem, hogy ez bizony nem piskóta. A végén már a boci csokis

elsősegélycsomagot is kibontottam. A réten újra tél volt.

És ott volt az emelkedő... ...meg én is... ...ráadásul az aljánál... ...tényleg rémisztő volt. Édes öregem! Ide egy csokoládés boci sem tud felvonszolni...! Nézem a leírást: 200 m. szint a turistaházig, a térkép szerint ebből kb. 80-90 m. az, ami innen látszik egyben.

Szokásos "túravégi emelkedő" szitu: mindenki megy, ahogy tud. Misi és Pisti elmentek. Bár nem beszéltük meg, tudtam, hogy a turistaházban várni fognak. Már az emelkedő elején érzem a nyilallásokat a combomban, ami a görcs előtti pillanatot jellemzi.

Dühös lettem: ha begörcsöl, meg kell állni! A sportkrém a hátizsákban, nincs kedvem már a bedörzsöléssel piszmogni. Valahogy majd csak lesz... Számolom a lépéseimet... 300-ig ki kell bírnom! Megvan! Na még egy százast! Ok! 500-ig! Felértem az ösvényt keresztező útra, átlendülök a holtponton!

Az úton elkezdtem kocogni, aztán a felkanyarodó ösvényen is kocogtam még kb. 100 m.-t. Innen már semmi gond nem volt a házig. Bent volt a 6. EP. 15:43. Pisti már elment teáért. Megittam a maradék fél palack izoitalt (az első fele még Csóványoson fogyott el, az nem volt ilyen hideg). Megnéztem: elég víz van még a tasakban, nem kell tölteni bele. Ettem egy banánt, meg egy szendvicset. Pisti hozta a teát, nagyon jól esett. Mikor bementem, kellemes melegnek tűnt a ház, a teát kortyolva viszont fázni kezdtem. Hát igen, eléggé elfáradtam. Lassan összeszedtük a cuccainkat, tudva, hogy már csak egy ereszkedés van hátra. A lámpákat is előkészítettük.
A házból kilépve ismét találkoztam az ismerős kollégával. Időközben utolért. Együtt indultunk tovább és váltottunk néhány szót. Misi és Pisti előre mentek, pár perc után már eléggé elhagytak, ezért elbúcsúztam a kollégától, ő nem akart kocogni. Megbeszéltük, hogy majd velünk jön haza, mert tömegközlekedéssel jött a Nyugatitól.
Még nem értük el a piros jelzést, mikor szembejött a pontőr. Megkaptuk a pecsétet az utolsó rubrikába. Nem sokkal később bekapcsoltuk a lámpákat. A sötétben jobban lelassultunk, mint a többiek. Sokan elmentek mellettünk, míg beszélgetve sétáltunk a cél felé.

17:10-kor érkeztünk a célba. Átvettük a kitűzőt, oklevelet, és a virsli-jegyet. Misi kihozta a bringáját és elindult „levezetni”.
Mi száraz ruhát húztunk a kocsinál, megettük a virsliket (Misiét is :) ), aztán hazafelé megbeszéltük, hogy bizony

nagyon jó kis túra volt ez. Jövőre sem kellene kihagyni.

partizán
ui.: Februárban az éjszakai? :)

***

 

Ritchy

(Forrás: index.hu/forum/FUTO bolondok)

Börzsöny Vulkántúra

A ttúra fórumból qvic-kel mentem le. Ő is futást, és hasonló időt tervezett, azaz 7h-n belüli időt, mint én. Mindketten először mentünk erre a túrára, de csak egy minimálisat tétováztunk a Magas-taxi turistaháznál. Múlt héten egy liter folyadékot vittem, és kevésnek éreztem, ezért most két másfél literes üveget töltöttem meg mézes teával. 7:50-kor ezekkel kezdtem el futni. Gondoltam gyúrok bicepszre. Hát inkább agyra kéne... Az egyiket leraktam az első ponton, a másikat a másodikon. Már ami maradt benne. A táj gyönyörű volt. Reggel még fagyos volt az út mindenhol. Minél magasabbra mentünk annál több havat láttunk, a fák deresek voltak. Ahol rá lehetett látni a környező hegyekre, ott a kilátás fantasztikus volt. A nap is kisütött. Később a napsütötte részeken az utak vizesebbé, csúszósabbá váltak. Volt néhány olyan lejtő, ahol szinte csak a fák fogtak meg, és komoly koncentrációt igényelt. Összességében a futás jól ment, jobban mint a Bakonyi Mikuláson. Az elején qvic diktálta a tempót, 20km-től 35-ig többnyire én mentem elől, majd a végén a lejtőn lefelé sokat szenvedtem, mert a korábbi lejtőkön elfáradtak azok az izmok, melyek segítenek megtartani a testet. Pl. a sípcsont melletti izmom fáradt el igazán. Az összidőm 6:36:12 lett, ezzel teljesen elégedett vagyok, qvic kb. két perccel gyorsabban száguldott le a végén, nyolcadiknak, és kilencediknek értünk be. A virsli és tea, a korábbi pontokon a tea, alma, túró rudi, csoki, mind nagyszerű volt. Jövőre újra itt a helyem.

***

 

 

2006

 

cejas

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsönyi Vulkántúra beszámoló

Közvetetten kért meg Kékes barátom, hogy feltétlenül írjak beszámoló a Vulkántúráról a topicba, hiszen ő sajnos nem lehetett jelen. Bár nem szokásom beszámolókat írni, respektálom a kérését.

A túrát megelőzően szó esett arról, hogy Messnerrel esetleg pénteken felmegyünk, hogy másnap frissen kezdjük a túrát. Végül azonban kiderült, hogy Joe lábsérülése nem olyan komoly és bevállalja a túrát. Így esett, hogy szombat reggel hárman Joe autójával felkocsikáztunk Királyrétre. Az első pozitív esemény aznap reggel az volt, hogy sikerült időben lekanyarodni a 2/a-ról és nem meglátogatni Katalinpusztát...

A rajt helyszíne a korábbi évekhez képest kissé megváltozott, de elég hamar rábukkantunk. Goodlooking rohangált fel és alá, látszott, hogy még nem igazán az indulás jár a fejében, pedig legutóbb említette nekem, hogy a tavalyi seprűséget idén szívesen lecserélné egy jó teljesítési időre. Oszi, mint szervező ellátott jó tanácsokkal, hogy fényképezzek sokat; megbeszéltük, hogy azért nem biztos, hogy az előző évekhez hasonlatos csodálatos panorámában gyönyörködhetünk idén is, hiszen az idő elég párás és enyhe volt.
Szerencsére másként alakult.

Szokásos tempóban indultunk, Messnert - aki életében először járt a Börzsönyben, és először tt-zett velünk - kicsit meglepte és értetlenül fogadta, hogy, idézem: "miért kell az első hegyre 7-es átlaggal felrohanni". A szokásosra is rá kellett tennem, mert a napfelkelte gyönyörű volt a hátunk mögött, de a fák takarásában lehetetlen volt szép képet csinálni róla. Végül a Nagy-Hideg-hegyre felérve felrohantam a csúcsra. Ahogy kisütött a nap és egyre melegebb lett - és persze a mászástól is - hirtelen két pulcsimtól szabadultam meg. Fent a szél meglehetősen erősen fújt, viszont ennek köszönhetően szebb kilátásban lehetett részünk. Királyrét felé visszapillantva a völgyekben köd kanyargott, a hegyoldalak narancssárga színekben pompáztak, a távolban pedig a Naszály tömbje kandikált ki a köd takarásából.

Messner végül 20 perc hátránnyal érkezett, és egy kis frissítő elfogyasztása után tovább is indultunk. Messner panaszkodott, hogy talán mégsem bakancsban kellett volna jönnie, mert nagyon nehéznek találta. Valószínűleg az ismeretlen hegyek is kellemetlen hatást gyakoroltak a moráljára, mert elég sűrűn átkozódott a Rakodó után is. Ennek megfelelően gyakran megállt az emelkedőkön, azt javasolta, hogy menjünk tovább nyugodtan, megbeszéltük, hogy a célban úgyis találkozunk.

A Csóványos alatt így elváltunk Messnertől és Joe-val haladtunk tovább. Joe elég jó kondiban érezte magát, de valahogy nem haladtunk olyan könnyedén. Nem mintha idén is tervbe vettem volna a 8 óra alatti beérkezést, ráadásul az északi oldalon tomboló szél igencsak "átfújta a fejünket".

Magosfánál a nemzeti park őrétől személyesen kaptunk pecsétet. Éppen a havasi cincért ábrázoló zászlóra csodálkoztam rá, amiért cserébe kaptunk egy-egy nemzeti parkos matricát (mivel kitaláltuk a rovar nevét). Később kiderült, hogy Vadamalac is kapott egyet, tőle megkérdezték, és végül helyesen válaszolt. Gethétől viszont senki nem kérdezte meg, pedig tudta... Ezúton őszinte sajnálatunkat fejezzük ki. :-)

A VILATI-nál pihenőt tartottunk, majd az újdonsült tanösvényen haladtunk, amelyet nagyon szépen megcsináltak. Kissé be is kavart az egyik helyen a sok zöld T betű, de ráakadtunk a piros sáv jelzésre. Már Jancsi-hegy alatt pihenőt kellett tartanunk, amely megismétlődött Hollókőn és a Kövirózsáson is, ahol egy ellenőrző pont várt minket. Eredetileg a Salgóváron kellett volna találkoznunk vele, ám elmondása szerint nem volt kedve felkullogni oda, így a Kövirózsás maradt, ahol munkakutyájával pecsételgetett. (Állítólag ez a kutyus

pecsételésre lett kiképezve, és már kölyökkora óta pontőr-kutyának nevelték. :-) )

A gerincen futottam össze a nap folyamán először Vadmalaccal és Tibettel, akik csúcsokat gyűjtöttek kiegészítő tevékenységként... Joe-val azon morfondíroztunk, hogy melyik hegy lesz igazán kedvére Messnernek, és melyik alatt fogja a legmocskosabb szitkokat szórni. Aki még nem járt ezen a gerincen, azt bizony érhetik meglepetések, a Mátrában a Múzsla gerince hasonlítható hozzá a leginkább, itt viszont jóval több "pukli" található.
Lefelé találkoztunk néhány fiatallal, akik sátrastul vonultak a Salgóvárra. Köztük volt Télapó is teljes felszerelésben: sapka, piros kabát, piros nadrág és túrabakancs (?!). Sikerült egy közös képet csinálnuk vele, és

megígertettük vele, hogy jövőre kevesebb virgácsot hoz nekünk.

A Magyar-völgy előtt Vándorköszörűs rohant el mellettünk, éppen Csanyáékat készült utolérni, pontosabban a fél órás különbséget tartani, aminek jutalma a célban egy hazakocsikázás volt. A Magyar-völgyben az előző évekhez képest semmi nem változott: a pontőrök ismét kitettek magukért. Bár a tavalyi évben mintha még
durvábban nyomták volna, idén hiányzott a Becherovka és a whiskey, a házipálesz a konyak és a sör viszont a helyén volt, akárcsak a kártyapakli az asztal közepén. Pihentünk egy keveset, jól belaktunk almából. Ismét megjött Vadmalac és Tibet, Vadmalac ellátott néhány fontos információval a Börzsöny túramozgalmaival kapcsolatban. Sétálós bácsiék is megérkeztek.

A pontőrök találtak egy igazolófüzetet az asztalon, ha jól emlékszem valamilyen Tiboré lehetett (mindenesetre férfi volt az illető). A pontőr azon nyomban el is rikkantotta magát, de az ott pihenők között nem volt ilyen nevű túrázó. A pontőr erre még hangosabban kiáltotta el magát. Az éppen távozóban lévő Vándorköszörűs, úgy 30 m távolságból bizonyára csak foszlányokban hallotta, ezt a számára bizonyára érdektelen információt. Mindenesetre megfordult és visszakiáltott, hogy "Az enyém megvan!". Ha nem ismertem volna korábban Vándorköszörűst, akkor ettől a pillanattól nyilvánvalóvá válhatott volna számomra, hogy Vándorköszörűst bizony nem Tibornak hívják. :-)

Jókedélyűen hagytuk el a pontot, nálunk jobb kedéllyel csak a pontőrök lehettek az idő múlásával és az üvegek tartalmának fogyásával. (Messner később arról számolt be, hogy túl jól érezték magukat...) A kék sáv jelzésen való haladást nehezítette a sár és a bedőlt fák. Szép kis tarvágás ékesítette a hegyoldalt. Nagy-Hideg-hegyre saját tempóban érkeztem, a Hanák-réttől felfelé se előttem, se mögöttem nem volt senki, pedig itt tömegben szoktunk "szenvedni".
Ismét utolért Vadmalac a nap során már harmadszor. A turistaházban megpihentünk egy keveset, bevártam Joe-t. Kár volt. Joe-ról tudni kell, hogy akármilyen nehézségei is vannak a túra folyamán az utolsó 3-4 km-t hetes átlagnál lejjebb nem adja. Tudván azt, hogy lejtő következik biztos lehettem benne, hogy loholnom kell utána. A helyzetemet tovább rontotta, hogy elindulásunk után nem sokkal rám jött a szükség, így lefelé a kirándulókat kerülgetve rohangáltam, éppen az aszfaltos rész előtt sikerült őt utolérnem. Egyik túratársunkkal értekezett, aki már befejezte az OKT-t és éppen a DDK-ba készül belekezdeni. Mindjárt meg is beszéltük, hogy mennyire kedveljük a susnyás útvonalakat.

A célban Oszi arról faggatott, hogy mikor lesznek láthatóak a képek a neten. Jót ücsörögtünk, Messnert vártuk. Eléggé éhesek voltunk, de gondoltuk Messner is az, így vártunk és vártunk... Egy hölgy toppant be az ajtón egy hatalmas tálcával, rajta, hmmm.... az illatból ítélve egy-két-három-sok adag brassóival és átviharzott a termen a túlsó ajtón távozva. Minket pedig ott hagyott az illattól kábultan, kínunkban találgatásokba bocsátkoztunk az étel fűszerezettségét illetően. Befutott SC, Magyar Pityu, Béla bácsi, öregek és fiatalok vegyesen, csak Messner nem akart megjönni.

Megjött a fekete puli, gazdájával, akiket a túra során sokszor előztünk meg - a pihenések miatt. Jancsi-hegyre felfelé éppen levélgyűjtési akciót tartott a kutyus, most azonban inkább sáros volt. Szegény pulit egész túrán azzal hülyítettük, hogy hol hagyta a nyáját. A célban ez is kiderült.

Balázs bácsi toppant be a terembe, mire a puli egyből hangos ugatásba kezdett és csúnyán morgott is Balázs bácsi felé. Sőt, Balázs bácsi békítő közeledését is éles csaholással utasította vissza. Így derült ki, hogy minden bizonnyal Balázs bácsi volt a birkatolvaj... :-)

Jé, befutott Messner, valamivel több mint egy órával a célbaérkezésünk után. Rögön meg is kérdeztük, hogy hogy tetszett neki az útvonal. Oszi társaságában azonban úgy látszott nem mer nagyon szitkozódni, elég vidámnak tűnt. Hát persze! Benyomott egy bablevest a Nagy-Hideg-hegyen, a gonosz... mi meg itt éhezünk.
Ráadásul Gethét is meg kellett várnunk, aki csatlakozott hozzánk a hazafélé úton.
Ákos bácsi büféjében felfaltuk és egekig magasztaltuk a virslit és a teát, félreérthetlen utalásokat téve "más" virslik minőségére. :-) (Bocs. Aki akarja érti.)

Hazafelé úton Gethe boldogított minket egy-két viccel, de a lexikononunkat otthon hagytuk, így sokszor el kellett nekünk magyaráznia, hogy mi is a vicc... Nem is csodálkozhatunk azon, hogy Joe igencsak fontolóra vette, melyik falu határában tegye is ki Gethe barátunkat. Lehetőleg olyan település határában, ahonnan a
lehető legkésőbb ér haza... Gethe tovább rontotta helyzetét azzal, hogy a körforgalomba való behajtás és az indexelés témakörét helyezte társalgásunk középpontjába.

Végül Gethe megúszta, és mi is rendben hazaértünk.

Kicsit furcsa volt így, októberi időjárási körülmények között a Vulkántúra, fehér szín nélkül. De mint mindig, idén is kifárasztott és gyönyörködtetett.

Képek holnap a http://cejas.fw.hu honlapon.

***

 

CanisLupus

(Forrás: index.hu/forum/FUTO bolondok)

Vulkántúra

Tavaly 7:13-at mentünk Csanyával, az idei ambicióm 6:30-7 óra közötti beérkezés volt. Ehhez képest a Fekete-völgyig (17 km) elfelejtettem enni, így aztán a Hollós-tető és a Salgóvár megmászása közben nem keveset szédelegtem. Szerencsére sikerült magam helyretenni, de menthetetlenül lelassultam. A Magyar-hegyről jó volt a gurulás, de a völgyben az egyébként jól futható dózerúton egyetlen porcikám sem kívánt futni. A Nagy-Hideg-hegyről lefelé aztán volt még egy kis demoralizáló elkavarás, de végül is szép nyugodt tempóban lecsorogtunk a célba. A vége 7:04 lett, most ennyi volt bennem.

Amúgy gyönyörű idő volt. Kicsit túl is öltöztem: bőven elég lett volna a vékonyabbik nadrág, a hosszú ujjú polár helyett pedig a mellény. Nem baj, ez is tanulság.

Eredetileg úgy tervezetem, hogy ezzel a túrával kezdem meg a jövő évi alapozást. Azóta meggondoltam: inkább ez volt befejezése az idei szezonnak :-) Jöjjön egy kis pihenés legalább az év végéig.

A Börzsöny csodálatos volt, mint mindig. Ha kora reggel volt is egy kis párásság, a napsütés és a szél kisöpörte, és fantasztikus kilátás volt az útvonal szinte minden pontjáról. Továbbra is nagy kedvencem a Vulkántúra.

Köszönöm Csanyának a társaságot.

Lupus

***

 

 

 

2007

 

hikerworm

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsönyi Vulkántúra – 2007

Sorozatban harmadszor vágtam neki a Börzsönyi Vulkántúrának, amely ezúttal is a Börzsöny egy új oldalát mutatta meg nekünk. Két éve valóságos mesevilágban találtuk magunkat a magasan fekvő havas részeken, tavaly szinte tavaszi időjárás fogadott minket, most pedig kemény hidegben és egész nap csodálatosan tiszta időben volt részünk.

A túrára a korábbi évekkel ellentétben most csak hárman mentünk Melákkal és Dömével, ugyanis korábbi állandó társunk Zenegyalu lemondta a részvételt, valamint péntek este még Kriszpi is visszalépett egyéb teendői miatt. A szokásos hat órás rajtot most későbbre toltuk, így csak negyed hét körül érkeztünk le Királyrétre, ahol most nem sikerült kulturált fedett rajthelyet találni a rendezőknek, így a parkoló közepén fagyoskodtak, ahol egy autó lámpafényében intézték a nevezéseket. Az olcsóbb túrára neveztünk, nem kértünk a túra utáni egy pár virsli és tea kombóból.

Fél hétkor indultunk neki a túrának, és igencsak szaporáztuk lépteinket a fagyos reggelen, hiszen nagyon hideg volt. Orrunk bizonyult a leggyengébb láncszemnek, mert azt nem fedte semmi, és bizony rendesen lefagyott. Felfelé a Taxi-nyiladékban már nem kellett lámpát használnunk, kezdett világosodni, valamint a kevés hó is fehérített az összképen. A Cseresznyefa-parkoló után most a Kárpát-hídnál volt az első ellenőrző-pont, és nem a Vasfazék-völgy elágazásánál. Folyamatosan haladtunk felfelé a fagyott talajon, Döme kicsit lemaradt mögöttünk. Gyorsan bemelegedtek izmaink, és toltuk felfelé a szekeret, mígnem a vártnál hamarabb meg is pillantottuk a Nagy-Hideg-hegyi turistaházat, a következő ellenőrzőpontunkat. A pecsételés után elintéztük ügyes-bajos dolgainkat, majd egy gyors reggeli a hazai szendvicsekből, és Döme is megérkezett. Rögtön indultunk is tovább, várt minket a Csóványos megmászása. A jól megszokott útvonalon először leereszkedtünk a Rakodóhoz, majd elkezdtünk ismét felfelé haladni a már messziről is nagyon jól látszó toronyhoz. Mielőtt felérkeztünk volna, gyönyörű panoráma tárult elénk, a még hátralévő utunk ott hevert a lábunk előtt, élén a Salgóvárral, ahol Elágazásék teljesítettek szolgálatot. Felérve a Csóványosra behúzódtunk a toronyba a hűvös szél elől, ahova egy-két perces késéssel Döme is felérkezett, és ezt egy kis mézes szilvapálinkával meg is ünnepeltük. A csúcsról elindultunk Magosfa irányába, ahonnan pedig erős ereszkedésbe kezdtünk egészen a Fekete-völgyig. Többször is említhetném, hogy milyen szép volt a téli erdő, milyen tisztán látszott az egész környék. A Fekete-völgyben a patakon való átkelés okozott egy kis gondot, ugyanis sikerült a jobb lábamat belemeríteni a patakba, de szerencsére a félcipő peremének elmerülése előtt felkaptam a lábam, így a víz kívül maradt a cipőmön. A panzióban teával és zsíros kenyérrel vártak minket a pontőrök, igaz sajnos csak egy pohár tea jutott nekünk, bár volt, aki azok után is feltöltötte fél literes üvegét, hogy már szóltak neki a korlátozott lehetőségekről. A büfé pedig az eddigiekkel ellentétben most zárva volt, ami elég rossz marketingfogás a panzió részéről. Miközben betermeltük a zsíros kenyerünket, valamint megittuk a teáinkat, beért Döme is, valamint összefutottunk pár ismerőssel is. Feltöltődve energiával nekivágtunk a következő nagy mászásnak, ami egészen a Salgóvárig tartott.

Rögtön az első emelkedőn utolért minket Csanya is, aki gyorsan meg is jegyezte, hogy alig akart megismerni, miután nem a megszokott nagy hátizsákommal (LA) vágtam neki a túrának. Megbeszéltük, hogy igyekszem eleget tenni kívánalmainak, és hamarosan fejleszteni fogom kisméretű zsákomat is egy megfelelő márkájúra, és ehhez az ő hathatós segítségét is igénybe fogom venni! A Világos-pallagnál már ismét mögöttünk volt Döme egy pár perccel, de gondoltuk, hogy majd az ellenőrzőponton úgyis beér minket, mert ott terveztünk ismét enni egyet, és egy kicsit elidőzni Elágazáséknál. A gerincre fordulva utolértük először Gethét, majd Bubut is, sőt, több túratárs mellett is elhaladtunk. Nyugtáztuk, hogy ismét az elejétől a végéig, fölfelé, síkon és lefelé is ugyanazon egyenletes tempóban taktika alapján haladunk (ennek köszönhetően fölfelé gyorsnak tűntünk a többiek szemszögéből, míg sík terepen és lefelé csak totyorgó óvodásoknak). Hollókőnél gyönyörködtünk egy kicsit a panorámában, majd átnyargaltunk a Vár-nyergen keresztül a Salgóvár ellenőrzőpontjára (előtte mi felmásztunk a várba a háromszög jelzésen, hiszen az elmúlt két évben itt fent volt a pont). A ponton Elágazás és Egon köszöntöttek minket, mi pedig nekik kedveskedtünk egy kis lélekmelengető pálinkával (persze ezt ők is viszonozták egy kis hazaival). Itt mintegy 10-15 percet tölthettünk, miközben ettünk is egyet. Döme nem ért utol minket, így miután szeles volt az időjárás itt fent, fájó búcsút véve a pontőröktől elindultunk lefelé a Magyar-hegy, majd tovább Magyar-völgy irányába. Útközben egy megfagyott víztócsán a rajta megült friss hóba írva egy üzenetet hagytunk Dömének, hogy mikor jártunk arra (mint kiderült, ezt nem vette észre). A hosszú ereszkedést követően a völgyben az ellenőrzőponton csokit, valamint teát kaptunk, ami igen jólesett. Néhány percet elidőztünk itt a frissítéssel, aztán célba vettük a nap utolsó emelkedőjét, ami egészen a Nagy-Hideg-hegy tetejéig tartott.

 A Magyar-völgyben haladva a jól megszokott börzsönyi kéken vezetett utunk. A patakmederben igen érdekes jégképződményeket sikerült megfigyelnünk, amikre Melák hívta fel a figyelmemet, majd a Katalin-forrásnál utolértük ismét néhány túratársat. Volt egy túratárs, aki kihangsúlyozva, hogy őt nem érdekli a túra útvonala, a forrásnál más vonalvezetésre tért, és célba vette irányban a Nagy-Hideg-hegyet. A Bánya-pusztai vadászház után a nemszeretem, rövid, bokros-fás emelkedő következett a két létra között, majd ráfordultunk a piros keresztre, amelyen egészen a turistaházig mentünk. Ez az év volt az első, hogy ez a hosszú emelkedő a végén lévő „szigorú” emelkedővel nem készített ki sem fizikailag, sem lelkileg. Egyszerűen egyetlen kis megállással (egy korty víz erejéig) felbaktattunk rajta. A „szigorú” előtt ismét hagytunk egy üzenetet Dömének, kitartás felkiáltással (ezt már észrevette, és azt mondta, lelkileg sokat jelentett neki)! A turistaházban pecsételés és üdítővásárlás, majd egy szendvics elfogyasztása után el is indultunk a cél felé vezető közel 7 km-es ereszkedés leküzdésére. A Magas-taxi réten majdnem elmentünk a pontőrök mellett, pedig közvetlen az út mellett álltak. Melák egyszer megtorpant, és fel akart kapni valamit a földről, mondván elhagyott valaki egy sapkát, de kiderült, hogy egy kósza kődarabot akart a rendezőknek bevinni a célba. Bíztam benne, hogy nem kell lámpát kapcsolnunk, és csak a Taxi-nyiladék közepe felé vette elő Melák a lámpáját, biztos, ami biztos alapon. A cél előtt már szépen kirajzolódott mögöttünk a nyiladékban a túratársak lámpasora. A célba 10 óra 53 perces idővel értünk be, ami 44 perces javulás a tavalyi időnkhöz képest. Kis várakozás után megkaptuk a kiérdemelt kitűzőnket és emléklapunkat. Melák elment a büféhez forralt borért, közben én átöltöztem. Mikor visszaért, a kocsival felmentünk az oktatóközponthoz, hogy lássuk, mikor ér be Döme. Várakozásunk alatt megettük maradék készleteinket (szendvics, pogácsa, bejgli, csoki), persze gondoltunk Dömére is, és hagytunk neki is mindenből. Döme 12 órához közeli idővel jött meg, valamint egy feldagadt kézfejjel (egyszer elesett a Taxi-nyiladékban). Egyszer bekopogott valaki az ablakon, és mikor már gondoltam elküldöm jó messzire a parkolóőrt, hogy most már nem fizetek, akkor kiderült, hogy Gudluking volt az, és csak elköszönni jött.

Hazafelé még egy jó kis hóviharba kerültünk Vác körzetében, majd hazafuvarozva mindenkit este kilenc körül értem haza. Nagyon jól telt a nap, köszönöm mindenki társaságát! A Börzsöny ma is csodálatos arcát mutatta!

Ez a beszámoló és más túrabeszámolóim itt is megtalálhatóak:

http://hikerworm.googlepages.com

Hikerworm

***

 

vaddino

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Börzsöny Vulkántúra-2007

Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor meredek. Minden tekintetben. Egész héten figyeltem az időjárás jelentéseket, webcam-ot Nagy-Hidegen, próbáltam felmérni, milyen lesz az idő. Attól eltekintve, hogy pont szombatra mondtak havat, nem volt semmi gond.

Szombat reggel fél5-ös kelés volt előirányozva, s bár fél 2 körül még ébren voltam,egész frissen keltem. Felvillanyozott a tudat, hogy végre megint túrázok. Hatan indultunk el az 5:15-ös 6-os villamoshoz,ahol szóváltásba keveredtünk egy fiatallal, aki "buliból haza" üzemmódban volt, és erősen illumináltnak tűnt. A villamoson igen magvas,intellektuális beszélgetésbe elegyedtünk, megtudtam többek közt Tőle,hogy én "humán politikával" fogok foglalkozni a közeljövőben. Jókedvűen értünk tehát a Nyugatihoz, ahol simán elértük az 5:40-es szobi személyt. Kismarosra érve határozottan kirajzolódó csoport igyekezett a buszmegállóba, ami tisztességgel megtöltöttünk. Találkoztam néhány ismerőssel. Csapatunk néhány tagja mit sem sejtve vidáman csevegett.
A rajtban kis sorban állás és csípős hideg fogadott. Futók is voltak néhányan, nekik ezúton is respect... Nem túl taktikusan nevezés után kezdtem kamáslit húzni,így alapból negyed óra késésben voltunk. Ezért ezúton Zoli barátomtól szeretnék elnézést kérni,akinek ez a csúszás komoly lelki törést okozott = ).
Nem túl lendületesen indultunk el a Taxi-nyiladékban, lábam vígan tapodta a fagyos talajt. Hó csak mutatóban volt, egyenlőre. A Kárpát-híd után, ahol az első pecsétet kaptuk következett az első életerős emelkedő: a Nagy-Hideg-hegy kezdte éreztetni jelenlétét. Ezután az utat hol jeges, hol sáros foltok tarkították, egy kis patak ugyanis szabályosan úgy döntött, hogy keresztezi az ösvényünket ezen a szép reggelen. Stabilan emelkedő útra tértünk, és hihetetlen lassan megérkeztünk a hegytetőre. A menedékház melegében szívesen elücsörögtünk volna még, de menni kellett. Csóványos felé indulva kis kavarás után rátaláltunk a helyes útra, ami kellemesen lejtett. Szabó-kövektől remek kilátás nyílt a Nagy-Hideg-hegyre, és a Csóványos-Magosfa masszív tömbjére. Csóványoson pecsét, majd toronymászás; a kilátás gyönyörű volt, az északi láthatáron szemérmesen felhőbe-ködbe burkolózva a Tátra hósapkás csúcsai csillogtak.

A Magosfára gyorsan megérkeztünk, majd egy bosszantóan meredek ösvényen kezdtünk ereszkedni-dobtam is egy-két hátast, még a botom se segített.

A VILATI-üdülőben tea-zsírosdeszka páros fogadott, előbbit felturbóztuk Zoli laposüvegéből. Továbbindulva Holló-kőig hol meredekebb, hol lankásabb emelkedőkön kaptattunk, de a Börzsöny nyugati gerincéről nyíló kilátás mindenért kárpótolt. Salgóvár alá érve nem hittem a szemenek, az ellenőrzőponthoz vezető ösvény nem volt ugyan hosszú, de kibírhatatlanul meredek. Ezen a ponton csapatunk három tagja, Kata, Ildi és Tomi meghozta végleges döntését: tömegközlekedést keresnek a legközelebbi faluban, Nagybörzsönyben- sajnos nem tudták volna szintidőn belül befejezni a túrát. Mivel nekünk is kétségeink voltak a sikert illetően, rákapcsoltunk egy kicsit, s a búcsút követően Zolival és Gáborral nagyrészt kocogva tettük meg az utat a Magyar-völgyig. Az ellenőrzőponton csoki fogadott, ami jobbkor nem is jöhetett volna. Kibontottam eddig hurcolt sörömet is, ezen a ponton ugyanis átléptem a számomra bűvös 1000km-es határt, már ami a 2007-es évet jelenti.
Mivel rohamosan sötétedett,fejlámpát bekészítve indultunk neki az utolsó nagy emelkedőnek, a Nagy-Hideg-hegynek --- másodszor. Még Bányapuszta előtt sikeresen letértünk az ösvényről, és erdészeti utakon, a Kovács-patakot kerülgetve küzdöttük magunkat előre a kavargó hóesésben. Minden elágazásnál érzésre balra kanyarodtunk, azt tudtuk ugyanis,hogy arra van a P+ jelzés. Számításunk bejött, hamarosan metszettük is az ösvényt. Ezután következett az a rész, ami az itinerben rémisztőnek van titulálva. Az volt. Bár sötétben jobb volt, mert nem láttuk egyben az egészet. Valamiért mégis megkönnyebbülést jelentett látni a menedékház fényeit, ahol a változatlanul mosolygós pontőrtől kaptunk pecsétet-érthető,Ő egész nap a melegben ücsörgött. Kiürítettük Zoli laposüvegét, így már nem fáztunk annyira.

Rövidesen továbbindultunk a szüntelenül kavargó hóesésben, és itt már komolyan gondolkodtunk, hogy jutunk le Kismarosra, mivel az utolsó busz már elment. A Taxi-réten vidám tűz lobogott a ponton, amit meg is értek, cudar hideg volt már. Egész jó kedvre derített minket a tudat, hogy innen már csak lefelé; egész szép tempót is mentünk. A biztonság kedvéért dobtam még egy hátast, a könyökömre estem, marhára fájt. De egyszer csak sorompóba botlottunk, és igen ez itt már a CÉL!

Kitűző, oklévél, gratuláció…megfogyatkozva, de befejeztük. Elindultunk a büféhez…fuvart keresni. Ezúton is szeretném megköszönni annak a párosnak, akik bevittek minket Kismarosra.

És szeretnék szívből gratulálni mindazoknak, akik elindultak ezen a túrán, attól függetlenül,hogy feladták,vagy végigcsinálták. Köszönjük a rendezést, meseszép túra, szemet gyönyörködtető helyeken járhat az ember. Végezetül idézném a salgóvári pontőr szavait: ekkora távon, ilyen kemény túrát ekkora szinttel nem lehet találni az országban…

***

 

Lúdtalp

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Vulkántúra
akibácsi-larzen, B Timi és én, arra gondoltunk, hogy remek ötlet lenne indulni ezen a gyönyörű túrán. Szintes is, kellően hosszú is , nincs is messze, csillagtúra stb. Szóval minden adott egy emlékezetes kis hétvégi túrához.
Bp. 6:00, kinn mínusz 5 fok. Királyrét 7:05, mínusz 8. Brrrrrr. És ilyen hidegnek is éreztük! Persze ez nem tartott sokáig, mivel a túra vonalvezetése jól temperálja az embert. Uccu neki, fel Nagy-Hideg-hegyre, mindjárt 6,6 km-en bő 600 szintemelkedés. Nem kezdtünk erősen, csak éppen, olyan "beszélgetős, vagy kicsivel a feletti" volt a tempó. Amolyan "gombászós" :-) Haladtunk szépen, másztunk, kocogtunk másztunk. Nagy-Hideg-hegy után megmásztuk a Csóvit is, aztán hosszú ereszkedésbe kezdtünk. A tempó érzésre nem volt éppen "döccenős", mégis, ma az óra jobb formában volt, mint mi. :-) 2:30 körül értünk a Fekete-völgybe, ahonnan cseppnyi erőgyűjtés után nekivágtunk a nyeregnek. A Fekete-völgy Salgóvár szakasz, holott csak bő hat kili, határozottan sok erőt követelt tőlünk. Nehéz kaptatók, szeles kitett gerincek lassították szárnyalásunkat. Viszont fantasztikus panorámában részesülhettünk erőfeszítésünk jutalmául. Egész meg voltam lepve, hogy pl. a Csóvi milyen messze van, és büszke voltam rá, hogy mi bizony onnan jövünk. Ezen a szakaszon fáradt voltam, de szerencsére nem csak én lehettem ezzel így, mert szépen együtt maradt a csapat. Salgóvár után lekocogtunk a Magyar-völgybe, ahol völgycsoki és teácska után megkezdtük a N-H hegy másodszori megtámadását. A turistaház innen kb. 7,5 kili, kis jóindulattal ismét 600 szinttel. Az első kb. 4 kili Bányapusztáig erdészeti úton megközelíthető. Megfutottuk. Nem volt "óccsó", merthogy nemkicsit volt "darálós", de mentünk mint a robotok. Bányapusztától két komolyabb kaptató van az EP.-ig közte pedig egy kis hullámvasutas nyereg teszi "élvezetessé" a kirándulást. Itt már "acélos"elszántság lett úrrá rajtam. Nagyjából elvesztettem az önkontrollomat, és mentem, ahogy bírtam. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy még egy kicsi és már csak lejt. Az utolsó kaptatókon kiszúrtam egy sporit elöl, és úgy éreztem be kell gyűjtenem. Meglett! :-) A kemény harc persze nem maradt jutalom nélkül, és elfogyott a hegy, felértem a házhoz. Gyorsan felhörpintettem egy "feketét" aztán elindultunk lefelé. Eleinte kicsit macskásan ment az ereszkedés, aztán kezdtem belerázódni. Bemutattam még egy figurát egy sunyi jégfolton aztán döngettünk lefelé megint. Kicsivel a vége előtt, némi motivációvesztés - fáradtság kombora jelentősen lelassítottam, de aztán akibacsi kiváló sportpsychológiai érzékről tanúságot téve erőt öntött belém, úgyhogy toltam a végét, ahogy csak tudtam. 6:15 a vége. Olyan amilyen, de a miénk.

Külön említést érdemel, mint teljesítmény, a vizes cuccokból való átöltözés fagyos végtagokkal az autó mellett.
Szóval fincsi volt.

***

 

Fantasapkás

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

a Piros 35 után ez volt a következő állomás a felkészülésben!

Annyira vártam már ezt a túrát, hogy a torokgyík sem riasztott vissza :P

Csípős hideg fogadott minket a kocsiból kiszállva, start: 7.40.

A Nagy-Hideg-hegyig (6,6km) úgy leizzadtunk, hogy át kellett öltözni, rettenetesen belekezdtünk 9-re már fenn voltunk...

Csóványosig a terep ismert volt, a neheze csak utána következett; lefelé a jeges kavicson----> ez sokkal megeröltetőbb volt mint fölfelé haladni.

Itt jegyezném meg, hogy a fekete-völgyi és a magyar-völgyi tea-zsíroskenyér ill. tea-csoki életmentőnek bizonyult :)
A Magyar-völgynél rettenetes holtponton voltam. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ez a Salgóvár-Magyar-völgy volt a legkritikusabb része a túrának. Sokkal jobban volt megterhelő lefelé egyensúlyozni; választhattam, hogy a fagyott sáros talajt választom kövekkel, vagy a lefagyott éles kavicsos utat.
Nagy-Hideg-hegyig már csak az akarat vitt minket. Mondhatni igazi teljesítménytúra!
Gyorsan benyakaltunk egy forró teát...ekkor már ránk sötétedett. Összeszedtük minden erőnket és nekivágtunk az utolsó szakasznak. A fejlámpából fogyott az elem, a csúszós, veszélyes talaj egyre nehezebbé vált. Már csak lefelé bámultunk; szótlanul, koncentrálva nehogy elessünk az éles, lefagyott kavicsokon. Végül elértük a sorompót...már csak 50 méter!

BEÉRTÜNK!!!
A vége 18.58! Szintidő teljesítve :)

Amire büszkék vagyunk: nem adtuk fel! Pedig nem sok hiányzott, a lábaink sajogtak, éhesek voltunk,de nem bírtunk enni, elfáradtunk.

A végeredmény: derékfájás, 11 vízhólyag és a 2 kislábujj körme--> ¤

Mindezt megérte!!! Büszke vagyok, hogy teljesítettük a túrát!

EZ egy igazi teljesítménytúra! Csak az jöjjön, aki tisztában van ezzel! Tisztelet a Börzsönynek, a távnak, a szintnek, a hidegnek.

Méltó emléktúra! Köszönöm.

Fantasapkás

***

 

Spot

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Börzsöny vulkántúra

Flottul menő regisztráció után ballagok a határházak között, deres aszfaltúton, halk csaholást hozó hideg szellő kíséretében.
Dermedtre fagyott, ropogó hószemcsék fehérítette táj, csend, a reggeli fagy csendje, nincs kedve zajongani semminek, még madárhang sem hallatszik, még a szél is lelassult valahol, csak gyenge áramlatok mozognak. Kéményekből lomha füstcsíkok kanyarognak, pöfékelnek az ég felé.

Hosszan húzódó vezeték alatt menetelő, elszánt turisták, baktatok utánuk a köves makadámon és csodálom a téli tájat, az ébredező nap vörös sugarai által megfestett hegyeket, fákat, bokrokat, a megszáradt, és cserjék ágain ragadt leveleken megbújó hófoltokat.

Fák közé futó, traktornyomos ösvényén, befagyott pocsolyák betört felszíne, szétfröcskölt sárfoltokkal, botok hegyeinek nyomaival, beszakadt bakancsnyomokkal.

Erdei csapást keresztez sötét vizű patak, valakik hidat építettek, hangulatos, a közelben vízesés csobog kisebb tavacska mögött, visszanézve a nap korongja éppen feljön a domb hajlatánál, fának tövénél.
Átkelek a túlpartra, emelkedőn mászok, küzdöm magam felfelé, az első komolyabb kapaszkodó, hamar felérek, egyenlőre nem vagyok fáradt, ez még a túra eleje. Jól megépített erdei út murvával szórva, hó takarja, partjain farönkök, frissen vágottak, még illatoznak, az álló társaik vörösen tündökölnek a napsütötte részen.
Föld alól szivárgó langyosabb vizek olvasztotta hó és jég, dagonyává hígult latyak, süllyedő bakancs, mellette keményre fagyott föld, és dér. Arrébb patak keresztezi a szekérutat, szegélyként jégcsapok lógnak, csillognak, vernek fényt a szemembe. Keresem az átkelőt, jeges kövek, ágak, folytatom menetelésemet, át a zimankós erdőn. Újabb hegyoldalból lezúduló víz mossa az utat, csörgedezik, csobog, hangot ad a vadonnak, éneklő hangot. A kövek körülötte, mohásak, zöldek, átlátszó jégburában.

Sífelvonó rúdjai lógnak bánatosan, fokozva a fagyott világ dermedtségét, átmegyek közöttük, nézem honnan jönnek, hová mennek. Nehezednek lépteim, hideg párát lehellek a hegy oldalára, megcsúszok, korrigálok, energiát veszítek, kiszalad az erő. Nagy-Hideg-hegy, nézem a Dunát a távolban, a hegyek párába vesző vonulatait, a nap erőtlen küzdelmét, hogy átjusson a sűrűsödő felhőkön.

Pólóba öltözött turista lép ki a hegyi szálló ajtaján, pulóvere átvetve a nyakán, összébb húzom a cipzárt a dzsekimen, sapkám megigazítom, nem venném le őket. Kispistázó társak vonulnak egyenesen, én inkább maradok a jelzett úton.

Kiálló, hegyes köveket keresek a bakancsommal a meredek, jeges terepen, szuszogva küzdöm magam a tető felé. A gerincről a Csóványos betonhengerét veszem szemügyre, a másik irányba leendő útvonalamat követem szemmel.
A kopasz fák között árnyat ver a hóval fedett avarra a felhőkön átvergődött napnak sugarai, csillogó felszínről ezernyi apró szikra szóródik szerteszéjjel, hihetetlenül szép a téli erdő, még ezzel a vékony réteg fehérséggel is.
Megborzongok a feltámadó erősebb szél érzetétől, közeledik a hegynek teteje, szabadabban garázdálkodhatnak az áramló oxigénfelhők. Elballagok a betonhenger mellett, amelyet nem rég még messziről mustráltam, a padok körül senki sem pihen, a tábla búsan jelzi az erdei útvonalakat.

Ballagok lefelé a tölgyerdő törzsei mellett, helyenként súrolva azokat, apró fenyves után, apró domb mögött ágazik el a kék háromszög a „Börzsönyi éjszakai” túra útvonala. Februárra gondolok, vajon itt fogok megint gyalogolni a fagyos, sötét éjszakában? Ilyen gondolatokkal bandukolok tovább.

Valamikor kerítés épült, nem tudom mikor, de itt van, elballagok mellette, követem a kitaposott ösvényt, barna a levelektől, a fáknak leveleitől, melyet leporoltak a hótól a gyalogosok talpai, kacskaringós rajzolatot hagyva az erdő fái között.

Átlátni a kopasz koronákon, nincs rajta lomb, lehullott. Szemben a másik gerinc, hegygerinc, ott fogok gyalogolni nemsokára. Ballagok a keskeny csapáson, bakancsom fűzője bomlik, guggolok, kötöm, nézem az utat földközelből, érdekes, más mint állva, ágaskodó, ősz fűszálak szegélyezik, a levelek egyenként látszanak.
Újabb kerítést oldalazok, sárga teteje színesíti a fekete-fehér erdőt, előttem egy gyalogló igyekszik tova, balra sziklák emelkednek ki a hegy tetejéből, szirtek. Elhaladok mellettük, aztán meredekre vált az út, én meg óvatossá, lassan lépkedek lefelé, nézem, hogy mit taposok, de nem látom, megcsúszok, zuhanok, kapálózok, hátamra, vállamra gurulok, kis híján hátra bukfencet vetek, egy fába kapaszkodok, felállok, szusszanok, remegnek a lábaim. Indulok tovább, még óvatosabban, lépek egyet, azután még egyet, megcsúszok, zuhanok, szánkázok lefelé, sikerül megállnom. Körülnézek nem látta-e valaki, hát ez tiszta égés, nyugtázom, és ismét felállok. Na, ebből elég, döntöm el és letérek a járt útról az erdő fái közé, ott ereszkedek le a biztonságos csapásig, ahol kidőlt, hatalmas platánfák állják utamat már évek óta, bár az első után mellé zuhant még néhány, lassan másik ösvény járódik ki mellettük. Óvatosan ereszkedek lefelé, és sikerül is baj nélkül kikerülnöm.
Most vidáman slattyogok egy biztonságos csapáson a hegy oldalában Kemence irányába, az erdőt csodálva, számomra ez megunhatatlan élmény. A kék négyszögön aztán ismét nyaktörő mutatványok közepette lehet csak lejutni a völgybe, fellélegezve nyugtázom a sikert.

Újabb vad forrás, meredek, latyakos talajjal, kidőlt fával, nem kerülhető, csúszkálok, egyensúlyozok, hajolok mélyre, bámulom az előttem haladót.

Patak, szélesre áradt, mint minden évben, átjutni nem egyszerű, a gyaloglás végét is jelentheti egy rossz lépés, és a vízzel megtelt bakancs, de szerencsésen átjutok, nagy hasznát veszem a botjaimnak, a vízben heverő fatuskó teteje havas, a kő pedig jeges.

Egy hölgy járkál tanácstalanul fel-le a parton, segíteni nem lehet, csak egyedül tudja megoldani, sikerül neki.
A turistaházban a hagyma már elfogyott, ezt nehezményezem, lassúbb vagyok, de nem kevésbé éhes, mint a gyorsabb társaim, kénytelen vagyok üres zsíros kenyeret enni, amit viszont nem nagyon szeretek. Forró tea azonban van!

Hosszú, egyenletesen emelkedő úton baktatok felfelé, egyenletesen lépkedek, ritmusosan rakom botjaimat előrébb, visszafordulok, nézem a völgyben futó patakot, a sötétzöld fenyők között rejtőzködő téglaépületet az elé befutó síneket, a szemben emelkedő hegyek tetejét, amelyről leereszkedtünk a völgybe, hogy átkeljünk a Csarna áradó víztömegén.

Tovább haladok, tarvágott oldalba érek, messzire látok, dombgerincek összefutása rajzolja a tájat, meghagyott jellegfák színezik az oldalt, az égen felhők játszadoznak. A látványt bámulva haladok a többiek után. Az erdő belseje felé fordulok, egymásra dőlt fák, földbe maradt rönkök, kettéroppant törzsek, egymásba kapaszkodó nyikorgó fák követik egymást.

Hunyorgok, szembe gyaloglok az előbukkanó nappal, sugarai égbefutó fénycsíkokat alkotnak. Sziklákat kerülgetek, kidőlt fák alatt bújok át, lépek keresztül. Faragott, megmunkált hatalmas köveket látok mindenütt, gondolom ezeket nem a természet alkotta, de a térkép nem jelez semmilyen régi építményt, romot, én mégis úgy gondolom, talán valami vár állhatott itt a régi időkben.

Ballagok tovább az egyre erőteljesebben emelkedő ösvényen, itt már fáradok, gyengülnek lábaim, kezeim, lassan haladok, de nem állok meg, összeszorított fogakkal küzdöm magamat egyre feljebb, a csúcson már ácsorognak néhányan. Érkezem én is, gyönyörködöm a tájban, a habos, hullámzó vonulatokban, a Csóványos távolba vesző, alig kivehető betonhengerében. Bejegyzem magam a Csúcskönyvbe, és továbbhaladok a keskeny sziklapárkányon futó ösvényen. Fantasztikus ez a kanyargó, sziklákat kerülgető, a szűkös tápanyagnak köszönhetően törpére növő fák között futó, gerinceken kacskaringózó, számtalan kilátópontot kínáló vadregényes túra útvonal.

Ismét elhagy egy pólóban túrázó, sziklatörmelékek között haladok, felfelé kígyózó úton, óriás sziklatömbök társaságában, kerítés mellett, kidőlt fákon át araszolok. Völgy felé futok, szekérutat keresztezek, izzadva kapaszkodok egy szírt felé, figyelem, ahogy az előttem haladó küzdi magát előre, szinte lazán, gond nélkül, nem úgy mint én, én aztán szenvedek helyette is, szuszogva, nehezedő légzéssel, kalimpáló szívvel, minden lépést meggondolva, aztán fenn vagyok, és már ereszkedek is le a pecsételő ponthoz, húzok egy kis páleszt, köszönöm és haladok is tovább. Keresem a várra utaló nyomokat, és azonosítok is, vagy két bástyamaradványt, ha az volt egyáltalán.
Lefelé futásra váltok, és meg sem állok addig, amíg vízszintesre nem vált az ösvény. Magyar-hegy után aztán, csak futok és futok a völgybe épített murvás útig.

Lazán sétálok a kellemes környezetben, csodálom a patak helyenként jeges felszínét, a belelógó ágakat, hallgatom a víz csobogását. Remek tempóban haladok, távolodok néhány zajongó gyaloglótól, forrásnál megállok, ellenőrzöm a vízkészletemet, de van elég, így megyek tovább.

Egyre rögösebb, széttaposottabb úton botladozok, nézelődök, figyelem az alattam futó mély vízmosást, a benne csordogáló patakot. Lassan elegem van a hosszú egyenes útból, a mély keréknyomokban való kínlódásból, az egyre emelkedő szintekből. Végül előtűnik a kulcsos ház, köszönök a padokon pihenőknek, és rátérek a cserjésben felfelé futó ösvényre. Ferde talajú, jeges, sáros, csúszós, igen keskeny, helyenként tüskés, benőtt, nehéz terep ez, jó felérni.

A nap egyre vörösödő korongja lassan kezd lebukni a lombok mögött, alkonyodik, átgyalogoltam a napot, igaz ez egy rövid nap. A kacskaringózó szekérút havas csíkja, gyakran befagyott pocsolyák felett simul ki, alkot tökéletes felszínt, itt már nincsenek betörve, lábnyomok sincsenek rajtuk, ehhez már fáradtak az emberek, kímélik erejüket.

Baktatok, lassan sötétedik, az utolsó nagy erőpróba előttem tornyosul, nem állok meg, nekivágok, most nem hagyom magam, nem fogok megállni, határozom el keményen, és megyek és megyek. Számolom a lépteimet, leszegett fejjel, időnként felpillantva, csak úgy éppen hogy, lássam mennyi van még, aztán pontosan 728 lépés után fenn vagyok, pihenő ember mellett haladok tovább, magamnak bizonyítottam, jó érzés.
Letérve a széles szekérútról, ismét lassulnak a lépteim és, még 183 lépést számolok az aszfaltig, de onnan sem könnyű, végül azonban forralt bort iszogatok a legyőzött hegy tetején.

Kilépek a hideg estébe, libabőrös leszek, fázok, bámulom a sífelvonó fordulóját, mögötte a sötét erdőt, indulok lefelé, lassan futni kezdek, teljesen besötétedik, de én csak futok és futok, egymásután hagyom el a többieket, aztán csak azt érzem, hogy kiszalad a lábam, kalimpálok és nagy erővel a hátamra zuhanok, felállok, alaposan bevertem a hátam és a ball könyököm.

Ismét futni kezdek, látszólag nincs komolyabb baj, lámpát nem veszek elő, úgy gondolom leérek, nincs értelme megállni. Köveket, földre esett faágakat kerülök, vízmosásokat ugrok át, a hó miatt nincs vak sötét. Utolérek egy kisebb csoportot, mondja egy srác, hogy nem kellene futnom, igen – felelem – ez így van, estem is már, és abban a pillanatban ismét megtörténik, jégre lépek, megcsúszok, térdre esek a jobb lábam kicsavarodik, a lábfejem megakad egy kőbe, és nagyot reccsen a térdszalagom.

Iszonyúan megijedek, hevesen ver a szívem, de a büszkeségem nem engedi, hogy nyavalyogjak, felállok és folytatom az utamat. Már nem futok, csak gyalogolok, aztán egy idő után a lámpámat is előveszem, megriaszt egy újabb esés lehetősége, nem kockáztathatok többet.

Feltűnik a turistaszálló világító ablaka, figyelem ahogy közeledik, körbemegyek és benyitok az épületbe, keresem az ismerősöket.

Állok a sorban és érzem, hogy lehet itt komolyabb baj is, megkapom a teljesítésért járó dolgokat, átveszem a száraz ruháimat és indulok. Meglep az utca világítás nélküli sötétsége, újra elő kell vennem elrakott lámpámat miközben sántikálok Királyrét sötét utcáin, aztán átballagok a fahídon, hallgatva a láthatatlan, sötét és fagyos víz halk csobogását.
Ákosnál csúcsforgalom. Kinn találok helyet, elfogyasztom a mindig finom teát és a virslit, nem tetszik, hogy csak egy darab zsemle jár, de nem foglalkozom vele.

Bedobom a szemetet a kukába és odasántikálok a volánmegállóba. Többen teát szorongatnak a kezükben, de nem szállhatnak fel vele. Megveszem a jegyet és lehuppanok egy ülésre, és miközben lassan távolodunk Királyrét sötét hegyeitől, völgyeitől, utcáitól a nap eseményeit és más túrákat elevenítünk fel útitársammal.

***

 

vajonmerre

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Kedden ködös-sáros időben bejártuk a túrát RitaB-vel, és elhelyeztünk néhány útbaigazító táblát is. Kis hezitálás után (kis rábeszélés után) végül úgy gondoltam, hogy egy évnyi kihagyással belevágok a harmadik Vulkántúrámba.
Reggel a vonaton nagy adag tejberizst reggeliztem. Kismaroson szikrázó hideg fogad. Sokan várunk a buszra, rengeteg a vidám, lelkes fiatal. Számomra valahogy ez a túra legjelentősebb pillanata.

Gyors rajt 7.30-kor bemelegítő kocogással. Az első pecsételőhely környékén kicsit befagy a CamelBak-em, de kezelhető a probléma. Csóványosig nagyon erős tempó tartok, NHH-en sem állok meg Ritánál csak pecsételni. Ha jó időt szeretnék menni, akkor a pihenők elhagyásával sokat lehet lefaragni. Szép tiszta az idő, a csóványosi torony szinte folyamatosan látszik. Itt szomorúan konstatálom a kedden épített TTB hóember elhullását :-( Lefelé nagyon megküzdök egy csonttáfagyott Powerbar szelettel. A Z meredekebb szakaszain bajban vagyok a botokkal is, esek-kelek. Végre itt a Vilati-nál vagyok egy a keddinél szerencsésebb patakátkeléssel. Kapok egy TTB túrórudit, és a kért ásványvizem is itt van. Köszönet érte még egyszer Vagdalhúsnak és Olahtamásnak! Tehát CamelBak gyorsan feltölt, isopor belezúdít és már jöhet is a salgóvári gerinc.

Brutálisan emelkedő hullámvasút ez, az előttem haladó futócsapatból is kihullik egy ember. Itt futásra gondolni sem érdemes. El-elhúznak a futók, de az emelkedőkön jó vagyok a botokkal. A kilátás Hollókőről fantasztikus. Végre itt a salgóvári pont Elágazásékkal. Szegények a legnehezebb pontot vállalták be. Innen végre lehet megint tolni egy kicsit, persze Magyar-hegyre felfelé-lefelé ez sem igaz :-) Magyar-völgyben nagy TTB-s csapat pihen, csokit nem kérek, de egy teát azért a kezembe nyomnak. Bányapusztáig megint leerőltetek egy Powerbar szeletet. Ez a szakasz most lefagyva istenes volt a keddi sártengerhez képest! Kezd megfogni a csekély kétórás éjjeli alvás, de már csak a P+-os kapaszkodó van hátra. Ezen egy kicsit beszélgetek, majd botozva leküzdöm az utolsó nagyobb emelkedőket a turistaházig. 14 óra van kb. Innen bele-belekocogva, néha nagyot korcsolyázva érek be a célba kereken 15 órára.

Elégett 4000 kalória. Kitűző, megérdemelt virslik a célban, busz eldumálása Jaat-tal, majd köszönet a fuvarért Alá-nak! Ez most jó volt, jövőre is!

***

 

elágazás

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Ha belegondolok, kb évek óta nem írtam...idő, energia hiány stb. miatt,  de ha más nem, viszonylagos rendszerességgel olvasom ...hát ezt most megszegem, egy pár gondolat erejéig. Néhány szóval:

Vulkántúra egy pontőr szemével:

Mint rendszeres túrázók, már régen szerettük volna kipróbálni, hogy milyen is a másik oldalon, de igazán nem mentünk utána a módjának. A börzsönyi vándoron alakult úgy, hogy meghallottuk, megvitattuk, jelentkeztünk, és ott voltunk.

3-kor kelés (ezzel persze sok újat nem mondtam), randi Oszkárékkal Kismaroson, Nagybörzsönyig még fűtött autó, lámpa elő, majd nem gondolt kaptatók után hála istennek időben Salgóvár. Nagyon igyekeztünk, nagyon izgultunk, nagyon szerettünk volna megfelelni, szőlőcukorral és kis házi melegítővel készültünk, és sok-sok mosollyal, jó szóval.

Egyetlen negatív megjegyzést kaptunk: nem tettünk ki papírt arról, hogy a másik oldalon vagyunk. Valóban így volt, ezért elnézést kérek mindenkitől - így utólag-, ha ez miatt "fölöslegesen" kellett egy plusz puklit megmásznia, de ennek is megvolt az oka:

-első bálozók sajnos megbotolhatnak, ill. nem figyelnek mindenre

-egyértelmű volt, hogy a jelzés mellett van a helyünk (márpedig a jelzés nem ment fel)

-nem annyira volt kánikula, még a helyünk tűnt a legideálisabbnak...

-előtte héten kéktúráztunk, így nem tudtam rendesen felkészülni (otthon sem írógép, sem nyomtató, kézzel meg reménytelen a kiírás)

Mégegyszer kérem az elnézéseteket az esetleges hiányosságokért.

Ami nagyon jó volt:

-mindenki pozitív hozzáállása és kedves szavai

-ismerős/ismeretlen kedves arcok

Én pozitív benyomásokkal és érzésekkel, sőt kifejezetten jó hangulatban éltem meg, és remélem a többség is ezt érzékelte tőlünk.

Köszönöm a kedves szavakat, és ezúton is gratulálok minden résztvevőnek, hisz ez nem egy könnyű, sőt nagyon nehéz túra volt.

Mivel pedig közeleg a nagy nap, mindenkinek Boldog, Szeretetteli, Békés Karácsonyt!!!

***

 

moiwa

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsönyi Vulkántúra

Már napokkal a túra előtt elkezdtem fejben előkészülni a szombatra. Nézegettem, hogy mit is várhatunk az égiektől. Kicsit elgondolkoztatott, hogy pont a túra napjára ígértek havazást, de ha az ember ugye elhatározza, hogy a kedvenc hegységében egy nagyon eltalált útvonalon túrát rendeznek, akkor feltétlenül ott a helye.

 A reggeli vonatról Kismaroson leszállva kirajzolódik egy boly, akik egyfelé tartanak. A királyréti buszra is hosszabb időt vesz igénybe a felszállás, mint amit a sofőr általában megszokott. Hideg van, tiszta az égbolt, szép nap elé nézünk!

A rajt az Oktatóközpont előtt, mivel kora reggel még nem lehet bemenni az épületbe. A kis sorállás ellenére mindenki türelmes, és van bőven ismerős, akikkel el lehet ütni azt a néhány percet. Tanúja lehetek annak is, ahogy két túrázó kideríti egymásról, hogy valójában rokonok…

Fél nyolckor elrajtolunk H. Misivel, és csak szépen, nagyon kényelmesen megyünk. A Taxi-nyiladék „kifutópályája” és enyhe emelkedője csábítana egy erőteljesebb tempóra, de nem engedek a kísértésnek. Kell még az erőt későbbre is tartalékolni. Vissza-visszanézünk a királyréti Várhegy irányába, ahogy megy fel szépen lassan a Nap, pompás látványt adva ebben a tiszta időben.

Hó itt még gyakorlatilag nincs, sőt később a Cseresznyefa-parkolónál is csak mutatóban. A Vasfazék-völgyben még kellemes emelkedővel érjük el a Kárpát-hidat. Nagyon jó ötlet volt ide tenni a pontot, illetve az, hogy minden évben valamennyit módosulnak az ellenőrzőpontok helyei. Így aztán nem lehet megszokásból menni az úton. Apropó megszokás: hihetetlen hogy tavaly ilyenkor még kifejezetten tavaszi időt élvezhettünk, most pedig kemény hideget rendeltek számunkra az égiek!

A Kárpát-hídon átkelve nekikezdünk a szinteknek. A talaj fagyott, helyenként csúszik is, sok esetben nem lehet biztosra menni, hogy az avar rejt-e valamit maga alatt. Menet közben Misi pedzegeti, hogy bizonyára átment pluszba a hőmérséklet, hiszen helyenként tócsákon gázolunk át. Kiderül, hogy messze nincs itt plusz, csak ideiglenes patakok folynak keresztbe-kasul az úton. Egyik-másik patak szép hozammal csörgedezik.

Mikor a K négyzet jelzésen bedurvul az emelkedés és keresztezzük a szélesebb utakat, egyiket a másik után, érezni, hogy nincs messze Nagy-Hideg-hegy. Az egyik ilyen keresztezésnél valami fantaszikusan süti meg a Nap az úton lévő hóleplet! A felvonó aljától a az Éneklő úton kihagyjuk az éneklést, szépen komótosan felszuszogunk a turistaházig. Itt RitaB fogad üdvözölve, valamint az éppen itt pihenő ELTÉ-s csapat Petamival kiegészülve. Nem időzünk sokáig, még nagyon az elején vagyunk, ráadásul olyan szép az idő, élvezzünk belőle minél többet!

Útvonalkövetés helyett most „nagypistázunk” és Misivel felmegyünk a Nagy-Hideg-hegy csúcsára, ahonnan káprázatos panoráma fogad. A Visegrádi-hegység havas csúcsai, a napsütötte Duna szalagja.. Visszatérve a P sávra, a Rakodóig való ereszkedéskor nyilvánvalóvá válik, hogy itt ma a lejtők is izzadságosak lesznek… már ha az a cél, hogy két lábon tegyük meg az utat.

A Csóványosig tartó gerincút egyszerre nosztalgikus és felemelő. Az itteni bükkösökben süvítő szél hangja mindig részét képezi ennek az útnak, oly ritka a szélcsend (talán az idei Teleki 50 volt a kivétel). A Haramia-lyuk előtt balról egy kövekből kirakott emléket nézünk meg közelebbről, egy fiatalon elhunyt tanárembernek állították, legalábbis ezt mondta nekünk egy éppen akkor elhaladó résztvevő. A kilátás a nyugati gerincre pazar, szemezünk is a látvánnyal. Pár órával később fordított felállásban megismétlődik az „átkukucskálás”.

Csóványoson ep., most kihagyom a kilátót, Misi felmegy. Eközben észreveszem, hogy szépen rendbe hozták az útjelző táblát. Grobáék Gudlukinggal elviharzanak közben, és tzh-ékkal is összefutunk. A Magosfáig tartó úton megérezzük, hogy a hegy északi oldalára kerültünk: kegyetlen hideg lett hirtelenjében. A síkesztyű alatt is fáznak az ujjaim. Magosfáról Esztergályos fele menet időnként ki-kitekintgetünk jobbra, ahol is szépen tisztán látszanak szlovák hegyek. Elfutnak közben csapatostul a futók, Csanyának és Jaatnak dobok egy „hellót”.

Nem csal az emlékezetem, és még két kisebb huplit küzdünk le, mielőtt jön a lekanyarodás balra a Fekete-völgyhöz. A Godóvár előtt egy részben kopár hegyoldalról balra kitekintve fantasztikus kilátásban gyönyörködünk, szemben a Kövirózsás áll és vár, hogy meghódítsuk. Godóvár után pedig az amúgy is meredek és görgeteges lejtő most a lefagyás miatt különösen lassításra kényszerít. Magas termetem miatt nem is erőltetek semmilyen tempót, érjünk csak le egy darabban… ez a jelszó. Misinek itt sokat segít a síbot.

A Fekete-völgy előtti leágazó már annyira nem veszélyes, szépen leballagunk a panzióhoz. Előtte azonban még vár ránk egy patakátkelés. A kövek helyett inkább a közelben lévő fán próbálunk szerencsét, és a Cuha-patakon edződött emberfiának ez nem is jelent megoldhatatlan feladatot. Az ellenőrzőponton olahtamas pecsétel, bent a házban felesége valamint Vagdalthúsék kenik a kenyereket. Jól esik a meleg tea. Nagyon jó piknikhangulat uralkodik, sok-sok ismerős, felsorolni nem is tudnék mindenkit. Itt ér utol bennünket C. Béla, aki útitársunk lesz csaknem végig.

Nem időzünk túl sokat, irány fel a nyugati gerincre. Igazából az eleje annyira nem is kellemetlenül meredek, viszont alamuszi módon folyamatosan emelkedik. Tudván, hogy a durvább rész majd a hullámvasutazáskor jön, megint visszafogunk a tempóból. Jancsi-hegytől sok-sok kényszerpihenőt tartunk, mert muszáj kitekinteni a Csóványos felé. Tiszta az idő továbbra is, kattognak is rendesen a fényképezőgépek.

Feltűnt, hogy Béla a házból való kijövetel után eltűnt. A Jancsi-hegy előtt nem sokkal balról csörtetésre leszek figyelmes. Béla az, és nevetve konstatálja, hogy semmi előnyre nem tett szert az útvonalkövetőkkel szemben. Ő gyakorlatilag irányban jött fel a roppant meredeken. Hollókőn Misi beírja a nevünket a Csúcskönyvbe, miközben csak ámulunk a szép kilátás láttán. Kövirózsás előtt jobbra az andezites köveket úgy lepte be a vékony hóréteg, mintha valaki odafestette volna!

A nyugati gerinc trükkös, ugyanis messze nincs olyan magas, mint a főgerinc, viszont minden egyes csúcsot külön meg kell mászni. Jancsi-hegytől egészen Salgóvárig. Közben ugye technikás is a keskeny ösvény, köveken fel-le. Tavaly a Vár-alatti tisztástól nagyon nem akaródzott felmenni a Salgóvárba. Idén a józan ész diktál, úgy megyek, ahogyan a lábamnak jó. Megállás nélkül fenn vagyunk, odafent Egonék várnak bélyegzéssel. Menetközben beérjük Dömét is, láthatóan nem esik neki túl jól ez az emelkedő.

Megjegyzem társaimnak, hogy buliból felmehetnénk a Vár-bükkre is, ha már itt vagyunk, de nem nyeri el tetszésüket az ötlet. Innét komoly emelkedő már nincsen, folyamatosan lehet menni és beszélgetni. A megfagyott pocsolyára írt, Dömének szánt üzenetet is észrevettem útközben. Grobáék közben hol elénk, hol mögénk kerülnek, a Magyar-hegy utáni lejtőt velük kiegészülve tesszük meg. Elbeszélgettük az időt, és teljesen váratlanul meg is érkezünk a Magyar-völgyi ep-hez. Ezúttal semmi sör, semmi zene, hanem csoki és tea a szolgáltatás. Itt érjük be Bubut, gethét és L. Bélát.

Rövid megállás után megyünk szépen tovább az ezúttal fagyott magyar-völgyi szekérúton. Bezzeg az idei LeFaGySz-on elég érdekes volt ugyanitt a hatalmas sárban… Most inkább az a nehéz, hogy az erdészeti járművek által kivájt út úgy fagyott meg, ahogyan volt, és extra szolgáltatásként talpmasszírozás járt. Különösebb esemény nélkül telt el az út Bányapusztáig, elhaladva a Hevér-delelő mellett. A Katalin-forrásnál Béla kijelenti, hogy ő nem UKK-os, úgyhogy ő inkább egy általa jól ismert alternatív úton közelíti meg Nagy-Hideg-hegyet.

Bányapusztáról jön a rövid és keskeny út, ami többnyire sáros szokott lenni, meglepetésként ér, hogy ez a rész is le van fagyva. Biztosak vagyunk benne, hogy akkor a P+ is fagyott lesz feljebb, tehát egy gonddal kevesebb. Az Aklok rétje után az emelkedő elején beérjük a tatabányai elitcsapatot, és továbbra sem érzek különösebb fáradtságot. Beállok egy kellemesnek mondható tempóra, de ügyelve arra, hogy maradjon még a „tankban” a Hanák-rét utánra is.

Balról megjelennek a tipikus magas-börzsönyi bükkösök, elkezd süvíteni a szél: érezni, hogy nemsokára jön a „híres emelkedő”. Az enyhe lejtő végén egyértelművé válik, hogy elérkeztünk a mumushoz. Kiadom a feladatot magamnak: akármilyen tempóval is, legyen az „gyökkettő”, fel kell jussak, megállás nélkül. Nem is tudom, hogy definiáljam azt a járást, amit ott alkalmaztam: csoszogós lépcsőjárás lehetne leginkább.. Misi közben meglépett, így nem is vettem észre, hogy a dózerútra érve nem balra, hanem jobbra kanyarodott.

A kedden vajonmerre és RitaB által kirakott útjelző papír eligazított a sunyi balos letérésre (tehát még megvolt, mikor arra jártam), és a széles dózerútra kiérve már tudtam, hogy csak pár perc és ismét üdvözölhetem RitaB-t a turistaházban. Furamód a dózerúton nem sikerült tempót váltani, nem engedte a lábam. Odabent nagy bulihangulat. Misi még sehol. Pár perc múlva beesik és nevetve mondja, hogy rossz útra tért tévedésből. Nemsokára Béla is megjelenik az alternatív útról.

Gondolkozom azon, hogy kicsit megpihenjünk, de inkább megyünk, mert még világos van. Fejlámpát azért már feltesszük, ne menet közben kelljen ezzel foglalkozni. A cél az, hogy lámpakapcsolás előtt kint legyünk a Taxi-nyiladékon. Az Éneklő út most már nagyon kijárt, lefelé pedig igen érdekes. Mindenki próbálja elkerülni az eltanyálást, roppant csúszós lett az út. Még 2 lejtő vár ránk a Magas-Taxi turistaházig, hát egyiket sem kondenzgyík tempóval abszolváljuk.

A Magas-Taxnál ezúttal nem a rét végén sátorban, hanem a rét közepén az út mentén állva vár az ep.: a pontőrhölgyek mosolyogva ajánlkoznak fel egy fotó elkészítéséhez. A Grófi úton kicsit még szeles az idő, de elkezd érezhetően sötétedni. Kicsit rákapcsolok, mert nem szeretném az utolsó technikás szakaszt (röviddel a Taxi-nyiladékhoz való leérés előtti rész) sötétben. Leérünk a „kifutópályához”, vagyis a „menekülési útvonalra”. Nagyon visz a lábam, nem is akaródzik lassítani. Már alig látni valamit, a lámpát még sem kapcsolom be.

Folyamatosan szemezek a királyréti Várheggyel, ami szépen lassan de közelebb jön. Lámpa bekapcs, majd kisvártatva műutat érzek a lábam alatt. Pár pillanat, és nocsak: itt a cél. Osziéktól kitűző és oklevél jár a kézfogás mellé, valamint az ott lévő célba érkezettek általi jó hangulat.

Az igazolófüzet egyszerű, tömör, lényegre törő, a leírás elegendő. Néhány apróság: talán egy szinttáblázat jól jöhetne egy ilyen szintes túrán, magyarán a köztes terepi pontokhoz hozzá lehetne rendelni a rész-szinteket is. A másik: a hosszmetszet X tengelye nem egészen a valós kilométereket tükrözi. Igazából a túrán számomra közvetlenül sem a szinttáblázatra, sem a hosszmetszetre nem volt szükség, mert ismerem az útvonalat, de aki mondjuk először jön a túrára, talán segítség lehet ez a plusz információ.

Misi és Béla nem sokkal utánam befutott, majd Béla felajánlotta, hogy hazafuvaroz bennünket. A kocsiablakból láthattuk már csak, ahogy egy kiadós havazás veszi kezdetét. Szerencsére tévedett egy pár órát a meteorológia, jobb volt ez így most, tiszta időben megcsinálni a túrát.

Nagyon köszönöm a rendezőknek a túrát, igen jól éreztem magam. Ritkán szoktam egy-egy rendezvényre visszajárni, a nagyon eltalált útvonala révén a Vulkántúra viszont fix programom lesz decemberenként!

***

 

lutak

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Igazatok van, tenni kell a régi hangulatért, ezért írok néhány sort a szombati napról :)

Iszonyú korán csörgött az óra (ez képzavar, valójában kakukkolt a telefon) és 5 óra 6 perckor megérkeztünk Píttel krystáért és tzh-ért. Irány a Börzsöny! Már a városban is rémesen hideg volt, de ez csak fokozódott, és az M2-nek csúfolt lyukas sajt igazán igénybe vette a türelmünket, meg az autót:( Odaérve máris megállapítottuk, hogy meg fogunk fagyni, másrészt megállapíthattuk, hogy igazán megérte csomagtartóvédő gumiszőnyeget venni pénteken (kifolyt az ivótartályomból a szörp a kilyukadt szelepen át :() és alá öltőző nadrágot venni egy hete - mindkettő jól jött! Neveztünk és fél óra múlva már nem fájt a fagyból felolvadt ujjam a dupla kesztyűben:) Már rögtön az elején kaptunk kitűzőt - igaz ez még egy korábbi túra díjazása volt. Köszi vándorköszörűsnek! Lassan a hangulatunk is jó lett, a reggeli problémák emlékeit lassan felülírta a Börzsöny és a túra:) Nem irigyeltük a pontőrlányt a kis hídnád fagyoskodni, mi legalább elindultunk az emelkedőn és ez fűtött! Jó bő vizűek voltak a patakok, csermelyek - néha az úton is, de nem állták utunk és elértük a házat. Itt már megint éhes voltam, igaz a rajtnál is ettem (de ezt folytattam egész nap:) Rita vidáman pecsételt és kaptunk meglepetést is - köszönjük nagyon finom volt! szárítkoztunk, pihentünk, ettünk-ittunk. Kellett is a tea, mert a csőbe befagyott az innivalóm, útközben nem tudtam kortyolgatni. Aztán indultunk tovább, krystáék eszegettek még. Itt Csóványosig kisebb holtpontom volt, leginkább mentálisan - nyüszögtem, sehogy se volt jó: a kabátban izzadok, anélkül meg átfúj a szél stb. Ránézek a botokra Pít zsákjában és megkérdem, miért nem használjuk? :) Elővesszük, innentől egy-egy bottal haladunk. Főleg a lejtőkön, de a ritmus miatt máshol is segít. Csóványoson az új telefonomat persze beleejtettem a hóba, de semmi baja nem lett. A zöld hosszúnak tűnik, akárcsak tavaly. A meredekebb részeken próbálok az avarban menni, miután rögtön esek egyet az ösvényen. A ház előtt csanya és Lupus ér utol, majdnem ott ahol múlt évben - tehát normálisan haladunk? :) A patakon is sikerül átjutnunk az uszadékon, segít a bot.

A Vilati kerítésénél már látom olahtamas jellegzetes sapkáját: kapunk tőle pecsétet, meg újabb meglepetést! Nagyon köszönjük, ez mindig finom:) Bent serénykednek a többiek- Annamária, Vagdalhús és OT Orsi:) - kapunk teát, kenyeret és jól esik megint szusszanni, szárítkozni, kultúrált mellékhelységet találni. Megérkezik wuduking, vele még találkozunk később, ahogy sok ismerőssel is. Mi lassan indulunk, hisz sok van még hátra. Felmászunk a piros sávig - itt már érzem, engedett a reggeli fagy, leveszem a dzsekit és polárban folytatom, a néha durva hideg szél ellenére is. Hosszú hullámvasutazásba kezdünk, felidézek egy régi túrát Perőcsényből Nagybörzsönybe és a két évvel ezelőtti Vulkántúra "light" túránkat:) Ez a gerinc az első alkalomtól fogva az egyik kedvenc börzsönyi útvonalam, egyszerűen megunhatatlan! Hollókőn csoki és kilátás :) A szélnek és a botok ritmusának megfelelően jól haladunk, bár az egyik emelkedőn lendületet vesztek és meg-megállok szusszanni. Végre a pont - épp egy órakor! Innen már látszólag lefelé, de megjegyzem, hogy ne felejtsük el még a Magyar-hegyet:) Az éles jobbkanyart nem vétjük el, szép lassan felmászunk a hegyre. A lefelé már sokkal kellemetlenebb, ezt tavalyról is jól megjegyeztem. A kis házikónál be az ösvényre és reménykedünk, hogy nincs már sok a pontig. Tényleg itt az út és az ep. - az eddigi hangos helyett, egy csendes, serény egy személyes - finom meleg teával és minőségi csokival, amit egyelőre zsebrevágunk. Tempósan elindulok a völgyben, ez a rész úgysem a kedvencem... A forrásnál beérünk egy nagy csapat ismerőst, köztük gethét és wudukinget, velük megyünk tovább a kisházig. Ott gethével hármasban leülünk a padra és eszegetünk: aszaltszilva, csoki, sós mandula. Jó lesz az energia felfelé.

A csúszós, susnyás ösvényen felküzdjük magunkat a fácskákba kapaszkodva és a második létra alatt kimászunk a dózerútra. Itt leveszek egy réteg ruhát és ezalatt beér minket Sétálós bácsi. Rövid szakaszon lassít a beszélgetés kedvéért, majd az első emelkedő után elhúz pillanatok alatt. Pít a dózerúton és korábban is jó néhányszor a Lefagysz útvonalát magyarázza nekem, nagyjából képbe kerülök. Jobbra nézve a kissé hatásvadász naplementét nézzük és a tavalyi Tortúrát emlegetjük Gethével - hisz a giccses naplementék csúcsa volt a Tar-kő panorámája a felhőtenger felett:) Kissé enerváltan ballagunk az utolsó emelkedő felé a szekérúton, hisz egyikünk sincs túl kirobbanó energiák birtokában... Ekkor SC jelenik meg hirtelen mögöttünk, a nyári kalapját kapucnival álcázva és utcai/kirándulós álruhában:) Persze előreszalad az emelkedő aljában, míg mi szép komótos tempóra váltunk és igyekszünk egy szuszra fellépegetni. Ez sikerül is, fent pár korty ital a beltéri pontokon gondosan felolvasztott innivalóból és nekivágunk a maradék lankás emelkedőnek a házig. Az utolsó kanyarban 16.01 az idő, 4 órára számítottunk, hogy felérjünk ezen a szakaszon még világosban. Tehát belefér a hosszabb pihenő. Forraltbort és teát kortyolgatok, pihenek, szárítkozom és persze eszem:) Pít is ezt teszi, de ő a pohár sört választja. Mikor indulunk, döbbenünk rá, hogy legalább háromnegyed órát pihengettünk :) A lefelé induló piros megvan, de totál nem emlékszem az ezt követő szakaszra, így itinert olvasva bizonytalankodom és aggódom jó irányba megyünk-e :( Nagyon nem akarok a végén elkavarni, hisz eddig végig ismerős volt az útvonal. Végre kiérünk egy merőleges szekérútra és bevillan az emlék! Itt 1-2 méter jobbra, be a túloldalt és ott a Taxi rét! Hurrá:) Már messziről látszik a tábortűz - a fiatal pontőrök vidáman kurjongatnak a túrázóknak, hogy ott a pont, oda menjenek. Innen beszélgetve Píttel ketten lépdelünk lefelé az úton, Gethe Jámborral a NHH-ról előbb elindult. Egyszer hanyatt vágódom a jégen, de nem vészes, végre kiérünk a lefelé vezető egyenesebb szakaszra - onnan már nem olyan sok. A reggeli leágazáshoz (PX) visszaérve kb. utolérjük gethééket, akik Béla bácsival tartanak lefelé. Még néhány jéggé vált vízátfolyást kerülgetünk és lassan kiérünk az út végéhez. A cél előtt magunkhoz vesszük a váltóruhát a kocsiból és bemegyünk a célba.

Klassz volt a túra: nehéz, technikás pályán és mint, mindig gyönyörű! Az izomláz mára erőt vett rajtam, de ezért bőven megéri:) Jövőre persze ugyanitt!

***

 

lpr

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsönyi Vulkántúra

4-kor ébreszt a vekker. Brrr, talán mégsem kéne menni? De már megbeszéltem Jámbor-ral, hogy együtt megyünk.
Kimegyek az erkélyre, szikrázóan csillagos ég és hideg. Legalább nem lesz sár. Felébredek.
Jó tempóban haladunk az M2 autóútnak csúfolt akadálypályán. Hiába, no, Magyarország szélsőségesen hideg tavalyi és idei telei kedveztek a kátyúk kialakulásának.

6-ra érünk Királyrétre, közben egy stopost is felveszünk a kisvasút végállomásánál. -10,5 fokot mutat a hőmérő. Na ne. A nevezésnél hamar felmelegszem, mert a szervezők visszatérő ismerősként üdvözölnek, pedig ez csak a harmadik Vulkánom.

NHH-n a felkelő nap sugarai és RitaB kedves mosolya fogadja a meglehetősen csatakos túrázó.-kat. Enyhe forraltbor illat lengi be az üres éttermet.

A Csóványoson ismét kihagyom a felmászást a toronyba, pedig talán idén megérte volna. Nem baj, majd jövőre! A Fekete völgy idén is lejjebb van mint Magosfa, de most megúszom esés nélkül. Hurrá!
A VILATI-ban a Páratlan Páros fogad. Vagdalthús pecsétjét szilvalével viszonzom, majd olahtamas-sal cserélünk névjegyet.

A gerincmászás most flottul megy, de az időnként feltámadó metsző szelet nehezen viselem. Felfelé is fázom néha, hihetetlen. Salgóváron hiányolom a zászlót és a sátorban szundikáló pontőrt. Kárpótlásul szőlőcukrot kapok.
Magyar-völgyben a megszokott nagy létszámú pontőrség helyett egy legény állja csak a rohamokat, derekasan igaz. A megszokott sörvételi lehetőség és a zenés felár is hiányzik most.

Bányapusztáig egész gyorsan eljutok, aztán ... bezárom a kalderát.

NHH-n a lemenő nap sugarai és RitaB kedves mosolya fogad. Utóbbiból sajnos nem sokat látok, mert lecsap(ódik) a pára a szemüvegemre. "Gonoszul" megjegyzi, mennyire megváltoztam a reggeli találkozásunk óta. Zsúfolásig tele van a vendéglő, valóságos illatorgia: zacskós leves, tornatermi öltöző, rántott hús, párák és párlatok.
Bedobok egy 1000mg-os L-karnitint (nem most kellett volna, de elfelejtettem), ez kellően felpörget és a számomra utálatosan hosszú és köves Taxi-nyiladékot segít leküzdeni. Jó lenne már egyszer világosban odaérni.
A célban ismét a rajtnál kapott kedves üdvözlés fogad. Még mindig jólesik. A virsli most elmarad, tépünk haza a hóesésben.
Kicsit "pontosra" sikerült a beszámoló, de a túra többi része mindig egyforma. Gyönyörű.

***

 

mark113

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Kedves Túrázók!

 Rendszeresen olvasom a topicot, hozzá azonban eddig még nem szóltam. De most nem bírom ki! Miért is?

1. ahogy Kerek Repkény nagyon helyesen írta "Adjuk vissza a ttúrának az eredeti arcát" - hátha eme szerény kis hozzászólásom segít

2. teljesen a Vulkántúra hatása alatt vagyok. 

Szóval a túra bomba jó volt!! Volt ott minden ami kell: vacogás, izzadás, kaptatás, esés, kelés, seggen (akarom mondani fenéken) csúszás, aztán megint izzadás, hó, szél, latyak, napsütés (néhol 1 pici), jég, csoki, tea, jó szó, kedves mosoly, izzadás, emelkedő (nem kevés), lejtő (szintén), jó hangulat, káromkodás, gyönyörű táj, csodás panoráma, jó levegő, izzadás, banán, szőlőcukor, hideg, meleg (na jó az nem volt), korcsolyázás, bakancson síelés, és persze a végén célba érés.

Ami nem volt: 1. fejlámpa, vagy egyéb világítás (okos vok tudom)

                      2. 18.40 után busz Kismarosra

Nem ragozom tovább a túra fantasztikus volt, állandó társamnak (Szultán. fedőnév alatt garázdálkodó titkos ügynök) és nekem hosszú időre emlékezetes lesz.

Köszönet érte a szervezőknek, pontőröknek, valamint a 18.40-es busz vezetőjének, aki volt olyan kedves és 1 hirtelen jött gondolattól vezérelve megvárt minket! (nem kis sprint volt a részünkről, biza). Jövőre ismét!

 üdv

 ui: Sony ericsson a világ legjobb telefonja!! A "fény" funkció életet ment a töksötétben Nagy Hideg hegyről lefele....

***

 

ateszking

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Beszámoló a Vulkántúráról

Először is a köszönetek, üzenetek és bocsánatkérések:

Köszönet Ritának a vidámságért a második NHH-s áthaladáskor és a kexalámiért az első alkalommal.

Köszönet Vagdaltnak és Oláhtamásnak a TTB-pöttyösért és a vidámságért, valamint Annamáriának és Vagdaltnénak a teáért és zsíros kenyérért.

Köszönet Ritának Husinak és vajonmerrének a kirakott elágazás-jelzésekért, a külön-itinerért és a szóbeli tájékoztatásokért. Főleg az utolsó kirakott jelzés jött jól a NHH-re felfelé a sötétben.

Elnézést kérek Annamáriától és Vagdaltnétól, hogy nem köszöntöttem őket külön és olyan bamba voltam, de akkor már éreztem a derékfájásomat (lásd lejjebb) és kezdtem dekoncentrált lenni.

Üzenem tzh-éknak, hogy jól hártak, hogy nem jöttek tovább, ha ennyire nem tetszett nekik a jég. Elesések száma szintén lent.

Most már tényleg a beszámoló:

Kedves előző este fél tizenkettőkor jött meg Karcagról, így aztán kb. hat órás alvással vágtunk neki az autóútnak.
A célba aránylag normálisan odaértünk, 8:20-kor vágtunk neki a távnak. Ő kissé aggódott, hogy alulöltöztem a túrához, rajta polár, kis kabát, az én nagykabátom, és a tőlem lenyúlt kesztyű :-)

Elég hamar kiderült, hogy nem lesz egyszerű az út, már a PX-en erősen csúszkált az ember bakancsa. Kedvesnek ráadásul nagyon nem ment, nézett is rám morcosan, hogy ilyenkor a boltokban sokkal jobb az idő... Itt még jónéhány futó száguldott el mellettünk.

Fent Rita lelkesen és kedvesen fogadott, a TTB-ből a világon először láthatta Kedvest élőben. A kexalámi isteni volt, a forraltbor drága, a hely jó és szép. Kedves rájött, hogy szokása szerint túlöltözött, a kisebbik kabát és a kamáslik Ritánál maradtak. Ezzel alapvetően eldőlt, hogy ezt a túrát is mindenképpen végig kell csinálni, mert vissza kell jönni a cuccunkért (nomeg az autóért Királyrétre). Mire elindultunk, feltámadt a szél és némi havat is fújdogált. Sajnos jórészt a kilátás is meghalt. A Z-ig jól tudunk menni, már kezdtük magunkat egész jól érezni. Aztán elindultunk lefelé. Itt nagyon kijött a hó nélküli fagy hátránya, a jégen csúszkált mindenki előttünk és utánunk is. Mi megúsztuk fejenként két letottyanással. A Z4-en már folyamatosan az út mellett mentünk az erdőben. Kezdtem érezni a derekamat (valahol megrántottam), ami nem ígért sok jót, tekintettel a hátralévő távolságra. A patakon átkelés nem jelentett nagy gondot, jöttek Vagdalték, és a pont. Nagyon kellett ez a kis lelki tuning. Bent leülve már éreztem, hogy gondok lesznek...

A következő emelkedő legalább nem volt gonosz, még lehetett tempózni. A gerincen kicsit kezdtük végtelennek érezni a Salgóvárig vezető szakaszt. Ott találkoztunk immáron eléggé kiborult túratársakkal is, az egyik srác már igencsak földhöz vagdosott mindent, hogy ő innét a legrövidebb úton megy hazafelé! Még későbbi is láttuk egyszer hanyatt esni a Magyar-völgy felé.

A völgybe lefelé menet már egész jól kerülgettünk a csúszkálós csapdákat, nem volt gondunk velük azon kívül, hogy lassították az embert. Lefelé menet utolértük tzh-ékat, akik már ekkor is kiszállást emlegettek. A magyar-völgyi pontnál úgy is döntöttek, hogy ennyi, mi viszont indultunk tovább, minden világosban (félhomályban) megtett méter nyereség volt. A hátfájás ekkor már lehetetlenné tett bármilyen bonyolultabb mozgást, mint lehajolni a túrabotért/hátizsákért, stb. A K-n haladva még abszolváltuk a bányánál a balkanyart. Utána összefutottunk egy háromfős fiatal társasággal, de még három lámpával figyelve is túlfutottunk azon, ahol a K Y-ban leágazott. Még egy kereszteződés után ők úgy döntöttek, hogy maradnak az erdészúton, mi viszont inkább kicsit visszamentünk az utolsó kereszteződésig. Ott is kóválygott jónéhány fejlámpás alak, akik a továbbvezető K-t keresték(tük). Némi tanakodás után elindultunk balra fel, ahol 300-400 m után megleltük a P+-t. Itt sikerült összerakni a képet, hogy hol futottunk túl az elágazáson. Nem voltunk egyediek, vagy 15-20 ember lámpája kóválygott a rossz úton, vagyis a sötétben nagyon sokan kerültük meg rossz irányból az Aklok rétjét (Itiner-írók és jelzéskirakók figyelem!). A P+on már könnyen felmentünk a turistaházhoz. Én itt már a fájdalomtól szinte semmit sem tudtam csinálni, két kézzel kapaszkodtam az asztalba egy leülés-felállás kombóhoz. Nagyon rövid pillanatig felmerült bennem a feladás gondolata. De Baltazár inkább meghal! (Főleg, hogy annak már semmi értelme nem lett volna.) Rita vidámságából nyertünk némi lelkierőt, átvettük az otthagyott plusz holmikat, és irány lefelé.

A lefelé vezető út vegyes volt. A sífelvonó alatt még kétszer ültem seggre. Utána jó volt az út, Rita szóbeli itiner-kiegészítésének köszönhetően gondolkodás nélkül mehettünk lefelé, minden elágazás, kanyar simán megvolt. A Magas-Tax-után viszont még kétszer zakóztam a jégen, akkor már kezdtem igen csúnyán beszélni. A villanyoszlopok alatt vezető szakasz végtelennek tűnt, az összeverődött kisebb turistacsapat már igencsak morgott, hogy hol van az a */#&!!&@{ Királyrét! Az odaérés nagy megkönnyebülés volt, átvettük a kitűzőt, oklevelet, a virslit, aztán irány haza! A virslievésnél még láttuk a salgóvári hisztizős kollégát a barátaival, a kitűzőnek, virslinek és forralt bornak köszönhetően már ő is vidáman nevetett.

Fél tízre értünk be, kb. úgy is néztünk ki, mint ahogy éreztük magunkat.

Meg kell mondanom, hogy a körülmények miatt nem élveztük a túrát. Valószínűleg pszichikailag sem voltunk eléggé felkészülve rá, de most nem volt enjoy. Még ma délelőtt is rokkantként mozogtunk mind a ketten. Azt kell mondanom, hogy a Vulkántúra az idei 12 Ttúrámból benne van a legnehezebb háromban.
Ettől függetlenül a Börzsöny és az útvonal szép volt, a kilátás is tetszett, az ismerősök kedvesek voltak. Mindenkinek köszönet a túráért, frissítésért, bíztatásért.

***

 

Jazzkedvelő

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsönyi Vulkántúra.

Előzetesen nem tűnt könnyű túrának a kilométerekhez rendelt szintkülönbség miatt. Ráadásul én még a Börzsöny Csúcsai túramozgalom keretein belül 4 plusz kitérővel meg akartam toldani ezt, így bizonytalanul keltem fel szombat reggel. Ugyanis – a múlt héthez hasonlóan – igencsak kialvatlan és fáradt voltam az utóbbi két hetes céges hajtás miatt. De ha már felkeltem, és várt a túrazsák, nem volt választási lehetőségem….
Kezdeti lelkesedésem egészen a liftig tartott, ahol is két emelet között ragadtam. Vasárnap hajnal 5, ki fog engem megmenteni a harmadik emelet magasságában? Magamra maradtam. Majd Mekgájvert játszva két 20 forintos segítségével – állítólag ő az említett pénzérmékkel hegeszteni is tudott, én eddig nem jutottam – negyed óra alatt szabadultam a helyiségből. Jól indult a napom….

Kocsival felvettek, majd 7 körül startolás. A startban konstatáltam a második problémát: fényképezőgép otthonmaradt az asztalon. Petamiék mögöttünk forralt borért reklamáltak, volt némi igazuk. Indulás, bemelegedés. Első pecsételés rendben, és nézve a Magas Tax-ot eldőlt hamar, hogy most innen nem kíséreljük meg a csúcsmászást. Ezután fel Nagy-Hideg-hegyre. Itt éreztem már, hogy nem az vagyok lenni, akinek kellene, hogy legyek fizikailag. Csúcskő megnéz, majd indulás Csóványosra. Amíg a vaslétrán felmásztam sikeresen lehibernáltam az ujjaimat, de a kesztyűért le kellett volna venni a hátizsákot. Magosfa, ahol tanakodtunk melyik is lehet pontosan a kód, és érezhető volt már a jeges szél. Majd tovább, kitérő fel a Miklós tetőre, vissza le a Zöldre.. Néztem, majd hol is fogunk továbbmenni – ott szemben fent - közben időnként kicsit veszélyesen és jegesen le a Fekete völgyi ellenőrzőpontra. Jó pár topikos emberke velem együtt próbálta kortyolgatni a teát poharak nélkül. A tea nagyon jólesett, majd indulás tovább felfelé. A gondok itt jelentkeztek fajsúlyosabban. Felfelé menet kezdtem kész lenni. Zolira, aki előttem ment, és velem volt az Árpád híd óta igencsak feltartóan kezdtem hatni, többször mondtam, menjen el, mert le vagyok lassulva, csak botorkálni tudok. Ő nem tágított mellőlem, csak a Holló kő közelében indult el nagyobb rakétatöltetekkel. Végig gyönyörű kilátás az útvonal mentén és Holló-kőn. Salgó várnál bevárt, majd itt Döme 63 segített ki, hogy pontosan melyik is az a Vár-bükk, merthogy kitérő gyanánt oda is fel kellett kapaszkodnom még pluszba. Rákérdezett, hogy akkor a Magyar hegyre is felmegyek? Csak annyit tudtam mondani: Fel kellene… De itt valahogy nem voltam olyan magabiztos a dologban.
Megmondom őszintén, itt iszonyatos holtpontban voltam, Zoli el is ment tőlem, nem bírtam az amúgy nem túl nagy tempót. Hiába, ilyen túrára nem illik kifáradtan és kialvatlanul jönni. A holtpontom csúcsa a Vár-Bükk tetején volt, teljesen paff voltam. Valószínűleg a vércukrom is nem kicsit esett le, illetve komoly folyadék-problémáim voltak. A vizem, az a kevés is, ami maradt szinte jéggé vált – nesze neked lustaság, avagy reggeli teafőzés -, és semmi csoki vagy cukorszerű képződmény nem volt nálam. Komolyan gondolkodtam, hogy a következő ellenőrzőpontra leérve kiszállok, mert nem fogok tudni felmenni ilyen állapotban újra Nagy Hideg hegyre. Kanyargós úton bandukolás, és szerencsémre a Magyar hegy nem volt nagy kitérő. Innen lecaplattam Magyar völgyig. És valami csoda folytán, sok személlyel ellentétben egész jól regenerálódtam lefelé, pedig utálatos dolog néha lefelé menni. Az ott kapott tea és csoki volt azt hiszem a mentsváram. Miután ezt elfogyasztottam lelkileg közelebb és járhatóbbnak tűnt nekem a Nagy Hideg hegy magassága, bár valamit már hallottam a felvezető P+ meredekségéről. Ekkor számomra meglepetten jöttek be Petamiék az ellenőrzőpontra. Azért volt meglepő, mert én 3 kitérőt is tettem, teljesen szét voltam zuhanva, azt gondoltam, valahol jóval előttem járnak. Az ellenőrzőpontról elindulva rám szól Petami, hogy húzom a lábamat. Ez így meglepett, mert alapvetően a lábamban semmi fájdalmat vagy problémát nem tapasztaltam. Valószínűleg a fáradtság miatt a bokasérülésem jöhetett ki, mármint „szellemi” szinten. Értem ezt úgy, hogy amikor régebben már rég semmi baja nem volt a lábamnak, még akkor is rendszeresen sántikáltam vele amolyan reflexszerűen sajna. Talán itt is erről volt szó.

Elindultam utánuk (Petami, Vándor Csillag, meg talán Joe). Bányapusztán a létra után majdnem hatalmas zakó, de megúsztam. Itt társultam egy túratárssal megint, és lassacskán, néha igen nehézkesen haladtunk felfelé. Majd jött a P+, ahol előkerült a fejlámpa. Sokkal veszélyesebb emelkedőre készültem, de azért nem lebecsülendő a kaptató. Nagy Hideg hegyre beértem, majd bemutatkoztunk egymásnak Vándor Csillaggal, aki ott várt be valakit, és jó étvágyat kívántam a leveséhez. Kicsit irigyeltem is, de én másfél (!) liter folyadékkal töltöttem fel magam. Ez tükrözte korábbi állapotomat valamennyire. Túratársammal beszélgetve felmerült, hogy Ő is Pesten megy át kocsival, és én alattomos módon bekéredzkedtem hozzá. Felhívtam Zolit, pontosabban próbáltam, hogy ne várjon rám a célban órákig, menjen haza, betársulok máshová. A mobil befagyásából SMS-re tellett hosszú idő után….

Indult a lejtmenet, melynek eleje nem volt egyszerű. Vaksötétben igencsak csúszkálós úton nekiindulva büszke voltam, hogy megúsztam esés nélkül. Bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy kétszer is sikerült 720 fokos fordulatot tennem a függőleges tengelyem körül, és a csoda az volt, hogy talpon maradtam. Magas Taxnál tábortűzre érkeztünk, majd rájöttem, ma már nem mászom meg a hegyet a kérdés megválaszolásáért. Innen egy négyes csapattá álltunk össze és ereszkedtünk le egészen a célig. Azt a köves utat lefelé baromi hosszúnak érzékeltük. Én itt – biztos, ami biztos, nehogy kimaradjak a jóból – dobtam egy hátast egy alattomos jégfolton. Megnyugodtam, mert várhatóan megvolt a napi adag, és több esés nem lesz.
Célba beérkezve konstatáltam, hogy gyakorlatilag percre pontosan 12 órát mentem. Azaz szintidőt a plusz kitérőkkel együtt. Jobban időzíteni sem tudtam volna. Oklevél, pecsét, majd váltóruha átvétele. Nagy segítség volt, hogy az harmadik szakaszon megismert túratársam – aki Tatára tartott – kocsival behozott Pestig. Ezt így utólag is köszönöm neki….

Sajnos fényképek nincsenek itthon maradt gépem miatt :-( Pedig lett volna mit fényképezni…
Számomra az állapotom miatt talán a legnehezebb túra volt az idei évben, ugyanakkor az egyik kedvenc is. Egy dolog nagyon valószínű: ide jövőre is vissza kell jönnöm. Gyönyörű útvonal, szép helyek, és jó kihívás. De csak több alvással…

A Börzsöny Csúcsai túramozgalomból is sikerült 7 pontot begyűjteni, bár eredetileg 8-at terveztem. A Magas Tax majd marad máskorra.

Így utólag örülök, hogy sikerült átesnem a holtponton és nem adtam fel, mert ez volt az idei évi utolsó teljesítménytúrám, és ebből a szempontból nem szerettem volna kudarccal zárni az évet. A két ünnep között azért még megyünk túrázni …

Köszönet a szervezőknek meg mindenkinek, aki által lehetővé vált az, hogy otthon élvezhessem a forró kádfürdőt egy gombapörkölttel a kezemben, melynek elkészítése kedves feleségemet dicséri :-)
Attila

***

 

 

2008

 

Vagdalthús

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Börzsönyi Vulkántúra + 4 évszak a Börzsönyben záróakkord

Szokásos hétvégi 4 órás kelés (lehet ezt megszokni valaha is?), aztán a királyréti nemzeti parkos oktatóközpontban 5:45 körül leadtam Kenyeres Oszinak a 4 évszakos csomagot a sikeresen célba érőknek (oklevelek, kitűzők, fém érmek a nemzeti trikolór szalaggal), átvettem az itinert, aztán hajrá a pontomra, setétben, úgy 5:50 körül. Pecsét a zsebben, ha valami turbó előzne útközben a Taxi-nyiladékon, nyomhassak neki egy Kárpát-hidas bélyegzőt. De erre nem került sor, a hídhoz érve pár perc múlva jöttek az első vulkánjárók. Sok ismerős, anyagcsere (értsd: nálam házipálinka, náluk valami hasonló, recesszió van, ingyen semmi sincs), tellik az idő, már világos van, sőt a nap is süt, 10 órakor RitaB is megérkezik, akivel végigszántjuk majd a kalderát, türelmesen megvárja posztomon a seprűk érkezését. Na innentől hajrá. Hittük mi. Felértünk jó tempóban Nagy-Hideghegyre, ahol naivan forralt bort terveztem, de ifjú természetjárók sokfős siserehada miatt (értsd: a házat benépesítő kb. 30-40 emberen túl csak a sorban állók száma konvergált a 20-hoz) inkább a továbblépés mellett döntöttünk. Kompenzációként a Csóvin az ismerős természetvédelmi és pontőr Zweigeltjét fogyaszthattam, akit viszonzásul a lakhelyéül szolgáló településen főzetett házipálinkával kínáltam.

Magosfa alatt megdöbbentő élmény: közel 900 méteres magasságban kóbor kutyuska ér mellénk, orra, szája kicsit véres, de nem sérült, nyilván a vadászat hozta fel ide, a vérszagra jött. Bár nyeszlett lény volt, de le a kalappal, felmászni ide, nem kispályás dolog egy ekkora állattól (amolyan foxi-schnauzer kombó). Kapott tőlem némi kolbászt és kenyeret. Innentől egy darabon a zöldön, majd a zöldön mentünk. Értsd: tudtuk, hogy vaddisznóhajtás lesz aznap, de hogy a nemzeti parkos Darányi úr ilyen aprólékosan kijelezzen egy alternatív útvonalat zöld szalaggal, arra nem számítottam. A terep annyiban ismerős volt, hogy augusztusban, mikor felmásztam a Miklós-tetőre, akkor csalánban, bokrok közt, véresre karmolászva magam, már jártam ezen útvonalat, Kemencéről, a Godóvár alatti úton. Most is arra mentünk, aztán lassan elértük a Fekete-völgyet, még a patak előtt igazi erdei pontként üzemelve zsíros kenyeret és teát abszolválva. Köszönet a kitartó pontőröknek kedvességért, főzésért, miazmás.

Aztán indultunk, mert jött a Kövirózsás-gerinc, a Magas-Börzsöny nyugati vonulata, annak minden szépségével (értsd: csodás kilátás) és csúfságával (értsd: liftezés, meredeken fel, le, köves ösvényeken, ahol teljesen legális az anyázás a tényleges vagy majdnemes orra bukás miatt). Gondolkodtam, akarom-e a Vár-bükköt, elég motiváció-e a geoláda és a Börzsöny csúcsai túramozgalom érintőpontja, de végül akartam. Aztán a Magyar-hegyig szépen kialakult egy négyes csapat, majd a völgytől felfelé egy egyre népesebb. Az ellenőrzőpontnál egy addig odanavigált túratársat hátra hagytunk, kérve a pontőr segítségét autóval, aki vállalta, Királyrétig viszi őt. Itta csoki, víz, tea kombó életmentő volt. A Twix első felét itt, második részét a P+ elérésénél nyomtam be. Innentől eleinte négyes csapatban mentünk, később bizonytalankodókkal csapódva népes társulattal értük el az Aklok rétjét. A piros kereszt az a műfaj, amit mindenki csak a saját tempójában tud teljesíteni. Ideértve az elejét és a Hanák-réttől induló szörnyűt is. Visszanéztünk, pár fejlámpa világít. Előrenéztünk: ugyanaz, pislákolnak. Ez tényleg ilyen. Ide az átlag sötétben ér, és látja maga mögött a reményteljesen haladó, továbbá a maga előtt lassan tipegő fényeket. De egyszer minden véget ér, így a házban is megkapjuk második pecsétünket.

Ahonnan persze lefelé sem gyönyör a P-,  bár a Taxi-rét hangulatos az immár nem először látott pontőrtűzzel. Tizenéves ifjú túratársakkal megyünk le, minden elismerésem, a srácok piszok jó erőben tolják az ipart, egyikük már nem egyszer vett részt a Nagy-Hidegy-hegy versenyfutáson novemberben, már láttam ilyen műfaj az, belekeveredtem túra közben, kajakosok, evezősök és egyéb mazochisták csinálják. Szóval nem lepődöm meg, miért bírják így. Elérjük a Taxi-nyiladékot, ami sötétben, a sok mocsadék orrabukás-esélyes kővel, hát nem szeretteti meg magát még jobban. Belerúgásszakmailag már magas az érték, türelem fogytán ott lennénk már. De ott is vagyunk. Este fél kilenc körül járunk. Szép és kemény, minden volt, ez a Börzsöny esszenciája. Csak imádni lehet. Imádom is. Választok egy kitűzőt, közben Oszi is befut, gratulál a 4 évszakhoz, na a hóhért akasztják :-) Csak remélhetem, hogy mindenkik, aki végigcsinálta, örömét lelte benne, és elégedett volt a díjazással, folytatás talán 2010-ben.

Hej, de jó kis túra volt! Így tömören! Tudtommal ismét sikerült létszámcsúcsot dönteni 351 fővel, lesz ez 400 is :-)

***

vaddino

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Börzsöny Vulkán-2008

Az idei évben másodszorra készültem teljesíteni a Vulkánt. Tavaly eléggé megviselt a teljesítés, idén revansot szerettem volna venni. Előre le is szögeztem Joe-nak, hogy utazok én velük, de sietni fogok, mert lámpát sem viszek, és különben is.

Szombat reggel, 03:30(!) csörög az óra. Kifordulok az ágyból, majd a időjárás, és hójelentés, csomagolás, öltözködés.
04:10kor kilépek a koliból, és felkapaszkodok a 973as éjszakaira. Álmos vagyok, el is szundítok még a buszon, majd Blahánál pont felkelek. Elsétáltam a Nyugatihoz, közben vettem reggelit is. Volt kisebb probléma a jegyautomatákkal, de megoldottam, vagyis hát nem, de mindegy.
Találkoztam Joe-ékkal, pontosabban Stefi, Dominika, Joe és Sanyi lettek az útitársak. Mire Kismarosra érkeztünk, többen túlestünk valamilyen formájú=) reggelin, és a buszmegállóba induló szabálytalan alakú emberhalmazba vegyültünk mi is.

A buszt emberesen megtöltöttük, Királyréten kisebb sorbanállás azért volt, de 07:35kor elindítottam a stoppert, és nekivágtunk így öten a Börzsönynek. Közben azért kiderült, hogy Stefinek ez élete első túrája...jól belekezdett...=)
Hamar elértük a Kárpát-hídat, a pontőr pálinkája igen jó volt. A szint innen kezdődött csak el, bár nem volt olyan vészes, mint tavaly, amikor le volt fagyva minden. Mindenki a saját tempójában kapaszkodott felfelé. Már majdnem a sípálya aljánál voltunk, amikor berobbant a képbe Bálint, aki utolért minket. Itt mondtam Joeéknak, hogy én ellépek Bálinttal, mert sötétedés előtt be kéne érnem, mivel ugye lámpa híján voltam (igaz hogy direkt nem hoztam)

Így érkeztünk meg ketten Nagy-Hideg-hegyre 9:20kor. Elég szar tempóm volt, valamit korrigálnom kellett, mert a világosban beérés, és az 5ös átlag így nem játszott.

A probléma meg lett oldva, Csóványosra alig győztem Bálint tempóját, úgy tűnt nekem, hogy lefelé és felfelé is ugyanolyan gyorsan halad. Fél óra alatt megvolt a Csóványos, 10:00kor regisztráltam áthaladásomat az önkiszogáló ellenőrzőponton. Valakik viccelődtek, hogy fenn van a toronyban a pecsét, pedig nem is; nem terveztem a toronymászást.

Továbbhaladtunk Magosfa felé, majd szembejöttek emberek, és kaptunk pecsétet is. Magosfáról Tátra nem látszott sajna, de elégpárás-felhős volt az ég, úgyhogy érthető. Innen elég kellemetlen lejtmenetben haladtunk lefelé, a Miklós-tetőt jobbról kerültük, mert vaddisznóhajtás volt. A kerülőút remekül volt szalagozva, elhibázni nem is lehetett volna. Végül mégis a Znégyzeten mentünk le Fekete völgybe, itt volt kaja és meleg tea, amiből mindjárt megittam hármat. Bálint utolérte ismerőseit, és mondta, hogy menjek, ha sietek, mert ő innen nem akar rohanni.
11:22kor el is hagytam a pontot, átmásztam a patakon, majd nem tudom milyen indíttatástól vezérelve, Világos-pallagig megkocogtam a Pnégyzet emelkedőjét. Odafenn ráfordultam a Psávra, és kezdődött a hullámvasút a kaldera nyugati gerincén. Remek kilátás nyílt a keleti Csóványos-Magosfa-Miklós-tető felé, többször megálltam álmélkodni, de azért rendesen haladtam. Legszebb kilátás talán a Hollókő 685méteres csúcsáról nyílt.
A Salgóvár előtti emelkedő sokkal jobban ment mint tavaly, de elég meredek darab ez is. 12:30kor pecsétet kaptam, volt még 3és fél órám sötétedésig, és visszavolt még, majdnem 20km-sietni kellett. Kis álmélkodás a csúcson azért volt, majd meglódultam Magyar-hegy felé. Kocogtam folyamatosan. Utolértem Hevér urat, váltottunk pár szót, majd tovább kocogtam, de csak annyit, amennyit jól esett. Már épp kezdett elegem lenni a lejtmenetből, amikor 13:15kor leértem a Magyar-völgybe. A ponton teával és csokival vártak, vizet is kértem palackba. 5perc múlva már mentem is tovább - másfél órát adtam magamnak a Nagy-Hideg-hegyig, gondoltam akkor még meglesz a 4órási célba érés is.

Bányapusztáig elég hosszú a völgy, és alattomosan emelkedik is vagy 200 métert felfelé, de lehet nyomni rendesen. Közben valahol utolért Csaba, akivel már a Magyar-hegy óta kerülgettük egymást, innen együtt folytattuk az utat. Jobbra lefordult az időközben kellemetlenül sárossá vált útról a Kék jelzés, majd átbújtunk a kerítésen, és emelkedni kezdtünk. Hamarosan kibújtunk a kerítésen, és jobbra fordulva rátértünk a P+ jelzésre. Hamarosan túlestünk a Kishideg-hegyen, amit észre sem vettem, majd elértük a Hanák-rétet. Csabi itt leült kicsit, benyomott egy csokit, és kezdődött az emelkedő. Én komolyan azt hittem, hogy ez még csak a Kishideg, hatalmas meglepi volt, amikor balra lekanyarodtunk a szekérútról, és rájöttem, hogy ez már majdnem a csúcs. Elértük a Hegyre vezető széles utat, amin a busz is feljár, és ezen közelítettük meg a házat.
14:54kor megkaptuk második pecsétünket a turistaházban, és ezzel körbeértünk a Fekete-pataki kaldera peremén, ami a magasbörzsönyi paleovulkán maradványa. Ezen kívül egyébként még három másik kaldera alkotja a Börzsönyt, ezek kisebbek, és jobban erodálódtak az idők folyamán, így kevésbé észrevehetőek- Kemence-pataki,Nagy-völgyi,és a Börzsöny-pataki kaldera.

Vizet azért töltöttem magamnak a lefelé útra. A szint ugyan már elfogyott a túrából, de várt ránk a Taxi-nyiladék monoton egyenese. A Magas-Taxi-réten még kaptunk egy pecsétet, aztán már toltuk is neki lefelé, elég jó tempóban. A Taxot megkerülve értük el a nyiladékot, tulajdonképpen ez már a célegyenes. Hamar leértünk, 16:05kor leraktam az asztalra a lapot, stopper állj-8:31.

Átöltöztem, majd Csabival lementünk a büfébe egy sörre. Itt kitaláltam, hogy visszamegyek még a Taxi-rétre, Joe-ék elé-hiszen együtt indultunk, illene együtt is befejezni. Majd félórás elmélkedés után elhatároztam, hogy nulla pontért, de felmászok még oda. Ráértem nagyon, mert telefonba azt mondta, még csak a Magyar-völgyben vannak. 17:45kor visszaindultam, majd 18:40kor meg is érkeztem a Taxi rétre, ahol a tűz mellett még egy fél órát vártam rájuk. Jöttek is, annak rendje és módja szerint mind a négyen,és többé-kevésbé együtt értünk célba. Joe-ék kicsit hamarabb, majd fuvart szereztek, és már csak keréknyomukat láttuk. Még jó hogy visszamentem eléjük.(nc)

Stefi bokája kicsit háromszorosára dagadt, de nagyon keményen helytállt Dominikával együtt-az ország (véleményem szerint) legnehezebb nappali 40es túráján.

Nagyon tetszett, jövőre is itt leszek, köszönjük a szervezést, ismét egy szép napot töltöttem a Börzsönyben!
Képek itt: http://picasaweb.google.com/kovacsdanielmarton/BRzsNyVulkN2008#

vaddino

***

 

Pap Gábor

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Reggel már 6 után pár perccel a rajtban voltunk. Unokatesómék gyorsan útnak eredtek, hogy még világosban beérjenek, én meg kényelmesen elüldögélve és ismerősökkel beszélgetve vártam, hogy kivilágosodjon. Örültem, hogy idén a rajtot a Nemzeti Park házába helyezték. Negyed nyolc tájékán úgy döntöttem, hogy most már ideje indulni, be is álltam az idő közben jókorára felduzzadt sorba.

Az ajtón kilépve kissé hűvös és felhős volt az idő, gyengén fagyott is, nem baj, a Nagy-Hideg-hegyig bőven bemelegszünk.
Már indulás után éreztem egyfajta ólmosságot magamban. Nem tudtam átlépni egy határt, pedig amikor sikerül átbillenteni a mérleg nyelvét a túloldalra, akkor kb. ugyan akkora energia-befektetéssel jelentősen gyorsabban futok. Ezen a dolgon annyira elgondolkoztam, hogy még az ismerősöknek is elfelejtettem köszönni :(
A turistaházig nem történt említésre méltó esemény, a táj télies volt, a csúcshoz közeledve előkerült néhány hófolt is.
A csúcsra kb. 47 perc alatt értem fel. Belépve a büfé ajtaján először a pulthoz akartam menni pecsétért, de Rush integetett, hogy nem ott vannak, erre én megfordultam és a hátsó sarokban ülő társaságot vettem célba. Már majdnem megtámadtam őket az igazolásért, amikor hangot hallottam a hátam mögül „őőő. Itt vagyunk”. Megfordulok és a legszembetűnőbb helyen egy kis asztalnál volt a pont… Ok, nem gáz :)

Immár a gerincre felérve irány a Csóványos. A sípálya melletti lejtő nem volt vészes, a görgeteges kövek most belefagytak a talajba. Mindig meglepődök mennyi hupli van a csúcsig, viszont az Égés-tető, a Vilma pihenő sziklái, és a Szabó-kövek környéki kilátás mindent megér.

A Csóványoson pontőröket nem, csak egy füzetet találunk, amibe felírjuk az áthaladási időnket.
Magosfáról ereszkedve picit még látszik az Alacsony-Tátra körvonala, de a levegő elég párás. Lefelé ereszkedve begyűjtjük a Csóványoson elmaradt pecsétet is. A pontőrök figyelmeztetnek, hogy terelés lesz a régi zöld felé, a Dosnya-nyeregnél, amit nem ismerek, de megmutatták térképen az utat. A terelés kissé nehezen futható úton haladt, de nagyon jól ki volt szalagozva, és a kilátás is jó volt. Út közben átvágott előttem kb. 10 méterre egy szarvastehén és egy szarvasbika. Gyönyörűek voltak, biztos a hajtás zavarta meg őket. Fekete-völgy felé ereszkedve már a nap is kisütött. A pont idén az erdőben ütött tanyát. Jó volt nagyon, bár rossz idő esetén biztos el fog kelleni egy sátor is, most viszont szuper idő volt. Ettem, ittam és elpocsékoltam 8 percet.

Következett a második kemény menet, Föl a nyugati gerincre. Érdekes, hogy a lábamnak a 10% körüli emelkedők ízlettek leginkább. Akkor éreztem úgy, hogy jó tempóban haladok. Ha kisebb, akkor nem tudtam jobban felgyorsulni, ha meg meredekebb, akkor meg nagyon lelassultam. Kutya legyek, ha értem…

Kiérve a Kövirózsáshoz, csodás kép tárult elém. A füves gerincen balra a Csóványos, és társai párába burkolózva olyanok voltak, mintha valami magashegységben járnék. A napocska továbbra is sütött, kellemesen melengetve a fekete futóruhámat. Ezen a szakaszon Salgóvárig meglehetősen köves a terep, de a kilátás minden nehézségért kárpótol. A vár előtti utolsó 50 méteren már nem ment a futás, muszáj volt belegyalogolni.

Magyar-völgyig sokat lejt az út, amit tavaly gyalog végtelen hosszúnak éreztem, de futva pont jó. Menet közben találkoztam Attilával, és unokatesómmal, jó tempóban jöttek. Volt egy kb. 5 perces kavarásom a hegyoldalban, sikerült elközlekednem a jól kitaposott, de jelzetlen ösvény felé.

Kisvártatva következett a vadászház, és némi kilátás Nagybörzsönyre a fák közül, aztán hipp-hopp lent voltam a ponton.

2 pohár teát elrejtettem arcom mögé, a csokit már futás közben toltam be.

Bányapuszta felé nincs igazi emelkedő, viszont megint előjött a fal effektus. Nem éreztem, hogy haladok. A kulcsos ház felé közeledve a völgy túlsó oldalán 4 szarvastehén és egy szarvasbika jelent meg. Egy darabig velem párhuzamosan haladtak a hegyoldalon, majd egy jó 10 méterre előttem átvágtattak. Vow!
Jelzésügyileg nem voltam a toppon, de a többi túrázó segítségével elmaradt a kavarás, köszönet nekik! :)
Bányapuszta utáni emelkedő nem esett jól, de ment futva. A gerincre kiérve már látszott NHH, amit annyira nem kívánt testem.

Nem volt annyira necces, mint vártam, de a legmeredekebb részen kb. 200 métert bele kellett gyalogolnom.
A turistaházban újabb pecsét (most mér elsőre megtaláltam :) ) Megnyugtató volt, hogy innen már csak le kell robogni Királyrétre. Nyomtam is neki szigorúan, végül 5:28-al értem célba. Első futásra szódával elmegy.
A célban még megvártam Bálintot, majd könnyes búcsút vettünk az örökké késő Pannónia gyorstól.
Remek kis szintes túra ez, sok szép sziklaalakzattal, és kilátással. Egyszer kíváncsi lennék rá milyen lehet nagy hóban, talán majd jövőre.

Köszönöm a szervezőknek a túrát!

***

 

csiba

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Börzsönyi vulkántúra – Breuer László emléktúra

Kellemes hideg idő fogad reggel mikor felébredek, bár a havat hiányoltam. Hárman vágtunk neki az útnak, Bella és Karesz társaságában. 8 körül be is gurulunk a rajtba, ahol a bejáratnál már megkapjuk a nevezési lapot, és felhívják a figyelmünket a meleg teára. Ilyet sem láttam még, hogy már a rajtban lehet inni, de jól esik. Bent készülődünk, közben sikerül megismerkednem személyesen is Csanyával, szóba kerül egy kis időre a pontőrködés a Börzsönyi éjszakain, majd 8:30 körül nekilódulunk. Ez a Taxi – nyiladék elég egy unalmas szakasz, de már itt kimelegszem, és megszabadulok a polártól. Egy széldzseki és egy technikai alsó elég ebben az időben, pedig azért hideg van. Hamarosan már a Kárpát - hídnál járunk, ahol megkapjuk az első pecsétet. Szépen, folyamatosan emelkedik az út, néhol kicsit durvábban. A hófoltok is egyre sűrűbben jelennek meg, jelezvén, hogy nem járunk már nagyon messze a Nagy – Hideg – Hegytől.

Jól esik a benti meleg a házban, de nem időzünk sokat, hanem megyünk is tovább. Lefelé néhol picit jeges, de végül is tél van. Csóványosig hullámvasutazunk, és egy szembe jövő ember felhívja a figyelmünket arra, hogy nincs ember a csúcson, aki pecsételjen. Ennek ellenére mégis vannak, és jó nagy pecsétet osztanak, legalább 2* akkora helyet elfoglal, mint amekkora hely van neki.

Itt a csúcson kicsit körülnézek, készülvén az éjszakai pontőrködésre. Kidőlt fa az van bőven, szóval jó nagy tábortűz biztos lesz, de még más is, szóval megéri eljönni! (ez itt a reklám helye volt) Innen Karesz előrefut, mi ketten Bellával legyalogolunk, bár azért néhol belekocogunk. Rengeteg emberrel találkozunk itt. Lent a Fekete – völgy panzióhoz közel a pecsét mellé jár meleg tea és kaja is. Kicsit furcsállom, hogy ide tették a pontot, mert igen kényelmetlenül fér el az ember, és ha valaki megpróbál leülni, akkor alig lehet mellette elmenni. Talán a vadászat miatt nem lehetett levinni a pontot a panzió melletti tisztás részre? Nem tudom, pedig ott szerintem még nem zavartunk volna semmit.

Innen jön a Nahát túra egy szakasza, csak épp visszafelé. Felérve a gerinc tetejére csodálatos panoráma tárul elénk. Megéri ide többször is eljönni. Salgóvárhoz jó kis emelkedő vezet fel. A pont egészen otthonos. Kicsit megpihenünk, a kutyát is megetetem, pedig felhívják a figyelmemet rá, hogy ne adjak neki, mert a túra végére nagyon el fog hízni. Állítólag mindenkitől kunyerál.. Magyar – hegy felé kocogunk, aztán a hegytől lefelé nekem valahogy nem megy a kocogás, így gyaloglásra váltok. Kareszék ellépnek rendesen. A következő pontnál is nagyon jól esik a meleg tea, ami mellé csoki is jár. Innen egyedül lépek ki, és eltervezem, hogy a Katalin – forrásnál majd iszom egy jót a vízből. Sajnos a forrás nem úgy működik, ahogy kéne, így a vízvétel meghiúsul. Ezután kisebb csapatban folytatjuk egészen az Aklok – rétjéig, innen megint magányos rész jön. Előkaparom jó mélyről az év eleji emlékeimet, mikor éjszaka itt toltuk felfelé még február elején. Ez a rész is jó hullámvasutas, de a Hanák – rét utáni szakasz a csúcsig halál. Szinte alig vánszorgok. Most koncentrálok a leágazásra balra, ami még a műút előtt van. Februárban ezt nem találtuk éjszaka, viszont most is csak azért sikerült észrevenni, mert jelezve volt az úton fadarabokkal. Ennek ellenére később elveszítettem a jelet, így toronyiránt mentem fel a turistaházhoz. Meglepetésemre itt utolértem Kareszékat. Fent lecsúszik egy sör, meg eszünk is, majd indulunk tovább. Előkerülnek már a lámpák is, mert igen csak kezd sötétedni. Karesznak nincs, így abban maradunk, hogy majd követ engem, vagy fut mellettem. Kicsit kételkedtem a módszer sikerében, de végül is egyben leértünk, bár neki a nyiladéknál majdnem oda lett a bokája. Lefelé viszonylag gyorsan elröpül az idő, pedig elég unalmas, főleg a vége.

17:20 van mire beérünk. Bent jó sokan vannak, de szerencsére még le leget ülni. Nagyon szép oklevél és kitűző

jár a teljesítőknek. Jó túra volt, nagyon szuper rendezéssel, megérte eljönni!

A végére a szokásos adatok (forrás: GPSMap 60CSx):

-táv: 42,5km -szint: 2201m

***

 

Lúdtalp

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Nem ígérkezett egyszerű túrának, hiszen JB**, -balazs-, olipapa és B Andi voltak a társaim. Ez lényegében előrevetítette azt a bizonyos "gombászós" tempót, ami ugye garantált "szopóbódé".
Úgy gondoltam, ha sikerül összeszednem az összes versenytapasztalatomat- önismeretemet az erőbeosztás, frissítés, "csapatmozgatás", pulzuskontroll terén - talán túlélem. Így hát élesítettem az "öreg róka" üzemmódot és fohászkodtam a Börzsöny Isteneihez.

Optimizmusom hamar teszt alá került, hiszen az első kétségek, hogy fogom-e bírni, úgy a 2.-3. kili között értek, s nem szégyelltem már ekkor egy kis csokit betölteni válságkezelés gyanánt. Alig egy kili múlva ismételten hátraálltam, miközben dőlt rólam a víz. Komolyan gondolkoztam rajta, hogy kiszállok, de aztán megint eszembe idéztem, hogy hány 50-es és 100-as futás indult már a "Módszer"-rel. NHH-re érve is vegyes érzéseim voltak. Pulzusban még "csak" a "kemény, de nem megszakítós" zónában dolgoztam, viszont a combjaim nem annak érezték: enyhén remegtek, s tónustalanul mozogtak csak. Mondtam is JB-nek, hogy úgy érzem magam mint a Kinizsi elején, azaz pudingul. Ez tulajdonképpen valahol bíztató volt, csak vigyáznom kellett, hogy ne feszítsem tovább a húrt.

Csóványos után a hosszú lejtőben igyekeztem a minimális erőbevitellel zuhanni lefelé. Valahogy úgy, hogy még éppen ne fékezzek, de ne is toljak a lábaimmal, csak egy-egy pillanatra, mintegy egyensúlyozás miatt érintsem a talajt. Persze ez nem könnyű történet, hiszen eközben könnyen felszalad a pulzus, pedig arra érdemes figyelni, hogy 160 fölé ne menjen az ember lefelé (hacsak nincs csúcsformában), mert akkor oda a pihenés.
Vilatihoz ha jól rémlik elsőnek értem, kerek két órával, s láttam, hogy a többieket kissé meglepte a gurulás sebessége - legalábbis rögtön el akarták kobozni a sportszeleteimet :-) - így kissé megizmosodott önbizalommal vágtam neki a következő emelkedőnek, alig 3 perc depózást követően. Még mindig erősen kísértett bennem az érzés, hogy bármikor megzuhanhatok, így toltam befelé a csokikat és a folyadékot. Jól indultam, aztán mégis fogyni kezdett az erő, hiába a kimért darálás. Olipapa, majd JB is kezdett elhúzni, bár utóbbit mindig újra megközelítettem. Többiek a nyomomban. Nehezen fogytak el a hegyek, de aztán mégis. Újfent, a bevált, minimális erőkifejtéses, pulzuskontrollos gurulásba kezdtem. JB gyorsan el is engedett, s kezdtem lassan felzárkózni olipapára. Úgy vettem ki, hogy bevár. Aztán egy bizonytalan pontnál Ő nagyobb ívben követte az utat, mint a jelzés, úgyhogy elé kerültem. Kezdtem jól érezni magam, a mászásnál görcsölgető lovaglóizmom elhallgatott, és a gyomrom is jobb állapotba került, mint felfelé volt.

A Magyar-völgybe megint elsőként értem le, szinte rögtön utánam olipapa, aztán a többiek. -balazs- ténylegesen lenyúlt egy sportszeletre, s mikor közöltem vele, hogy van még, mintha nem lett volna őszinte a mosolya, de persze a szürke arc becsaphatja az embert... :-) Andin látszott, hogy összekapta magát, és ennek megfelelően neki is esett a Magyar-völgynek. Hála Istennek meggyűrődött a cipőjében a talpbetét, így pihenhettünk egy kicsit, mert kezdett a tempó kegyetlenül darálós lenni. Fura, hogy pulzusra itt sem volt gáz, de a lábaim a csúcsterhelésnek érezték a tempót, ugyanakkor azt suttogták: elkaptuk, megy ez, gyerünk, letoljuk a hegyet. Nem dinamika és sebesség volt a virgácsokban, hanem az a feeling, hogy akárhol végigmennek. Persze ez végül nem így lett, de így is sikerült olyan kaptatókba masszívan belekocogni, amik szemre is reménytelennek tűntek.
NHH-re ismét elsőnek értem fel, s mire Andi pecsételt, Olival már a colavásárláson is túl voltunk, kb. 4:35-tel. A lejtőt Oli most nem kívánta megtolni, úgyhogy ketten zuhanóztunk le, szépen fokozva a tempót - közel maxig - begyűjtve egy-két sporit is. Tavaly 6:17, idén 5:09 a vége - és maradt még 1 sportszeletem... ;-)

***

 

 

2009


Csiba

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Börzsöny Vulkántúra

2009 után másodszor vágtam neki ennek a túrának. Nagyon szeretem, mert nem épp a legkönnyebb terepen kalauzol végig, és ha még az idő is besegít, akkor igen csak megnehezíti a teljesítést. De az idő idén annyira nem volt a túrázók ellen.

Kora reggel, még hajnalban indulok Nyugatiból, ahol összefutok Rushboy-jal, és Zolival pár vonatmegállóval később. A vonaton már felkészülök teljesen a rajtra, hogy ott már csak nevezni kelljen és nekilódulni. Kismarosnál megrohamozzuk a buszt. A buszsofőr a win-win stratégiát alkalmazta, zsebre dolgozva. Ő is jól járt, meg a túrázók is. Királyréten irány a nevezés vaddinóval kiegészülve. Rövid készülődés után nekivág Zoli és a 2 Dani, én még kicsit szórakozom a műholdak keresgélésével. Jó pár percet eltöltök így, de aztán 7:15 körül felhúzom a nyúlcipőt, és futva megpróbálom őket utolérni. Már a Taxi-nyiladék elején járnak, mire befogom őket. Kicsit saras a terep, de annyira azért nem vészes. Vízálló cipő és kamásli tökéletes párosításnak bizonyult végig. Sajnos Zoli folyamatosan kezd leszakadni, a Px elágazásnál már nem is látjuk. Innentől hárman megyünk, amíg én bírom a lépést tartani. Érzem, hogy ez most nem fog úgy menni, mint a Nahát alatt, de tapadok míg bírok. Folyamatosan érjük utol az embereket, csak egy-két futó hagy le minket. Ahogy közeledünk a Magas-Tax felé – vagyis pontosabban csak jócskán mellette megyünk – és emelkedünk egyre hidegebb lesz, valamint szép lassan a hófoltok is feltűnnek. Egész közel van már a Nagy-Hideg-hegy is, a hótakaró is már összefüggő, és a távolban meg is jelenik a turistaház. 8:30-kor már meg is van a pecsét, ami egész jó tempót jelent. Érzem is rendesen. Szerencsére most nem olyan durva szakasz jön. Ami egyedül nehezít, az a terep. A hó már sok helyen keménnyé van fagyva, és igen csak csúszkálok olykor a sziklákon. Daniék már néha kezdenek elszakadni, de még ragadok, ahogy tudok. Csóványoson újra befogom őket, majd lefelé rohanás a Z-n. Magosfánál a jól megszokott pontőrtől kapjuk pecsétünket, majd innen is lefelé visz utunk. Első holtpont valahol ezután jön nálam. Lefelé sem bírom már Daniékkal a lépést tartani, így lemaradok. Saját tempómra váltok, ami kényelmesebb kocorászást jelent. 10 óra után nem sokkal kopogtatok a Fekete-völgy Panzió ajtaján. Sajnos a beígért ellátás nincs, mint később megtudtam vadászok miatt nem lehetett megoldani. Itt letolok egy cukros löttyöt, Daniékkal újra együtt, de már tudom, hogy az újabb fölfelén esélyem sincs a tempójukat tartani, de nem is zavar. Egy szűk 10 perces regenerálódás után folytatom tovább. Fölfelé rendesen haldoklom, de a kilátás kárpótol mindenért. Egész tiszta az idő, Csóványos is mutatja magát a távolban. Kövirózsás után egy kis kocogás lefelé a Vár-nyeregig, majd egy rövid, de velős emelkedő következik. Ahogy közeledek, úgy idővel feltűnik a lobogó Árpádsávos zászló. Jó látni, és jó látni azt is, hogy megint ugyan azok a pontőrök vannak itt, mint tavaly, no és persze a kis kutya, aki megint kunyerál mindenkitől:). Salgóvárnál eltöltök egy jó 5-10 percet. Induláskor kicsit nehezen találom meg a lefelé vezető ösvényt, de inkább óvatos vagyok, mert nem akarok gyorsabban leérni, mint kéne. Úgy érzem erőm visszatért, és lényegében egyhuzamban sikerül lekocogni a Magyar-völgy elején lévő ponthoz. Itt betolok egy szelet zsíros kenyeret és egy jó forró teát, majd csokival a kézben repesztek tovább. Lassú és sunyi az emelkedő Bányapusztáig, a sár mennyisége is növekszik. Aklok rétjéig még jön egy kis mászás, ami néhol fától fáig húzósra sikeredett a saras terep miatt. Ezután újabb emelkedőket kell leküzdeni, amik közül a Hanák rét utáni a legszivatósabb. Az aljában le is kell ülnöm egy kőre, hogy rákészüljek. Egy túrázó megkérdezni, hogy valami gond van-e, én meg kb. annyit mondanék legszívesebben, hogy igen, ami itt van előttem felfelé. De nem panaszkodom, felkelek és mászunk felfelé. A célig innentől lényegében együtt mentünk. Ismét Nagy-Hideg-hegyen, ahol megint csak nem időzöm sokat. Lefelé az elején kicsit korcsolyapálya, de pár száz méter megtétele után már tűrhető. Magas-taxi turistaháznál megvan az utolsó pecsét is, innen meg már csak tényleg le kell gurulni. Javarészt kocogunk, rátérve a Taxi-nyiladékra meg kocogás és korcsolyázás lett belőle, főleg onnan, ahol becsatlakozik a Px. Durvább a sár, mint reggel volt, ami valószínű annak köszönhető, hogy már sokan jártak erre. A célba 14:45-kor nyitok be, aminek igen csak örülök. Egész jó kis idő lett, pedig volt, ahol meg akartam halni. Díjazás átvétele után letelepszem Kulcsár Attila (?) mellé a kandalló elé, és elfogyasztjuk a jutalom pálinkánkat. Majd busszal le Kismarosig, és vonatozás Budapestre.
Összességében csodálatos túra volt. A megszokott jó Börzsöny Akciócsoportos színvonalon megrendezve. Időjárásra panaszunk nem lehetett, bár néhol kicsit sok sár volt már a vége felé. Jövőre újra itt!

Mért adatok (GPSmap 60CSx és SRTM_HUN):

-táv: 43,138km -szint: 2265m

***

 

Ottorino

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

8. BÖRZSÖNY VULKÁNTÚRA BESZÁMOLÓ 2009.12.12.

Táv: 42,2 km; Szint 2350 m.

Lemondták a szombati logisztikát, így már-már én is lemondtam a teljesítésről. Megnéztem azonban a menetrendet, és rájöttem, hogy 7 óra után pár perccel tömegközlekedve is oda lehet érni a rajtba. Ebben az esetben viszont a szintidőt a Volán határozza meg, mert 18:40-kor gördül ki az utolsó busz Királyrétről. Hmm! Nem szeretek semmit a véletlenre bízni, de győz a túrázni vágyás, és szombat hajnalban rajta ülök az 5:42-es szobi személyen. Nem vagyok egyedül, mert Kismarosra érve hömpölyög a tömeg a kisvasút közelében levő buszvégállomás felé. Hűvös van, felveszem a sapkámat. Szerencsére nem kell sokáig ácsorogni, elénk kanyarodik a busz. A hosszadalmas jegyváltási procedúra után végre elindulunk. Tartjuk a menetrendet, és 7:08-kor meg is érkezünk Királyrétre. Semmi perc alatt ott termek a néhány lépésre levő Turistaszálló halljában. A vonaton már reggeliztem, felkötöttem a gatyámat, így ezekkel nem kell vacakolni a nevezés után. 7:13-kor kivágódok az ajtón, és elindulok balra a [P-] jelzést követve. Ahogy így baktatok fölfele az aszfalton, már variálni kell a kesztyűvel, sállal. El is mennék tovább, egyenesen, ha nem látnám, hogy az előttem haladók jobbra fordulnak. Később az aszfaltot egy sorompó zárja le, innen egy sáros-köves utat követünk a Taxi-nyiladékban. Ahol csak tehetem letérek az útról, hogy inkább a peremen lévő, színevesztett növényzeten lépkedjek. Elég hosszan kell így manőverezni, néha még autó is elmegy mellettünk. Sokan a sárban csattogva futnak tova. Elég monoton és hosszú az idáig megtett szakasz, éppen ideje letérni balra a [Px]-en. Ez jóval kellemesebb út, és egy kicsit lejt is. Ahogy egy völgy felé közeledek, egy műutat veszek észre. Biztos ez lesz a Cseresznyefa parkoló. Nézem az itinert, nem itt van az ellenőrzőpont, hanem a [K+] jelen kell még felfelé megtenni pár száz métert.

1. ellenőrzőpont, Kárpát-híd.

Tovább emelkedek. Már zsebbe került a kesztyű, sapka sál.

Egyre érdekesebb a táj. Keskeny út vezet egy hegyoldalban, jobbra lent patak csörgedez. Különféle jelek jönnek, mennek, ez a [Px] unos-untalan felbukkan. Egy szintre kerülünk a patakkal, és egy ponton át is kell ügyeskedni rajta. A [K+] sunyiba lemegy jobbra, de megkapjuk helyette a [K4]-et. Felérek egy széles úthoz, de még nem tudok rálépni, mert mikrobusz jön rajta lentről. Mutatóba hullik néhány szem hódara. Remélem, hogy nem fog sűrűbben hullani. Megint itt ez a [Px]. Ez egy hűséges jel. Innen már ismerős a táj, a Nagy-Hideg-hegyet kell leküzdeni. Visszatér a [P-], és lépésről lépésre araszolok fölfelé a turistaház irányába. Itt olyan szinten állt meg a hó, hogy az avar még ki-kilátszik alóla. Az utolsó métereken megpróbálok egy kicsit sietni a meredek emelkedő ellenére, mert jobb fülembe süvít a hideg szél.

2. ellenőrzőpont, Nagy-Hideg-hegy, Turistaház.

Meleg van idebent, sőt. Pecsételtetés után rögtön továbbállok. A [K-; P-] jelzésen ereszkedek a Rakodó felé. Eddig minden túrán a Rakodó felől jöttem a NHH felé, most kipróbálom az ellenkező irányt is. Muszáj felvenni a sapkámat, mert rohadtul fúj a szél, és több fokkal hidegebb is van, mint lejjebb. Leérek a nagy fakereszthez. Itt már nem dühöng a hideg szél. Megint fölfelé irányítom a tekintetem. Az Égés-tető felé vezető kaptatón már le van taposva a hó, és az utolsó métereken meg-megcsúszok. Hallom, hogy jön valaki a nyomomban. Lentről felkiabálnak feltehetően a mögöttem jövőnek: "Nem támogatjuk ám a sportolókat!" Ebben a pillanatban megcsúszok az emelkedőn. A mögöttem kaptató félve, hogy visszaesek rá, a nadrágom ülepénél támaszt meg. Az előbbi hang ismét megszólal: "Nem tapogatjuk a sportolókat!" Most már nem állom meg szó nélkül: "Pedig milyen jólesett." Előző hang kétségbeesve: "Na de uraim! Itt gyerekek is vannak." Végül ezzel a minimális segítséggel felérek a gerincre. Remélem nem fognak emiatt diszkvalifikálni. Itt már erőteljesebben érvényesül a hó. A kövek csúsznak, ez a dög dara meg belevág a szemembe, nem nagyon lehet gyönyörködni a vulkánban, arra vigyázok inkább, hogy ne hulljak arcra. Végre itt ez a kis erdős rész, ebben van az utolsó emelkedő a Csóviig. Igen ám, de ez baromi meredek, és lefelé sokkal hamarabb szokta abszolválni az ember, persze akkor sem kellemes szakasz. Most meg nem akar fogyni a táv. Még mindig nem látom a betoncsövet, még mindig nem, még mindig nem. Na végre, most már tényleg csak pár lépés fölfelé. Fuj de barátságtalan itt, most. A lenti tocsogós őszi tájat egyszerre zord, téli táj váltotta fel. Van, akinek ez nagyon tetszik, és hangot is ad az örömének. Hát, igen. Azok a bizonyos ízlések és pofonok... Én minden esetre pucolok innen, a [P-; Z-] jelzésen megyek egy kellemes lejtőn. A Magosfa nyeregnél olyan szépen válik el egymástól a két jel. Én már a [Z-]-on vagyok, de jobbra nézve még látom, ahogy a [P-] távolodik. Itt már sokkal elviselhetőbb a klíma, megint variálok a kiegészítő ruhadarabokkal. Az egyik kesztyűmért vissza is kell menni egy pár métert, szerencsére egy kedves spori tovább hozta a leejtés helyszínéről.

3. ellenőrzőpont, Magosfa.

Egyre meredekebb a lejtő, és egyre keskenyebb az ösvény, de a futók száma csak nőttön nő. Nem hiába maratoni a táv. Innen már megint ismerős az útvonal. Itt a Szívfájó-bérc, és itt megy el jobbra a régi [Z+]. A NAHÁT 95-ön mentünk el arra, miután a szembe irányból, a Fekete-völgyből felküzdöttük magunkat idáig. Iszonyú nehéz volt feljönni, lefelé se lesz sokkal könnyebb. A futók meg csak jönnek, jönnek. Minduntalan félre kell állni. Én nem tudom, de lehet, hogy ezeket klónozzák a Csóványoson, mert az egyik már vagy harmadszor kocog el mellettem. Egy meredek, sziklás gerincen tipegek lefelé. Innen már látszik a Fekete-völgy, de még nagyon madártávlatból. Egy éles bal kanyar előtt hatalmas fák fekszenek keresztben az úton. Nehezen verekszem át magam rajtuk. Se alatta, se fölötte. Le kell térni az útról, ami egyáltalán nem könnyű a nagy meredély miatt. Állítólag már négy éve hever itt a szürke testük. Tovább hullámvasutazik a keskeny ösvény a hegy oldalában. Jó időbe telik, amíg meglátom, hogy elöl balra letérnek az útról. A [Z4] visz le a VILATI házhoz. Egy kellemetlenül meredek, sáros út ez, de az etetőpont közelsége megszépíti. A végén még egy patakon is át kell kelni. Több lehetőség van, de a türelmetlenek átrohannak rajta. Hát én nem. Keresek magamnak egy nyugis helyet, ahol zavartalanul átkelhetek. Amikor látják, hogy átértem, mások is arra jönnek.

4. ellenőrzőpont, Fekete-völgy.

Hidegzuhanyként ér a pontőr közlése, miszerint nem tudtak autóval feljönni, ezért az etetés a Magyar-völgyben lesz. Mindig van nálam kaja, de most nagyon jólesett volna egy kis meleg tea. Csak üdítőm van, abból meg csak módjával tudok inni, mert iszonyú hideg. Nincs kedvem szendvicset elővenni. Egy Sport szeletet kibontok, kettőt meg a nadrág külső zsebébe csúsztatok. A völgy másik oldalán kell visszamászni a magas hegyekbe. A [P4]-en kezdem meg a mászást. Olyan fél meredek az út. Lassan, de egyenletesen lehet haladni rajta. A futók mintha köddé váltak volna, csak egyvalaki előz meg, ő is hosszan, komótosan. Amikor elérem a [P-] kereszteződést, akkor balra fordulok rajta. Hosszú ideig csak egy erdei sétaútnak mutatkozik, nem túlzó emelkedővel. Később aztán durvulni kezd, és megjön a vasúti töltés effektus is, azaz bokaficamító köveken keresztül kell bukdácsolni. Sokszor a túrabot ment meg akár a ficamtól, akár a pofára eséstől. Egyre hűl a levegő, de hó az nincs, mint a Csóvin. Később már át is látni a túloldalra, és egy havas folt

közepén mintha a Csóvi beton tornyát látnám. Egy fatáblán a Hollókő nevet olvasom. Jaj de jó! Akkor a Jancsi-hegy már megvolt. Erről vagy nem volt tábla, vagy elkerülte a figyelmemet. Most már a Salgóvárra lehet koncentrálni. De túl korán várom én ezt, mert semmi jel nem mutat arra, hogy közeledne. Végre felcsillan egy reménysugár. Egy rozsdás kerítés mellé érek. Erre is a NAHÁTról emlékszek. Tudom, hogy a vár után értünk mellé. (Nota bene, akkor ellenkezőleg haladtunk.) Már vagy egy fél órája zakatolok itt a kerítés mellett. Úgy látszik arra rosszul emlékeztem, hogy milyen hosszú ez a tetű. Ráadásul ezek a kavicsok sem fogynak, jól telehányta velük a környéket a tűzhányó. Leérek egy nyeregszerű helyre, ahol egy fán A4-es tájékoztat, hogy nemsokára itt a Salgóvár, csak még itt fel kell hágni ezen a kis dombocskán. Baromi meredek, és az egyik magas fellépésnél hatalmas nyögés szakad ki belőlem. Aki mögöttem jön meg is jegyzi, hogy ez nagyon elkeseredett volt. Hát, igen. Itt ez a minimum. A vár előtt megyek el. Egy mellvéden át lelátni a mélységbe. A másik oldaláról mászok fel a várba. A vár fokán némelyeket irritáló történelmi zászló lobog.

5. ellenőrzőpont, Salgóvár.

Nagy nehezen kászálódok le a várból. Hirtelen nem is tudom, hogy hol jöttem fel. Jó hosszan lehet lefelé lazázni továbbra is a [P-]-on. Abban a hitben vagyok, hogy ez így lesz a Magyar-völgyig, de nem számoltam a Magyar-heggyel, amit egy alattomos emelkedővel, hosszan, nagyon hosszan meg kell mászni. Órákkal az utolsó futó után, most megint elfut mellettem egy fiatal pár. Nem is figyelem a jelzést, csak megyek arra, amerre ők futnak. A még párhuzamosan vezető, frankó útról kiáltanak át, hogy direkció elbökve. Sűrű dzsindzsán és süppedő avaron verekszem vissza magam a helyes útra. Balra kanyarodik az út, és remélem, hogy ez a lejtő most már a késleltetett etetőpontra vezet. Megint elfut mellettem a pár. Ezek jobban eltévedtek, mint én. Vagy kitudja. Jól számoltam, a lejtő alján csoportosulás, buli hangulat van. 6. ellenőrzőpont, Magyar-völgy.
Rádiósmagnó ontja a Salgóvárra kitűzött zászló jelképezte múlttal kapcsolatos szövegű kemény rockot. Én most csak a teára koncentrálok. Szomjas is vagyok, de a cukros tea erőt ad, a melege átjár. Most jöhet egy-két zsíros deszka, de ezt jól megsóztam, megint teázni kell. Nos, jóból is megárt a sok, köszönöm a szíves vendéglátást és továbbindulok. Balra fordulok a [K-] jelzésen. Egyedül megyek a szekérúton, hátra, hátra tekingetek, de nem jön senki. Elég monoton az út, de nem is bánom, mert elég jól lehet tolni. Talán lehet hozni valamit a Salgóvár előtti tötyörgésen. Később a monotóniát irdatlan sár töri meg. Mi a fenétől van ez a hirtelen változás. Amint az útszéli mezsgyén botorkálok, megjön a válasz. Egy feltehetően erdészeti jármű megy el mellettem. Még a terepes gumijával is jobbra-balra csúszkál az úton. A távolban megáll, ipszilonba megfordul és a padkán leparkol. Amikor odaérek, a sáros útra letérve kell kikerülnöm. Ez biztos itt ingázik, felszántva az utat. Bal oldalon keskeny patak csörgedezik mellettem, már látom a bányapusztai kulcsos házat. Elé érve látom, hogy néhányan erőt gyűjtenek az előttük álló emelkedőhöz. Csokit esznek vagy csak egyszerűen ücsörögnek. Tudom magamról, ha én is leülnék, csak daruval lehetne felhúzni, ezért tovább megyek. Majdnem közvetlenül a ház bal oldalán van a felfelé vezető út. Nem kell itt átmászni semmilyen kerítésen. Ha volt is itt kerítés, az már a múlté. Meredek az ösvény, de még egyenletesen lehet emelkedni, ha nem lépsz síkos részre. Később durvul, és igénybe kell venni a szegélyező fácskák segítségét. Szerencsére vannak itt szépszámmal. Mire feltolom magam, már nem vagyok olyan erős. Innom kell egy kortyot a jégbehűtött málnaszörpből. Nyáron milyen király lenne. Persze akkor húgy meleg. Jobbra fordulok a [P+] jelzésre, és előveszek egy csoki szeletet. Az Aklok-rétje felé tartva egy darabig még szintbe megyek, addig megeszem. Emelkedősbe csap át az út, és egyre erősödik. Tudom, hogy ez még nem a végső emelkedő, az még nagyon messze van. Ez se volt semmi, de most már benn járok az erdőbe, és feszülten figyelem a jeleket, mert se előttem, se mögöttem nincs senki. Elég ritkán vannak jelek, de most a nagy megkönnyebbülésemre jön egy megerősítő [P+]. A keréknyomokba itt már befagyott a víz. Sokat számít egy "kis" szintemelkedés. A semmi közepén, egy réten a kutyáját sétáltatja egy ember. Mintha csak egy belvárosi házból szaladt volna le. Nincs is melegen felöltözve, és amikor a köszönésemre válaszol nem vacogós a hangja. Ha ez volt a Hanák-rét, akkor most következik az itiner szerinti "borzalmas" emelkedő. Hát lássuk csak. Mélyút kezdi az emelkedést, a kövek miatt jobb a szegélyen menni. Időnként széles fák állják az utamat. Még mindig jobb a fákat kerülgetni, mint odalent botorkálni. Tényleg marha meredek, de ennek tudatában be lehet osztani az erőt, nem kell elkapkodni semmit. Itt már összeverődünk néhányan, úgy látszik mások sem rohannak. Amikor balra térít a jelzés egy ösvényre, egy idősebb spori megjegyzi, hogy mindjárt vége. Mármint az emelkedőnek. Valóban, az ösvény tetején ott a turistaházhoz vezető szerpentin. Nem vágok át a házhoz, nem is bírnék, szépen öregurasan felbaktatok.

7. ellenőrzőpont, Nagy-Hideg-hegy, Turistaház.

A pontőr tájékoztat, hogy a Taxi-réten majd a turistaház mögött keressem a következő pontot. Jól be van fűtve. Egy asztalnál valami szósszal leöntött kaját szolgálnak fel. Nyelek egy nagyot, de mennem kell. Fene tudja, hogy mikor érek le. Mindenképpen el kell érnem azt a nyomorult utolsó buszt. A meredek, girbegurba kövekből összetákolt lépcsőn óvakodok lefelé. Vigyázni kell, állatian csúszós. A lépcső után meg-meg csúszok a letaposott havon. Ja, jut eszembe: Most már végig a [P-] jelzést kell követni. Hamar elhagyom a hóhatárt és elég tempósan közelítek az utolsó pont felé. Fent, nyugodt körülmények között akartam előkészíteni a fejlámpámat, de elfelejtettem. Most már csak akkor törődöm ezzel, ha nagyon kezd sötétedni.

8. ellenőrzőpont, Taxi-rét.

A turistaház mögött találgatom, hogy hol lehet a pont. A tűzrakó helyen pattogó hasábokat körül ülők a pontőrség, közülük integet valaki. A - Merre tovább? - kérdésemre a réten való átvágást javasolják. A rét után visszatérek a jelzésre. Egy darabon kellemes avarszőnyegen lehet lefelé zúzni, aztán kövek lassítanak le, majd a jó öreg sár fog vissza. A [P-] lejjebb vezető szakasza kritikán aluli. És hol van még a vége? A kövekkel tarkított sártenger kikészít. Már feltettem a fejlámpát, és jól is világít, de alig van olyan lépésem, hogy ne botolnék- vagy csúsznék meg. Többször állok meg, hogy agyilag összeszedjem magam az út folytatásához. A Salgóvárhoz vezető meredek, köves úton nem volt ilyen problémám, az utolsó meredek emelkedőt is vígan legyűrtem, de ez az idegőrlő bukdácsolás ezen a xar úton. (!) Hát, ennek semmi értelme. Itt balra levisz a jel az útról. Jaj de jó egy kicsit az erdőben gyalogolni. De ez nem tart sokáig, vissza kell menni a köves, sáros förmedvényre. Semmi fényt nem látok, ami település közelségét mutatná. Ugyan még nincs késő, a buszt már biztosan elérem, de sajnálom, hogy ezt a klassz túrát egy ilyen pocsék úttal kell befejezni. Olyan vagyok, mint a környező erdő: teljesen le vagyok lombozva. Egy magányos ház mellett megyek el, de utána sokáig semmi. Na, itt már szilárd a burkolat. Trappolok néhányat, hogy megszabaduljak a sár egy részétől. Nem akarok hinni a szememnek, amikor meglátom a nagy kerek KRESZ táblát és a sorompót. Innen balra, nem messze van a cél. Kezd elpárologni a dühöm, már az sem érdekel, hogy autók vakítanak szembe. Te most fékezel kiskomám, én meg jobbra átmegyek ezen a kis hídon, befelé a célba. 17:05 van. Még a 17:40-es, utolsóelőtti buszra is bőven jó vagyok. Javít a hangulatomon, hogy megérkezik Győri Péter, majd Toplak Józsi, de a kézfogáshoz már nem tudok felpattanni az előtérben lévő, mély fotelból...

Ottorino

***

 

atomcat

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Már a Less Nándor Emléktuáaról visszatérve ott lebegett lelki szemeim előtt a következő, a távoli északról becserkészhető esemény, a bükki Tortúra. A sors kegyéből azonban szerencsére egy héttel korábban térhettem haza Kishazámba, így lehetségessé vált másik nagy téli kedvencemen, a Börzsönyi Vulkántúrán való részvétel.
A hét elején gyors egyeztetés Samuval, pénteken hazaút, egy utolsó pontosítás a startot illető 'hol, mikor' ügyében, és egy túl rövid éjjellel a hátam mögött mar robogtam is jókora késessel Kiralyrétre. Szerencsére Samut, es a vele Bpről erkező Zolit es családját türelmes fából faragták:)

Nevezés, és már koptatjuk is a 45 km-t. A botom beteg lett a repülőn, illetve a repülőút mellékhatásaként fokozottan jelentkezett benne, a nyáron a kutyám által beleplántált ív. Így kb. a Magas-Taxi Turistahazig a sztorizgatások mellett biztos elfoglaltságot adott az alsó tag kiimádkozása vastagabb testvéréből:)
Valahol a Cseresznyefás-parkoló környékén összefutottunk két lánnyal, akik egy Kiskegyedben olvasott cikk alapján, az állítólagosan leadható plusz kilók által motiválva vállalták be a túrát:) Samu megnyugtatta őket, hogy azért még fog belőlük maradni elég a hazamenetelhez a túra végén... Végül lassabb tempót diktáltak NHH-re felfelé, így lemaradtak tőlünk.

Bőszen a Rakodó irányába fordultunk Taxnál, amikor egy furcsa érzéstől vezéreltetve belenéztem az itinerbe - szerencsére. Mindketten elég rég voltunk ezen a túrán, és még egy régi útvonal volt eszünkbe. Szerencsére mindez a piros sáv kiágazásánál történt, így nem fájt nagyon a cseppnyi tévedés. NHH a nevéhez méltó fogadtatásban részesített minket. Hóesés, és pár centi vastag hótakaró fogadott minket némi széllel.
A déli sípálya felől támadtuk az első Ep-t, és hamarosan be is gyűjtöttük első pecsétünket. Gyors kajálást rendeztünk, és húztunk is tovább a főgerinc irányába. Meghódítottuk az Égés-bércet, majd hamarosan, a Haramia-lyukat is hátrahagyva megkezdtük mászásunkat a Börzsöny legmagasabb csúcsára. A Csóványoson "csak" a csúcs meghódításának öröme várt ránk, az ellenőrzőpontért el kellett másznunk a Magosfáig. Itt meglepődve ismertem meg a tavalyi Farkas Zsolt emléktúra egyik pontőrét, aki akkor is ugyanezen a helyen pecsételt a túrázóknak. Magosfától végre lazább szakasz következett, ahol a nagy lefelé menetben szántam némi időt a tartalékok újratöltésére, mert bizony ezen a túrán szépen ki lehet éhezni... Számomra ez, és a völgy túlsó oldalán vezető felút a Salgóvárhoz volt a túra legkedvesebb szakasza. Gyönyörű, igen jellegzetes része ez a Börzsönynek. Az erdőséget itt-ott megszakító ligetecskék a Vilati-házhoz menet engem a Dél-Bükkre emlékeztetnek, azzal az apró különbséggel, hogy az itteni faállomány jellemzően nagyobb növésű. A Vilati-háztól a gerincre vezető jellegtelenebb szakaszt hátrahagyva, a gerincre kiérve pedig a Nagybörzsöny magasba törő ormaira tárulkozó csodálatos panorámával ajándékoz meg az Anyatermészet. A tájban mesterien keveredik a természet hívogató szelídsége a Börzsöny mégiscsak vad alaptermészetével, és ez a kettősség lenyűgöző pompával tölti el az arra tévedt túrázó lelkét.

A Vilati-háznál kajáltunk. Felbontottuk a Norvég szeretetcsomagot, egy adag Julemarsipant (karácsonyi marcipán), ami lényegében a pöttyös óriásrudira hasonlít, amiben a túrót marcipánra cserélték:) Isostarral is erősítettünk, majd lassacskán nekiláttunk az előttünk álló jó párszáz méter szint ledarálásának.
Samu praktikus ember volt idén: az idénynyitó, és idényzáró túrát egybekötötte. Mivel eljött a Vulkántúrára, ezért még gyengébb logikai képességű egyének is kikövetkeztethetik, hogy bizony ez a túra volt e jeles összevont esemény. A praktikus gondolat sajnos a Vilati-háztól felfelé kezdett visszaütni, mert egy kcist elfáradt, de azért megállíthatatlanul falta a szintet ő is. Egymást követték a szebbnél szebb panorámát kínáló magaslatok, majd mászásunk koronázásaként végre elértük a Salgóvárat. Innen beszélgetésben gazdag, javarészt lefelé vezető út következett a Börzsöny-patak völgyéig. Emlékeim szerint itt értek minket utol a túra elején megimert Kiskegyed-lányok. Samu mondta, hogy hogyha akarok, menjek nyugodtan, de ez eszem ágában sem volt. Ha már félévente egyszer találkozunk, nem akarom egyedül, magányosan végigcsászkálni a 45 km hátralevő részét:) A pontban nagy élet fogadott minket. Magyar történelmi zászló, magyar emberek, és megfelelő hangulatú, nemzeti tudattal kellőképpen átitatott zene. Jobb nem is lehetett volna! Mind emellé vajas és zsíros kenyér, meleg tea, és sör (utóbbi pénzért) volt a kínálat. Azt hiszem, a pont kellőképp kitett magáért, hogy az emberek kaja tekintetében megfelelően felkészülve vághassanak neki az utolsó megpróbáltatásnak, Nagy-Hideg-hegy másodszori megmászásának.

A Bányapusztáig eseménymentesen haladtunk. Itt ismét rövid búcsút vettünk egymástól, és mindketten a saját tempónkban cserkésztük be az utolsó kihívást. A szokásos északi NHH mászás következett. Hamarosan a Dögölj Meg! útjába csatlakoztunk, és eszembe jutott, hogy legutoljára nyáron jártam erre feleségemmel, tandem biciklivel, amikor a Csarna-völgyön vergődtünk le Kemencére, hogy a strand vizébe megmártózva lazíthassuk le megfáradt izmainkat. Jót nevettem magamban ismét a völgy alsó részén tapasztalt enyhén bicajellenes viszonyokon (dinnyényi kövek a patak által szétmosott úton). Bizony ez már régen volt, azóta a hideg uralja a természetet, tovatűnt a nyári madárzsivaly, a burjánzó zöld hirdette életünnep. Gondolatokkal túlzsúfolt fejemből kitekintve hirtelen az utolsó emelkedőn kaptam magam. Ez már kicsit több volt, mint jóleső érzés, de azért egyszer ez is véget ért, és már csak a befutó volt hátra a dózerúton.

A házban pecsét, vettem egy kólát, és gyorsan felmentem a csúcskőhöz - ha már egyszer volt egy kis eltölteni való időm. Nagyon meghatott, hogy újra itt állhattam, a helyen, amit jó ideje már csak webkamerán nézegetek, nagyfokú Börzsöny-hiányomat gyógyítandó, a messzi északról. Miután lelkemben kellőképpen elraktároztam a látottakat, visszatértem a házba, és pár perc várakozás után Samu is megérkezett. Rövid pihenő, fejlámpa fel, és indulás. Lefelé menet ismét összetalálkoztunk a fogyozós tagozattal, akiknek becsületére legyen mondva, elszántan küzdöttek! Egyikükön meg sem látszott a megtett táv, másikuk kicsit meg volt gyötörve, de ezen a távon, ennyire minimális felkészüléssel (életük 2. túrája volt) nagyon szépen teljesítettek. Mivel nem volt lámpájuk se nekik, se a hozzájuk csapódó srácnak, ezért segítettünk nekik a lefelé menetben. A Grófi-úton, a Tax déli oldalán visszakanyarodva szépen lassan beleereszkedtünk a reggel már megtapasztalt dágványba, és a Taxi-nyiladékon végiggyalogolva hamarosan a célban voltunk.

Köszönjük szépen a rendezést, nagyon jó túra volt ismét!

***

 

zoli1975

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Börzsöny Vulkántúra 2009

Ez eddigi első túrabeszámolóm,(nézzétek el a hosszát, és esetleges túlzásba vitt személyeskedést) és ez volt egyben első igazi pokoljárásom is:) Nagyjából két éve teljesítménytúrázom rendszeresen, és ez idáig komolyabb nehézségek nélkül tudtam le 40-60 km közti távokat cirka 5-5.5-es átlagokkal.

Nos, a Börzsöny most kifogott rajtam. 20 éve sportolok rendszeresen. A Bia 25 nyomvonalának érdi szakaszától párszáz méterre lakom, így heti 2 alkalommal futok az erdős-dimbes-dombos részen 1-1.5 órát. Soha nem jelentettek gondot az emelkedők, sőt! Élveztem a felfelé menetelt, inkább a lefelé tartó szakaszokon szívtam a fogam a térdem nyilallása miatt. Ennek tudatában soha nem is hittem volna, hogy létezik olyan túra, ami kifoghat rajtam. Eddig nem is volt. Pedig megvolt az idei Szurdok is, ami közel hasonló táv - és szintadatokat tud, mint a Vulkántúra.

Bevallom nem nagyon szoktam táplálkozásilag speciálisan készülni a túrákra. Aznap reggel vastagon bekrémezem a talpam, vastag zoknit húzok, kényelmes cipőt, és rétegesen öltözködöm. A hátizsákba mindig van nálam 3 liter ásványvíz, 3-4 szendvics, 2 alma, 2banán, 2 csoki és 2 energiaital. Ez általában eddig elégnek bizonyult, nem volt jellemző, hogy kihasználtam valaha is a frissítőpontok adta lehetőségeket. Ez leginkább abból adódott, hogy rengeteget túrázok privátban, ahol az ember csak azzal számolhat, amit maga visz. Ilyen állapotban a hátizsák 7 kiló szokott lenni induláskor, és egy átlagos 50 km-1300 szintes túrán minden el is szokott fogyni.

Minden beszámolóban olvastam, hogy ez a túra más, mint a többi. Igazi emberpróbáló. Ennek hatására én is változtattam a felkészülései rutinomon. Reggel a parkolóban még a kocsiban ülve megettem 2 szendvicset, megittam egy energiaitalt, és …mivel hideg volt, lehúztam a magammal vitt kb. 1 deci házipálinkát. Na, ezt nem kellett volna! Órák múlva is szédültem tőle, kavargott a gyomromban, és állandóan visszabüfögtem. Soha többet ez már biztos. Még ha Vagdalthúsék ezért el is átkoznak ezért a kijelentésért :)

(Mindig kíváncsi voltam rá ,hogy ki-kicsoda a valóságban, akikről-akiktől itt olvasok J Lassan összeáll a kép. Így két évnyi túrázás távlatából sok már az arcra ismerős túratárs. Tudom ki Vaddino, Bubu…) Ez a beszámoló után jó pár embernek én is be fogok ugrani :) („ez az a srác, akinek mustáros volt a képe, és ott szenvedett felfelé minden emelkedőn :)” )

Na, de a hosszú előjáték után jöjjön a beszámoló:

Reggeli táplálkozás a kocsiban, majd irány a rajthely. Indulás előtt szeretem picit tanulmányozni az itinert. Az útvonalleírás tökéletes, (bár ez a túra is azok közé tartozik, ahol lehetetlen eltévedni, hiszen nem emlékszem olyan szakaszra, ahol előttem, vagy mögöttem ne láttam volna túrázókat. ) a résztávok és szintemelkedések táblázata nagyon pozitívum, mert tökéletesen követhető, hogy adott pillanatban hol tartunk, és mi vár ránk. A magassági diagram így ránézésre is félelmetes. Hiányoztak róla a vízszintes részek :) :) :)
Indulás még sötétben, fejlámpával, monoton, enyhe emelkedő a Taxi-nyiladékban. Első meredekebb emelkedő a Kárpát -híd-, és az első ellenőrző pont után- és innen tovább egyfolytában a Nagy –Hideg -hegyi turistaházig. Itt már egynéhány centis havat tapostunk, majd következett a Csóványos. Ha itt vagyok, mindig felmászok a kilátóba. Ennyit megéri bukni a szintidőn. Lemászás, majd gyors kajálás, aminek mustárnyomai a képemen maradtak, amire egy túratársam megjegyezte, hogy jól áll :) (Ők még visszatérő szereplők lesznek a túra folyamán)
Viszonylag gyorsan megvolt a 3. ep

Jó hosszan lefelé tartó szakasz következett, ahol az ember önkéntelenül is bele-bele kocogott a távba. Ez egyébként nem szokásom, de itt mókás volt látni, hogy szinte mindenki ezt tette. Valahogy ezt váltotta ki a szakasz, és a csordaszellem az emberekből :) Meg is volt a böjtje! Kétszer is sikerült fenékre ülnöm, ahogy a falevelek megcsúsztak a sáron. Itt ugyanis már újra lejöttünk a fagyhatár alá, és kellemes hótaposás után sártaposás következett. A patakon szerintem könnyedén át lehetett kelni száraz lábbal, de legnagyobb csodálkozásomra volt olyan, aki egyenesen átgyalogolt rajta.

A panzióban újabb pont, és a leírás alapján frissítő kellett volna következzen. Sok túrázó felháborodását váltotta ki, hogy a frissítő az bizony elmaradt. Én nem éreztem annyira gáznak, mert volt még bőven a hátizsákban, úgyhogy fogyasztottam.

Eddig úgy éreztem tökéletes a tempó, és az erőnlét is, bár a házipálinka minduntalan visszakívánkozott, és ez kissé zavaró volt.

A panziót elhagyva megkezdődött az újbóli igen meredek emelkedés. Itt lehagytam Bubuékat, majd párszáz méter után történt valami. Először annyit éreztem, hogy kezdenek hirtelen elgyengülni a lábaim, majd pár perc múlva néhány lépésenként kezdődtek a görcsök. Eleinte nem minden lépésnél, de néhányszáz méter után meg kellett állnom nyújtani. Gyorsan lenyomtam fél liter vizet, 2 banánt, meg egy energiaitalt. Közben az addig leelőzött emberek elkezdtek elmenni mellettem. Hollókőre már alig bírtam felvánszorogni. Addigra már minden egyes lépésnél begörcsölt mindkét combfeszítőm. Átnéztem a „gödör” felett vissza a Csóványosra, és Nagy-Hideg-hegyre, és rendesen görcsberándult a gyomrom, hogy ebben az állapotban még odáig vissza kell jutnom. Salgóvár tövében meg kellett állnom, és akkor gondoltam először a feladásra. Iszonyat ciki volt, hisz kb. fél távnál jártam, de mivel a közelben nem volt település, sok választásom nem volt. Újból ettem-ittam (elnézést a parkerdő üzemeltetőitől, de itt állt egy pad, amire amikor rátettem a hátizsákom, a súlyától összedőlt:) ) Egy igazi kínszenvedés volt feljutni a meredek kaptatón. Két-három lépés után mindig meg kellett állnom. Itt már többen furcsa pillantásokkal néztek rám, gondolom szépen nézhettem ki:) Salgóvár ep. Egy felüdülés volt a lefelé tartó szakasz. Máskor kimondottan utálom, mert a térdeim már tropák, és komolyan megszenvedik a lejtmeneteket, de most imádtam.

Magyar völgy újabb ep, és frissítés. Teában lenyomtam 2 db CaMg pezsgőtablettát, 1 banánt, és két csokit.
A következő szakasz lassú, monoton emelkedője egy picit pihentetett, de a vadászház után már megint kezdődtek a görcsök. Pedig tényleg enyhe volt az emelkedő. Újra kezdett minden lépésnél behúzni a görcs, és amikor egy fiatal-fás részbe értem, már a hajlítók is összerándultak, szal nem volt egy kellemes érzés
:) Nem is tudtam mit csináljak. Ha nyújtottam a feszítőket, rögtön behúzta a görcs a hajlítókat. Amikor kiegyenesítettem a lábam, hogy nyúljanak a hajlítók, egyből görcsöltek a feszítőim.
A Hanák-rét után, Nagy-hideg hegy előtt felnéztem, és elborzadtam. Próbáltam felkészülni, újból ettem-ittam, majd megindultam felfelé.

Egy igazi kínszenvedés volt. Csak úgy tudtam lépkedni felfelé, hogy a kezeimmel minden egyes lépésnél megtámaszkodtam a combjaimon. Kb. 2 percenként megálltam, és próbáltam pihentetni a lábaim. Majd egyszer csak úgy éreztem képtelen vagyok tovább menni, és leültem egy kidőlt fára. Ott ültem már jó pár perce, amikor egy túratárs odaért, és megjegyezte, hogy a kapucnimban, ahogy lógó fejjel ott ülök, úgy nézek ki, mint Anonymus :) Aztán ahogy felnéztem rá, és meglátta az elgyötört arcom, rögtön megkérdezte, hogy segíthet e, majd ki is segített egy adag Mg porral, amit ezúton is szeretnék megköszönni Neki. Lassan feltápászkodtam, és megpróbáltam tovább menni. Fél perc múlva újabb görcsök kezdődtek, és ha nem lett volna cinkes, tuti ledőlök az út szélére:) Kinéztem egy újabb kidőlt fát, és fogvicsorgatva elvánszorogtam odáig, majd leültem. Néhány perc után megjelent az a pár, akik a „mustáros képemre” figyelmeztettek, majd amikor meglátták a lestrapált kinézetem, rögtön kisegítettek 2 db Mg tablettával. Nekik is köszönet! Pár percig még pihentem, majd addigra lassan kezdett felszívódni az a rengeteg Mg és Ca, amit beszedtem, és egy lépés-egy pihenő kombinációval felvánszorogtam a turistaházig.

A lejtmenet már nem tartogatott sok nehézséget. Érdekes módon a térdeim sem szúrtak közben, és a görcsök sem jelentkeztek. Még szürkületben leértem, a fejlámpát már nem kellett elővennem.

Előzetesen max 9 órányi túraidőt terveztem, 10 óra 20 perc lett belőle. Kb. 4-es átlag.

Maga a túra útvonala tökéletes. Bevallom, a Taxi-nyiladékot nem nagyon kedvelem, mert még soha nem sikerült sár nélkül megúsznom, meg monoton is kissé, de valahogy fel kell jutni a kráter peremére :)
A szervezés tökéletes volt. Nem voltak sorban állások, nekem az ellátmány is bőven elég volt. Külön köszönet a segítőkész túratársaknak is! :)

Nem tudom, hogy hol, és mivel szúrtam el, de levontam a tanulságot. Legközelebb már a túrák előtt napokkal elkezdem feltölteni a Ca és Mg tartalékaimat banánnal, paradicsomlével, és pezsgőtablettákkal. Az alkoholt messze el fogom kerülni, legyen akár milyen hideg a túra folyamán. Úgy látszik, 35 éves fejjel már nem lehet hűbelebalázs módjára nekiállni a túráknak.:)

Jövőre revans a Vulkánnak! :) A következő túra a Téli Mátra XL. Rákészülve! :)

***

bibor

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Börzsöny Vulkántúra

A túra előtt Nógrád- Királyrét bemelegítő séta munkatársammal, majd Királyrétre érve a kerítéshez üget az egyik ló és hagyja hogy megsimogassuk:) Elgondolkodok rajta, hogy milyen jó lenne lóval indulni , végül is nem írták h nem lehet=) A turistaszállóban a magas népsűrűség ellenére gyors nevezés és 8:25-kor neki is vágok. A DINPI kp. megint zárva, nyitva még sose láttam.. majd ki a földútra és jön az oszlopsor- ezt a részt nem szívlelem elég egyhangú egyenesen menni az oszlopok mellett. Van némi sár, de "ez még hagyján" kategóriás nálam. Lehagy egy csapat futó, később még egynéhány. Aztán be a fák közé, végre erdőben- vagyok érzésem van. A parkolónál néhányan a földön ülve cipőznek, majd a Kárpát- hídnál Vagdalthúst először nem pontőrnek nézem. De szerencsére szól, pecsét és az első emelkedő előételként.. fincsi lesz, már csak tízszer ennyi felfelé- biztatom a mellettem elsuhanót:) A patak mellett kanyargó K+-t több kisebb- nagyobb forrás- vízmosás keresztezi,nyáron volt nagyon hangulatos erre mikor még a fák is zöldelltek. A KN-re rátérve mintha szállingózna a hó.. ahogy nő a magasság egyre több a hófolt. A sípályánál már határozottan télies idő van. A th-ba belépve megcsap a meleg, minimum húsz fok különbség van a kinti-benti között. Nem is maradok sokáig, nem akarom hogy hozzászokjak a "hőséghez", különben is 1:20 alatt értem fel, pedig csak 6 és fél kilcsi; van mit behozni. Irány a Csóványos..kb. minden lépést ismerek erre.. lefelé van pár bedőlt ág újdonságképpen. Majd elhaladok a falumbeli tiszteletére állított emléktábla előtt- Tóth tanár úr engem már nem tanított sajnos. Nagyon sokat járta a Börzsönyt, ő tette hagyománnyá az általános sulinkban évente kétszer tartott Börzsöny vagyis a Rozsda-túrát. 5-8 osztályosok együtt sétálgattunk majdnem egész nap, majd tábortüzeztünk -sütögettünk.. ennyi nosztalgia után a Haramia- lyuk mellől nézem a nyugati- gerincet és a Csóvi tornyát. Még egy kis part után immár ott is vagyok, pont nincs és én se mászok most fel a tetejére. Magosfáig pár centis hó, pecsét majd a remek időjavítós zöldön ereszkedés Kemence felé erős hátszéllel. Itt már nincs sár, nincs hó, nem csúszik sietésre van kitalálva:) Godóvár alatti pár méteres meredeket nem csípem, de pár fát megölelgetve lejutok egészben. Fekete- völgyig sok túrázóval találkozok, majd a ponton behúzok két teát. Nekem túl édes volt, jobban szeretem citromosan. Pecsét közben megtudom, hogy nem engedték át őket D.jenőnél mert vadászat- hajtás van azért nincs kaja.. A PN-en és a Strázsa- hegyi tanösvény mentén vissza magasabbra a gerinchez érve viszonylag sokan vannak előttem s utánam is. Itt hangzik el a legjobb kérdés amit a nap során hallottam: "Messze van még Salgótarján?" Marha messze van még!:) Szerencsére csak Salgóvárig kell menni, utóbbi kiadósabb séta lenne..előtte még a Hollókőn firkantok egyet pontban 12:25kor vagyis kerek 4 óra alatt értem el ide, 20 km-hez, ebből se lesz jó idő. Viszont a kilátás csodás. A vár előtti utolsó meredeken csak az Árpád- sávos zászlót nézem, majd várat bevéve le a Vár- bükk előtt, immár lefelé. A Magyar- hegy előtt még sikerül kicsesznem magammal, mert nem nézek a lábam elé és meghúzom- rántom a bokám. Nem is én lennék, ha nem lenne semmi...:) A Magyar- hegy és völgy közötti sok lefelé kegyetlen, kezdem azt hinni, hogy lassan már tengerszint alá jutok.. de feltűnnek a távolban Nagybörzsöny házai, ezen felvidulván kisvártatva a ponton találom magam. Tea, kaja, zene kíséretében. A börzsöny kéken közelítünk Bányapuszta felé, erről a Tátralátó jut eszembe, ami a 2. túrám volt ez meg a 20. Továbbfilózva vajon a 200. merre lesz? A háznál most senki sincs, mellette a párszáz méteres felfelé amit nagyon nem díjazok mióta úgy ömlött itt az eső h alig láttam, s a létrán is kalandos volt átjutni. Most se eső se létra, a Szimandlin a nem sok jót ígérő P+-on tovább. Valahogy fel kell jutni a Nagy Hidegre, mégse lehet lefelé célba venni. Hanák - rét után totyogós azért se állok meges utolsó nyomulás, majd gyökhárom per nulla sebességgel ismét a NHH th-ban. Melegedés, s már szint nélkül csak le Királyrétig. Nézem az időt és levonom a következtetést: bele kell húznom h világosban érjek be. A Magas- Taxnál egy utcsó pecsét s usgyi. Kiérve a villanyoszlopokhoz jóval nagyobb sár van mint reggel volt. Nem tudom ki hordta ide, de rossz ötlet volt:D A faluba érve erősen sötétedik.. ám beérek és beállok a sorba a célnál:) 7:48 lett a vége a 42-nek, kb. 5,4.. na jövőre revans! :)

***

 

CsabX

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Ismét nagyszerű volt a túra, ezúton is köszönjük a szervezést!

Külön pozitívum volt most, hogy ismét még lámpa nélkül leértünk, 9:30-on belül voltunk.

Igazi beszámolót én nem írok, de beszéljenek a képek!

Az album a képekkel a korábbi Vulkántúrás (2004, 2005, 2006, 2008 + 2009) képeimmel együtt:

http://www.flickr.com/photos/csabx/sets/72157622863839835/
Ugyanez diavetítésként!

Üdv,
CsabX
http://www.flickr.com/photos/csabx

***

 

zsenyka

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Öten két autóval indultunk el a Börzsönybe. Én Babival megyek, mert szeretnénk egy kicsit futni. Érkezés Királyrétre, nevezés és 7.40-kor indulás. A Cseresznyefa parkolóig folyamatos emelkedés egy kis sárral. Itt ér be a csapatunk másik feléből Nándi. Beszélgetés és már el is érjük az első ep-t. Itt egy kis eszmecsere Vagdalthússal, majd nekiesünk az első húzósabb emelkedőnek. Az időre nem lehet panaszunk, viszonylag tiszta és még nincs hideg. Bár a webkamerás előrejelzés szerint már hó és mínuszok várnak majd a Nagy-Hideg-hegyen. Nem csalódtunk, tényleg hideg és hó van. Fúj a szél, de a hó látványa egy kicsit új erőt ad. Az idei év első hava. Beérve Nándival osztozunk egy búza sörön, ami nagyon jól esik. Fényképezés és indulás tovább. Ezek után a túra szép részei következnek, de ezekért meg kell szenvedni. Emelkedő, szél meg egy kis hideg, de mindenért kárpótol a kilátás. Szerencsénkre nincsen köd és jól ellehet látni messzire. A Szabó-kövek és a Haramia-lyuk nagyon impozánsak. Több fénykép és már látszódik a Csóványos. Innen lefelé futható terep vár ránk. Jól esik egy kicsit lejtőzni. Leérve a Feketevölgybe átgázolva a patakon, pecsételés és már megint felfelé haladva elérjük a szép kilátással bíró helyeket: Holló-kő, Salgóvár. Itt érjük be Nándi barátunkat, akivel ezután közösen indulunk tovább. Még csak a felénél vagyunk. Lejtőzés, sok beszélgetés, vidám sztorik mesélése közben érünk le a Magyar-völgybe. Jól esik a zsíros kenyér és a tea. Bár ezt az utóbbit csak Babi veszi igénybe, mert mi inkább a sör mellett voksolunk. Kéken folytatva az agyunk nagyon beindul. Rengeteg vicc és eset elmesélése miatt emelkedett lesz a hangulatunk. Jól elvagyunk,elvégre azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat és kikapcsolódjunk. Babi folyamatosan a palóc kiejtésemmel cikiz, de már rá is ragad az "á" betűs kiejtés. Piros + majd felfelé nézve látjuk, hogy a Nagy Hideg-hegy emelkedik előttünk. A jókedv alábbhagy, jön az emelkedő. Jó mókának tűnik a vége felé, de nem az. Kiegyeztünk volna egy kicsit kisebb emelkedővel, de nem bírjuk ledózerolni. Most nincs viháncolás! Babinak felajánlom, hogy elhordom a hegyet a könnyebb haladás érdekében. Megköszöni! Felérünk a ponthoz és újabb fényképezés. Nándi barátom előveszi a csokikészletét és elkezd számolni. Mivel, hogy ő bolttulajdonos, Babi meg is jegyzi: biztos leltárt készít. Kitör a nevetés belőlünk, szerintem mindenki minket néz a turistaszállóban. Sebaj! Közben megérkezik Sanyi barátunk, aki képet készít hármunkról. Megjegyzése: nagyon sötétek vagytok a képen. Kedves! Futás tovább és gyorsan beérünk a Magas Tax turistaházhoz. Pecsét és seprés lefelé a piroson Királyrétig. A célban pacsizás, fürdés és indulás a kocsihoz. Hazafelé egy kis vacsi, kellemes beszélgetés, majd óvatos vezetés hazafelé. Trécselés és érkezés a falumba / Szarvasgede Nógrád megye/, ahol Babi átpakol és ő is megindul haza. Békéscsaba még nagyon messze van. Este hív a telefonomon, hogy sikeresen letudta a távot. Összegzés: nagyon szép volt a túra, köszönet a rendezőknek. Az időnk: 7.13. Lehetett volna jobb is, de a lényeg, hogy jól éreztük magunkat!

***

Pepexy

(Forrás: index.hu/forum/terepfutás)

Börzsönyi Vulkántúra

Nem ismerem a Börzsönyt, az első futásom itt a Börzsöny éjszakai volt, ami magamhoz képest jól sikerült, bár sok minden nem jött össze ( darázscsípés, kiszáradás, gyomorgörcs )

De azt kell mondjam, sötétben jobb volt itt futni. Talán azért, mert akkor még nem tudtam mi vár rám. Most már volt valami fogalmam róla. A JB által említett 9 fős csapattal indultam. Aggódtam is, hogy ennyi nálam klasszisokkal jobb futókkal hogy fogom majd tudni tartani a tempót, de azt mondták lazán mennek. Örültem volna, ha a pulzusom jórészt 155 alatt marad, hát ez nem igazán jött néha össze! A NHH-re viszonylag könnyű tempóval mentünk, Csóványosra is hamar átértünk, itt Ispivel és Péterrel felmásztunk a toronyba. Mire leértem elhúztak és Petivel igencsak kellett tekernünk, hogy utolérjük őket ez Magosfa után nem sokkal sikerült is. Innentől Hollókőig nekem picit nagy volt a tempó de igyekeztem nem lemaradni. Magyar-völgyben a nagy kajálás után kicsit nehezen ment a futás és a nagy emelkedőn teljesen elvéreztem. NHH-en azért hárman bevártak és jó tempót sikerült velük futni a célig.

A tempó tényleg nem volt mindig nagy :) ez az időből is látszik ( 6:10 ), nekem sok belegyaloglás is volt benne, viszont itt-ott jó pár percet álltunk. Nettó idő kb. 5:33. Kicsit szomorkodtam, hogy ehhez az időhöz képest nagyon elfáradtam, de a pulzus nem volt veszett magas, átlag 153 max 173
Jó volt, nehéz volt, lett egy jó kis izomlázam is!

***

JB**

(Forrás: index.hu/forum/terepfutás)

Börzsönyi vulkántúra 2009

Kettős céllal indultam neki a túrának: mindent megfutni, illetve ezzel a nem leghatékonyabb módszerrel 5 órán belül beérni. Végül mindkettő teljesült, sőt még egy harmadik is összejött.

Ákibácsival és Lúdtalppal alkottuk az SSC különítményt, 8.30-kor rajtoltunk. Az SSC női kiválósága, az ezúttal dezertőr Kékvirág a Taxi nyiladékban megelőzött spartathlonos, terepvilágbajnoki résztvevős meg ki tudja kik által alkotott bő 10 fős társaság keretében kocogott. Feltehetően elég volt belőlünk a leutazás erejéig és még egy visszaút is várt rá:-). -balázs- meg egyenesen külön kocsival ment, ráadásul az NHH-ról inkább visszament a célba, nehogy esetleg utolérjük és együtt kelljen futnia velünk:-)

Komótosan morzsoltuk a kiliket, mialatt Pap Gábor lazán ellépett mellettünk, aztán szerintem direkt eltévedt, csak hogy még egyszer megelőzhessen:-).

A terveknek megfelelően mindent kikocogtam, miközben Lúdtalpék gyalogos tempóban jöttek velem, sőt néha még le is szakadtam róluk. Ennyit erről a mindent megfutunk hatékonyságáról, de hát minden szombaton azt hallom, hogy jó lesz ez, a nagyok is így edzenek stb. Utólag már látom, hogy ez csak duma volt, valójában engem akart visszafogni. És még nem is szóltam a gyalogosokkal előadott trükkjeiről: sokszor beszorultam a gyalogosok mögé, míg neki azonnal utat engedtek. De ezen már meg sem lepődtem, ennek fényében már értelmezhető a Mátrabércen történt frissítési probléma, a Less Nándoron leszedett szalagok stb. Ügyes, nagyon ügyes. :-)

A célt viszont elérte: egyszerre értünk a Vilatihoz, ahol gyors depozással újból meglépett és csak több, mint 10 perc után értem be. (Ákibácsi valahol a Magosfa után kicsit leszakadt, sokáig nyomunkban volt, majd Salgó-vártól végleg elmaradt.) Lúdtalpnak nyúlként funkcionáltam, általában 5-50 méteres távolságban követett: az emelkedőkön leszakadt, lejtőkön visszazárkózott (legalábbis a hörgésének erejéből erre következtettem.:-) Nagyot küzdött, a hörgés ritmikájából ez tűnt ki. Persze amilyen ravasz, lehet, hogy ezt is csak megjátszotta.:-)

Bányapusztánál jött egy kisebb megingásom (ami miatt Jakus Bélával sem voltam valami kommunikatív, elnézést ezért), küzdenem kellett, de végül csak megérkeztem az NHH aljába. Kijoggoltam azt is (ebben segített, hogy hátamon éreztem Béla, Lúdtalp, Szasza vizslató tekintetét és így nem sétálhattam bele! A hiúság kötelez:-))

NHH elött beértem Csanyát (és Lufit), aki meglepően jól ment.

Aztán már csak le kellett gurulnom a célba.

A vége 4.59., mindent megfutottam, szóval elégedett voltam.  Lúdtalp 5.01., ami a korábbi szombatokon előadott teljesítményéhez képest igen kellemes meglepetés. Ákibácsi 5.25., amivel neki lett a legjobb eredmény/edzés mutatója. Bár erre tapírka is büszke volt:-).

A 4.59. egyben azt is jelentette, hogy PB-t tekintve bevettem Lúdtalp utolsó börzsönyi erődítményét, így jövő szeptemberig (Börzsöny éjszakai futóverseny) nyugodt lehetek a Börzsöny felől. Persze máshol vannak még bástyái, például a Mátrában, szóval mától elkezdek erősen koncentrálni mondjuk a Mátrabércre.;-)

***

 

futobogar

(Forrás: index.hu/forum/terepfutás)

Börzsöny 2009, Vulkántúra Kedves társasággal indultam útnak korán reggel. A kocsiban felidézték korábbi évek Vulkán túráit. Próbáltam nem oda figyelni, mert elég rémisztőnek hangzott. Nem tudtam mire számítsak, sose jártam a Börzsönyben ezelőtt. Megilletődve és izgulva szálltam ki a kocsiból. Regisztráltunk, fizettünk, öltöztünk és 8-kor elrajtoltunk.

Kezdetben Csanyára tapadtam. Örültem, ha csipogott az órája és visszavett. Ez nem tartott sokáig, hiszen ahogy ő is írta, NHH-tól begyújtotta a rakétákat. Így már esélyem sem volt tartani vele a lépést. Mentem egyedül, egyszer majdnem eltévedtem, de szerencsére Lupus a közelemben volt és észrevette. Visszairányított a helyes útra. Tetszett a hó nagyon, ez volt az idei első. Nehezek voltak az emelkedők és volt belőlük bőven, de a kilátás kárpótolt a szenvedésért. A sok felfelé mászásnak az lett az eredménye, hogy Salgóvárnál elfogytam. Még sosem történt velem ilyen versenyen. Elment az erőm. De tuti, hogy ez nem az a bizonyos eléhezés volt, amit annyit emlegetnek a futók, mert toltam be óránként a géleket. Egyszerűen csak elfáradtam. Ez elég sokáig eltartott, talán úgy Bányapusztáig, de az biztos, hogy a Hanák rétre érve már újra jól voltam. Szerencsére, mert az utolsó emelkedő még hátra volt. Ezt olyan szörnyűnek írták le előtte, hogy kellemesen csalódtam. Hamar felkaptattam, gyors pecsételés és gurulás-gurulás a célig. Az az utolsó sáros, unalmas szakasz (Taxi nyiladék) sose akart véget érni, de aztán mégis. 6.28 lett a vége. A Börzsöny gyönyörű, örülök, hogy ott lehettem!

***

Summer Comfort

(Forrás: index.hu/forum/terepfutás)

Vulkántúra 2009

Talán azért írom ebbe a topicba, mert volt benne elfogadható lejtőfutás, küzdelem az edzetlen állapotból kitörésért, feltámadás és valamelyest sikerült tartanom a tempót 20 kilin át két ismeretlen futóval. Nekik, bár nem tudom, hogy olvassák-e, de itt is köszönöm a tempót. Valamint hálás vagyok OT Misinek, Ricsinek és az UTMB-t teljesített Gy. Tamásnak. A részletek most jönnek.

Misivel hetekkel ezelőtt fixáltuk, hogy együtt megyünk, így mikor 4:50-kor csörgött a vekker, nem nyomhattam ki a másik oldalra fordulva. Abban is megállapodtunk, hogy  nem szakadunk meg, azaz séta fel, lefelé belekocogás. Ennek megfelelően én túranadrágban, magas szárú bakancsban, ingben, poláros nagykabátban jelentem meg a rajtban. Misi nem hitt nekem, ő futóruhában. :) Amikor elindultunk, Misi és Ricsi 20 méteren adott nekem 10-et. Azután visszavettek, de a szitu az volt, hogy lemaradva kepesztettem utánuk 10-20 méterrel utánuk. Ez fejben kicsinált, és hogy felkapaszkodjak, nyomtam. A NHH-i házba kimelegedve, szédülve és pirosat látva értem fel, s jeleztem a fürgelábúaknak, hogy itt adom fel, ehhez én gyenge vagyok. Pecsételés után leroskadtam egy asztalánál, aminél éppen -balázs- ült és csak néztem ki magamból. Roppant gyatrán voltam. Feladom, döntöttem. :( Megbeszéltük a hazaút részleteit, a fiúk továbbindultak és pedig vettem egy izoitalt és egy teát, amit agyoncukroztam. Valószínűleg nem csak a tempó, a psychés teher és az edzetlenség csinált ki, hanem az is, hogy nem reggeliztem. De kaját most se kívántam. 20 percet ülhettem, mikor varázsütésre elkezdtem erőt érezni magamban. (A cukor??) Megjelent Gy. Tamás az ajtóban, felpattantam és engedélyével rácsatlakoztam. Világos volt, hogy nem adhatom most ezt fel! Ha megteszem, az további hónapokkal vet vissza, nem engedhetem meg magamnak, hogy az újrakezdést még jobban késleltessem.  

Tamásról egyből kiderült, hogy fut ezen a ttúrán. Puff! De szerencsémre a Rakodóig lejtett, így bemutathattam a Lúdtalp-féle lejtőiskola tudományát. :) Egész jól ment és ez a kis sikerélmény is nagy löketet adott. Illetve magabiztosságot, hogy amikor Tamás elkezdett felfelé futni a Csóványosra, akkor elengedjem és magamra hagyatkozzak. Már tudtam, hogy nem lesz baj, a Vulkán egy igen nehéz ttúra, de nekem ma sikerülni fog! Végigmegyek. Ezért gyorsan betolok egy kis töltött piskóta sütit. Azt a maci formájút. :)

A Csóványoson utolérem a TTB-s különítményt, majd erőre kapok Magosfa felé és kocogok. Ezen a szakaszon hagynak el a gyorslábú villámfutók. Lúdtalp arca nem multivitamin reklámtéma, a hangja is reszelős, a gyors köszönést szemrebbenése sem kíséri. Csak elől lazázik akibacsi, hátul pedig JB** utazik. Szépen félreállok minden futónak, nem irígykedem de nagyon jó látni a formákat. Kékvirággal megüzenem a fiúknak, hogy mégse adtam fel.

A Vilatihoz mikor leérek, éppen megérkezik a pontőr. Problémák voltak, emiatt késett, mondja. Pecsétje nincs, de a lapot aláírja. Én pedig bemegyek a büfébe, forró kávé és langyos kóla, hozzá fél tubus gél. Ez még csak 16 kili, veszélyben van a sötétedés előtti befejezés. Lámpám pedig nincs.

Lassan tipegek fel a Holló-kő felé, előtte kicsivel pit stopra kényszerülök. Ekkor hagy el egy elfogadható tempót választott ifjú futópár. Könnyű őket követnem a lány rózsaszínű felsője miatt. Valahogy mindig lehagynak :), a lejtők után a pontokon fejlődöm fel általában rájuk. Elég sokat büféznek az állomásokon, csak így volt igazándiból esélyem. :) Minden lejtőt innen fogva megfutok, míg a síkokon lendületesen gyalogolok, karral igencsak rásegítve.

A P+ NHH-i emelkedője előtt a második fél gélt is betolom, összefutok és pár szót váltok Rita8-al, majd a rég nem látott hikerwormmal. Gyök kettővel pakolom egyik lábam elé fölé a másikat, nézem az órámat, s már tudom, hogy megúszom a lámpagyújtást (ami ugye nincs is), de pupillatágító finish lesz. Meglepetésemre az étterem előtt megpillantom a fiúkat, egy depó előnyük van. Nem hagyom ki a már bevált  nagyon cukros teát. Kajálni még mindig nem vágyom. Együtt indulunk le a futópárral, a botok segítségével itt még elébük is jutok. Majd egy rövid emelkedő során, amit nem futok meg elhúznak és csak a célban látom őket viszont.

A rét hamar eljött, a végigcipelt szendvicseimet a tűznél melegedő pontőrnek adom. A rét túlsó végén görcs miatt nyújtanom kell, de nagyobb gond nem lesz, igen jól haladok. Az aszfalttól pedig beleteszek mindent és nagyon élvezem a suhanást. Lámpa nélkül sikerült beérnem, 8:41 (tavaly 6:59), a fiúkat azonban nem sikerült a cél előtt hátba vernem. :) Talán, majd ha én is annyit edzek, mint ők! :))

Köszönöm a Szervezőknek/Rendezőknek a pöpec ttúrát, a barátaimnak pedig a társaságukat (a kocsiban, sicc!). Gratulálok a teljesítőknek, ez egy nehéz ttúra. Sokat tanultam ma, nagyon örülök, hogy végigjutottam. A Börzsöny ma se viccelt.

Ja, csanya eredménye űridő, ilyen biztos nincsen. :P

***

 

 

2010


Vaddino

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Börzsöny Vulkán-2010

Annak a kellemetlen ténynek a tudatában keltem fel reggel 06:56-kor,hogy elaludtam,de cudarul.20 percen belül már a buszon ültem,és robogtam a 08:07-es zónázóhoz. Kismarosról még volt busz Szokolyára,de onnan jött a bemelegítő talpalás,amit igen gyorsan,mintegy 123 méter alatt meguntam,és stoppolásra adtam a fejem.Meg is állt egy autó,ki is vitt Királyrétre,09:30-kor már el is rajtoltam.Lámpát minek,legyen valami motiváció:D

Ahogy kiléptem az útra,majdnem dobtam is egy hátast a jégen.Elkezdtem a kapaszkodást,beértem egy csapat futót,velük kerülgettük egymást egy ideig.

A Kárpát hídhoz 25 perc kellett,ez egészen kellemesen hatott az egómra,a következő siratófalat pedig fújtatva,de végigfutva abszolváltam.Szép volt a havas Börzsöny,jólesett kocogni.Hamar megérkeztem a házhoz,még órán belül-bár ez annyira nem volt jó jel,kipörgetem hamar magam,az meg nem jó.

Csóviig beindult a hóágyúrendszer,vízszintesen esett a manna,és vágta az arcom a szél.Hamar eljött a tető,ahonnnan ismét jött a zuhanás:D

A Dosnya-nyeregben a pontőr kérdezte,messze van-e még Kétbükkfa-nyereg:DA szakállán jégcsapok lógtak.1:44 alatt értem ide.Innen jöhetett a Miklós-tető oldala,az új zöldön-jobban futható ez a széles dózerút,mint a régi ösvény.Tibettel találkoztam,és vele ereszkedtünk le a völgybe.A patakon való átkelést még száraz lábbal megúsztam,de utána,ahogy nekiindultam az emelkedőnek,hatalmasat zakóztam a vizes-avaros-saras trutyiban,ronggyá ázott a kesztyűm,így zsebrevágtam,és anélkül folytattam szitkozódva az emelkedést.Két kő talált el,az egyik a térdemet,a másik a tenyerem…

A gerincen cudar hideg volt,kilátás semmi,csak a végeláthatatlan hullámvasút.Abbahagytam a futást is,és nagyon lassan értem fel a Salgóvárra,3:59-es idővel pecsételtem.Fáztam,a kezemmel már fogni sem tudtam,bárhová dugtam,fázott kitartóan.Magyar-hegy nehezen jött el,utána viszont jól lejtett az út,kb 15 perc alatt leértem a völgybe.Szöszmötölés a ponton,majd erős gyaloglás a völgyben.Adtam magamnak egy és egynegyed órát a NHH-ig,amit nem sikerült tartani,ugyanis nem fűlött a fogam a futáshoz.Viszont szép volt a völgyben a hóesésben sétálgatni.Nagyon lemerevedett a lábam,mert vékony volt a nadrág,és a szél kikezdett a gerincen.Nem ment a futás,no.6:12-es idővel nagysokára elértem a menedékházat,és egy technikai szünettel később már indultam az utólsó szakaszra.Nagyon szigorúan kellett pakolni,ha le akartam érni a teljes sötétség előtt.Brigit értem utol a Taxi-réten,el is indult utánam,de elmaradt a Grófi út elején.A nyiladékba érve már semmi sem érdekelt,csak hogy esés nélkül leérjek.Nem sok mindent láttam már,csak azért imádkoztam,hogy ne essek pofára.Sorra értem utol az embereket,Bubut is,és nagysokára megláttam a sorompót.Ezen felbuzdulva megléptem egy hó alatt bújkáló gleccsert,amin akkorát estem,hogy volt időm a levegőben azon gondolkodni,mennyire fog ez nekem fájni:D.Fájt.Mint amikor kirántják a lábadat.Már csak a Benny Hill zenéje

hiányzott a háttérből,és teljes lett volna az összkép.

De feltápászkodtam,és elértem a célt,6:54 lett a vége.Nem egyéni legjobb,de közel áll hozzá.Elégedetten rogytam le egy székre.Gézáék már benn voltak,és megtudtam,hogy 1 ponttal kaptunk ki a Nemzeti Bajnokságban tőlük.Háát,ezt hívják mázlinak,részünkről meg pechnek.De legalább megszorongattuk őket:D

Köszönöm a rendezést,negyedszer is jóléreztem magam,nem csalódtam sem a rendezésben,sem a Börzsönyben.Jövőre újra itt leszek!

vaddino

***

kertitraktor

(Forrás: index.hu/forum/terepfutás)

vulkán túra először:

első alkalommal vettem részt ezen a legendás tt-n. terveztem, hogy előtte csinálok egy laza bejárást, de ez többször is meghiúsult, vagy az időjárás vagy a rossz bokám miatt. a bokám nem is jött rendbe teljesen, de szereztem egy szadomazo külsejű bokarögzítőt + kölcsön botokat és így már el mertem indulni.

negyed 9-kor vágtam neki másodmagammal az első emelkedőnek és az gyorsan kiderült, hogy csúszik (jég+sár). NHH-n felvettem a frissen vásárolt yaktrax pro hóláncot és kíváncsian vártam a hatást, de az sajnos egyáltlán nem volt impozáns. havon még csak-csak (de ott a speedcross is elég jó), jégen viszont ez sem ér semmit, úgyhogy továbbra is szögest akarok.

a terep nehéz volt, de a bot sokat segített. a vilati felé volt egy kis bizonytalanság a tájékozódásban, de először egy vadász, majd egy gps-es túrázó eligazított. a patakátkelés kalandosra sikerült, mert az egyik botot elragadta a víz. hosszan futottam utána, de végül meglett és egy kis tea meg egy fél szelet vajaskenyér után indultam tovább. a salgóvár felé vezető gerincúton szépen rámfagyott minden, aztán kicsit ki is fogyott a kraft a motoromból, de azért döcögtem tovább (kertitraktor üzemmód). a völgyben lévő frissítő személyzetét favágóknak néztem, de azért kaptam tőlük meleg teát a kulacsomba a belefagyott izo maradék helyére. itt kicsit tanácstalankodtam, hogy merre is kéne menni, aztán követtem a nyomokat (3 pár) a hóban. röviddel ezután komolyabb pit stop és amikor visszatértem az útra, megjelent mögöttem athosz és az emelkedő elején utol is ért. NHH-ra felfelé újra nagyon jól jöttek a botok. hamarabb felértem, mint gondoltam és már indultam is tovább. a taxi nyiladékot én sem szerettem, de hála a szerencsének és a botoknak, megúsztam zakó nélkül, pedig volt pár cirkuszba illő mozdulat. ahol lehetett, ott a vízben futottam, már nem számított, hogy átázik a cipőm. 6:27-tel értem be. bpm 157/178, nem lazsáltam. lapragnak ezúton is köszönöm a fuvart!

***

 

kertitraktor

(Forrás: index.hu/forum/terepfutás)

ez jó volt!! izgalmas, kalandos. a felénél már azt hittem 8 óra lesz :)) aztán a végén meg a happy end :)

***

 

csanya

(Forrás: index.hu/forum/terepfutás)

Börzsöny Vulkántúra 2010

Nyolckor indultunk Lupusszal mert mi okosok vagyunk. Az már az elején látszott, hogy ez nem lesz egy könnyű menet a jég miatt. NHH-ra még lazázva felértünk együtt, aztán a Csóványosra menet Lupus lemaradt. Csodálkoztam is a Csóványoson mert nem volt ott pontőr. Aztán az új zöld kezdetén ott állt a pecsétes ember. Nem néztem be a zöld-zöld négyzet elágazást, hála a BÉF bejárásnak. A Vilati-háznál átlendültem a patakon a botokkal. Mivel pont elfogyott a tea is és a víz is így a patakból frissítettem és indultam tovább. A nyugati gerincen lefagyott a viharos széltől a jobb orcám. Magyar-hegy után a kis háznál pereceltem egy hatalmasat minek következtében a pontig tartó pár száz méter 15 percig tartott megtennem. Pont delet harangozott a nagybörzsönyi templom harangja mire a pontra értem. Kerek 4 óra. Ledöntöttem 3 pohár teát és gyalogoltam tovább. Futni nem bírtam, a térdem ki volt. Az NHH alatt értbe JB és Jakus úr. A házban még találkoztunk de le kellett üljek egy zselé erejéig. A Taxi ház felett  estem újra egy nagyot és újra odavertem a térdem. Innen már csak vánszorgás volt a célig Botosember társaságában. Az NHH - Királyrét etap több mint egy óra volt...6.20 lett a vége. Nem mondom mi lett volna ha nem esek kétszer is. Ez így történt és ez benne van a pakliban. Zuhanyzáskor láttam, hogy egy pingpong labdányi duzzanat lett a jobb térdem külső felén. Mire hazaértem már teniszlabdányira nőtt. Most sántikálok egy picit.

***

 

femina

(Forrás: index.hu/forum/terepfutás)

Vulkántúra-kicsit másképp....

Mostanában kerülöm a TT.-kat, mivel a saját tempómban akarok futni és a lépéseimre is oda tudok figyelni. Bár szeretnék veletek együtt futni (ha máshogy nem legalább egy hegységben) , így részben érintem a túra útvonalát. A Vulkántúra is az egyik kedvencem, így Nagybörzsönynél (Magyar-völgy) kívántam becsatlakozni hozzátok. Szobról indultam  és a Nagy-Gallán keresztül 20 km után értem el Nagybörzsönyt. Igazi magányos sport ez a terepfutás, a falun kívül senkivel nem találkoztam (bocsi volt 2 róka és 1 szarvas tehén).  A terep nagyon nehezen futható volt, vagy a mederből kilépet patak sáros dagonyája, vagy a munkagépek által szétbarmolt túristautak okoztak nehézséget. A bot ilyen terepen nagyon nagy segítség, nélküle nem jöhetett volna létre....

Lacival találkoztunk volna a Magyar-völgy bejáratánál, de nem értem oda időben (mert 20 perccel hamarabb indult mint ígérte), így felszabadultan futhatott fel Nagy-hideg hegyre....Nagybörzsönytől végül a kék négyzet mellett döntöttem, hogy NHH-ig ledolgozzak valamit hátrányomból. Magas-Taxtól már a túra útvonalán futottam, igaz csak a felső parkolóig, mert a nyíladékot nagyon nem szeretem. Lacival egyszerre értünk oda, így nem sokkal előttem érhetett le... 

Így 35 km volt, 1300 m, 4.20. 141 átlag Szeretem a trans-futásokat!

***

 

Lúdtalp

(Forrás: index.hu/forum/terepfutás)

Vulkántúra

8:15-kor állunk be a rajtgépbe, "indulhat? " hangzik a kérdés - "már pörög"hangzik a válasz.

balazito (alias JB**) és Jakus Béla a társaim, de nem aggódom. Mindketten hosszabb kihagyás után vannak, ráadásul az én lábamon szöges van (Sarva), úgyhogy gond egy szál se...

Vagy mégis? 1800 killernél állok idén, a novemberem 150-es lett, kevesebb mint a szeptember (160), ismét betegségen túl, ráadásul kajailag is össze vissza voltam az utóbbi hetekben, ami anyagcserében nem túl szerencsés. Ráadásul előző este igen komoly vacsorát abszolváltam, úgyhogy az első harmad mindjárt

gyomorszájon vágással indul...

Azért persze bizakodó vagyok - mert úgy szoktam - meg különben is NHH-ig kényelmesen emelkedünk, s még így is csak 5 perccel vagyunk a tavalyi időnk mögött, amiből nekem 5:01 jött ki 2009-ben. Mivel idén 6:00-án belüli, esetleg 5:4x időt gondoltunk, nyugodt vagyok. NHH-ről lefelé amúgy is pihenő szakaszra számítok a szögeseben bízva...

Jön az első csalódás. Béla úgy zúz lefelé, mintha aszfalton dögentnénk, s a mélyülő hóban komolyan kezd felfelé araszolni a pulzusom. Csóvira felfelé egyre jobban fogy a szufla, érzem, hogy a combjaimból vissza nem hozható erőelmeket kell mozgósítanom. Ez az érzés már savküszöb felett szokott jelentkezni, és sajnos így is van, az órámra pillantva igazolódik a gyanú: rendesen bennjárok az anaerob zónában. Nesze neked alapozás...

Magosfáról lefelé megint Béla mögött lobogok, mögöttem balazito ugrál félre a lábam alól felreppenő ágdarabok elöl. Zúzunk lefelé, kezdek megnyugodni, amikor Béla satuféket nyom: "letértünk". Nosza vissza ákron bokron át. A lendület eléggé megtört, nem éppen meggyőző tempóban ereszkedünk. 2:10 és Vilati még sehol. Korábbi években 2:00-nál szoktunk leérni, most se híre se hamva a pontnak. 2:15 körül leérünk a zöldön a völgybe. Kiírás "Vilati 1700m". Na a jó...

2:30 nál indulunk a 2. hegyvonulat megmászásnak. Türelmesen próbálok kocogni felfelé, de nem javul a helyzet. Pulzus nem emelhető tovább racionálisan, a sebesség gyökkettő. Másodpercek alatt hátrakerülök, majd döbenetes iramban szakadok le. Mintha a másik irányba futnék. Makacsul kocogok mindennek ellenére.

Kétségeimet próbálom elhessegetni. Nem tudok időben végig menni? Gyalogoljak bele? Minden bajom van. Lépéseim már extrem rövidek, a levegő nem megy le, van, hogy megszédülök. Nem hiszem el... A rövid lejtők sem hoznak enyhülést annyira be vannak állva a lábaim, hogy nem tudok gurulni sem. Kocogok tovább makacsul, csak a Salgóvári pontnál szusszanok egy szemhunyásnyit, aztán ereszkedek lefelé, azaz inkább kepesztek a csúszós kövek között.

Fogjuk fel egy erős edzésnek, tartsunk egy kemény, de fenntartható zónát, és ne alkudjunk - egyezkedek magammal. Átütő siker nincs, de az idő viszonylag gyorsan telik, legalább azzal nincsen gond. Magyar-völgy 4:05. Tavaly mintha 3:30-on belül lett volna, de már nem forog az agyam. Nekiveselkedek, kocogok tovább. Előttem egy csajszi, egyre jobban húz el. Nem hiszem el! Gyűröm azért tovább, s mivel Ő időnként belesétál, mégis feljövök rá. A Bányapusztai  emelkedő kivégez. A gerincen gyalogolok csak bele, próbálok erőt gyűjteni.

A piros kereszt első hosszabb emelkedőjét még futom, de a lépéseim már olyan rövidek, mintha hátrafelé mennék.

Hideg van metsző szél és havazás, a dzsekim keményre fagyott. Döntök. Innentől gyaloglok a hegymenetekben. El is kezdek haladni. Nyulamat megfogom, s a NHH-i th.-ban 5:19-cel pecsételek. Kilépek az ajtón: 5:20. Fáradt vagyok, az út számtalan

helyen porhóval fedett tükörjég. Béláék már lehet, hogy a célban vannak, de legalábbis min. 20 perccel előttem. Tavaly 32 perc volt le ideális körülmények között, most 40 -45-re saccolom. De hátha mégis??? Nem adhatok ekkora ziccert Balázsnak. Egy évig hallgthatom, hogy még 6 óra alá sem tudtam behozni....

Gyerünk! 5-10 perc között elérem az utazó tempót, engedem ahogy lehet, Térdelek kettőt, talajt fogok kettőt hármat a többi említésre sem méltó. Pulzus 80 % felett stabilan - nem is nagyon volt alatta ma. Még szerencse, hogy nem vagyok beíratkozva az olisuliba, mert ki is lennék csapva.... Időnként hatalmasat csusszan a cipőm, próbálok nem kitámasztani, csak pörgetni, de az még veszélyesebb. Feltűnnek csanyáék, ugranak félre "már aggódtunk érted" felkiáltással. "Én is magamért" válaszolok, s tolom neki. A piros keresztes beágazáshoz 5:44-re kell érni. Nincs meg: 5:45. Nem elég! Ráteszek még egy lapáttal, bár már nincs honnan. Zakózok, gyerünk tovább. Feltűnik a fémtraverz, az óra kegyetlenül pörög 6 perc még. Elérem a házakat, 3 perc még. Megvan a régi rajt 5:58. Híd, bejárat: 5:59:33. No comment.

Beérek a "szalonba" pacsi itt pacsi ott. Balázsék 5 perccel értek be előttem.

Futni kell, erősíteni, alapozni, killert és szintet gyűjteni - anélkül egy ilyen szintes pálya gáz. Rajta leszek.

***

ganki

(Forrás: index.hu/forum/terepfutás)

Mi is hazaértünk Yoyoval a Vulkántúráról. Bár a hazaút izgalmasabbra sikerült, kétszer megprödültünk az autóval a behavazott úton.

Későn indultunk reggel, későn is értünk célba, már nem láttunk egy ismerős futót se Királyréten.

De a túra jól sikerült, az elejét lazára fogtuk, aztán jól elfagytunk, de Nagy Hideg-hegyről futottunk tiszta erőből, hogy sötétedés előtt beérjünk.

Aranyos volt Yoyo, ahogy csúszkált a jégen, én csak hallgattam a hátam mögött a "juj", meg "jaj"-okat. Aztán amikor a sikoly fél percnél is tovább tartott, akkor muszáj volt hátranéztem, hogy mikor kell elkapni Yoyot. Bár én a bottal se voltam ügyesebb, egyszer seggre estem, egyszer a botot hajítottam le egy völgybe. A Fekete-völgyi patakot sikerült beleesés nélkül átugornunk, ez volt a nap fénypontja. :-)

Megvan a tanúlság is: -5 fokban bizony befagy az ivótartály csöve. Solkima pedig meghamisítja a hiúz által ejtett tetthelyt. A Börzsöny pedig csodaszép, mint mindig.

Gratulálok mindenkinek, aki futott ma bárhol bármennyit.

***

 

Jaat

(Forrás: index.hu/forum/teljesítménytúra)

Vulkán peremén 2010

Közeleg a Tél….

A szél fagyos jajgatással űzi a jeges havat. A hideg levegő párát varázsol a lélegzetemből, amely deresre festi hajam, szemöldököm. A sötétben elveszve ballagok, felfelé a P sávon, Salgóvár felé, figyelem a taposás nyomot, mellettem fekete lyukként nyeli a havat a sötét. Mozdítom fejem, oda világítok, hmm „Elvis” koncert a vulkán peremén, ahogy OZ (Orosi Zoli) mondotta volt egyszer –„ Itt nem szabad hibázni”. Valahol, előttem jár a söprű, itt ha félrelépek, kegyetlen büntetés a jutalma. Támad a köd, gomolyog át a gerincen, olyan „omegás” a díszlet.

Hogy jutottam el idáig….háát nem szerettem volna kihagyni, ezt a túrát. Ezért bevállaltam, hogy 13 óra után rajtolok, legalább meg van a motiváció, meg ki van taposva az ösvény, meg megmarad kenyérvégeket rághatok. A rajt után hamarosan jönnek szemből, kicsit csodálkozva, kicsit viccesen köszönünk egymásnak, majd marad a magány, és K+ hideg tocsogós kapaszkodója, nem tudom mi a jobb: amikor folyik, vagy amikor megfagy a víz, de büntet mind a kettő. A K ngy a hegy elé térdelek, olyan igaz koppanósan, kezem ökölbe szorítom, ez már fáj….akkor legyen fájt.NHH berobogok a melegbe, közlöm a pontőrökkel, hogy ne is mondjanak semmit, csak üssék le az első NHH igazolást. Kilépve egy ismerősnek köszönök, jó tanáccsal is ellát: Csúszik!!

A következő pár méteren belül megint földhöz vág a „birkózógép” leporolom a havat, majd elismerően bólintok: „gyorsvagytesó”. Magosfáig keresztül fú a szél, átfáztam, alig várom a lemenetelt. Új Z sáv, nekem a régi jobban tetszett, valahogy „íze” volt annak a jelzésnyomnak, hozzátartozott Magosfához, kb. úgy, mint Ákosbá’ hambija,teája Királyréthez, kár érte. Leérek a patakhoz, keresztül gázolok rajta, a panzió zárva van, ránézek az órámra 16 óra. Hátizsák hasra, abrakolás, füstölt sajt, csoki, kóla, és hát hogy ne maradjak desszert nélkül, rátolok még egy kis gumimacit…Aztán jött a koncert.

Salgóvár, ember sehol, nincs mese, menni kell tovább, üldözni tovább a tömeget.

Magyarhegyen ködpamacsok szűkítik az amúgy sem tágas teret. Ereszkedek, menekülök lefelé. A völgyben utolérem a söprűt, mindenki boldog, én hogy most már mögöttem vannak, ők pedig, hogy én előttük.

A monoton kapaszkodás, lassan felőrli a gumimaci, és kóla tartalékjaimat, rádobok a kályhára egy kis fagyott csokoládét, fűteni kell.

P+ jön a köd, és itt van Elvis "Itt most, hogy fogok felmenni” című balladát adja elő, igen-igen lassú ritmusban…Vergődöm hóban, mint nyúl a csapdában, kapaszkodom, kapaszkodom. Síbusz út, még egy kis jégbalett, aztán belépek a fényre, a melegre. Lefelé még harapom a sajtot, és próbálom nem félrenyelni. Tax után utolérem a tömeget, örömömben bemutatok egy tompítás nélküli fenékre ülést. Lassan feltápászkodok, és kicsit sántikálva hasítok tovább, ránézek az órámra, eddig nem volt szemkontaktus, nem akartam magamat idegesíteni, és íme az első pozitív gondolat, Vilati óta:„ha a következő pár kilit megúszom lábtörés nélkül, akkor behozom 8 óra alá…”

Köszönet a Rendezőknek, Szervezőknek, Segítőknek: Atom volt a buli!

Jaat

***

 

 

2011

 

femina

(Forrás: index.hu/forum/terepfutás)

Vulkántúra  2011

Tudtam, hogy nehéz lesz.  Utánanéztem az emlékeimben. Emlékszem. Megkerestem. 2005-ben 5 óra volt, igaz akkor csak visszafelé kellett felmenni a NHH.-re és még a régi Z-ön le Fekete-völgybe. Tavaly még nem mertem, tudtam, hogy nagyon köves, technikás terep. Idén már hazai pályán indultam. Pepe mondta, hogy velem futna, tudta mire számítson, hiszen múlt hétvégén együtt futottunk közel 4 órát. Örültem döntésének. Királyrétről népes csapattal indultunk, de elég hamar szétszórodtunk, igaz Z. Andris velünk maradt . Az első komoly emelkedőn fogott meg minket Balázs (4.47 ment), nagyon zihált,  de igen nehezen távolodott csak tőlünk. Mondtam neki, nem lesz így meg  a 4.30…Az új Z számomra ismeretlen volt, de igazán szemet gyönyörködtető.  A Vilati házig dinamikusan mentünk, onnan kevésbé…Zsíros kenyérrel frissítettem, nem kellett volna…Hollókő, Salgóvár szenvedős, futható, de lassan haladtam. Magyar-völgy nem szeretem, futni kellett, mert később NHH.-re már biztosan gyaloglós. Nem éreztem már a lendületet, de Pepe utólag máshogy látta. Lefelé Királyrétig elindultam nagyon, mégis maradt bennem, igaz nem 31, hanem 35 perc volt, ami már biztató. Most úgy látom, hogy a lefelé sokat fejlődtem, nyilván a bokám jobban működik, de a felfelé sokszor vánszorgásnak tűnik, ott is futni kéne. Pepe remek formában van, ez a tempó neki igazán kirándulós volt, fiúk tessék rá figyelni!!! Végül 5.16 lett, 155 átlag, 5 órán belül meg kell csinálni!

***

 

ez mi?

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

Sziasztok!

Az idei Vulkántúra volt az első,amin részt vettünk!A szinttérkép tanulmányozása után csak négyen maradtunk akik vállalkoztak rá,így egy kocsival indultunk útnak az Alföldről.Diósjenőn éjszakáztunk,majd fél ötkor kelés,gyors reggeli és irány a rajt!Kb. ¾ 7-re értünk oda és a kocsiból kipakolás után 6 55-kor regisztráltunk,de elindulni csak 7 05-kor tudtunk egy két betűs kitérő miatt!Ekkora már elkezdett világosodni.

Kiemelném,hogy olyan túrával még nem találkoztam,ahol a rajtnál is adtak forró teát!Respect!

Az első szakasz egyenessége és relatíve egyhangúsága ránk nem hatott,mert élveztük,hogy végre újra hegyek között vagyunk.Vidáman fényképezkedtünk,nézelődtünk,beszélgettünk,a berozsdásodott izmainkat járattuk be.Az első ellenörző pontot gyorsan elértük,majd lassan emelkedni kezdett az út.A Cseresznye parkoló után meg is pillantottuk a szezon első hófoltjait...gyors telefon haza! :)) A második pontnál – Kárpát-híd – voltak az egész túra legközvetlenebb,legpoénosabb pontőrei!Ismeretlenül is üdvözlöm őket!Kedvet csináltak az egészhez,pedig így is vidámak voltunk!Közvetlenül utána kezdődött a hegymászás a NHH-re!

Itt egyből kiderült,hogy súlyos hibát követtem el azzal,hogy túlöltöztem!Nem kellett volna a télikabát,csak egy esővédő vmi pulóverrel kombinálva.Na meg az sem tett jót,hogy felkészülés gyanánt az utóbbi három hétben kihordtam lábon egy betegséget,de. tanultam,majd du.-n munka éjszakába nyúlóan.Szóval felkészülés semmi!A felvonó környékén már komolyan lelassultunk és azt kezdtem érezni,hogy ezt nem egészen gondoltam végig előzőleg!De sebaj.Út közben találkoztam Kulcsár Attila barátommal,ami felvidított,az kevésbé,hogy úgy hagyott ott minket,mint a nyíl.

Aztán csodák csodája,nagyon gyorsan már fenn is voltunk a Hideg hegy tetején.Pecsételtünk,majd kimentünk a kinti padokhoz,mert annyira le voltunk izzadva,hogy bent maradva kevésbé száradtunk.Míg töltödtünk,befutott Brigi is,de aztán ő is csak huss.Lassan mi is szedelőzködtünk és a kalóriabevitel,ill. a lefele menet miatt teljesen visszatért az erőnk.Hurrá,az első hegyet túléltük!Belemelegedtünk a túrába.Innentől több csoporttal is össze-összeverődtünk és gyorsan telt az idő a Csóványosig!Itt szintén kaja,majd felmentünk a kilátó tetejére szétnézni.Őrülten fújt a szél,de a látvány lenyűgöző volt!Ahogy lejöttünk Bozsó és Cz. Levi egyből indult tovább,de én még L. Levivel együtt bekentem a lábamat,térdemet ízületi krémmel,így innentől kezdve szétszakadtunk és végig külön mentünk.Volt egy vicces jelenet itt.Jött egy lány pecsételni,de mivel elhagyta az itinerét,így a pecsétet a kezére kérte.Ilyet még az évtizedekig pontőrködő bácsi sem látott még.Jót nevettünk,de igazából az volt a nagy pillanat,mikor a Holló-kő tetején megpillantottunk az ellenőrzőpont mikéntjét.Nem tudtuk elképzelni,hogy azt hogy abszolválta a lány! :))

Magosfa után a nagy lejtő jött és a térdem jelezte,hogy létezik,így kénytelen voltam belerúgózni,de legnagyobb meglepetésemre rájöttem,hogy egész jól bírom combbal.A túra egyetlen egy negatívuma következett.A zöld jelzés rosszul volt felfestve egy éles útvonal-visszafordítóba,így ott negyed óráig kóvályogtunk egy vadetető körül,mire jött egy GPS-es,aki meglelte a kicsinyke kis lehajtót.Ha kell,viszek jövőre zöld festéket,de ezt a helyet jobban kellene kijelölni!!!A Fekete völgyi panziónál értük be Bozsóékat,de ők akkor sem vártak,hanem indultak tovább nélkülünk.Az ellátás fejedelmi volt,de ami igazán jól esett az a nagytermi kandalló.Pólóig vetkőztem,zoknit is le és ott szárítottam őket a kandalló márvány peremén.Reméltem,hogy ezt senki nem veszi rossz néven és hál' Istennek nem kaptam el senki rosszaló pillantását sem.Nagyon jól esett,hogy a lábamat meg tudtam szárítani és újra be tudtam kenni.Ekkora már rájöttem,hogy erővel bírni fogom,mentálisan pláne,ami a kérdéses az az ízületek.

A panziótól egyből emelkedni kezdett az út és a Holló-kőig ki is purcantam rendesen,viszont a túra leglátványosabb részén jártunk,hisz a gerincről teljesen beláttuk a vulkán kráterét és azt,hogy honnan is jöttünk.A Salgóvár előtt összefutottunk egy bozontos szakállú természetőrrel,majd nem sokára három nyolcvan körüli öregúrral.Nagyot néztünk és megjegyeztük,hogy ők biztos nem az SZTK-ban kezdik a hetet.A Salgón megint pihentünk egy kicsit,de itt már kezdtük érezni,hogy szűkös az időnk,így tovább indultunk.A Magyar hegy után nagyon gyorsan ereszkedtünk és a völgyben lévő ellenőrzőpontnál is csak a tea miatt időztünk.Itt hívtuk fel a Bozsóékat és kiderült,hogy kb. húsz perccel vannak előttünk.Elindultunk és meglepődve tapasztaltuk,hogy nem nagyon akar emelkedni a táj a szinttérképpel ellentétben.Ehelyett az úton kellett bandukolni.Elég monoton szakasz volt,de a bányapusztai vadászháznál ismét nagyon ritkássá vált a jelzés és mivel az itinerben a bányapusztai kulcsosház közeléből kellett áttérni másik jelzésre,kicsit tanácstalanokká váltunk!Ráadásul eközben beértek minket olyan lányok,akik válltig állították,hogy a kék kör jelzésen kell megkezdenünk a kapaszkodást.Ezt nem fogadtuk el,továbbmentünk a szekérúton, és Levi észre is vette a következő kék csíkot.Mentünk tovább!Rohamosan kezdett besötétedni és szinte ezzel egy időben az út sáros,dagonyássá vált.Innentől lemondhattunk arról,hogy beérjük Bozsóékat és erősen kétségessé vált,hogy szintidőn belül be tudunk érni.Bár nem estünk kétségbe,de Levente szomorú volt,mert neki ezek a pontok hiányoztak,hogy meglegyen a bronz fokozata erre az évre.Mentünk tovább és nagy nehezen ráakartunk a piros keresztre.Ekkora már csak fejlámpával láttunk.A ponttól másfél órát írt a tábla a Nagy-Hideg-hegyig,de meglepetésre mi 50 perc alatt felértünk.Ekkora már nehezem tudtam csak tartani a 192 centis Levi lépteit.Le-le szakadtam,annak ellenére,hogy a saját tempómban semmi baj nem lett volna.Akár reggelig is tudtam volna kutyagolni így,mint egy kis fordulatszámú,nagy nyomatékú dieselmotor...:))Akartam én menni,de a lábam nem engedelmeskedett a gyorsítási parancsnak,sem a nagyobb lépéstávolságnak,így egykedvűen konstatáltam a Levi és köztem lévő távolság növekedését.Néha megállt és akkor nyertem rajta pár métert,de nagy átlagban 15-20 méterről követtem.Időközben eleredt a havaseső,majd a hó!Ekkor már nem beszélgettünk és a sötétben csak akkor szóltunk,mikor a félreállt embereknek sorra köszöntük meg,hogy elengednek.Legalább ez jó volt.Az úttáblák egyre közelebbre jelezték a csúcsot,csak azt nem tudtuk,hogy az a Kis-,avagy a Nagy-Hideg hegy-e!Aztán egyszer csak fény villant ki az oromról,így megnyugodva konstatáltuk,hogy ez már tényleg az utolsó emelkedő.Az órára néztünk és még volt 1ó 10 percünk beérni.Levente javasolta,hogy próbáljuk meg én meg már annyira nem éreztem semmit – fájdalmat,fáradságot sem - ,hogy beleegyeztem,hogy ne pihenjünk semmit,hanem pecsételés után azonnal menjünk tovább.A pontőrök azt mondták,hogy nagy valószínűséggel nem fog sikerülni,hacsak nem futunk,így kilépve az ajtón elkezdtünk futni!A sípálya felvonójánál nem kicsit volt izgi kimerülve,vaksötétben fejlámpával sáros,havas lejtőn futni úgy,hogy a fejeddel még kerülgesd a felvonó csápjait és az oszlopokat nem beszélve a kikerülendő túrázokról.Meglepetésemre ezt a futást én bírtam jobban,így mikor Levi belegyalogolt,akkor kicsit leszakadtam,aztán mikor ezt meguntam,akkor szóltam,hogy futás...:))

A Magas-Taxi turistaháznál megint elment 10 perc,mert kerestük az utolsó pontot,majd javasoltam,hogy ne pecsételjünk,ha nem találjuk,ha hiszik,ha nem,mi itt jártunk.Bosszantott az időveszteség,ami azért volt jó,mert erőt adott,de sajnos ezt már nem bírtuk behozni.A Grófi úton végül is futás közben rátaláltunk a pontra,így ott is vesztettünk egy percet a lyukasztással.Egész addig futottunk,belegyalogoltunk,kocogtunk míg le nem járt az időnk.Ekkor már a nyiladékban voltunk,nem messze a sorompótól,de esélytelen volt.18 55-től már csak gyalogoltunk de nem lehangoltan,hisz mindent megtettünk.19 05-re értünk be és mondtuk,hogy lekéstünk,de a pecsételős lány nagyon jó fej volt és 18 55-öt írt be,hogy megkapjuk az ajándékot és az oklevelet.Ekkor ugrott

be,hogy hoppá,reggel 6 55-kor pecsételtünk,de percre pontosan 7 05-kor léptünk ki az épületből.Ezt el is mondtam a lánynak,aki nevettet rajta.Adtam is neki egy puszit örömömben,bár így

csutakosan,büdösen,leizzadva nem hiszem,hogy esztétikus látvány lehettem.Sebaj. :))

Az út másik szélére vánszorogva betértünk a vendéglőbe,ahol már Bozsó és Cz. Levi benyomták a maguk babgulyás adagját.A hely tele volt túrázókkal,mindenki kedves volt és végre kezet rázhattam a főszervező Oszkárral is,aki meghívott minket ide.A gulyás iszonyat finom volt,de sajnos nem időzhettünk,mert rám még várt egy négyórás vezetés haza.

Köszönjük a nagy élményeket,a kitűnő(bár kissé enyhe)időt,a remek szervezést,a segítőkész szervezőket és a sok-sok kedves,mosolygós túratársat.Ha rajtam áll,akkor jövőre is jövünk!

Köszönettel.:Rácz Attila

***

 

Bakony turistája

(Forrás: ttt.tr.hu/túrabeszámolók)

...végre egy túra, ahol nem Oláh-nak olvassák a nevem a nevezésilapon...

A Bakonyi Mikulás-50 (mely 45) utolsó kilométerein azon gondolkodtam, vajon mikor mehetett el az eszem, hogy korom sötétben, vasútoldalban, tökig érő sárban vonszolom magam... A válasz hamar megérkezett, mert másnap már a Börzsönyi Vulkántúra kiírását nézegettem, s azon agyaltam, hogy milyen "taktikát" válasszak a sikerés leküzdés érdekében. A "taktikát" kigondoltam, lélekben erősnek éreztem magam (mert mindig az vagyok), így elindultam. A rajtnál ismerős arcok. Kit innen, kit onnan, kit meg amonnan ismerek. Kitöltöm a nevezésilapot, nevezek!

Végre el tudják olvasni a nevem, s nem kérdezik meg, hogy Oláh(?) vagy mi a .... a neved? Bár a fülkeforradalmi hevület óta lehet, hogy jobb lenne, ha Oláhnak hívnának...

Szeretem a Börzsönyt! De betyár nem lennék benne. Sisa Pista sem bújkálna benne évekig ( a TEK vagy a sünök úgy is elkapnák). Lehet, hogy a fákról lehullott levél teszi, de olyan érzésem volt az egész túránt, hogy egyre kevesebb a fa a Börzsönyben! Duna-Ipoly Nemzeti Park ide, vagy oda, de nagyon kevés a fa a Börzsönyben. Mert valljuk meg felebarátaim, de több favágót és fatolvajt látni az elmúlt időszakban erdeinkben, mint dolgos kezeket, kik pótolják a tarvágást...

Itt az idő! Indulni kellene. A P x-es elágazásnál van az első ellenőrzőpont a "sunnyogók" miatt, majd következik a patinájában is szép "Kárpát-híd", hol "szúnyoggal" és szaloncukorral kínálják a Nagy-Hideg-hegy irányába kullogó vándort. Hamar a 'hideg-hegyen vagyok, s szerelvényt igazítok. Gondolataim a citromos sör irányába terelődnek, de inkább bezúzok három sportszeletet. Na menjünk a Csóványosra, hol volt sorstársam nyomja a pecsétet. A kilátóba nem visz utam, mert lehet, hogy a létra nem bírná el testem. A Magosfa következik, de nem látom a fátol a Tátrát..., de látom a Szitnyát és a Korponai-dombvidéket. Tegnap még Csábrág várát fényképeztem (ajánlom mindenkinek kit érdekelnek a várak, mert Csábrágnak még romjaiban is hatalmas romjai vannak), ma meg a Magosfa oldalából kutatom a várat, de nem találom. Kitérek a Miklós-tetőre, mert egy kérdésre tudni szeretném a választ. Futók futnak el mellettem, s le a térképről..., de már a Fekete-völgyi Panzióban iszogatom a teát, s pihenek. Egy vadásszal és hajtójával találkozom (vajon kire, mire vadászhatnak...), s úgy érzem Berecz elvtárs kopjafája környékén, hogy lassan az én kopjafám is az övé mellé kerül, ha nem iszom meg a WATT-omat. Hát megittam. Nem gondoltam volna, hogy az ilyen f....ság ennyit tud segíteni az emberen... Kipirult arccal és üde lehelettel (mert azért közben meghúztam a pálinkás butykost is) érek fel a Hollókőre. Belátni a kaldera peremet, az eddig bejárt út nagyrészét, és az elkövetkezendő útszakaszt is. Gárdistákat előzök és a Salgóvár csúcsán igazoltatom a túrafüzetet. Zászló a helyén! A Magyar-hegy oldalát kerülgetve, erős ereszkedővel érkezem meg a völgybe, hol teázgatva, sörözgetve, de nem elázva találjam a pontőröket. Én is húzok...., a teából, s indulok, mert csöpörög az eső, és a Hanák-rétre még világosban szeretnék érni. Ez a Hanák olyan lehet mint a Hanákné (politikai alapismeret)..., de leküzdöm, mit ahogy Hanáknét is leküzdöttük annak idején... A Nagy-Hideg-hegyre már setétben érkezem, s a meredek kaptatón úgy izzadok, mint kurva az oltár előtt. Kicsit pihenek, s felteszem a fejlámpám, hogy jobban lássam a házban dorbézolókat. A P jelzésen caplatok a Gróf-úton, kerülgetve a favágók "munkáját", de csak nem akarom elérni a Király-réti végállomást! ...de itt a műút, s itt van a turistaház. Kevesebb mint 11 óra alatt bejártam a VULKÁNT.

Köszönöm a szervezőknek, hogy itt lehettem! Láttam a "Hazajárót" is! Remélem legközelebb ellátogat egyik kedvenc felvidéki terepemre, az Oroszlánkői várba is.

Üdv: a Bakony turistája (ki mostanában csak a Börzsönyben túrázik)

***